szike

A múlt héten újabb petárda robbant a hálapénz intézménye körül. A Péterfy Sándor utcai kórház egyik baleseti sebésze a beteg ellátása után kevesellte a neki szánt tízezer forintos honoráriumot, majd kritikátlan módon beszélt a beteggel, kilátásba helyezve ennek következményeit - tudósított több médium. Hogy a történet hogy zajlott, a beszélgetésekből mi igaz és mi nem, azt nem az én tisztem eldönteni, valószínűleg nem is fog kiderülni soha. Az azonban biztos, hogy ilyen orvosok sajnos léteznek. Számomra személy szerint erkölcsileg és szakmailag is elfogadhatatlan a hálapénzre irányuló bármilyen mértékű presszió vagy akár utalás az egészségügyi dolgozó részéről, nem is beszélve ennek jogi oldaláról.

A hálapénzről nemrég már írtam egy bejegyzésben. Most azonban kicsit más megközelítésbe szeretném az eset kapcsán helyezni ezt a témát. Ez a téma pedig a BIZALOM. Így, csupa nagy betűvel. A hálapénz megszüntetése ugyanis legalább három lábon kell, hogy álljon, és a bizalom ennek az egyik legfontosabb eleme. Alapvető természetesen az egészségügyi bérek rendezése, aminek a forrásigénye jelenleg egyébként óriási (lenne). Az ehhez kapcsolódó szabályozási mechanizmusok, jogszabályok és az egészségügyi dolgozók szemléletváltása a folymat második elengedhetetlen lépcsője.

Azonban a fenti intézkedések önmagukban mit sem érnek. Ahogyan azt már korábban is írtam, a magas fizetés és a tiltás önmagában sehol, semmilyen körülmények között nem szüntette meg a korrupciót. Amíg lesz olyan, aki ezáltal szeretne jogtalan előnyhöz jutni, addig mindig lesz olyan, aki ezt el is fogadja. Főként akkor, amikor teljesen egyértelmű, hogy magas, meghatározó pozícióban lévő orvosok hálapénz-mennyiségét bérrel kiváltani gyakorlatilag lehetetlen. A körülbelül 70-100 milliárd forintra becsült ”hálapénz-kassza” mintegy 90%-át az orvosi kar 10%-a tudhatja magáénak. Ők bizony semmilyen változásban nem lesznek érdekeltek.

Ahhoz, hogy a hálapénz megszűnjön a betegek, a szolgáltatást igénybe vevők viselkedése és attitűdje is kulcsfontosságú. Megint csak. az ún. franchise-effektust tudom felhozni példaként. Ha bemegyünk egy ismert gyorsétterem-lánchoz, vagy valamely szigorú standard szerint működő szolgáltatást veszünk igénybe, ott fel sem merül az, hogy kenőpénzeket csúsztassunk a pult alatt, hisz egyrészt a szolgáltatást nyújtónak nincs beleszólása a folyamat egészébe (illetve van, de azt eleve a tőle elvárható legjobb minőségben, legjobb tudása szerint fogja nyújtani), valamint tudjuk, hogy mit várunk és meg tudjuk ítélni, hogy mit kaptunk a pénzünkért. A bizalom persze itt is szerepet játszik, de a folyamat transzparens, ismerjük a lépéseket és tiszta képünk van arról, hogy mik az elvárásaink.

Ilyen szempontból az egészségügyi szolgáltatás kissé speciálisabb. Ritka kivételektől eltekintve nem tudjuk, hogy pontosan milyen szolgáltatást szeretnénk, illetve ha megkapjuk nem tudjuk megítélni annak (szakmai) minőségét. Egy dolgot, egy terméket tudunk megnevezni, ez pedig az egészség. A beteg ember kereslete az egészségre és nem az adott konkrét szolgáltatásra irányul. Az, hogy ehhez (az egészséghez) hogyan jut hozzá, az számára (ésszerű keretek között) mindegy. Az információs aszimmetria miatt így a beteg kiszolgáltatottá válik. Különösen igaz ez a magyar egészségügyre, ahol a beteg tudja, hogy a kapacitások szűkösek, a személyzet fáradt, a fizetések alacsonyak, és úgy általában, a társadalom vélekedése alapján a magyar egészségügy rossz, a jó minőségű ellátáshoz pedig nehéz hozzájutni. Azt is tudják, hogy sok múlik az orvoson. Ott dől el, hogy mi lesz a beteg sorsa, milyen szolgáltatást fog kapni, milyen gyorsan és hol. Ameddig pedig a beteg úgy érzi, hogy ebben az abszolút nem transzparens, esetlegesen hozzáférhető és korrumpálható rendszerben pénzzel előnyhöz juthat, addig ezt meg is fogja tenni. És addig olyan is lesz, aki elfogadja. Ennek a pszichológiája pedig már egy ördögi kört teremt, ugyanis ha a szomszéd ezt csinálja, akkor nekem is ezt kell, különben hátrányba fogok kerülni vele szemben, hiába lennének mások az elveim (gondoljunk csak a várólistákra). Ráadásul ez a gondolat nem csak a beteg oldalra lehet igaz! Ha a másik orvos elfogadja ugyanazért a tevékenységért, amit én végzek, és ő el tud menni svájcba síelni, én miért kerüljek hátrányba?

