Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Uzsoki utcai kórház lehetőséget teremt bizonyos körülmények között a fizetős, magánfinanszírozású ellátások igénybevételére. A témáról a napokban a hvg is (és számos más médium) cikkezett, így a konkrét esetről én most nem írok, ugyanakkor ezzel kapcsolatban, illetve a korábbi, magánkiadásokat is érintő írásom után talán érdemes áttekinteni, hogy honnan és hogyan jutottunk el ahhoz az állapothoz, ami véleményem szerint a mai, Uzsoki utcai kórházban zajló kényszerhelyzetet szülte. Ehhez meg kell értenünk azokat az alapelveket is, amelyek a jelenlegi modern (európai) egészségügyi rendszerek forrásteremtésének fundamentumát jelentik.


Biztosítási alapmodellek - a Beveridge és a Bismarck rendszer


Alapvetően két fő forrásteremtési stratégiával találkozhatunk a (döntően) közfinanszírozású egészségügyi rendszerek tekintetében: az angol gyökerekkel rendelkező Beveridge-típusú és a német gyökerű bismarcki rendszert. Alapvető különbség a két szolidaritáson alapuló modell között, hogy míg a bismarcki rendszer célzott (egészségbiztosítási) járulékokból fedezi az egészségügyi kiadásokat, és ettől teszi függővé a biztosítotti viszonyt, addig a Beveridge rendszer mindezt adókból teszi, így biztosítva minden állampolgár számára alanyi jogon az ellátásokat. A Bismarck típusú, ún. „Szociális Egészségbiztosítás” alapvető feltétele a meglévő munkaviszony, a járulék befizetése és így a biztosítotti jogviszony feltétele a meglévő munkaviszony. Ez a legrégebbi modell, 1883 óta létezik, létrehozásakor nyilvánvaló cél volt a munkásosztály egészségesen tartása és így a produktivitás növelése. A Beveridge rendszer mintegy 60 éves múltra tekint vissza (1948), az Egyesült Királyságból kiindult rendszerben a központi költségvetésből finanszírozott egészségügyi rendszerben tehát minden állampolgárnak jár az ellátás, a szolgáltatók viszonylagos függetlensége mellett.

A harmadik nagy modell, a (profitorientált vagy non-profit) magánbiztosítói finanszírozáson alapuló rendszer természetesen nem sorolható a klasszikus, régi, szolidaritás-alapú társadalombiztosítási rendszerek, forrásteremtési stratégiák közé. A társadalombiztosítási rendszerek és a versengő piaci biztosítók közti fő különbséget ugyanakkor nem maga a kockázatközösség mértéke, vagy a kockázatkezelés módja adja, hanem a befizetés, a teherviselés viszonya az egyén kockázatával.
A társadalombiztosítás esetében a befizetők - egy bizonyos alsó és felső határig legalábbis – a fizetőképességük arányában járulnak hozzá az adott kasszához, a szolidaritás elvének megfelelően. A klasszikus biztosítás esetén ezzel szemben a biztosított díja az egyén kockázatának függvényében kerül megállapításra. Ebből a szempontból tehát a Beveridge és a bismarcki modell különbözősége csupán a forrásteremtés stratégia tekintetében mutatkozik meg.

