Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az egészségügyi rendszerünk finanszírozása - vagy általában az egészségügyi rendszereké -, azaz maga a forrásteremtés kényes téma. Igazi, klasszikus makrogazdaságtani, makroallokációs kérdés, hisz hazánkban is az államháztartási kiadások kb. 10%-át kitevő összegről beszélünk.  Mint minden olyan kérdés, mely ekkora volumenű pénzt mozgat, ez is a nagypolitika asztalára való téma, így különösen izgalmas terület: általában jól nyomon követhető rajta az aktuálpolitikai érdek, sajnos sokkal inkább, mint a valódi szakma(politika)i lenyomatok. Magyarország hagyományosan társadalombiztosításból tartotta fenn ezt az ágazatot, azonban itt is megfigyelhető egy lassú (kimondott vagy ki nem mondott) folyamat: ha megvizsgáljuk a forrásteremtési struktúrát egyre inkább távolodunk a klasszikus egészségbiztosítási modelltől.

Az egészségbiztosítási alap (továbbiakban e-alap) bevételeinek alakulását többféleképp is vizsgálhatjuk: csupán az összbevétel összegét tekintve nominál- vagy reálértéken, esetlegesen összevetve az adott évi tervezett vagy valós hiánnyal, ugyanakkor a folyamatok komplexebb megértését teszi lehetővé, ha az e-alap bevételeinek változásait a bevételi szerkezet változásával együtt elemezzük. Érdemes vizsgálni a teljes bevételen belül az egyes források alakulását, illetve ehhez szorosan kapcsolódva a forrásteremtés módját (járulék, ezen belül munkavállalói vagy munkáltatói felelősségvállalás, központi költségvetési hozzájárulások, azaz adó alapú finanszírozási hányad, esetleges gyártói visszafizetések/befizetések stb.), a tervezett és valós hiányt, azaz az e-alap stabilitását, fenntarthatóságát. Végső soron egy hosszú távú (véleményem szerint minimum 10 éves, azaz mindenképp ciklusokon átívelő), stabil tervezet alapján kellene előrevetítetni az e-alap forrásteremtési oldalát, a nemzetgazdasági teljesítőképességhez igazított, de mindenképp reálértékbeli növekedéssel (akár célként kitűzve az évi kb. 3%-os növekedést) tervezve.

Hogyan alakult az e-alap össz bevétele nominál- és reálértéken?

Alapvetően elmondható, hogy az e-alap bevételei, bár szerkezetileg változó összetétel mellett, de a 2007-es évig nominálértékben és reálértékben is növekedést mutattak. A 2008-as évtől azonban, köszönhetően a csökkenő (főként munkáltatói oldalról csökkenő) járulékbevételeknek egy kisebb esés mutatkozott, a 2011-es évig ennek kompenzációja nem is történt meg (később is csak a rokkantellátás e-alapba sorolása hozott nagyobb nominál értékű emelkedést a bevételekben). A 2000-es évet tekintve bázisnak 2011-re a 2000-es bázisév 104%-át sikerült reálértékben elérni (ez durván 1400 milliárd forintos bevételt jelent), amely, ismerve az egészségügyi technológiák fejlődését, a szubspecializálódást és az igények (kereslet/ szükséglet) bővülését, nem, vagy csak nehezen tekinthető fenntartható pályának.

 

 

forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls

Hogyan alakult a bevételi szerkezet?

 

A bevételi szerkezet átalakulása folyamatos volt a kilencvenes évek közepe óta. A szinte teljesen járulék-alapú forrásteremtés és a klasszikus egészségbiztosítási modell lassan csúszott/csúszik át egy túlnyomórészt központi költségvetés által finanszírozott (azaz adókból finanszírozott) rendszerbe. Ez a folyamat 2007-ről 2008-ra dinamikát váltott, és a járulékbevételek élesen leszakadtak az e-alap össz bevételétől, melynek fő oka a munkáltatói járulék mértékének jelentős csökkenése volt ( a 2000-es 11%-ról  2011-re 2%-ra). Ezt a kiesést csak kis mértékben tudta kompenzálni a munkavállalói járulékok 3%-ról 6%-ra való emelése. A járulékcsökkentés mögött álló indok a foglalkoztatási mutatók javítása, illetve a járulék- és adófizetési hajlandóság befolyásolása volt (ezek sajnos nem váltották be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a megemelt nyugdíjjárulék részben el is vitte a fenti előnyök egy részét). Az ún. (tételes) egészségügyi hozzájárulás mértéke is jelentős részét képezte a bevételeknek, a 2000-es évek elején még közel 200 milliárd forintot, 2009-ben mintegy 100 milliárd forintot tett ki ez a tétel, majd 2010-ben és 2011-ben ez rendre 50, illetve 35 milliárd forintra csökkent.

