A napokban kaptunk egy megtisztelő felkérést a startupper.hu oldal szerkesztőitől: a Laborom egészségügyi leleltrendező applikáció fejelesztéséről készítettek velünk egy rövid interjút. Nagy örömmel tölt el, hogy a kezdeményezésünk ilyen sok helyre eljut, és már közel 10.000 felhasználó tartotta érdemesnek letölteni az alkalmazásunkat, amely az idei évtől már bárhol elérhető angol nyelven is.
Az interjút most itt a szike blogon is közzétesszük.
Mutatkozzatok be, kik vagytok, mivel foglalkoztok és hol vagytok elérhetők?
dr. Bálint Botond: A Laborom leletrendező egészségügyi alkalmazást fejlesztjük, melynek segítségével a betegek egy saját felhasználói fiókban tárolhatják, rendszerezhetik leletiket, méréseiket, amit bárhonnan bármikor elérnek. Az alkalmazás androidra és iOS-re is elérhető, a későbbiekben pedig webes felülettel is szeretnénk megjelenni. Én a vállalkozás orvosszakmai hátteréért felelek, emellett figyelemmel kísérem az egészségipari trendeket, igényeket a betegek és az ágazat különböző szereplőinek szempontjából.
Szász Levente: Az én feladatom a pénzügy, reklám, honlap fejlesztése, store-ok, social megjelenések és a csapat “összerántása” vagyis segítem, hogy valódi vállalkozássá alakuljunk. Ezekhez sokat kellett tanulnom, pl. fél éve még nem tudtam honlapot készíteni. Botonddal együtt kitaláltuk kiket kellene megkérdezni arról, hogy milyen formában használnák vagy milyen formában tartanák értékesnek a Laborom applikációt. A fejlesztőtársak is a régi baráti társaságokból kerültek ki: Göllner Balázs, aki az iOS appért és a teljes projekt technikai vezetéséért felelős, valamint Boromissza Gergely, aki a backendet, DB-t tervezte és építette fel. A legújabb android verziót pedig már közösen fejlesztették.
AppStore: https://itunes.apple.com/hu/app/laborom/id873606460?mt=8
GooglePlay: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.laboromhealth
A startup előtti életben mivel foglalkoztatok?
Botond: Mivel még esti műszakban, munka mellett fejlesztjük az alkalmazást ezért ez egyelőre nem választható külön. Balázs és Gergő karrierjük kezdetétől fejlesztőként dolgoznak, jelenleg mint senior fejlesztő csapatot vezetnek egy-egy világszínvonalú IT cégnél. Én magam orvosként dolgoztam 5 évig, majd a szakvizsga és a másoddiploma (egészségpolitika és egészség-gazdaságtan) megszerzése után egy amerikai gyógyszeripari vállalatnál kezdtem dolgozni, és itt dolgozom jelenleg is.
Levente: 20 éves koromban már kipróbáltam milyen vállalkozni és egyetem mellett elkezdtem értékesíteni, később, mikor egy bankban kezdtem dolgozni ezt akkor sem hagytam abba. Online vettem, online adtam el, főleg Kínából itthoni vevőknek. Ma egy nemzetközi ingatlan fejlesztő cégcsoportnak dolgozom magyarországi képviselőként és alelnöke vagyok a Botonddal közösen három éve alapított Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesületnek. Ennek keretében szerkesztjük például az [origo]-n megjelenő szike egészségügyi blogot több százezres olvasottsággal. Több ötletem is volt már amit elkezdtem kidolgozni, de ilyen jó csapat még egyszer sem állt össze, hogy azokat sikerre vigyem.
Mi volt az első ötlet, ami a jelenlegi termékhez, szolgáltatáshoz vezetett és hol született meg az ötlet?
Botond: Az első ötlet futás közben született, azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnánk segíteni a betegeknek és az orvosoknak egyaránt, hogy jobban tudják rendszerezni és ezáltal könnyebben megérteni a jelenlegi állapotukat, céljaikat. Az egészségügyi adatok – amennyiben egyáltalán vannak – struktúrálatlanul állnak rendelkezésre, szétszórva különböző adattárakban. A beteg, és sokszor az orvos számára is nehezen értelmezhető formában. A betegeknek alapvető érdekük, hogy kezeljék és vizualizálják saját adataikat, ezzel is segítve saját gyógyulásukat, valamint egyszerűsítve az orvos munkáját. Így született tehát az ötlet, hogy kezdjük el egy központi adatbázisban rendszerezni a betegek saját adatait, leleteit, laborértékeit, majd például grafikonon is jelenítsük meg ezeket az eredményeket a különböző terápiák és beavatkozások függvényében. Az adatok pedig legyenek bárhonnan, bármikor elérhetőek.
Levente: Én korábban egy mappát nyitottam a gépemen amiben volt egy word file, ebbe írtam fel, hogy milyen gyógyszert szedtem korábban, vagy hogy milyen orvosnál jártam, persze totál hiányosan. Magamnak is akartam egy helyet ahol ezeket tudom rendszerezni, mert nyilván elfelejtem, de amit felismertünk az az, hogy krónikus betegséggel élőknek ez jóval égetőbb probléma. Ezért az első verzióval a krónikus betegekre fókuszálunk, nagy betegközösségről van szó, akiknek legtöbb hétköznapi problémája és “betegéletútja” jól ismert, elsőként nekik szeretnénk már a fejlesztés korai fázisában valódi értéket teremteni.
