szike

Döntés született a legutóbbi kormányülésen: a kieső nyugdíj helyett jövedelem-kiegészítésben részesülnek azok a nyugdíjaskorú orvosok, akik kérelmezték, hogy továbbra is gyógyíthassanak (és meg is kapták erre a lehetőséget). Szócska Miklós szavai alapján a munkáltató dönt, hogy a mintegy 2000 ilyen jellegű kérelem „gazdája” megkapja –e ezt a kompenzációt. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a lehetőség adott. Érdekes szófordulat hangzik el az államtitkártól: „...ennek összege megegyezhet a korábban nyugdíjként kapott juttatással a nettó összegre vonatkoztatva, a munkáltatók ennek a bruttó összegét pedig lehívhatják...”. Sosem értettem ezt a sok feltételes módot, szóval előttem még mindig nem tiszta, ki és mi alapján fogja megmondani azt, hogy ki kapja meg ezt a pénzt és pontosan mennyit. De feltételezzük, hogy mindenki, és a korábbi nyugdíjnak megfelelő összeget. Most már az is világos, hogy ez egy adóköteles jövedelemforrás lesz. Ennek a juttatásnak a fedezete számomra viszont nem világos, annyit tudhattunk meg, hogy közvetlenül az e-alapból hívható majd le, reméljük erre külön forrást biztosít majd a kormányzat, talán a nyugdíjalapból. Ki tudja. Az egész ügyet mindenesetre sokkal több kanyarból sikerült (megint) megoldani, mint az indokolt lett volna. Döntöttek arról is, hogy az egyébként felszabaduló státuszok betölthetőek maradjanak, ez véleményem szerint egy józan döntés.

A másik fontos téma az államosított, de gazdasági társaságként (pl. kft., rt.) működő egészségügyi intézmények költségvetési intézménnyé „minősítése” volt. A döntés értelmében április 1-től ez a 28 kórház költségvetési intézményként működik tovább, így az érintett 18 ezer dolgozó közalkalmazotti státuszba kerül, őket szintén érinti majd a fenti kényszernyugdíj-mizéria. A dolgozók fizetése továbbra sem lehet majd alacsonyabb az ez év január 1-i bérüknél (hogy ezzel jövőre mi lesz, azt nem lehet tudni...).  Mindenesetre a nagyobb intézmények esetén valóban nem vált be a gazdasági társasági forma, persze sok kórház már korábban, önként mondott le erről a statuszról, így a jobb helyzetben lévő intézmények „kényszerállamosítása” mégiscsak furcsa. Fontos különbség azonban, hogy így a kórházak adósságának konszolidálása már nem hiánynövelő kiadás lesz a kormányzat számára, hanem ellenkezőleg; hiánycsökkentés. És az amortizáció is eltűnik. Persze nem tűnik el, csak mint költségvetési intézménynek nem kell tudomást venni róla, így rögtön javulhat az év végi mérleg! Számos ilyen apróság van még, ami miatt egy olyan tulajdonos számára, mint amilyen az állam, jobban megéri költségvetési intézményként működtetni a kórházakat. Ezzel sokan egyetértenek, sokan nem értenek egyet, szerintem pedig egy kicsit mindenkinek igaza van, mert kis hazánkban minden relatív és egy-egy intézmény esetében csak individuálisan lehet eldönteni, hogy mi a jó gyakorlat.

Mindenesetre most sem tétlenkedtek a döntéshozók, folyamatosan gyúrják az egészségügyet, csak sajnos szerintem még mindig nem előrefelé megyünk...

Több alkalommal is írtam már a kényszernyugdíjazással kapcsolatban (például itt és itt). Mégis újra magamhoz ragadom a jó öreg zsinórnélkülit, és néhány szóval kiegészítem az eddig leírt gondolataimat. Mára ugyanis végre körvonalazódott, tisztázódott minden; senki nem tud semmit és szemmel láthatóan nem is érdekli túlzottan a döntéshozókat a helyzet, legalábbis a fájdalommentes megoldásban senki nem látszik érdekeltnek. Talán csak az egészségügyi dolgozók, no meg maga a lakosság, de ugye ez mellékes. És persze szegény Szócska Miklós, akit az utóbbi időben igen sok releváns döntésből hagytak ki.

Megpróbálom végre tisztességesen összefoglalni azt, hogy hol állunk jelenleg, mert az ezer cikk és nyilatkozat ami eddig napvilágot látott kis zavart is okozhat a fejekben.  Kire hogyan vonatkozik, ki hogy maradhat, mi lesz a fizetésekkel?