 


Egészségbiztosítási járulék szintek Európában (2008) jövedelem %-ban

(forrás: http://www.weborvos.hu/adat/egsz/2009marc/18-22.pdf)

Az egészségbiztosítási járulék Magyarországon, a bruttó jövedelem %-ban, 2000-2011

forrás: http://weborvos.hu/adat/files/2011_oktober/egsz_4_vegso.pdf

 

forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls

 

 

Összefoglalás

 

A 2000-2011-ig terjedő időszakban az e-alap forrásteremtési oldalának lassú (és talán máig nem befejezett), csendes átalakulása zajlott/folytatódott. A hazai járulék- és adófizetési hajlandóság  mellett, ilyen fekete- és szürkegazdasági viszonyok között érthető, hogy pusztán jövedelem alapú járulékokból nehezen lehet stabilan fenntartható és hosszú távon előre tervezhető büdzsét alakítani. Reálértéken érdemben növekvő kasszát pedig talán lehetetlen is. Éppen ezért a bevételi szerkezet változtatása nem csak lehetőség, de kötelesség is egyben, azonban a lezajlott változtatások közben és után sem vált stabillá az e-alap egyenlege, a tervezett és valós hiány valamint az ad hoc forráskivonások továbbra is megmaradtak. Hátránya lehet a jelenlegi forrásteremtésnek, hogy egyre kevesebb benne a célzott forrás, azaz a mindenkori nemzetgazdasági érdekek mentén könnyebb egy esetleges megszorítást és egészségügyi költségvetés-módosítást végrehajtani a jelenlegi, teljesen központosított gazdálkodás mellett. A forrás tehát inkább csak átalakult, plasztikusabbá vált a tervezés (a központi hatalom szempontjából), így sérülékenyebbé is válhat a kassza. Ettől függetlenül a forrásteremtési reformokat folytatni kellene (talán egy másik úton vagy más elvek mellett), és olyan formába önteni, hogy egy hosszú távú, akár 10-15 éves, az e-alap szempontjából valóban, reálértéken is növekvő forrás álljon rendelkezésre, melyben túlnyomórészt célzott források vannak, hogy ezeket másra felhasználni ne lehessen. Jelenleg nincs egyértelmű, jól látható stratégia arra, hogy az elkövetkező években milyen elvek alapján fog történni az e-alap bevételeinek alakítása. Egy hosszabb távú, világosan kimondott tervezéssel, következetes számonkéréssel és szigorú gazdálkodással lehetne egy ”megnyugtató” forrásteremtési rendszert kialakítani. Ez azonban nyilvánvalóan csak és kizárólag ciklusokon átívelő folyamatként, erős társadalmi és szakmai kontroll és erősebb ágazati érdekérvényesítés mellett valósulhatna meg.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

                       

 

