Az egészségügyi rendszerünk finanszírozása - vagy általában az egészségügyi rendszereké -, azaz maga a forrásteremtés kényes téma. Igazi, klasszikus makrogazdaságtani, makroallokációs kérdés, hisz hazánkban is az államháztartási kiadások kb. 10%-át kitevő összegről beszélünk. Mint minden olyan kérdés, mely ekkora volumenű pénzt mozgat, ez is a nagypolitika asztalára való téma, így különösen izgalmas terület: általában jól nyomon követhető rajta az aktuálpolitikai érdek, sajnos sokkal inkább, mint a valódi szakma(politika)i lenyomatok. Magyarország hagyományosan társadalombiztosításból tartotta fenn ezt az ágazatot, azonban itt is megfigyelhető egy lassú (kimondott vagy ki nem mondott) folyamat: ha megvizsgáljuk a forrásteremtési struktúrát egyre inkább távolodunk a klasszikus egészségbiztosítási modelltől.
Az egészségbiztosítási alap (továbbiakban e-alap) bevételeinek alakulását többféleképp is vizsgálhatjuk: csupán az összbevétel összegét tekintve nominál- vagy reálértéken, esetlegesen összevetve az adott évi tervezett vagy valós hiánnyal, ugyanakkor a folyamatok komplexebb megértését teszi lehetővé, ha az e-alap bevételeinek változásait a bevételi szerkezet változásával együtt elemezzük. Érdemes vizsgálni a teljes bevételen belül az egyes források alakulását, illetve ehhez szorosan kapcsolódva a forrásteremtés módját (járulék, ezen belül munkavállalói vagy munkáltatói felelősségvállalás, központi költségvetési hozzájárulások, azaz adó alapú finanszírozási hányad, esetleges gyártói visszafizetések/befizetések stb.), a tervezett és valós hiányt, azaz az e-alap stabilitását, fenntarthatóságát. Végső soron egy hosszú távú (véleményem szerint minimum 10 éves, azaz mindenképp ciklusokon átívelő), stabil tervezet alapján kellene előrevetítetni az e-alap forrásteremtési oldalát, a nemzetgazdasági teljesítőképességhez igazított, de mindenképp reálértékbeli növekedéssel (akár célként kitűzve az évi kb. 3%-os növekedést) tervezve.
Hogyan alakult az e-alap össz bevétele nominál- és reálértéken?
Alapvetően elmondható, hogy az e-alap bevételei, bár szerkezetileg változó összetétel mellett, de a 2007-es évig nominálértékben és reálértékben is növekedést mutattak. A 2008-as évtől azonban, köszönhetően a csökkenő (főként munkáltatói oldalról csökkenő) járulékbevételeknek egy kisebb esés mutatkozott, a 2011-es évig ennek kompenzációja nem is történt meg (később is csak a rokkantellátás e-alapba sorolása hozott nagyobb nominál értékű emelkedést a bevételekben). A 2000-es évet tekintve bázisnak 2011-re a 2000-es bázisév 104%-át sikerült reálértékben elérni (ez durván 1400 milliárd forintos bevételt jelent), amely, ismerve az egészségügyi technológiák fejlődését, a szubspecializálódást és az igények (kereslet/ szükséglet) bővülését, nem, vagy csak nehezen tekinthető fenntartható pályának.
forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls
Hogyan alakult a bevételi szerkezet?
A bevételi szerkezet átalakulása folyamatos volt a kilencvenes évek közepe óta. A szinte teljesen járulék-alapú forrásteremtés és a klasszikus egészségbiztosítási modell lassan csúszott/csúszik át egy túlnyomórészt központi költségvetés által finanszírozott (azaz adókból finanszírozott) rendszerbe. Ez a folyamat 2007-ről 2008-ra dinamikát váltott, és a járulékbevételek élesen leszakadtak az e-alap össz bevételétől, melynek fő oka a munkáltatói járulék mértékének jelentős csökkenése volt ( a 2000-es 11%-ról 2011-re 2%-ra). Ezt a kiesést csak kis mértékben tudta kompenzálni a munkavállalói járulékok 3%-ról 6%-ra való emelése. A járulékcsökkentés mögött álló indok a foglalkoztatási mutatók javítása, illetve a járulék- és adófizetési hajlandóság befolyásolása volt (ezek sajnos nem váltották be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a megemelt nyugdíjjárulék részben el is vitte a fenti előnyök egy részét). Az ún. (tételes) egészségügyi hozzájárulás mértéke is jelentős részét képezte a bevételeknek, a 2000-es évek elején még közel 200 milliárd forintot, 2009-ben mintegy 100 milliárd forintot tett ki ez a tétel, majd 2010-ben és 2011-ben ez rendre 50, illetve 35 milliárd forintra csökkent.