A folyamat első lépése a nyugdíjtörvény 2012-es módosítása volt; a beiktatott 83/C § szerint "Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll."

Itt már érezni lehetett, hogy gondok lesznek, azonban egy-egy kormányzati oldalról elejtett nyilatkozat alapján reménykedtünk a racionalitásban, azaz hogy néhány ágazat (pl. az egészségügy) kivételt képez majd. Ezután született meg 2012 decemberében az azóta már szinte hírhedté vált kormányhatározat, melyből két fontos pontot emelnék ki:

"A Kormány

1.1 felhívja a minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy tegyék meg a szükséges
intézkedéseket az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy
kormányzati szolgálati jogviszonyban álló azon személyek jogviszonyának megszüntetése vagy
a megszüntetés kezdeményezése érdekében, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték és
az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezték..."

valamint

"1.5. elrendeli, hogy az 1.1. pont alapján megszüntetett jogviszonyú közalkalmazottak, kormánytisztviselők és
kormányzati ügykezelők álláshelyeinek betöltésére közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony nem
létesíthető, és a feladat ellátására megbízási vagy vállalkozási szerződés nem köthető;"

A törvénymódosítás tehát lehetőséget ad arra, hogy a nyugdíjat szüneteltessék, visszatartsák, ha közalkalmazotti jogviszony áll fenn, a kormányhatározat pedig gyakorlatilag felszólítja a munkáltatót, hogy szüntesse meg a jogviszonyt, ha a munkavállaló elérte a nyugdíjkorhatárt (a jelenlegi nyugdíjaskorúak esetében ez 62 éves kort jelent). Fontos leszögeznünk, hogy közalkalmazottakról beszélünk! A jogszabály sehol nem említi a vállakozókat, ami jelen esetben a háziorvosok szempontjából fontos körülmény. Több helyen olvastam, hogy a kormány szándéka olyan szempontból helyeselhető, hogy az idős munkavállalók helyett a fiatalabb generációnak kell lehetőséget biztosítani. Pontosan ezért idéztem a határozatot. Világosan látszik, hogy a felszabaduló helyekre semmilyen formában nem kerülhet más munkavállaló. Financiális okok állnak a háttérben, ez mára azt hiszem  teljesen világossá vált.

Mi várható az egészségügyben?

Az érintett orvosok száma klasszikus számháborút indított el, mindenesetre az OEP statisztikái szerint mintegy 7-8 ezer orvos lehet nyugdíjaskorú, azonban a gyógyítók nem elhanyagolható része dolgozik nem közalkalmazotti státuszban (pl. a háziorvosok jelentős hányada).

(forrás: vg.hu)

Az igazi problémát nem is csak ez a "nyers" szám jelenti (bár a harmincezres orvoslétszámnak jelentős része), hanem a lokális, konkrét esetek. Amikor egy-egy nyugdíjas egészségügyi dolgozó kiesése komplett osztályok működését teszi/tenné lehetetlenné. Számomra érthetetlen az egész történet úgy, ahogy van. Szépen lassan kialakítottak egy igen "kínos" jogi környezetet, miközben folyton altatták a szakmát és a lakosságot, hogy az ágazat kivételt jelent majd. Ezek után bejelentik, hogy bizony az egészségügy sem képez kivételt a szabály alól. Közben Lázár János nyilatkozik az MTI-nek; "ha egy kormány meg akarja állítani a fiatalok elvándorlását, akkor mernie kell azt mondani, hogy az államapparátusban csak olyan álláshelyen dolgozzon nyugdíjas, ahová fiatal nem jelentkezik"

erre megint csak azt tudom, mondani, hogy:

"1.5. elrendeli, hogy az 1.1. pont alapján megszüntetett jogviszonyú közalkalmazottak, kormánytisztviselők és
kormányzati ügykezelők álláshelyeinek betöltésére közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony nem
létesíthető, és a feladat ellátására megbízási vagy vállalkozási szerződés nem köthető;"

Jelenleg ez érvényes az egészségügyi ágazatra is. Szócska Miklós pedig ugyanúgy értetlenül állt a helyzet előtt, ahogy a szakma képviselői is. Megoldásként egyfajta kérelmezési eljárást alakítottak/alakítanak ki, melynek alapján egyedileg, személyre szólóan döntenék el (ki? hol? miért? mi alapján?), hogy ki maradhat az egészségügyben, és kinek kell mennie. A kettős juttatás tilalma azonban továbbra is érvényes marad, azaz a fizetés mellé nem jár nyugdíj. Járna helyette egyfajta senior ösztöndíj, ennek nettó összege megegyezne a nyugdíjéval,a forrásokat a nyugdíjalapból terelik majd át az OEP kasszába.

