Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Újabb feladatokat kapnak a kormánytól az egészségügyi ágazat vezetői. A lakosság egészségi állapotának ugrászerű javulása várható majd persze ezektől az intézkedésektől is úgy érzem. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat alapján a következő feladatokat szabta a kormány az EMMI, és így áttételesen az egészségügyi államtitkárság számára (nagyon nehezen emésztem meg egyébként a tényt, hogy nem létezik egészségügyi minisztérium, ez önmagában jelzi egyébként az ágazat helyzetét és ”fontosságát”):

 

  • 1. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálja meg a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzési lehetőségeit a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével, és készítsen előterjesztést a Kormány részére;”

 

 

Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni, nyilván nem közvetlen az egészségügyet érintő intézkedésről van szó. Zseniális ötlet, kár, hogy eddig senkinek nem jutott eszébe, gondolom ezentúl nem lesz munkanélküliség a pályakezdők között.

                            

 

  • 2. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az egészségügyi ágazat humán-erőforrás szükségletével összefüggésben szakterületenként mérje fel az emberi erőforrásigényt, valamint az ehhez kapcsolódó képzési kapacitást, továbbá készítsen nemzetközi összehasonlítást az ágazat humánerőforrás helyzetéről, a lakosság egészségi állapotáról, és ezekről a Kormányt jelentésben tájékoztassa;”

 

Ez már inkább az ágazatról szól. Azért ha belegondolunk megdöbbentő, hogy most, 2013-ban sem tiszta (mert nem az!), hogy mely szakterületen mekkora a hiány, illetve mekkora fennakadást okozhat egy esetleges nyugdíjazási hullám, sőt, egyáltalán pontosan hány aktív szakorvos, illetve szakorvosjelölt dolgozik az adott területen (és milyen területi megoszlásban). Számos olyan szakterület van egyébként, ahol extrém magas a szakorvosok átlagéletkora, és egy esetleges nyugdíjazás jóval nagyobb arányú munkaerő-kiesést jelentene, mint más szakmákban. Ilyen például a képalkotó diagnosztika, a laboratóriumi diagnosztika, a patológia, a gyermekgyógyászat, az aneszteziológia és még sorolhatnám. A hiányszakmák sora is évről-évre bővül, lassan gyakorlatilag alig marad olyan terület, ami nem tekinthető annak. Az ehhez kapcsolt képzési kapacitás elengedhetetlen, azonban hiába lesz lehetőség több szakember képzésére, mert megfelelő anyagi ösztönzők nélkül a fiatalok sem mennek a hiányszakmák felé, illetve nem tarthatók ott hosszútávon. Épp a motiváció hiánya miatt váltak ezek hiányszakmává! A lakosság egészségi állapotáról pedig egy kiváló kiadvány születik minden évben; az OECD Health at Glance című összeállítása évről-évre, számos indikátor alapján elemzi és hasonlítja össze a tagországok egészségi mutatóit és egészségügyi rendszerük megfelelő jellemzőit. Meglehetősen gyászos képet mutatunk sajnos szinte minden eredmény szempontjából. A legtöbb halálozást eredményező keringési betegségek és rosszindulatú daganatok okozta halálozás, a dohányzás, valamint az alkoholfogyasztás tekintetében is igen előkelő helyet foglalunk el a listákon. Ennek következtében sajnos a születéskor várható élettartam tekintetében is jelentős a lemaradásunk a többi tagállamtól (főként a férfiak esetében). Sajnos ezekben az adatokban nem csak Európa nyugati felétől, de a visegrádi országoktól is elmaradunk, ráadásul az országon belül is rendkívül nagy területi egyenlőtlenségeket figyelhetünk meg.

 

Iszkémiás szívbetegség okozta halálozás (forrás: OECD Health at Glance 2012)

 

 Rosszindulatú daganatok okozta halálozás (forrás: OECD Healt at Glance 2012)


Férfiak születéskor várható élettartama, rendkívül nagy területi egyenlőtlenségekkel (forrás:http://hetfa.hu/wp-content/uploads/HMM03_Csite_Nemeth_ASzuleteskorVarhatoEllettartamKisteresegiEgyenlotlensegei.pdf)

 

 

  • 3. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére az egészségügybenfennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, a megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségeiről, a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével; Felelős: emberi erőforrások minisztere;

 

Határidő: 2013. június 30.”

 

Szerintem ez az egyik legizgalmasabb pont (ezért is írtam ide a feltüntetett határidőt is), amelyet a poszt írásáig egyik szakmai (vagy kevésbé szakmai) médium sem emelt ki. „...megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségei”; azért ez egy elég merész vállalás. Nagyon sokan dolgoznak az egészségügyben vállalkozóként, közreműködőként, és most nem csak az alapellátásra gondolok (ahogy szerintem a kormányzat sem rájuk gondol). Számos aneszteziológus, patológus, radiológus stb. dolgozik szerződéssel másod-harmadállásban, hogy biztosítani tudja saját megélhetését, persze sokszor többszörös órabérért. Gyanítom részben ezek a magasabb kifizetések, részben a munkaviszony jellegéből adódó kissé szabadabb mozgástér az, ami zavarhatja a döntéshozókat. Egyelőre nem tudom megmondani mi az igazi oka ennek a furcsa kérésnek, vagy lesz eből az egy mondatból később, de rendkívül fontosnak tartanám, hogy ez a hír, ez az észrevétel ne maradjon említés nélkül, mert a későbbiekben okozhat még izgalmas perceket. Mindenesetre aggasztó a vállalkozói jogviszony ilyen kontextusban való említése.

 

 

  • 4. "A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítésének egyes kérdéseiről, különös tekintettel a szakmai minimumfeltételek érvényesíthetőségére, továbbá az alapellátás fejlesztésére a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével;"

 

 

Azzal azért jó tisztában lenni, hogy ha az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak (ÁNTSZ-nek) érdekében állna (és lenne forrása) országos szinten ellenőrizni a szakmai minimumfeltételeket, és az ezeknek való szigorú megfelelés alapján adna csak működési engedélyt az egyes kórházak, osztályok számára, akkor igen kevés intézmény maradna működőképes hazánkban. A szakmai minimumfeltételek pontos meghatározása rendkívül fontos feladat, azonban ha nem állítunk reális feltételrendszert az ágazat és a szakmák számára, akkor továbbra sem lesz több egy illúzórikus célnál. Ahogy a mondat utolsó része szól; „a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével”! Az alapellátás (és a járóbeteg szakellátás) rendszerének reformja és megerősítése alapvető fontosságú struktúraváltást jelenthetne az ágazat fenntarthatósága szempontjából, ez az elv tehát helyes, de gyanítom nem fog óriási szerkezetátalakítást maga után vonni.

 

 

A fenti pontok meglehetősen ambivalens érzelmeket váltottak ki belőlem, elég általános, olykor meglepő, illetve a vállalkozói jogviszonyok esetében egészen visszás gondolataim támadtak. Mindenesetre kíváncsian várom majd, hogy ezekből a bekért adatokból milyen intézkedéselk születnek majd.

 

 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

 

 

 

 

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Utolsó kommentek