szike

Újabb rendeletmódosítások jelentek meg a Magyar Közlöny 2013.évi 16. számában, melyek az innovatív készítmények és az újonnan befogadott gyógyszerek indikációs körét határozzák meg, vagy pontosítják azokat. A hepatitis-C vírusfertőzésben például új hatóanyag került befogadásra, melynek felhasználását speciális gyógyszerkeretből fogja finanszírozni az OEP. Sajnos egyre ritkábbak hazánkban (is) a drága innovatív készítményeket befogadó határozatok; 2010 óta az Európai Únióban körülbelül 50 új hatóanyag jelent meg, ennek mi csupán a tizedét fogadtuk be. Maga a befogadás is indokolatlanul körülményes és hosszadalmas Magyarországon. Ellenben más országokkal, nálunk a szer regisztrációját követően átlag több, mint 2 év (!) telik el, míg forgalomba kerülhet a gyógyszer. Az, hogy épp melyik hatóanyagot fogadjuk be és miért sokszor teljesen átláthatatlan. Természetesen végez az OEP is minden szerrel - többek között - költséghatékonysági, technikai hatékonysági vizsgálatokat, azonban sokszor nem a valódi szakemberek döntései határozzák meg egy-egy innovatív szer további sorsát. A gyógyszerkiadások hazánkban nagyon magasak, ennek ellenére mégis elkezdtünk elszakadni az Európai Únió szerencsésebb országaira jellemző innovatív gyógyszerparktól. A legnagyobb terhet természetesen az alacsony jövedelműeknek jelenti saját terápiájuk finanszírozása; a gyógyszerre jutó magánkiadások valahol 250 milliárd forint környékén járnak. Természetesen a gyógyszerek iránti igény, kereslet felmerülése is általában fordított az egyén financiális jólétével, azaz javarészt a szegényebb nyugdíjas évekre esik. A teljes (köz+magán) gyógyszerkiadások ma már meghaladják a GDP 2%-át (kb. 2,3%), a teljes egészségügyi kiadásoknak pedig több, mint 30%-át teszi ki, ami az alábbi táblázatra tekintve is látszik, hogy kiugróan magas:

(OECD Health at Glance 2012, a sötétebb szürke (medcal goods) foglalja magában a gyógyszerkiadásokat, a világosabb kék a járó- a világosabb szürke a fekvőellátást jelzi)

Kiadások

Óriási szeletet követel magának tehát a gyógyszerbüdzsé. Nagy hiba azonban azt feltételezni - ahogy azt a kormány is teszi - hogy ez esetben túl sokat költünk, ne tömjük hát a gyógyszeripar zsebeit, bőven van mit lefaragni. Le lehet, de akkor ne várjuk, hogy bármelyik mammutcég boldogan szállít majd nekünk gyógszert, vagy behozza új termékeit. Ugyanis a látszat ellenére nem költünk többet gyógyszerekre, mint bárki más. Csupán arról van szó, hogy míg a járó- és fekvőellátásban részt vevő dolgozók bére valóban az ország „képességeihez” igazodik, addig a táblázatban is látható „medical goods” (ami itt nem csak gyógyszert jelent, hanem egyéb orvostechnikai eszközöket is) ára Berlintől Bécsen keresztül Bukarestig bizony ugyanannyi mindenhol. Kemény kapitalista világban élünk, ahol a gyógyszerekre létezik egy minimum EU ár (persze mindig folynak kemény tárgyalások a befogadások során az árakról), így nagyságrendileg nincs eltérés. Nekünk ugyanazt kell megvenni ugyanannyiért Magyarországon, mint amit Nyugat-Európában ötször annyi egy főre jutó kiadásból másoknak. Érthető, hogy ha ugyanannyit költünk gyógyszerre (mert kénytelenek vagyunk), az jóval nagyobbat fog kihasítani mind az össz GDP-ből, mind pedig az egészségügyi kiadásainkból. Mondhatnánk, hogy például Romániában jól csinálják (lsd. ábra) , de erősen gyanítom, hogy egyszerűen ott nincs gyógyszer.

Gyógyszeripar

Lehet a fentiek miatt utálni a gyógyszercégeket, mindenkinek szíve joga. A gyógyszeripar megítélése egyébként sem a legfényesebb; profitorientált óriáscégek, akik az egészségünkön ( betegségünkön) akarnak nyerészkedni. Na bumm. Van pofájuk a mai világban. Azoka az iparágak, amelyek valós értéket nem teremtenek, csupán önnön szépségükért, kényelmükért, élvezetéért szeretjük, elfogadhatóak, szerethetőek. De egy olyan iparág, amely arra törekszik, hogy a betegségeinket gyógyítsa, ott sokan helytelennek tartják a profit-orientált működést, holott maga a kutatás-fejlesztés is elképesztő összegeket emészt fel. A hazai gyógyszeripar a GDP közel 5%-át adja, így nem elhanyagolható a szerepe a gazdaság motorjaként sem. Számtalan munkahely, beszállító függ a gyógszeripartól, az állandó forráselvonások hosszú távon negatív következménnyel járnak majd. Különösen igaz ez recesszioo idején, amikor még több figyelmet kellene fordítani olyan stratégiailag fontos ágazatoknak, mint az egészségipar, ezen belül is a hazai, nem mellesleg nagy hagományokkal rendelkező gyógyszercégek. Befektetések, kutatás fejlesztés támogatása; ez lenne az az út, mely segíthetne a magyar gyógyszeriparnak visszatérnie a sikervállalatok útjára nemzetkózi viszonylatban is. Viszonylag kis beruházással lehetne magas szakmai színvonalú fejlesztéseket letenni az asztalra. Magyarország adottságai tökéletesek arra, hogy az egészségiparban rejlő óriási lehetőségeket kiaknázzuk; komoly nyersanyagigény, területi igény nélküli iparág, ugyanakkor komoly szakemberigénnyel bír, ez pedig itthon adott mind műszaki, mind pedig orvostudományi, gyógyszerészeti vonalon. Nem szorongatni kellene tehát az ágazatot, hanem épp ellenkezőleg, célul tűzni ki, hogy Magyarország egészségipari nagyhatalom legyen; hatalmas potenciál rejlik az ágazatban; véleményem szerint a következő időszakban a gazdasàgi konjunktúra meghatározó iparága lehetne. Ugyanakkor a gyártók már most pedzegetik, hogy nem fogják tudni behozni a termékeiket ezekre a piacokra, ha nem képes vagy nem hajlandó azokat megfizetni az adott egészségügyi ágazat. Nem kellemes elesni egy tíz milliós piactól, de nem is akkora érvágás, hogy emiatt érdemes legyen felborítani az árpolitikát; tény, hogy érdekérvényesítő képességünk nem túl nagy.

Veszítenivalónk tehát akad bőven, ha a kormány továbbra is bokszzsáknak tekinti az ágazatot, pénzt persze ki lehet vonni innen bármennyit, de annak óriási ára lesz.