Tehát a fiataloknak kell átadni a stafétabotot, de a helyeket nem lehet feltölteni. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nyugdíj mellett dolgozhasson a közalkalmazott ("minden embernek mérlegelnie kell, hogy vagy nyugdíjas lesz, vagy dolgozik az állami szektorban, mert a kettőt együtt jelenleg Magyarország nem engedheti meg magának."), de az egészségügyi dolgozóknak átterelik a nyugdíjalapból származó bevételeiket az OEP kasszába, ami csak épp a bürokrácia költségeivel lesz így "drágább". Minden egészségügyi dolgozóra szükség van, sőt, humánerőforrás-hiánnyal küzdünk, de mentességet nem kap az ágazat. Ellenben lehet egyesével kérvényeket benyújtani úgy, hogy a dolgozónak fogalma sincs, hogy utána kap -e valóban "ösztöndíjat", milyen előjogai maradnak meg a nyugdíjas statusszal kapcsolatban, beleszámítanak -e az így eltöltött életévek a későbbi nyugdíjába. Vakon döntsenek? Az ágazati vezetés teljesen inkonzekvens módon ígérget, és elvárja, hogy az évtizedek óta gyógyító szakemberek személyes kérvényeket nyújtsanak be, hogy tovább dolgozhassanak. Mert az egészségügyben "minden dolgozóra szükség" van. Mindenki megkapja majd a mentességet. Akkor minek? Miért kell ezt az egész bizonytalan, megalázó helyzetet előidézni, ami rossz az ágazatnak és rossz a betegeknek egyaránt. Miért nem lehet betenni egy darab sort a jogszabályba; kivétel az egészségügyi dolgozók?

A helyzet tehát jelenleg - onnan, ahol én ülök - a következő: az egészségügyben dolgozóknak, akik betöltötték a nyugdíjas kort, alapesetben köszönik szépen a segítséget. Aki úgy érzi személyesen folyamodhat, könyöröghet felfelé, hogy tovább gyógyíthasson. Ebben az esetben azonban a nyugdíját nem kezdik el folyósítani/ nem kaphatja tovább. A jogszabály jelenleg ennyit tartalmaz, ez a mostani helyzet, minden más csak üres szóvirág. Megtanultuk már tucatszor, hogy semmi más nem számít, csak az írott jog. Sem az ígéret, sem annak ellenkezője. A betegek pedig csak reménykedhetnek, hogy ez a helyzet gyorsan megoldódik, különben - lassan a végeredménytől függetlenül is - sok tapasztalt gyógyító akasztja majd szögre a köpenyét.

Bár egy korábbi posztomban már foglalkoztam a kényszernyugdíjazás kérdésével, tekintettel azonban az azóta történtekre újra felelevenítem a témát. A kormányzat elhatározta, hogy nem engedélyezi tovább a nyugdíjas korú (62 év, illetve 2010-től 65 év) közalkalmazottak számára a kettős juttatást (fizetés melletti nyugdíj), tehát aki betölti a nyugdíjkorhatárt, annak jogviszonya automatikusan megszűnik, köszönjük szépen az elvégzett munkát. Ez volt a kezdeti alapkoncepció, itt egyelőre még nem érintem az egészségügyet.

A közalkalmazotti státusz megítélése és - ha lehet így mondani - "fejlődése" a rendszerváltás utáni évek során meglehetősen érdekesen alakult. Ahogy kialakult itthon is a klasszikus piac, piaci verseny, annak minden előnyével és hátrányával, úgy idomult hozzá a munkaerőpiac is, a (nem közalkalmazotti) fizetések a piaci verseny szabályai szerint egyre magasabb szintet értek el, az életszínvonal és a fogyasztás szép lassan emelkedni kezdett. Az állami szférában azonban nem történt jelentős változás. Nem volt tapasztalható elképesztő erőfeszítés, hogy a szektor kereseteit a nyugati bérszínvonalhoz, bérszínvonal irányába emeljék. Az állami és a versenyszféra közötti aránytalanságot valahogy tehát oldani kell. A közalkalmazotti státuszt így egyéb, nem feltétlen anyagi előnyökkel kell(ett), hogy vonzóvá tegye a mindenkori kormány; rugalmasabb szabadságolások, rugalmasabb (rövidebb?) munkaidő, egyéb nem anyagi jellegű juttatások. Anyagiakban pedig a végkielégítés és a nyugdíjak melletti kényelmes munkalehetőség. Így tudta az állam megbecsülni, "kompenzálni" a közalkalmazottakat. Az utóbbi években azonban a közalkalmazottak bizony kezdték elveszíteni ezeket az előnyöket. Emlékezzünk csak a kormányzat próbálkozásaira a végkielégítések (visszamenőleges!) megadóztatásáról, melynek áldozatául eshetett volna számos közalkalmazott, hisz a javaslatban a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetésekről volt szó (alapvetően természetesen jogos volt a felvetés az adott, konkrét, BKV-val kapcsolatos szituációban). De ki határozza meg, hogy egy évtizedek óta tanító, vagy a minisztériumban dolgozó közalkalmazottnak mennyi az, amennyi nem ütközik a jó erkölcsbe? Egyáltalán milyen jogi kategória a jó erkölcs?