Végre-valahára pontos képet kaphatunk az egészségügyi ágazat tartozásairól. A Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint „A kincstári költségvetéssel rendelkező, központi költségvetési szervek és a TB alapok együttes tartozásállománya 2013. január végén 62,2 Mrd Ft”.  Az egészségügyi intézmények teszik ki ennek a tartozásnak mintegy felét, 30,5 milliárd forintot (pontosabban a költségvetési intézményként, állami fenntartás alatt működő egységek). Ebben nincsenek benne az egyetemek (a betegellátást végző négy egyetem együttes tartozása körülbelül 7 milliárd forint), a gazdasági társaságként működő kórházak vagy szakrendelők (igaz, ők a megszűnés elkerülése érdekében kötelesek tőkésíteni hiányukat), valamint a honvédség által fenntartott egészségügyi intézmények. Így az egészségügy teljes tartozása könnyen 40 milliárd forint fölé kúszik. Év elején, januárban. Ez mindeddig példátlan helyzetet teremt. Ez az összeg a teljes járulékbevétel (munkáltatói plusz biztosítotti egészségbiztosítási járulékok) körülbelül 5-6%-a, 40 milliárd forint, amelyből kisebb részt tesz ki a közüzemi szolgáltatók felé fennálló tartozás, nagyobb része pedig a beszállítókkal szembeni adósságállomány. Ennek következtében természetesen a hazai, kisebb beszállítók versenyképessége romlik elsősorban, akik szintén hitelekre szorulnak, rosszabb esetben tönkre is mennek, mindenesetre biztosan az árak emelkedése felé tolódik a rendszer, miközben a közbeszerzések előtérbe kerülésével az ágazat természetesen ennek ellenkezőjében lenne érdekelt. Kérdés, hogy mekkora versenyt sikerül generálni a közbeszerzések kiírása során egy olyan piacon, ahol a vásárló nem fizet a szolgáltatásért vagy az áruért. Elárulom, nem túl nagyot. Nem csoda, hogy a központosított közbeszerzés első állomásán, a földgáz biztosítására kiírt pályázaton egyetlen induló volt, a Főgáz. A szerződés részleteit máig nem ismerjük (noha egy közbeszerzési szerződést tudtommal kötelező közzétenni – ha valaki tud róla kérem ossza meg velünk), mindenesetre jellemző a nyertes pályázó nyilatkozata is: „...miután jelentős kockázat lehet az ellátás során a kórházak fizetőképessége, ezért az ellátási időszakban kiemelt figyelmet fordítunk az esetleges tartozások kezelésére...”

Forrás: MÁK (a Napi Gazdaság összeállításában)


 

Végre részletes listát kaptunk intézményi lebontásban is az adósságokról, ha valakit érdekel a téma, érdemes szemezgetni a listából. A napi gazdaság táblázatos formában szedte össze a 12 legnagyobb adóst a közszférában, ahova ugyan befért két kormányhivatal is (természetes, hogy a Pest Megyei és Budapest Főváros Kormányhivatala), de a többi szereplő természetesen mind kórház. Szép tartozása van néhány egyetemnek is (Corvinus Egyetem például 770 millió forint felett), de szégyenletesen lemaradnak az egészségügyi ágazat dobogósai mögött.

Annak ellenére, hogy a kormányzati kommunikációban az egészségügy korábban még prioritásként szerepelt, elég csúfos kép tárul elénk, ha a szektort vizsgáljuk. Egyre sötétebb jövő rajzolódik ki (az állami egészségügyre szoruló) lakosság előtt, pedig sokszor nem (csak) a kevés pénz, de a felelőtlen gazdálkodás a problémák igazi forrása. Kérdés, hogy meddig tartható fenn a már most is romos és törékeny állapot ilyen beszállítói tartozások mellett...

 

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

 