Ezeket a kényszereket és attitűdöket pedig csak egy jól működő, transzparens, hatékony és minőségi szolgáltatást nyújtó egészségügyben tudjuk kiküszöbölni. Egy olyan egészségügyben, ahol az orvos valóban csak és kizárólag a lehető legjobb szakmai döntést ajánlja majd fel, a lehető leggyorsabb úton amit az adott egészségügyi rendszer épp nyújtani képes. És ahhoz, hogy ezt a beteg elhiggye, ahhoz, hogy a beteg úgy érezze, hálapénz nélkül is azt kapja, ami számára az elérhető legjobb, na ahhoz kell a BIZALOM. Bizalom az orvossal, és nem kevésbé hangsúlyosan bizalom az egészségüggyel szemben. Ha a beteg majd bemegy a kezelőorvoshoz, vagy befekszik a kórházba, és tudja, hogy a lehető legjob kezekben van, tudja, hogy mindent meg fognak tenni érte, vagy szeretteiért, ami szakmailag és emberileg lehetséges, na akkor a hálapénz már csak egy rossz emlék lesz. De ehhez bíznia kell  az egészségügyben. És ha bízik az egészségügyben már bízni fog az orvosban is, mert az orvos az egészségügyet fogja képviselni előtte. Ez az a nagybetűs BIZALOM, amit mindenekelőtt vissza kell állítani, és ami nélkül mindig kényszert fog érezni a beteg arra, hogy pénzzel szerezzen magának előnyt, különben baja lesz. És ez az a BIZALOM, amit a fenti cikkben említett ”orvosok” porig rombolnak. Önérdekből, kapzsiságból. Ezért nem bízik a beteg, ezért érzi, hogy fizetnie kell, ezért megy el a fiatal orvos és ezért nem fog hazajönni a tapasztalt...

A kardiológiai megbetegedések világszerte a vezető halálokok közé tartoznak. Hazánkban sem más a helyzet, épp ezért az egészségügy, az egészségpolitika egyik legfőbb célja a kardiovaszkuláris halálozás visszaszorítása, hisz a magas mortalitás elvesztegetett (egészséges) életéveket jelent, amely nem csak emberileg, de gazdaságilag is káros. Az utóbbi évtizedekben az erőfeszítéseket siker koronázta, mely köszönhető a szakmai oldal felkészültségének és a technika, valamint a gyógyszeripar fejlődésének egyaránt. Hazánkban a keringési rendszer megbetegedései okozta mortalitás (halálozási arányszám) a következőképp alakult:

(keringési rendszer betegségei okozta halálozás /100.000fő, OECD adatbázis)

A keringési rendszer megbetegedései által okozott halálozási arányszám a kilencvenes évek óta közel felére csökkent, a tendencia jól látható. A cél elérésében nagy segítségére van az ágazatnak az orvosi technológia fejlődése. Mind a diagnosztika, mind a terápia területén óriási léptekkel halad előre a szakma.