Magyarországi piacban vagy külföldben gondolkodtok?
Levente: A gyógyulás globális probléma, az emberek pedig mindenhol másképp, de egyformák; egy magas vérnyomással vagy cukorbetegséggel élőnek hasonlóak a problémái bárhol is él. A lényeg, hogy egy olyan eszközt kap a kezébe amivel előre, otthon, folyamatosan fel tud készülni arra a négy és fél percre amikor a kezelőorvosával találkozik. Más okból, de mindenhol kevés idő jut egy betegre, a fejlett országokban azért, mert drága, a fejletlenben azért mert nem elérhető az ellátás. Ennek az az eredménye, hogy a betegséggel foglalkoznak szinte kizárólag, és nem az emberrel. Amennyiben a páciens megoldja, hogy az állapotára releváns, jól áttekinthetően rendszerezett adatokkal érkezik a kezelőorvosához vagy akár előre küldi azokat, az a négy és fél perc jóval eredményesebben zárulhat. Az applikáció angol és magyar nyelven érhető el. Már több, mint 120 országból töltötték le, több ezer regisztrált felhasználónk van, a célpiacunk most elsősorban Európa.
A startup üzlet közösségi inkább, vagy egyéni zseniken múlik?
Levente: Szerintem hosszútávon semmi nem múlik egyéni zseniken, még a született művész tehetségek sem mennek semmire tanítók, segítők és tanácsadók nélkül. Egy összetett, globális piacra törő vállalkozásnak annyi mindenre kell figyelnie, annyi mindenben kell világszínvonalon teljesítenie, hogy ez nem lehetséges egyedül, az egyéni zsenialitás a sok egyéni zseniből összeálló csapat összefogásában mutatkozhat meg egy vállalkozás életében.
A fogyasztó agyával gondolkodtok a fejlesztés során, vagy a saját elképzeléseiteket valósítjátok meg?
Botond: A fogyasztó agyát mindig be kell vonni a fejlesztésbe, ez elkerülhetetlen, de az alapötlet saját elképzelés, a betegek és az orvosok igényei alapján. Az egészségügy egy hihetetlenül bonyolult iparág, rendkívül sok szereplővel, nagyon sok fogyasztói elvárásnak kell megfelelnünk, tehát már maga a fogyasztó fogalma is definiálásra szorul. A betegek, tehát a közvetlen felhasználók szerencsére sok visszajelzést adnak, én magam “élőben” is számtalan beteggel beszélgettem az igényeikről. Fontos kiemelni, hogy itt betegekről van szó, egészséges ember nem fog tudni valós igényt megfogalmazni, mert az egészség iránt, így a mi szolgáltatásunk iránt sem lesz kereslete. Ugyanakkor a másik oldalon pedig ott van maga az orvos, vagy a szolgáltató. Meg kell felelnünk az ő elvárásaiknak is, ismernünk kell, hogy mik azok a pontok, ahol egy orvosnak segítséget nyújthat egy ilyen alkalmazás (vagy később webes felület is), miben tudunk neki időt spórolni, vagy segíteni a diagnózist, a terápia pontosabb beállítását. És végül az örök kérdés – ki fog ezért fizetni? Valószínűleg a beteg vagy az orvos nem, így tudnunk kell, hogy a (magán)szolgáltatók, gyógyszeripari szereplők, esetleg a biztosítók számára milyen értéket tudunk adni, mik az Ő piaci igényeik. Nagyon sok aktor van jelen az egészségügyben, és könnyen vakvágányra futunk, ha nem ismerjük az iparág működését a különböző piacokon.
Mi a legnagyobb probléma, amivel jelenleg foglalkoztok?
Botond: Hihetetlen sok idő megy el arra a betegellátás során, hogy az orvosok próbálják összeszedni a megfelelő adatokat a betegekről a megfelelő diagnózis felállításához, rizikóbecsléshez vagy a terápia beállításához. Emellett a betegek “sötétben” tapogatóznak, nem férnek hozzá a saját adataikhoz, nem látják összefüggéseikben hogy hogyan alakul az állapotuk, miközben a saját betegségükkel kapcsolatban egyre tájékozottabbak. A saját egészségügyi adataink kezelésére és a gyógyulási folyamatban, a döntésekben való aktív részvételre minden országban egyre nagyobb az igény. A Laborommal szeretnénk segíteni mind az orvos, mind a beteg helyzetét, ezzel is javítva az orvos-beteg kapcsolatot és összességében elősegíteni a hatékonyabb ellátást és gyógyulást.