Most pedig a munka melletti nyugdíj lehetőségét is elvették, persze csak a közalkalmazottaktól. Vagy lemaradtam a közalkalmazottak általános bérrendezéséről, felzárkóztatásáról a versenyszférához viszonyítva, vagy nagy a baj. Lehet, és kell is(!) arról vitatkozni, hogy egy jóléti államban, ahol a társadalom fokozatosan öregszik, meddig bírja a felosztó-kirovó rendszer a (nyugdíj)terheket, milyen intézkedésekkel lehet enyhíteni ezt a feszültséget (nyugdíjkorhatár emelésével, születések számának növelése révén egy egészségesebb korfa kialakulására való törekvéssel, vagy például a nemrég megszüntetett pénztári elemek beépítésével!), azonban jelen törvények szerint a nyugdíj, megfelelő szolgálati idő letelte után törvényi alapon jár. Ez lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz, lehet, hogy a munka mellett nyugdíjat is felvenni luxus, át lehet és előbb-utóbb át is kell gondolni az egész nyugdíjrendszert, de jelenleg jár. Egy meglehetősen koncepciótlan, megint rosszul kommunikált rendelettel, megint csak a közalkalmazottaktól (!) elvenni, méghozzá igen sokat elvenni finoman fogalmazva legalábbis nem úriemberhez méltó. Olyan ösztönzői rendszert kell kialakítani - mind munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon -, hogy a ledolgozott évtizedek után csak annak álljon érdekében és szándékában tovább dolgozni, akinek munkája valóban értékes és nehezen pótolható. Ennek következetes tiltása azonban kissé merev gondolkodásra vall.

Az egészségügyben pedig még összetettebb a helyzet. A jelen állás szerint a munkaviszony (közalkalmazotti státusznál) a nyugdíjkorhatár elérésével automatikusan megszűnik, egyéni elbírálás alapján engedélyezhetik a nyugdíjas korú dolgozók további jogviszonyát, a kettős juttatás azonban az egészségügyben is tiltott. A nyugdíjkiesést mintegy kompenzálva azonban egyfajta ösztöndíjat kapnának az idősebb gyógyítók (?). Számos probléma van ezzel az egészségügyben.

Amennyiben valóban munkaerőhiány van jelenleg is, akkor nem veszíthetünk el egy dolgozót sem. Miért lesz olcsóbb az államnak ugyanakkora nettó keresetet biztosítani a körülbelül 6000-7000 érintettnek (ebben nincsenek benne a szakdolgozók!) ily módon, mintha azt nyugdíjból, nyugdíjalapból oldanák meg? Félek azért, mert a nyugdíjalapban ez az összeg bennmarad, legyen miből finanszírozni az újra felmerült 13. havi juttatást (közel a választás), az egészségügyi dolgozók kiesett keresetét pedig szép csendben megoldják az egészségügyi kasszából. Ha megkapják egyáltalán. Újabb bújtatott forráskivonás az egészségügyből. Ha pedig nincs szükség minden alkalmazottra, és az egyéni elbírálás nem csak színjátékot, de valódi elbírálást jelent, akkor pedig kinél lesz a döntés joga? Természetesen valahol a minisztériumban, azonban nyilván nem tudhatják, hogy az adott doktor milyen valós munkát végez, így intézeti javaslattal kerülnek majd be a nevek, így azonban nyilvánvaló, hogy az fog tovább dolgozni, akinek megfelelő kapcsolatai vannak, nem pedig az (vagy nem csak az), akire valóban szükség van. Az érdekek pedig az egyes szakmák között is nagyon különböző forrásokból fakadnak. A helyzet abszurditását mutatja, hogy vannak olyan területek (jellemzően például a nőgyógyászat), ahol egyes orvosok ún. önkéntes segítőként dolgoznak, tehát eleve fizetés nélkül végzik a munkájukat, miközben informális juttatások (azaz hálapénz) formájában jelentős bevételre tesznek szert. Nagyon sok helyen tehát nem azon múlik a kereseti színvonal "szinten tartása", hogy az illető kaphatja -e a nyugdíjat vagy sem, aprópénz ez annak a 10-15%-nak, akik a hálapénz nagyon jelentős részét megkeresik és természetesen a legtapasztaltabb, legrégebben dolgozó orvosi körből kerül ki ennek oroszlánrésze. Megalázó azonban az idős orvosi karra nézve, hogy 30-40 év gyógyítás után ilyen formában váljanak meg tőle, vagy kegyeskedjenek megengedni azt, hogy tovább gyógyítson, valamilyen fajta "majd megoldjuk egy kis ösztöndíjjal, majd lesz valahogy, még nem tudjuk hogy" módon, miközben minden sarkon azt halljuk, hogy lassan valóban nem lesz, aki ellássa a betegeket...