Kardiológiai innováció

Képalkotó diagnosztika: Katéterezni vagy nem katéterezni: ez itt a kérdés. Legalábbi a kardiológia alapvető, "shakespeare-i" kérdését így lehetne megfogalmazni. Természetesen más fontos dilemmák is felmerülnek a kardiológiai diagnosztika során, azonban az iszkémiás szívbetegség össztársadalmi súlya vitathatatlanul rendkívüli. Évente hazánkban közel 20.000 koszorúér-katéterezés történik. Ez a magas szám is azt mutatja, hogy megkerülhetetlen kérdésről beszélünk. A beavatkozásra kerülő betegek azonban egy jelentős részénél ez csupán diagnosztikus értékű, azaz nem kerül sor értágításra, vagyis a panaszok hátterében nem a koronáriák szűkülete áll. Reális elvárás, hogy ezt a viszonylag költséges, a beteget megterhelő beavatkozást elkerülhessük, ha a beteg állapota lehetővé teszi a non-invazív, úgynevezett konzervatív terápiát, vagy esetleg nem is igényelne semmilyen kezelést. A modern képalkotó eljárások lehetővé teszik a koszorúerek leképezését, vagy akár a szívizom vérellátásának ábrázolását. A cardio-CT a koszorúerek mésztartalmának pontos mérőeszköze. Segítségével megítélhető a koszorúerek állapota, így következtethetünk  az esetleges szűkületek súlyosságára. A szív MRI a szerv pontos anatómiai viszonyait, mozgását, a szívizom életképességét is elénk tárja. Az életképesség kérdése fontos, hisz egy infarktus után csak akkor van értelme katéterezni és helyreállítani a keringést, ha van esély arra, hogy az érintett területen funkcióját még megtartott, élő szövetet találunk. Az izotópdiagnosztika segítségével mind a "hagyományos" módszerekkel, mind (még pontosabban) a modernebb PET-CT segítségével meghatározható a szívizom perfúziója, azaz vérellátása, valamint életképessége. Egyre több olyan diagnosztikai eszköz áll tehát rendelkezésre, mely alkalmas arra, hogy kiszűrje azokat a betegeket, akiknek nincs szükségük koszorúér-katéterezésre, megkímélve őket a kockázatokat is rejtő, drága és esetükben felesleges beavatkozástól. A személyre szabott, költséghatékony, minimálinvazív módszerek felé kell elmozdulnunk.

Terápia: A kevésbé szerencsés betegek esetében azonban végül katéterezésre kerül a sor. Sok kardiológus szerint persze csak kétféle kardiológiai beteg létezik; akit már megkatétereztek és akit meg fognak. A beavatkozás során beültetett tágító hálók (stentek) "evolúciója" is töretlen. A beültetett "közönséges" fémhálókat sorra váltják fel a gyógyszerkibocsátó stentek, amelyek így csökkentik a visszaszűkülés esélyét a koronáriákban. A legújabb fejlesztés pedig a felszívódó stent. Ez két év alatt lassan felszívódik az érpályából, így nem marad idegen szövet a koszorúérben. Néhány hónapja pedig beültették hazánkban is az első végleges műszívet. Műszív. Végleges. Lassan azért a sci-fi világában érezhetjük magunkat, de a fejlődés nem lassul, sőt! Csehországban beültették az első vezeték nélküli pacemakert, melyet közvetlenül a szívbe helyeznek, nem pedig a bőr alá. Kényelmes, egyszerű, biztonságos, kisebb a fertőzés és a komplikáció veszélye. A pacemakerek között találunk olyat is, amely online kapcsolaton keresztül, távolról módosítható, veszély esetén pedig jelzést küld. A szívritmuszavarok detektálására fejlesztették ki azt a beültethető eszközt, mely folyamatos EKG monitorizálást biztosít, akár éveken keresztül. Ez a ritka, de annál veszélyesebb ritmuszavarok diagnosztikájában óriási jelentőséggel bír (bár ez inkább a diagnosztika tárgykörébe tartozik).

Az egészségipari innováció töretlen, a piac és az igények óriásiak, ez különösen igaz a kardiológia területére. A közeljövőben felbukkanó fejlesztések alapjaiban változtathatják majd meg a medicinát, azonban egy óriási problémát nem hagyhatunk szó nélkül: ezek a módszerek hihetetlenül drágák. Egy ország egészségügyi rendszere sem lesz képes közpénzből finanszírozni és kihasználni ezeket a fejlesztéseket. A forrásteremtés struktúrájának alapvető átgondolása, a költségek megosztása szükséges hazánkban is ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a modern terápiás és diagnosztikai eljárásokkal. Saját magunk nehezítjük meg a legnagyobb társadalmi terhet okozó betegségek elleni harcot, ha nem  alkalmazkodunk a technológiai robbanásal járó változásokhoz.

Egyre többet halljuk, általában onkológiai esetek kapcsán a PET, vagy PET-CT kifejezést. A PET-CT valóban a mai modern onkológiai diagnosztika egyik legfontosabb és alapvető eszköze. Segítségével sokszor jóval korábban és pontosabban tudjuk meghatározni a daganat, vagy az áttét kialakulását, a rosszindulatú tumorok esetén pedig az idő "mindent visz"; a korai diagnózis és az időben megkezdett, hatásos terápia az életet jelentheti.

Mi is maga az eszköz és hogyan működik?

A CT (computer tomograph) berendezést mindenki ismeri, hallott róla, sokakról készültek is már CT-felvételek. Maga a CT  felfogható egy kissé bonyolultabb, összetettebb, röntgen sugarakkal működő gépnek, mely gyakorlatilag  különböző "vastagságú" szeleteket (röntgenképeket) készít az adott régióról, majd ezt bonyolult algoritmusok segítségével komplex képpé formálja.

