szike

Az ÁNTSZ a napokban adta ki új beutalási rendjét, mely szerint "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" betegutakat biztosítanak a fővárosban és Pest megyében. Ahogy az várható volt, az új szabályzatot rögtön támadások érték, és jelenleg nem látom személyes érdekektől vezéreltnek a "kifogásözönt".

Első és legfontosabb kifogásuk a szakembereknek a TEK (területi ellátási kapacitás) és a lekötött OEP finanszírozások közötti aránytalanság volt. Nem vette figyelembe, vagy csak nem vizsgálta elég alaposan az ÁNTSZ a korábban megkötött OEP szerződéseket. Valóban nehéz ellátni úgy a kiszabott terület lakosságát, hogy a szerződésekben előre meghatározott kapacitásokkal köszönőviszonyban sincs a valós szükséglet. Az egyikintézménynek másfélszer annyi beteget kell majd ellátnia, mint amennyire a finanszírozásból futja, a másik intézet pedig feles kapacitásokkal fog küzdeni. A végeredmény tehát "A" intézményben tovább növekvő várólista, kapkodás, türelmetlen szakdolgozó és beteg, romló minőség és növekvő adósságállomány lehet. "B" intézmény pedig lébecol és marad egy csomó pénze. Mivel a járóbeteg-ellátásban teljesítményfinanszírozás, azon belül is ún. FFS finanszírozás (fee-for-service, azaz az elvégzett vizsgálat, beavatkozás utáni kifizetés) folyik, ezért "B" intézmény finanszírozhatósága egy cseppet sem javul, sőt, mivel fő bevételi forrását az OEP finanszírozás, fő kiadásait pedig a személyi jellegű kiadások képezik, ezért bevételek híján az ő helyzete is romlani fog. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehet a valós szükségletek és az intézményi kompetenciák részletes feltérképezése után meghatározni a kapacitásokat, és ehhez igazítani az ellátási kötelezettségeket. Jó lenne, ha végre nem az számítana, hogy kihűl -e a húsleves a kórházig, hanem hogy a beteg hol kapja az adott problémára (időben) a leginkább adekvát terápiát, és ezt hogy lehet a leginkább költséghatékony módon megszervezni, felosztani. További kifogásként hozták fel a szakemberek a más-más intézményekben megjelenő párhuzamos ellátási kötelezettségeket, a szakmakódok nem egyértelmű alábontásai miatt ugyanis előfordulhat, hogy egy-egy tevékenység különböző kóddal, különböző alábontással, de ugyanazon tevékenységet jelöl.

Jellemző a kuszaság például az izotópdiagnosztikára. Itt viszonylag könnyű korrekt ellátási kötelezettséget "gyártani", mivel alig néhány izotópdiagnosztikai labor működik a fővárosban és környékén, ugyanakkor pont emiatt kényes terület, kevés helyre fordulhat a beteg. A város legnagyobb osztálya a Honvédkórházban működő nukleáris medicina osztály, amely csupán a XIII. kerület, valamint alig néhány Pest megyei település ellátásáért felel. Ez kimondhatatlanul kevés a kapacitásokhoz képest. Ugyanakkor - és ez talán a poszt méltó befejezése - a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet egy ún. "speciális" ellátási területet kapott (bármit is jelentsen a kifejezés), ez a honlapon található excel táblából egyértelműen kiolvasható. Halkan jegyzem meg, hogy az intézményben évek óta nem működik izotópdiagnosztikai laboratórium. Bezárták.

Megint paranoid vagyok, de mennyire szeretnénk az önkéntes magánbiztosítás felé terelni a lakosságot? Ugyanis a fenti kép a még inkább esetleges és egyre kiszámíthatatlanabb állami ellátás irányába mutat. Értem én, hogy próbáljuk racionalizálni a betegutakat, de így biztosan nem fog menni. Nem is lehet az, ha azt sem tudja az államtitkárság /ÁNTSZ, hogy hol milyen osztály üzemel! Szükséglet, kialakuló kereslet, logikusan felépített struktúrájú, ehhez igazított, hatékony ellátás. Mikor kezdünk el ezen elvek mentén építkezni, hogy a kevésből több jusson oda, ahol valóban szükség van rá?