A portfolio.hu eredeti cikke a témáról itt olvasható.

Igazán nem unatkozhat sem a közvélemény, sem az orvostársadalom, erről a döntéshozók mostanában abszolút gondoskodnak. A legújabb hírek szerint ugyanis az Országgyűlés Költségvetési bizottsága egy általa jegyzett módosító csomag alapján a közszférában dolgozók körében (ideértve a rend- és honvédelmi szerveket is, ennek később óriási jelentősége lesz!) 2013. július 1-i hatállyal bevezeti a dupla juttatás tilalmát. Mit is jelent ez? A jelenleg (2010 óta) hatályos nyugdíjkorhatár 65 év. Azon közszférában dolgozó alkalmazottak munkaviszonya, akik betöltik 65. életévüket automatikusan megszűnik. A munkáltató ezt a korhatárt kitolhatja egészen a dolgozó 70 éves koráig, 65 év felett azonban a nyugdíj csak abban az esetben jár, ha a munkaviszony megszűnt. A jelenleg is nyugdíjasként dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők, ügyészségi és honvédelmi alkalmazottak stb. kötelesek 2013. április 30-ig jelenteni munkaviszonyukat, ezt követően július 1. után nyugdíjat nem kaphatnak a munkaviszony megszűntéig.

Ennyit magáról a módosításról. Próbáljuk megérteni az érvrendszereket. Globálisan 2 lehetséges gondolkodási utat látok, ezután az egészségügyre vetítve újabb két irányba kalandozhatunk. Az első gondolatmenetet vessük is el rögtön; tételezzük fel, hogy sok az idős munkavállaló, a fiatal diplomások pedig nem jutnak álláshoz, szükség van a frissítésre, ugyan ne foglalják már a helyet az idősek, dolgoztak eleget, nosza hozzunk egy rendeletet ez ügyben. De! "A nyugdíjazás miatt felszabaduló álláshelyeket pedig nem lehet feltölteni - írta a KIM." Fiatalok tehát kizárva, a megspórolt bérek mehetnek a hidegtűrő pázsit-részvényopciókba, úgyis kezd kopni a fű Felcsúton. Nem volt nehéz az első opciónkat elvetni. Marad tehát a második érvrendszer, nem tévedünk nagyot, ha leszögezzük, megint kiadáscsökkentés a cél. Nyugdíjat és fizetést is adni a közszolgáknak, az márpedig sok. Vagy az egyik, vagy a másik. Rendben is lenne, és egyetértenék vele, tudom, hogy iszonyú teher minden állam számára az elöregedő társadalom fenntartása. Tényleg az, ezen nincs mit bagatellizálni, a legnagyobb kihívások egyike lesz a következő évtizedekben ennek megoldása mindenhol a fejlett vagy közepesen fejlett országokban. Azonban amíg a nyugdíjból alig lehet megélni nagyon nehéz ám egy ilyen döntést lenyomni a polgárok torkán! Még inkább a közalkalmazottak, köztisztviselők torkán, akik joggal teszik fel a kérdést: Miért megint Mi? Miért megint csak Mi? Az Én kérdésem pedig megint csak az, hogy hol van a megfelelő kormányzati kommunikáció? Itt térnék vissza a fenti megállapításomra, miszerint a módosítás vonatkozik a rend- és honvédelmi szervek dolgozóira is. Miért fontos ez a kitétel? A korkedvezményes nyugdíj miatt! Nyugodtan javítson ki bárki, ha tévednék, de nem tudok olyan kitételről, ami a korkedvezményes nyugdíjra jogosultakat kivenné a szabályozás alá esők köréből. Tehát nem csupán a 65 évet elért  dolgozók, de azok is bajban vannak, akik korkedvezmény jogán készültek korábban nyugdíjba vonulni, és amellett esetleg tovább dolgozni. De a rend- és honvédelmi dolgozókon kívül számos egyéb (veszélyes, pl. nagy nyomású, vagy sugaras) munkahelyen is jár a korkedvezmény. Pontosabban járt, ugyanis nemrég ezt is eltörölték (majd megint visszavezették? zavaros ez a mostanában minden területen zajló kormányzati kapkodás).

