Tragikus hírre lettem figyelmes tegnap délután: egy bennfekvő beteg, idős hölgy fagyott meg a győri Petz Aladás Kórház udvarán. A 90 év feletti hölgy pszichiátriai beteg volt, elkóborolt a kórteremből, majd a pavilon-rendszerű kórház udvarára sétált, ahol (ki tudni mennyi időt kinn töltve) teljesen kihűlt, az életét már nem tudták megmenteni. Az eset persze önmagában is tragikus, de ne legyünk szégyenlősek; még inkább az lenne, ha egy fiatal családanyáról, ne adj Isten egy gyermekpszichiátrián ápolt fiatalról lenne szó. Az, hogy ilyen megtörténhet megint egy intő jel a hazai egészségügy helyzetét illetően. Ugyanakkor sajnálom az adott osztály dolgozóit is, hetekig, hónapokig tartó kivizsgálásnak és vegzálásnak lesz kitéve minden alkalmazott, pedig a felelősség közös. Általában nem az a maroknyi - még kitartó - személyzet okolható azért, mert nem tudják megfelelően felügyelni a betegeket, ellenben sokat hozzátesz egy-egy ilyen eset ahhoz, hogy a maroknyi csapatból még többen adják fel a hivatásukat, vagy keressenek lehetőséget tőlünk nyugatabbra. Közben megérkezett a legfrissebb humánerőforrás-helyzetről szóló jelentés is: valamennyivel kevesebb, körülbelül 1100 orvos kért tavaly igazolást külföldi munkavállaláshoz (szemben a 2011-es 1200-al), ugyanakkor minden eddiginél több, 518 ápoló kérte ugyanezt (2011-ben még csupán mintegy 300-an!). Az orvos-ápoló arány hazánkban körülbelül egy a kettőhöz, ami európai vizsonylatban, és V4 viszonylatban is meglehetősen kevés, nem is beszélve a százezer főre jutó nővérszámról:
(WHO adatbázis, 2010, 100.000 főre jutó nővérek száma)
A lassan elviselhetetlenné váló humánerőforrás-krízis eddig is kézzelfogható volt a betegek mindennapjaiban, azonban ilyen nyíltan tragikus következménnyel talán még nem járt. Az agyonhajszolt személyzet pedig lassan képtelen lesz száz százalékosan elvégezni a rájuk bízott feladatot, a megfelelő válaszreakció és hosszútávú stratégia azonban még mindig késlekedik. De meddig?
Kereső
Követők
