A jogi szabályozás jelenleg hazánkban csupán a passzív eutanáziát engedélyezi, amely azt jelenti, hogy bárki megtagadhatja az életmentő, életfenntartó beavatkozást, vagy kezelést (amennyiben az illető döntésképesnek bizonyul). Ez a beteg alapvető önrendelkezési joga. Azonban ekkor is feltétel, hogy a beteg állapota rövid időn belül, az ellátás ellenére is biztosan halálhoz vezessen (például előreheladott daganatos betegség esetén). Extrém esetek persze előfordulhatnak, például terhesség során, amikor a döntés más életét is közvetlen befolyásolja. Ekkor nyilván bonyolultabbá válik a helyzet.
Az utóbbi időben azonban újra egyre több és több vita bontakozik ki az aktív eutanázia körül. Ennek legfőbb oka az az OVB által júliusban hitelesített népi kezdeményezés, mely a kegyes halálba segítés lehetőségét hozza érezhető közelségbe. Amennyiben összegyűlik az 50 ezer aláírás, a Parlamentnek kötelessége napirendre tűznie a kérdést.
A kérdés pedig így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”
Amennyiben a fenti kérdés a Parlament elé kerül, és az Országgyűlés azt esetlegesen megszavazná, akkor már az aktív eutanázia intézménye érvényesülne (ne aggódjon senki, ha oda is kerül biztosan nem fogják megszavazni, politikailag túl kényes kérdés, és nem bevett gyakorlat a világban). Európában Hollandia, Svájc és Belgium az a három állam, ahol ez engedélyezett eljárás. Az aktív eutanázia során már nem az ellátás megtagadásáról beszélünk, hanem az adott beteg, a ”kérvényező" életének tudatos és direkt kioltásáról. Ez nem is hangzik túl humánusan, igaz? Aki azonban találkozott már közvetlen közelről haldoklóval, látott már végstádiumú tumoros beteget szenvedni, az sokszor egészen másként látja a helyzetet. Érdemi társadalmi vita sajnos máig nem alakult ki a témában, hisz senki nem mer, vagy nem tud erről őszintén beszélni. Egyes emberek mellette, egyesek ellene foglalnak állást, a szakmai szervezetek pedig leginkább ellene, hisz szervezetként e mellett kiállni kockázatos vállalkozás.
Fontos kiemelnem, hogy jómagam sem az eutanázia mellett pártoskodom. Nem pártolom azt, hogy egyik ember részt vegyen egy másik ember életének kioltásában, mert sok bajt okozhat még annál is, aki ezt megteszi, bármennyire is "felkészült". Azonban nem is erről van szó. Nem arról van szó, hogy én személy szerint egyetértek –e az eutanáziával, vagy sem. Vagy a szomszédom. Vagy a betegjogi, szakmai szervezet, esetleg a jogalkotó. A haldoklót ez abszolút nem érdekli. Arról van szó, hogy jogom van –e elvenni a lehetőséget? Jogom van –e megtiltani és jogi akadályt görgetni a haldokló elé, aki véget akar vetni saját szenvedésének, ha ehhez segítséget talál? Itt nem kötelezettségről beszélünk, nem adókról vitatkozunk. Itt a lehetőség megteremtéséről beszélünk. Attól, hogy én erkölcsileg, vallásilag, szakmailag elítélek valamit, az még nem biztos, hogy rossz. Hogy jövök hát ahhoz, hogy tiltsam? Kit védünk? A haldoklót? Mitől? Nem mi határozzuk meg, hogy mi a jó és mi a rossz számára. Az orvost? Ha önként vállalja és azt a jog engedi, akkor tegye, amit tennie kell. Sokan – köztük én is – nem tudnánk megtenni, de ettől még nincs jogunk elítélni őt. Esetleg saját magunkat? Ha megszavazom, miközben elítélem én is cinkos és bűnös vagyok?
Háziállatokat, akik sokszor családtagként élnek velünk, átsegítünk a túloldalra, ha menthetetlenek, de embertársainktól megvonjuk ennek a lehetőségét? Ha abba a helyzetbe kerülünk, bármely oldalon is, úgyis mi döntünk. Arról nem is beszélve, hogy ez nap, mint nap megtörténik, szinte minden kórházban, hogy a szenvedőknek egyre több és több morfinszármazék szükséges fájdalmaik csillapítására. Mindenki tudja ott az osztályon, hogy mikor jön el az a dózisemelés, ami után már nem fog felébredni a beteg....
De nem engedjük. Nem akarjuk megadni a lehetőséget, mert félünk, hogy rosszat cselekszünk. Azzal, hogy hagyunk másokat elmenni, ha ők úgy akarják. Pedig nekik már tényleg nincs tovább.
Kövessen minket a Facebookon is!
Kereső
Követők