A PET jelentése pozitron emissziós tomográf. Ellentétben a CT-vel ez a berendezés nem bocsát ki semmilyen sugárzást, csupán detektálni képes azt. A testből származó pozitronsugárzás (pontosabban a pozitronsugárzásból keletkező gamma-sugárzás) keletkezésének helyét képes nagy pontossággal meghatározni. A testbe a vizsgálat előtt tehát vénán keresztül pozitron-sugárzó izotópot juttatnak. Ez a pozitron sugárzó izotóp leggyakrabban a fluor 18-as számú izotópja. A F18 izotópot cukormolekulához, glükózhoz kapcsolják, és ezt juttatják be a szervezetbe, ez tehát az ún. FDG (F18 deoxi-glukóz). A módosított glukózmolekula kiváló tulajdonságokkal rendelkezik a vizsgálat (és a beteg) szempontjából. Az izotóp rövid felezési ideje miatt (kb. 110 perc) gyorsan lebomlik, 24 óra múlva gyakorlatilag már kimutathatatlan, így a vizsgálat sugárterhelése igen kicsi. A daganat kimutatása szempontjából pedig maga a cukormolekula a nyerő játékos. Az említett FDG molekulát a sejtek ugyanúgy felveszik , mint a glukózt, módosított jellege miatt azonban ott nem tud teljesen lebomlani, így "csapdába kerül". A daganatsejtekre gyorsabb szaporodás jellemző, tehát metabolizmusuk fokozott, cukorfelhasználásuk óhatatlanul megnő. Ez a folyamat pedig már akkor is bekövetkezik, mikor más eszközökkel a tumor még szinte kimutathatatlan. A metabolikus változások, tehát az egyes sejtek viselkedésének átalakulása ugyanis a "tumorrá válás" bonyolult folyamatainak első lépcsői között jelenik meg, míg a daganat látható növekedése már egy későbbi állomás. A fenti folyamat természetesen nem igaz minden daganattípusra, ezért a vizsgálat indikációs köre is szigorúan meghatározott, kutatások még ma is folynak több alkalmazási területtel kapcsolatban. Sok tumorra viszont egyértelműen igaz a fokozott energiaigény, így az ott felhalmozott FDG által kibocsátott sugárzás detektálásával korai stádiumban, pontosan meghatározható a tumor helye, mérete, vagy ,ami sokszor még fontosabb; az esetleges áttétek, és a terápiára adott válasz. A vizsgálat "lefedi" az egész testet. A tumordiagnosztikán kívül még számos felhasználási területe van a PET-nek és jelenleg is folynak kísérletek több egyéb tumorspecifikus molekulával, a technológia tehát dinamikusan fejlődik.

A PET/CT kép végül a PET és a CT képek fúzionálásából készül; a beteg a gépben fekszik, elkészül külön a CT és külön a PET vizsgálat a testről, ez mintegy 20-30 percet vesz igénybe (egyazon készülékben helyezkedik el a PET és a CT rész is), majd a számítógép a képeket pontosan illeszti. A CT kép pontosabb anatómiai viszonyokat képes megjeleníteni, míg a PET a fent említett metabolikus változásokat mutatja, így egészen pontos és részletes képet kapunk a szervezetről.

A modern onkológiai diagnosztikában tehát elengedhetetlen a PET/CT; segítségével a korai diagnózis felállításában, a beteg követésében, az esetleges áttétek vagy a helyi kiújulás detektálásában, sőt, a daganat metabolikus karakterének ismeretében a terápiás válasz megítélésében is rendkívül hatékony, ezek pedig ma a hosszútávú túlélés elengedhetetlen alapfeltételei.

Mi a helyzet nemzetközi vizeken és itthon?

Sajnos a hazai PET/CT ellátottság nagyon rossz képet mutat. Összesen négy berendezéssel rendelkezünk; kettő Budapesten, egy Debrecenben, egy pedig Kecskeméten van. Tőlünk nyugatabbra a helyzet természetesen összehasonlíthatatlanul jobb, az Egyesült Allamokban (bár ez extrém összehasonlítás, tudom) van olyan kórház, ahol 7 (!) darab PET/CT van, Olaszországban egy Debrecen méretű város is három géppel rendelkezik.

