szike

Nagy élvezettel olvastam dr. Fekete Imre háziorvos (ha minden igaz balmazújvárosi háziorvos) nyílt levelét az alapellátás jelenlegi helyzetéről. Világosan és viszonylag röviden foglalta össze a valódi gondokat, amelyek a megújulás útjában állnak. Ráadásul szerintem az egész egészségügy paradigmaváltásában is kulcsszerepet játszanak az alapellátás jelenlegi buktatói.

A levélből:

„A lakosság az alapellátást szabályok és barrierek nélkül folyamatosan túlterhelve azt igen sok esetben indokolatlan számban, indokolatlan kázusokkal keresi fel, vár mindenre megoldást. Ez a helyzet eredményezi azt, hogy a háziorvosi szolgálatok olyan tevékenységet is végeznek, amit nem kéne, ugyanakkor nem tud megfelelni annak, ami feladata lenne.”

Ebben a két mondatban gyakorlatilag megjelenik a lényeg. Sokszor a háziorvoshoz fordulásnak az ég világon semmi köze a valós egészségügyi szükséglethez, ugyanakkor szociális célokra használni egy (elvileg) méregdrága, professzionális egészségügyi rendszert óriási pazarlás, amit a legkevésbé mi engedhetünk meg magunknak. Egy nemrég megjelent cikkben, amely Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb településéről, Maglócáról szól, valami egészen kiváló és hihetetlenül életszerű példát találtam erre:

„...A helyi nyugdíjasok pedig feltalálták magukat: minden kedden rendel egy orvos a kultúrházban, így ők oda járnak trécselni. "Ilyenkor az is megy, akinek nincsen baja, csak akkor kitalál magának valamit" - mondta egy nyugdíjas.„

Bumm. Ez rendkívüli súlyú kijelentés, erről szól ma a háziorvosi rendszer! Ne gondoljuk, hogy egy nagyobb városban ne lenne kisértetiesen hasonló a helyzet! Ehhez jön még a "papírgyártó" funkció; receptírás, táppénz igazolás, szakorvosi beutaló...

Ahogy Fekete Imre is írja, valóban futószalag mellett dolgozó munkáshoz hasonlítható a pozíció. Holott az egyik legfontosabb feladatot kellene, hogy  ellássa  a háziorvos; s sokszor másod-, harmadszakvizsgával rendelkező háziorvosok kisebb praxisközösségeket alkotva komoly prevenciós tevékenységet kifejtve, erős kapuőri szereppel megáldva (azaz csak azok az esetek jutnának túl a háziorvoson, akik valamilyen speciális körülmény folytán valóban járóbeteg szakellátást igényelnek) igen hatékonyan végezheté a hozzá tartozó lakosság ellátását. Ehhez természetesen olyan anyagi ösztönzőrendszert kellene kialakítani, mely nem (csak) a fejkvóta alapú betegellátásban merül ki, hanem egy komoly edukációs, prevenciós és egyben holisztikus szemléletmódot erősít, erre ösztönöz a szolgáltató és a beteg (!) részéről egyaránt. Ne abban legyen érdekelt az alapellátást végző orvos, hogy a betegtől szabaduljon, mert ezren ülnek még kint (tisztelet a kivételnek!), hanem abban, hogy minnél kevesebb olyan beteg legyen, a körzetében, akinek magasabb szintű ellátást kell biztosítania. Ehhez természetesen több pénz is szükségeltetik, de mindenekelőtt komoly szemlélet- és struktúraváltás, valamint a háziorvosok bizonyos jogköreinek átgondolása, leginkább bővítése.

A háziorvosok száma bár kevés, de egyelőre nem kiugróan alacsony; ennyi háziorvossal, megfelelő szakszemélyzettel egy igen jól átgondolt és felépített rendszer véleményem szerint még működtethető lenne.

 1000 főre jutó háziorvosok száma 2010-ben (OECD és KSH adatbázis alapján)

Óriási gond van ugyanakkor a háziorvosi kar korfáját és területi eloszlását tekintve! A betöltetlen praxisok többsége természetesen vidéken, a gazdaságilag és társadalmi-szociális tekintetben elmaradottabb régiókban található (leginkább BAZ megyében). A háziorvosok életkorára vonatkozóan idézek egy 2011-es, alapellátásról szóló, egyébként kitűnő ÁSZ elemzést:

„Az ellátórendszer ellehetetlenülését vetíti előre az orvosok elöregedése és a rendszerbe belépő új orvosok alacsony száma, valamint az, hogy az országos átlagnál magasabb megbetegedési és halálozási mutatókkal bíró településeken az egy orvosra jutó betegek száma emelkedik. Az orvosok több mint harmada 50-59 év közötti és további harmada 60 év feletti. Az önkormányzatok nehezen tudják betölteni a megüresedő praxisokat, amit mutat a pályázati idők elhúzódása, a felosztott körzetek és a betöltetlen praxisok számának növekedése, a szakképzésben résztvevők alacsony száma.”

(A jelentésben egy nagy elírás azért van sajnos, aki esetleg olvasná az figyeljen oda; a 10 ezer lakosra jutó háziorvosok száma című táblázatban BAZ megye esetében az egy háziorvosra jutó lakosok száma természetesen nem 14571,7, hanem 1457,1)

Az alapellátásban dolgozó orvosok két harmada tehát 50 év feletti! Elkerülhetetlen lesz a fiatal orvosok szakma felé terelése és a vidéki körzetek valamilyen módon (nyilván elsősorban anyagi ösztönzőkkel való) segítése.

Ezer szempontot lehetne még elemezni az alapellátásban; finanszírozás, jogi környezet, betegutak, az ellátás közjószág jellegének befolyásolása valamiylen co-payment jelleggel, hálapénz, műszerezettség stb., azonban a lényegen mit sem változtat. Az alapellátás szerepét helyre kell tenni, és ez a szakmapolitikai vezetés feladata. A nevéhez méltóan ennek kell lennie az alap ellátásnak; amennyire csak szakmailag lehetséges kimerítő és kielégítő ellátást kell biztosítania a lakosság számára, a (primer) prevenció erősítésével, betegoktatással. Engedjük, hogy az alapellátást végző orvosok elláthassák a feladatukat, biztosítsuk az ehhez szükséges feltételeket, mert ez óriási terhet tud levenni már rövidtávon is a jóval nagyobb költségigényű járó- és fekvőbeteg-szakellátás válláról!

 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!