A tegnapi nap folyamán jelent meg egy írás a világgazdaság hasábjain, miszerint a kórházak tartozása kritikus mértékűre duzzadt. Első alkalommal fordul elő, hogy az előző év adósságállományát nem konszolidálta száz százalékban a kormányzat, így az idei évet eleve több tíz milliárdos tartozással kezdik a kórházak. Van olyan beszállító, aki már csak készpénz ellenében hajlandó gyógyszert biztosítani. Hozzáteszem teljesen jogosan. Arról nem is beszélve, hogy ha a kórház nem fizet a kisebb beszállító akár tönkre is mehet, de a többieknek sem lesz egyszerű az élete. Ha a cég nem tudja magát finanszírozni a piacról ő maga is kénytelen lesz rövid lejáratú hitelekből fenntartani a működését, amit természetesen beépít majd az árba is, a kórházak és a szaktárca pedig nem fog tudni megfelelően nyomott áron eszközhöz és gyógyszerhez jutni még közös erővel sem. Arról nem is beszélve, hogy a tartozások remek táptalajul szolgálnak a korrupció számára is; annak a kezében, aki eldönti a kifizetések sorrendjét és idejét nagy hatalom lapul. Remélhetőleg a közbeszerzésekkel ezeket a visszaéléseket sikerül majd beszüntetni. A beszállítók természetesen évek óta kongatják a vészharangot, mindeddig sikertelenül. Tavaly év végén 27 milliárd forintot osztottak szét a kórházak között, mely csupán adósságaik egy részének törlesztésére volt elegendő. Az, hogy mekkora részére számomra még mindig rejtély. Ez az egész ügyben véleményem szerint az egyik legmegdöbbentőbb; a kórházi adósságok a "becslések szerint"!? Egy centralizált ágazat, melynek közös fenntartója a GYEMSZI, nem tudja, hogy mennyi a fillérre és napra pontos adósság? Vagy nem akarja közzé tenni, ami nem kisebb baj. Az egyik forrás a tavaly év végi adósságot 60 milliárdra becsüli, míg egy másik lap világosan rákérdez: tudjuk -e egyáltalán mennyi az annyi? Itt már felbukkannak 110-120 milliárdos összegek is, méghozzá miniszteri forrásra hivatkozva. Én inkább az utóbbi számokban hiszek sajnos.

Számoljunk!

Egy korábbi (90-es évek végé készült)  ÁSZ jelentésre leltem a napokban, ami szerint "Összes adósságuk 1997. január 1-én (a vizsgált időszak elején) 6 milliárd Ft volt..." A kórházi adósságállomány tehát 1997-ben 6 milliárd forintra rúgott. A mai 100 milliárdos tartozás - 6%-os diszkontrátával számolva - a 15-16 évvel ezelőtti adósságnak reálértéken durván nyolcszorosa! Vizsgáljuk meg másképp is; ha összevetjük az 1997. évi E-alap kiadásait (566 milliárd forint) az akkori adósságállománnyal (6 milliárd), láthatjuk, hogy a tartozás körülbelül az ágazati költségvetés 1%-a volt. 2012-ben az 1400-1500 milliárdos kiadásokkal szemben egy 100-120 milliárdos tartozás áll! Nyolc százalék; az adósság-teljes büdzsé összevetésében is nyolcszoros a különbség, még ha a legoptimistább 60 milliárddal számolunk akkor is négyszeres a szorzó!

Első lépésként elengedhetetlen, hogy az ágazati vezetés kristálytiszta képet kapjon a jelenlegi rendszerről; hol, hányan, milyen minőségben dolgoznak, hol mennyi az adósság, milyen szerződések vannak érvényben. Bár elvileg folyik a rendszer pontos feltérképezése, még mostanában is sok a megdöbbentő mellényúlás. Enélkül pedig lehetetlen egy jól működő rendszert építeni. Megkíséreljük a jövőben tematikusan feltárni a fentihez hasonló összefüggéseket az alapellátástól a rehabilitációig, a forrásteremtéstől a mikroallokációig, az ágazati minisztériumtól a vidéki szakrendelőkig, hogy legalább mi tisztán láthassuk a jelenlegi rendszert.