Egészségbiztosítási járulék szintek Európában (2008) jövedelem %-ban
(forrás: http://www.weborvos.hu/adat/egsz/2009marc/18-22.pdf)
Az egészségbiztosítási járulék Magyarországon, a bruttó jövedelem %-ban, 2000-2011
forrás: http://weborvos.hu/adat/files/2011_oktober/egsz_4_vegso.pdf
forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls
Összefoglalás
A 2000-2011-ig terjedő időszakban az e-alap forrásteremtési oldalának lassú (és talán máig nem befejezett), csendes átalakulása zajlott/folytatódott. A hazai járulék- és adófizetési hajlandóság mellett, ilyen fekete- és szürkegazdasági viszonyok között érthető, hogy pusztán jövedelem alapú járulékokból nehezen lehet stabilan fenntartható és hosszú távon előre tervezhető büdzsét alakítani. Reálértéken érdemben növekvő kasszát pedig talán lehetetlen is. Éppen ezért a bevételi szerkezet változtatása nem csak lehetőség, de kötelesség is egyben, azonban a lezajlott változtatások közben és után sem vált stabillá az e-alap egyenlege, a tervezett és valós hiány valamint az ad hoc forráskivonások továbbra is megmaradtak. Hátránya lehet a jelenlegi forrásteremtésnek, hogy egyre kevesebb benne a célzott forrás, azaz a mindenkori nemzetgazdasági érdekek mentén könnyebb egy esetleges megszorítást és egészségügyi költségvetés-módosítást végrehajtani a jelenlegi, teljesen központosított gazdálkodás mellett. A forrás tehát inkább csak átalakult, plasztikusabbá vált a tervezés (a központi hatalom szempontjából), így sérülékenyebbé is válhat a kassza. Ettől függetlenül a forrásteremtési reformokat folytatni kellene (talán egy másik úton vagy más elvek mellett), és olyan formába önteni, hogy egy hosszú távú, akár 10-15 éves, az e-alap szempontjából valóban, reálértéken is növekvő forrás álljon rendelkezésre, melyben túlnyomórészt célzott források vannak, hogy ezeket másra felhasználni ne lehessen. Jelenleg nincs egyértelmű, jól látható stratégia arra, hogy az elkövetkező években milyen elvek alapján fog történni az e-alap bevételeinek alakítása. Egy hosszabb távú, világosan kimondott tervezéssel, következetes számonkéréssel és szigorú gazdálkodással lehetne egy ”megnyugtató” forrásteremtési rendszert kialakítani. Ez azonban nyilvánvalóan csak és kizárólag ciklusokon átívelő folyamatként, erős társadalmi és szakmai kontroll és erősebb ágazati érdekérvényesítés mellett valósulhatna meg.
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!
Sokszor halljuk a panaszáradatot; kevés a pénz az egészségügyre. Több kellene. Sokkal több. Nincs műszer, nincs gyógyszer, sok a beteg, kevés az orvos... De tudjuk –e, hogy mennyi az annyi? És azt, hogy más országokban, hozzánk hasonlókban és gazdagabbakban mennyit költenek?
Nem könnyű kérdés, nem mindegy ki teszi fel és ki válaszolja meg. Éppen ezért nem is lehet egyértelmű választ adni arra, hogy mi a kevés, és mennyi lenne az optimális. Ha valahol hallunk egy adatot, akár korrekt forrásokkal alátámasztva, csak akkor tudunk azzal vitába szállni, ha nagyon jól ismerjük a rendszert. Ugyanis mindig felmerül a ”mihez képest?” és a ”nézőpont kérdése”. Hogy ez olykor mennyire igaz, azt be is bizonyítom; pillanatok alatt meggyőzöm a blog olvasóját, hogy igenis sokat költünk, majd megcáfolom saját magam. Mert nézőpont kérdése, ugyebár.
Sok?
Kezdjük néhány ország egészségügyi ráfordításaival, szándékosan kihagyva Magyaroszágot (GDP százalékában, közkiadás):
A szűkebben vett régiónkra tehát durván 5,5-6,5% közötti értékek voltak jellemőek 2010-ben, szlovénia valamivel magasabb értéket produkált. Ezzel szemben Magyarországon 2012-ben az e-alap kiadásai 1 755 milliárd forintot tettek, ki, mely a 2012-es bruttó hazai össztermék 28 276 milliárd forint volt. Gyors számolás után látható, hogy 2012-ben az egészségügyi alap kiadása a GDP 6,2 %-a volt. Ez nem marad el a régiós átlagtól (az európaitól természetesen igen).