Levente: Főleg Nyugat-Európai országokban, USA-ban egyre elterjettebbek az okos otthoni mérőeszközök. Vérnyomás, cukor, alvás-, aktivitás figyelők és mérlegek otthon egyszerű, könnyen használható eszközök, megfizethető áron kerültek ki a piacra – több közülük közösségi finanszírozott hardware startup – de a probléma amivel találkozunk, hogy mindegyik egy egy elszigetelt, saját felhőt használ. A Laborom alkalmas az okos mérőeszközök adatainak fogadására, így ezek a mérések közvetlenül, automatikusan is bekerülhetnek a beteg saját személyreszabott adatbázisába.
Több ötletben kell gondolkodni a mai világban, vagy elég egy ötlet is?
Botond: Valószínűleg több ötlet kell, mire egy sikeres utat megtalálunk, vagy legalábbis egy ötlet számos variációja, folyamatos átalakulása. Ami azonban nagyon fontos, hogy minél jobban ismerjük azt az iparágat, amelybe változást szeretnénk hozni. Én magam több, mint 10 éve foglalkozom napi szinten az egészségüggyel, tanulom, benne dolgozom, több “székből” is volt/van szerencsém látni a működését és lenyűgöz, hogy milyen komplex és emellett milyen hatalmas hozzáadott értéket jelent ez a rendszer. Nagyon fontosnak tartom, hogy valóban érdekeljen minket az a terület, amivel foglalkozunk, szeressük és valóban értékesnek tartsuk azt amit mi csinálunk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy 20 évesen is elkezdhetünk startup álmokat építeni, de emellett fontos, hogy megtaláljuk azt a területet, ami valóban érdekel minket és elkezdjünk benne dolgozni, tanulni, tapasztalni. Szerezzünk tapasztalatot, tudást, mert csak akkor tudjuk igazán kikezdeni a status quo-t, ha már megismertük azt.
Levente: Nem gondoljuk, hogy a Laborom a jelenlegi formájában lesz világsiker, rengeteg ötletünk van még, mert rengeteg megoldatlan egészségügyi problémát látunk. Amit viszont tudunk az az, hogy a jelenlegi csapattal a jelenlegihez hasonló gondolkodással meg fogjuk alkotni azt a terméket vagy szolgáltatás csomagot ami már elég jó, hogy fenntartsa és sikerre vigye a vállalkozásunkat.
Hogyan lehet felépíteni az ötletet, mi kell a piacra jutáshoz?
Levente: Ki kell menni a szobából, meg kell kérdezni a potenciális ügyefeleidet, folyamatosan a fejlesztés során, hadd építsék ők fel. Meg fogják mondani, hogy mi kell nekik és azt is, hogy mi nem. A piacra jutáshoz nagyon sok minden kell, nekünk például piacra lépési feltétel megfelelni adatvédelmi törvényeknek, adatkezelési szabályoknak. Ismertté kell vállnunk a piacon, ezért mindenhol megjelenünk ahol csak tudunk.
Mit üzentek a mostani fiataloknak, hogyan kezdjék el?
Botond: A legfontosabb talán pont az, hogy kezdjék el. Nem hiszem, hogy pont mi tudnánk megmondani az örök bölcsességet, ami a biztos sikerhez vezet. Ha van olyan ötlet, olyan probléma, amire megoldást szeretnének adni és őszintén érdekli őket, hisznek benne, akkor el kell kezdeni, csinálni kell, állandóan gyűjteni a visszajelzéseket, megtalálni a valóban értékes kritikákat, valós igényeket és ezek alapján változtatni. Ami szerintem fontos az az, hogy ne azért akarjunk elkezdeni valamit, mert a startupkodás menő, és majd biztos lesz egy milliárd dolláros cégem, csak egy jó ötletet kell összekaparni meg 2 fejlesztőt a Challenge24-ről, egyik héten pedig social platformot fejlesztünk, másikon meg már kávébab-felismerő appot. Mi hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az tényleg jobbá teheti az iparágat, az orvos-beteg kapcsolatot és segíti a költséghatékony egészségügyet. Folyamatosan változik az, hogy ezt milyen módon tudjuk megteremteni, de a miért-ek nem változnak, a célunk világos és a motivációnk belülről fakad.
Levente: Beszéljenek az ötletünkről mindenkinek akit érnek, amennyit csak tudnak! Online ingyen beszélhetnek a világon bárkivel, ne csak a térre menjenek ki, ha egy olyan ötletük van ami egy nagy városinak segít beszéljenek egy new yorkival. Minél előbb kiderül az “igazság” a piacukról, versenytársaikról annál jobb mindenkinek. És ne féljenek változtatni!
Szerintetek mi az öt legfontosabb dolog egy startup életében?
Levente: Még nem tudom, majd pár év múlva esetleg általánosan is tudok erre a kérdésre válaszolni. Nekünk az a legfontosabb, hogy értéket teremtsünk, ne legyen öncélú a “vállalkozás”, akkor csináljuk ha látjuk értelmét és ha fenntartható.
Alapítók:
Szász Levente
dr. Bálint Botond
hu.linkedin.com/pub/botond-bálint-md-msc/66/60/562
Göllner Balázs
hu.linkedin.com/in/balazsgollner
Boromissza Gergely
hu.linkedin.com/pub/gergely-boromissza/1b/7b/40b