Lassan megfizethetetlenné válik az Egyesült Államokban az egészségügy és vele az egészségbiztosítás. Nem meglepő. Az Egyesült Államokban - egyedüliként az OECD országok közül - önkéntes magánbiztosítási rendszer működik. Ez, mint a neve is mutatja, a döntés jogát az állampolgárra hárítja; vásárol -e magának biztosítást, vagy sem. Ez elméletben nagyon jól hangzik, azonban két nagy veszélyt rejt magában; egyrészt könnyen "elszállnak" az egészségügyi kiadások, másrészt sokan kihasználják a méltányosság elvét és potyautasokká válnak. Nem nagy meglepetés, hogy mára mindkettő megtörtént. Az egészségügyi kiadások növekedése az 1970-es évektől vált központi problémává a fejlett országokban szerte a világon. Az OECD országok közül egyedül az Egyesült Államok választotta az önkéntes magánbiztosítás rendszerét és így szinte teljes egészében a magánszektorra épülő egészségügyi ellátást (pontosabban inkább megmaradt emellett, mivel már a második világháború alatt kialakult a mai rendszer elődje). Amerikai közgazdászok ugyanis szentül hitték, hogy a piaci verseny megfelelően reagál majd a keresletre és hatékonyan alakítja ki az egészségügyi ellátást a megfelelő minőség mellett. Az emelkedő kiadásokat az egyre nagyobb társadalmi lefedettséggel és az orvosi technológia fejlődésével magyarázták. A többi OECD állam eközben finanszírozási rendszereinek növekvő kiadásait, vagy annak ütemét döntően költségvetési korlátokkal, azaz zárt költségvetéssel próbálta csökkenteni (ezekben az államokban állami egészségügyi szolgálat, társadalombiztosítás, vagy kötelező magánbiztosítás a domináns rendszer) . Amerikában a társadalmi lefedettség növekedése lassan megállt, a kiadások azonban a nyílt költségvetés következtében szabadon, változatlan meredekséggel nőttek, míg a többi fejlett országban a növekedés üteme csökkent, sikerült kordában tartani a kiadásokat úgy, hogy a technológiai befogadások versenyben maradtak az amerikai rendszerével. A piac tehát önmagában nem volt képes kialakítani a megfelelő kereteket, mára a szolgáltatási árak irreálisan magasak, ezzel párhuzamban a biztosítások is lassan megfizethetetlenekké válnak, a magas önrész pedig sokszor a szociális biztonságot veszélyezteti. Ugyanakkor a rászorulók és az idősek ellátását az állam magára vállalja (MedicAid és MediCare), így az közkiadások is magasak, a világ legdrágább, elvileg magánfinanszírozású egészségügyi rendszerében a kiadások felét az állam állja. Egészségügyi kiadások a GDP százalékában (2010, OECD és WHO adatok):

Az USA egészségügyi kiadásai lassan elérik a GDP arányában számított 20%-os, lélektani határt. Egyelőre érdemi szemléletváltásra nincs kilátás, így kérdéses, hogy mikor fog megállni, vagyis inkább mérséklődni a folyamat. Ráadásul a hozzáférhetőség, esélyegyenlőség és méltányosság ebben a rendszerben kevéssé jelenik meg, szolidaritásról pedig szó sincs.


Mi a helyzet Európában?

Az öreg kontinensen az egészségbiztosítás mindenhol kötelező jellegű, vagy pedig adókból biztosított egészségügyi szolgálat működik, ez esetben az ellátás állampolgári jogon jár. Adóbevételekből működtetik az egészségügyet például az északi államokban (Svédország, Dánia, Norvégia), vagy az Egyesült Királyságban. Kötelező magánbiztosítás működik Hollandiában és Svájcban is. Hazánkhoz hasonlóan külön járulékokból, társadalombiztosításból fedezik az ágazat működését Ausztriában , Franciaországban, Csehországban, vagy például Szlovákiában.

Magyarországi viszonyok

Itthon tehát kötelező jellegű, járulékokon alapuló társadalombiztosítás működik, mely egy közös nemzeti kockázatközösségbe "folyik" be, ebből az alapból történik a forráselosztás, illetve a szolgáltatásvásárlás. Ez remekül hangzik, és sok országban megfelelően működik is. Magyarországon a jelenlegi, kb. 1400-1500 milliárdos egészségügyi alapnak mintegy 40-45%-át fedezik a befizetett járulékok (a maradékból pedig 30-35% költségvetési hozzájárulás)! Ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy összesen kb. 3,9 millió állampolgár fizeti a társadalombiztosítást (ez munkavállalói oldalon 4+3%-os terhet jelent, munkáltatói oldalon deklarált egészségügyi hozzájárulás jelenleg nincs). Egészségügyi ellátás szempontjából tehát 3,9 millió kereső tart el majd 10 millió embert! Tegyük hozzá a bevallott jövedelemből származtatott TB befizetésekkel. Nem csoda, hogy nehezen megy.