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a magánkiadások 2010-es ksh adat szerint is már 752 milliárd forintra rúgtak (2012-ben ennél garantáltan több volt, tehát ezzel felfelé biztosan nem torzítok), akkor a köz+magán kiadás 1755+752 = 2507 milliár forint volt, ami a GDP kb. 8,9 %-a.
Ez pedig meghaladja, de minimum megegyezik (Szlovákia esetében) bármelyik velünk hasonló gazdasági helyzetben lévő országéval, és nem marad el jelentősen néhány nyugat-európai országétól sem. Tehát bőven eleget költünk, alátámasztottam atombiztos számokkal, nem igaz?
Kevés?
Persze látszólag a fenti okfejtés megdönthetetlen, és bizonyos értelemben az is, mert amit leírtam, az mind igaz, de a számok olykor egy picit hazudnak is.
Az e-alap kiadási oldalán, a pénzbeli ellátásokon belül ugyanis szerepel egy könnyed 342 milliárd forintos tétel, rokkantsági, rehabilitációs ellátások címen. Ez egészen konkrétan a rokkantnyugdíj. Keep calm and take a deep breath, igen, a GDP 1,2 százalékát költjük rokkantnyugdíjra. Ez szerintem önmagában némi magyarázatra szorul, de ez nem ennek a blognak a témája, mindenesetre ezt nyugodtan vonjuk le a fent írt 6,2%-ból. Ez ugyanis szociális segély, nem egészségügyi kiadás, nem megelőzés, nem gyógyítás és nem, nem rehabilitáció! Rögtön helyben vagyunk, 5% GDP arányosan. Ez viszont már a régió legalacsonyabb ráfordítása.
A magánkiadások valóban aránytalanul magasak, 2012-ben szerintem a teljes egészségügyi kiadások durván 35%-át a magánkiadások tették ki, ez meglehetősen soknak számít. Ráadásul ennek jó része követhetetlen formában kerül bele a rendszerbe, és nem a közfinanszírozott ellátásba folyik be.
Még szomorúbb a kép, ha a fejenkénti ráfordításokat nézzük (még vásárlóerő-paritáson számolva is, jóllehet az egészségügyben szerintem ez sokszor értelmezhetetlen).
common_kiadas_per_fo_euro_pps.jpg
Ezt a kevés forrást sem tudjuk sajnos ésszerűen elosztani. Annak ellenére, hogy – véleményem szerint hibásan - egy erősen fekvőbeteg-ellátás irányába túlsúlyos rendszert tartunk fenn, az erre fordítható forrásaink aránytalanul kevesek. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ugyanakkor órási szeletet hasítanak ki a büdzséből. Fontos megjegyezni, hogy ezek a „termékek” mindenhol a világon szinte ugyanazon a piaci áron kerülnek forgalomba, így ha megfelelő minőségű, inovatív gyógyszereket akarunk adni a lakosságnak, akkor továbbra is kénytelenek leszünk (illetve lettünk volna!) áldozni erre – nyilvánvalóan a kevésből ez nagyobb szeletet hasít ki, mint a nyugati államok esetén.
Egészségügyi kiadások megoszlása: világos kék- fekvőbeteg-ellátás, világos szürke- járóbeteg-ellátás, sötétkék - krónikus ellátás, sötét szürke - gyógyszer, gyógyászati segédeszköz
Érdemes tehát odafigyelni, amikor ilyen adatokat olvasunk, elemzünk; miből áll össze, nettó vagy bruttó bevétel/kiadás, nominálérték, reálérték vagy vásárlóerő-paritás...Nyilvánvalóan sokszor a GDP-arányos adat is csalóka, főként most, amikor nem a stabil növekedés korszakát éljük; teljesen inhomogén, hogy mely államnak sikerül minimálisan növekednie. Így pedig akár változatlan GDP arányos ráfordítás mellett is csökkenthetnek a források reálértékei.
Persze nálunk a cél első körben az, hogy ennyi forrásból hogy lehetne a legjobbat kihozni a rendszerből, mert ez sem lehetetlen. Mielőtt százalékokra ácsingózunk fel kell tennünk végre a kérdést, hogy biztosan ez –e az a rendszer, az a struktúra, amelybe több pénzt kell, hogy követeljünk.
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is!