A Cseh Köztársaságban is sajnos másfélszer annyi PET jut egymillió főre, mint nálunk. A berendezés ugyanis több száz millió forint, és a vizsgálatok ára is igen borsos. "Saját zsebből" való finanszírozás esetén körülbelül 200-250 ezer forintot kell letennünk az asztalra egy vizsgálat elvégzésekor. Az OEP finanszírozás is hasonlóan magas összeg, egy új berendezés vásárlásakor pedig több ezer vizsgálat finanszírozására is elő kellene teremteni a forrást... Így, mivel azon vizsgálatok közé tartozik, ahol még az OEP finanszírozással is lehetséges a nyereséges működtetés, a 4 berendezésből 3 magánkézben van(!), természetesen for-profit vállalkozások tulajdonában, akik így mind magán, mind OEP betegek vizsgálatát elvégzik. A negyedik, nem magántulajdonban lévő kecskeméti berendezés volt az, amelynek finanszírozását legutoljára fogadta be az OEP. Jellemző egyébként egyre több "nyereséges" vizsgálattípus kiszervezése a magánszektorba, például a képalkotó diagnosztikában, de itt említhetem a dialíziscentrumokat is. Ez persze nem feltétlen baj, csak a kórházaknak lassan nem marad semmi, amivel az egyébként is veszteséges működésüket javítani tudnák.

Egyre több barátom, ismerősöm kerül abba a helyzetbe, hogy egy-egy képalkotó vizsgálatra (CT, MR, PET, sőt, ma már az ultrahang esetén is) csak hosszú hónapok múlva kap időpontot, aminek következtében - ha teheti - magánintézményt keres fel a vizsgálat elvégzése céljából. Teszi ezt úgy (ahogy korábbi posztomban is írtam), hogy közben természetesen fizeti a kötelező társadalombiztosítást is. A problémának ez az egyik, pénzügyi aspektusa. Nagyobb aggodalomra ad okot az, hogy milyen mértékben halad előre azok betegsége, akik kénytelenek kivárni a sorukat. Mind a jó- mind természetesen a rosszindulatú megbetegedések esetén visszafordíthatatlan károkat okozhat több hónapnyi késedelem, nem csak a beteg számára, de súlyos pluszköltséget okozva később az egészségkasszának is.

Az ok(ok). A várólisták kialakulásában alapvetően néhány egyszerű tényező játszik szerepet, persze a kép mindig árnyaltabb, de maradjunk az egyszerű okoknál. Legszerencsésebb helyzetben nem pénzügyi okok miatt alakul ki várólista, csupán a szűkös kapacitások miatt "torlódnak fel" a betegek. Ez a helyzet beruházásokkal, a kapacitások bővítésével bizonyos idő alatt megoldható. Szerencsétlenebb helyzet a forráshiány, amely előidézhet várólistákat szűkös kapacitás okán is, de megfelelő kapacitások mellett is, ha a működtetésre, az infrastruktúra kihasználására nincs megfelelő keret. Itthon a két utóbbi ok "keverékével" van dolgunk. A helyzet legegyszerűbb szemléltetése végett összegyűjtöttem néhány EU tagország, illetve az Egyesült Államok adatait a CT, MR és PET berendezések számát illetően ( berendezések száma/1 millió fő, 2010, OECD ). Mind a CT, mind az MR, mind pedig a PET berendezések tekintetében igen szomorú hazánk helyzete, a technikai felszereltség rossz és elavult.

Jól látható tehát a lemaradásunk, és érthető a hosszas várakozási idő is. A "gond" csak az, hogy az egyre informáltabb és tudatosabb betegek, mint egyre jobban informált "vásárlók" az egészségügyet is egyre inkább szolgáltatás jellegű juttatásként fogják fel, nem pedig valamely csodálatos, misztikus kegyként, felismerve azt, hogy a több hónapos várakozás, majd a kórházban több órás ücsörgés és a kétes hangnem távolról sem tekinthető normálisnak vagy európainak. Ez különösképp a képalkotó diagnosztika területén segítette elő a magánszolgáltatások elterjedését, köszönhetően annak, hogy a magánszolgáltatók ezen a szakterületen fogadhatnak OEP-finanszírozott beteget is, amit a viszonylagosan jó finanszírozás okán természetesen meg is tesznek. A valódi piaci verseny hiánya miatt azonban érdemi minőségi versengés sajnos egyelőre nem alakult ki. Ahogy korábban is említettem aki megteheti a TB fizetése mellett és ellenére elmegy több tízezer forintért magánszolgáltatóhoz, hogy időben és kulturáltabb körülmények között jusson eredményhez. Aki pedig kénytelen kivárni azt a néhány hónapot annak (ha valóban beteg) időközben biztosan romlik az állapota, és ez a késlekedés sokszorosan bosszulja majd meg magát a finanszírozó számára is egy jóval költségesebb és hosszadalmasabb terápia formájában.