szike

A napokban rendezte meg az IME egészségügyi szaklap a VIII. Regionális Egészségügyi Konferenciát, melyen szó esett – többek között – a járóbeteg-szakellátást nyújtó intézmények államosításáról, Semmelweis Tervről, valamint az egészségügybe csatornázott és már felhasznált, vagy csupán rendelkezésre álló uniós forrásokról. Az utóbbi évek egyik tanulsága ezen források szerencsétlen lehívása illetve le nem hívása volt az ágazat számára. Miközben a kormányzat és a szaktárca a Semmelweis Terv pajzsa mögött bőszen igen sok energiát, időt pazarolva az államosítást, centralizálást erőltette, illetve vitte végbe, az uniós források felhasználása erősen akadozott. Hozzáteszem, az államosítás sem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket; a centralizálás után sem sikerült áthatolni a helyi érdekeltségek falain, továbbra is politikai döntések és egyéni érdekek mentén dől el egy-egy régió (vagy intézmény) sorsa. Egyelőre a betegutak racionalizálása is várat magára, a struktúra-átalakítás csupán vezérszó maradt, a finanszírozás és az erőforrásteremtés rendszeréhez pedig eddig sem ezelőtt, sem most nem mer hozzányúlni senki. Azonban a fent említett konferencián ennél konkrétabb dolgok is elhangzottak. Dr. Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának docense az egészségügyben felhasználható uniós források helyzetét elemezte, miszerint  százmilliárdos nagyságrendű forrás vár még most is lehívásra a területen, azonban részben az ágazati szereplők hibájából, részben a rendszer anomáliái és a bürokrácia útvesztői miatt egyelőre nem sikerült érdemben hozzáférni ehhez a tőkéhez. Az idő sürget, hisz egy éven belül lezárul az uniós ciklus, és a forrásokat befagyasztják, ugyanakkor az ágazatnak óriási szüksége lenne a pénzügyi segítségre. A forráslehívások másik nagy akadálya az önerő hiánya; a bankok jelenleg egyáltalán nem vagy csak nagyon magas kamattal adnak hitelt, saját forrás pedig nem sok van. 

Egészségügyi fejlesztések területi megoszlása 2007-2013, forrás: NFÜ

A jövőben megoldást nyújthat egy intenzívebb beruházás-támogatási program, kedvezőbb hitelkonstrukciók, az MNB-indukálta gazdaságélénkítő tőkeinjektálás a bankok, és így közvetve a saját beruházások felé. A fejlesztések, beruházások és a jelen struktúra „karbantartása” egyébként a mindenkori fenntartó feladata lenne, azonban riktán (sohasem?) hallunk olyan hírt, hogy valamely önkormányzat (illetve jelenleg már az állam) fejlesztést hajtana végre egy-egy egészségügyi intézményben. Ezek általában uniós forrásból megvalósuló projektek (lennének), azonban úgy tűnik gazdagabb ország vagyunk annál, hogy egy ilyen segítséget maximálisan ki is használjunk. (Nem tudom pontosan mennyi forrás marad majd benn, de remélem azért nem válunk mi is nettó befizetőkké.) Persze eddig is történtek jelentős összegű beruházások, ebben az uniós ciklusban is több száz milliárdos forrást (talán 300-400 milliárd közötti) használtak már fel, azonban nem egyszer megkérdőjelezhető volt a fejlesztés célja. Sokszor csak az adott intézmény sorsa volt a tét; egy uniós beruházás esetén az adott szolgáltatónak további 5 évig működnie kel (méghozzá "közszolgáltatnia"), különben a kapott pályázati pénzt köteles visszatéríteni a beruházó. Így válhat egy beruházás könnyen politikai érdekké, mintegy védőburokká az intézmény körül, félresöpörve minden szakmai és társadalmi célt. Az, hogy a következő öt évben a fenntartás olyan veszteséges, hogy az a beruházás értékét is meghaladja, senkit sem érdekel. Persze számtalan valóban hasznos beruházás is megvalósult (onkológiai centrumok és ellátás fejlesztése, rehabilitációs programok stb.), ez vitathatatlan, de továbbra is azt vallom, hogy sokkal szigorúbb érvrendszerek mentén kellene megvalósítani ezeket a fejlesztéseket, és valóban hasznos projektekre költeni a nehezen megszerzett forrásokat.

A jelenlegi ciklusban (ha jól értelmezem az alábbi tanulmányt) mintegy 6-9%-ra tehető az egészségügyre szánt hányad. A következő uniós ciklusban (2014-2020) szintén hatalmas összegek állnak majd az egészségügy rendelkezésére a mintegy 23 milliárd eurónyi lehívható (kohéziós) forrásból.  A jövőben naprakész tudásbázisra épülő tanácsadói háttérrel, kész projekt-tanulmányokkal a rendszerirányító szerv feladata lenne előre felkészülni a pénzügyi ciklusban várható és lehívható összegek allokációjára.