Míg az 1990-es években több nyugati ország, köztük például Franciaország vagy Németország adóbeszedéseken keresztül növelte a keresetekkel nem összefüggő jövedelmekre alapuló egészségügyi bevételeket, hogy az informális (fekete)gazdaság és a fokozódó "önfoglalkoztatás" mellett fenntarthassák az egészségügyi alapok bevételeit, addig Magyarország  - több más közép-kelet-európai állammal egyetemben - megszilárdította a foglalkoztatással összefüggő társadalombiztosítás intézményét. Amikor tehát mások kezdték felismerni a társadalombiztosításban rejlő veszélyeket és igyekeztek védekezni, hogy az egészségügy fenntarthatósága ne függjön ennyire a foglalkoztatástól, a fehér/fekete gazdaság arányától vagy az adózási fegyelemtől, hanem a valós jövedelmi viszonyok határozzák meg azt, addig kis hazánk ment tovább a kikövezett úton, úgy, hogy nálunk ráadásul a fenti negatív tényezők jóval hangsúlyosabban jelentek meg! (Hozzáteszem sok helyen megfelelően működik a társadalombiztosításra alapuló rendszer, magával az elvvel nincs baj.) Hol tartunk ennek következtében most? Idézet az Állami Számvevőszék 2006-os jelentéséből (Egészségbiztosítási alap ellenőrzése): "Az E. Alap állandósult és növekvő hiányát bevételi oldalon a járulékfizetői kör szűkülésére, kiadási oldalon az ellátások járulékfizetéssel nem fedezett növekvő igénybevételére, egyes ellátási kiadások aránytalan emelkedésére vezettük vissza. A teljes lakosság ellátását a mintegy 3,9 millió fő után fizetett járulékok és hozzájárulások 2002-ben 80%-ban, 2005-ben 70%-ban fedezték." Ez volt tehát 2006-ban, ma pedig már csak 40-45%-át fedezik a befizetett járulékok az E-alap kiadásainak. Azt hiszem nem sok magyarázatra szorul maga a tendencia,  az pedig, hogy mindez hova vezethet, nos az már kellemetlenebb kérdés. A gazdasági, szociális helyzetünk; az informális gazdaság magas aránya, a rossz adózási fegyelem, az idősödő társadalom és a magas munkanélküliség miatt hazánkban eleve különösen kedvezőtlenek a feltételek a foglalkoztatás-alapú biztosítási rendszer számára. Ideje lenne elgondolkodni az egészségbiztosítási alap bevételeinek fogyasztás-alapú hozzájárulással való kiegészítésen, akár a munkavállalói terhek csökkentése mellett, hisz a fogyasztása mindenkinek jobban tükrözi a keresetét, különösen a közép-kelet-európai régióban. Az egészségügy forgalmi adókból származó részleges vagy teljes finanszírozása ellen felhozható ugyan a finanszírozási méltányosság gyengülése, hisz a forgalmi adók természetüknél fogva regresszív adózást jelentenek (azaz a többet kereső jövedelmének kisebb százalékát viszi el a termék adója), azonban nem látom elég erősnek ezt az érvet a fent vázolt magyar társadalombiztosítási járulékfizetési viszonyok fényében. Arról nem is beszélve, hogy TB fizetés esetén bizonyos kereset felett járulékplafon lép be, innentől tehát itt is regresszív járulékfizetés történik, csak a plafon alatt arányos a befizetés. Igaz, a jelenlegi forgalmi adóterhek mellett nehéz lenne egy plusz adónemet bevezetni, legyen az bármilyen csekély is, de ez a téma már a fiskális politika tárgyalóasztalára való. A tendencia tehát magáért beszél. Nem a társadalombiztosítás intézményét kérdőjelezem meg, csupán felteszem a kérdést: Biztos, hogy a mi esetünkben ez a legmegfelelőbb struktúra? És ha ehhez ragaszkodunk, miért nem lehet fogyasztási alapú adókkal kiegészíteni azt, ne adj Isten csökkentve ezzel párhuzamosan a munkavállalói terheket, hogy a fogyasztás fokozódásával párhuzamosan lehessen bevételhez jutni?

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Utolsó kommentek