A mai magyar rendszer

A bismarcki és a Beveridge rendszer – forrásteremtést tekintve - természetesen egymással keveredve is megtalálható számos országban. Ahogy az egészségügyi ellátórendszer forrásigénye növekszik, úgy válik relatíve egyre szűkösebbé a tisztán járulékokból előteremthető forrás . Magyarországon is ugyanez a folyamat figyelhető meg a kilencvenes évek közepe óta. A gyakorlatilag tisztán bismarcki típusú rendszer alakult át – forrásteremtés szempontjából – egy kevert, de döntően központi költségvetési forrásokból biztosított rendszerré. A folyamat nagy jelentőséggel bír, hisz látni fogjuk, hogy a demográfiai változások és a munkaerőpiac változásai már egész a kilencvenes évek közepétől gondokat okoztak a megfelelő források előteremtése körül, és veszélyeztették, valamint egyre jobban veszélyeztetik ma is az ágazat gazdasági fenntarthatóságát és stabilitását. A folyamat hátterében hazánkban részben a járulékfizetők számának erodálódása, részben pedig a járulékszint tudatos csökkentése áll. A munkáltatói oldalon az egészségbiztosítási járulék napjainkra gyakorlatilag megszűnt, annak ellenére, hogy 1995-ben még 19,5%-os járulékot fizettek a munkáltatók. Ez kormányokon átívelő, tudatos, fokozatos folyamat eredménye volt. Jelenleg a szociális hozzájárulási adó részeként, mintegy 2%-nyi járulék illeti (illetné) meg az egészségbiztosítási alapot. A munkavállalói oldal terhe ugyanakkor egyértelműen nőtt, a kilencvenes évek közepi 4%-ról a mai 7%-os szintre. A teljes, dedikált (egészségbiztosítási) járulékszint az elmúlt húsz évben tehát 23,5%-ról 7%-ra csökkent. Ez ma az egyik legalacsonyabb egészségbiztosítási járulék az Európai Unióban. A járulékfizetők számának csökkenésével együtt ez azt eredményezte, hogy 2013-ban az egészségbiztosítási alap (E. alap) bevételeinek már csupán mintegy 50%-t fedezte járulék jellegű hozzájárulás, szemben a kilencvenes évek eleji közel 90%-os fedezeti szinttel (nem figyelembe véve a 2012-től az E. alapot terhelő, mintegy 350 milliárd forintos rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére átvett pénzeszközt). 1993-ban a közel 300 milliárdos kassza mintegy 40 milliárd forintnyi központi költségvetési hozzájárulást tartalmazott, míg 2013-ban az 1450 milliárdos büdzsé több, mint fele már központi költségvetési hozzájárulás, azaz ma már többségében adókból finanszírozott, vegyes rendszerről beszélhetünk

E.alap bevételeinek alakulása, forrás: ESKI


Természetesen csupán értékválasztás kérdése, hogy milyen forrásokból kívánjuk fenntartani az egészségügyi rendszert, azonban a nem deklarált források könnyen az aktuális gazdaságpolitika áldozatává tehetik az ágazatot. Beveridge rendszer irányába felveti a kérdést, hogy az állampolgári vagy biztosítotti jogon járó egészségügyi ellátás határa hol húzódik. Azaz mennyire kell ”beveridge-i jellegűnek”, adókból fenntartottnak lennie a finanszírozásnak ahhoz, hogy a biztosítotti jogviszony ilyen szempontból értelmetlenné váljék? A fentiekből is látható, hogy a fenntartható és kiszámítható finanszírozás a egyre nehezebben finanszírozható járulék-alapon. Jelenleg kevesebb, mint 4 millió állampolgár fizet járulékot, melyből közel 10 millió lakos egészségügyi ellátását kell(ene) biztosítani, egyre növekvő szükségletek, öregedő társadalom és növekvő forrásigény mellett. Tovább árnyalja a képet, hogy a viszonylag kiterjedt szürkegazdaság miatt a befizetők sem a valós jövedelmük után fizetik járulékaikat, sokszor csupán a munkáltató „tisztességén” múlik, hogy a bejelentett és a valós jövedelem mennyire esik messze egymástól.


Összegezve tehát a magyar helyzet nem teljesen egyedi, és meglehetősen típusos. Az egyre apadó járulék jellegű befizetések helyét központi költségvetési forrásokkal kell pótolni, ráadásul egyre nagyobb teherként nehezedik a költségvetés vállára a nyugdíjrendszer is, így az egészségügyi ágazat számára igen nehéz előteremteni a megfelelő forrásokat. Rövidesen találnunk kell tehát olyan alternatív megoldásokat, amelyek a csökkenő források ellenére, az egyre kevesebb befizető és egyre több „eltartandó” állampolgár ellenére lehetővé teszi a gazdasági szempontból is kiegyensúlyozott és fenntartható egészségügyi rendszer működtetését.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Utolsó kommentek