Megegyeztünk tehát, hogy anyagi okokból született a döntés. Nem meglepő. Olyan vagyok, mint azok a bizonyos ízléstelen televízió-reklámok, de most, hogy a kevésbé érdeklődők megunták és itthagyták a cikket foglalkozzunk végre az egészségüggyel. Itt újabb két gondolatmenetet követhetünk, ebből az elsőt szintén rögtön el fogom vetni. Az egészségügyben igen szűkösek a forrásaink, elképzelhető tehát, hogy egy racionálisabb humánerőforrás-stratégia mentén az idősebb, nyugdíjas kollégák "elküldésével" és az így felszabaduló források segítségével egy hatékonyabb forrásallokációt visz végbe a szakmapolitika. Ahogy jeleztem ezt a gondolatot rögtön ki is zárnám, hisz a fenti eszmefuttatás miatt eleve értelmetlen, megállapítottuk ugyanis, hogy minden bizonnyal kiadáscsökkentés az általános cél. Másrészről a jelenlegi humánerőforrás-problémákkal küzdő egészségügyi rendszerben az orvosi létszám csökkentése nem lehet cél, még forrás-átcsoportosítás esetén sem. Jelenleg az OEP adatok alapján a 65 év feletti orvosok száma mintegy 6000 fő, ez a jelenleg gyógyítók körülbelül 16-18%-a! A legkorosabb orvosok javarészt az alapellátásban és az eleve hiányszakmákban tevékenykednek. Ezen kívül a 60-64 év közötti orvosok száma újabb durván 4000 fő, így potenciálisan sokan érik el 1-2 éven belül a 65 éves korhatárt. Számoljunk kicsit. A számok csak nagyságrendeket mutatnak majd és jelen esetben a szélsőségeket fogom preferálni. Ha 6000 dolgozó eltűnne az ellátórendszerből, az (250.000 forintos havi bruttó bérrel számolva) körülbelül 320.000 forint költségcsökkentést jelent a munkáltatónak fejenként és havonta. Gyors számolás után a kiadáscsökkentés csak az egészségügyben és csak az orvosok tekintetében éves szinten akár 20 milliárd forint felett lehet. A valós "spórolás" ennél nyilván jóval kisebb, hisz mindezek ellenére nem mindenki megy majd el nyugdíjba és a háziorvosok jogviszonya sok esetben nem közalkalmazotti, de a nagyságrendeket jól mutatja az érték, a szakdolgozók pedig csak növelik a számot (ha a kormány számolhat a várható bevételek kétszeresével minden megszorító csomagjának tervezetében, akkor azt hiszem nem is számoltam nagyon el magam).

Értem és megértem a kormányzat célját, de elfogadni ezt ilyen formában sajnos nem tudom. Megint nem tudom mi lenne a jó megoldás, más területekre (pedagógia, köztisztviselők) nincs is rálátásom, de az egészségügyben ennek adott esetben beláthatatlan következményei lehetnek. Ne legyen igazam, de gyanús, hogy ráadásul ezt a pénzt nem látjuk viszont az egészségügyben, ellenkező esetben mi célja lenne az idős, tapasztalt orvosok elküldésének (tisztában vagyok a feudális viszonyokat meglovagló orvosi elit olykor öncélú regnálásával, de tekintsünk el a történet ezen szeletétől most naív derűvel).

Így viszont akár egy újabb csendes forráskivonás is megvalósulhat, ami a humánerőforrás-krízis mélyítésével még inkább megroppantja majd az egyébként is megtépázott ellátórendszerünket.

Forrás: vg.hu, OEP