„Tényleg itt az ideje digitalizálni az egészségügyet?” – Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy nem, de itt az ideje digitalizálni a páciensek és az egészségügy kapcsolatát, hiszen minden eszközünk adott ehhez, ráadásul az egészségügy ügyfelei, a betegek már minden más területen hozzászoktak a digitális kapcsolattartáshoz.

egészségügy digital health laborom ehealth mhealth páciens patient enesazegeszsegugy

Az elmúlt évtizedben egy orvos barátommal kutattuk és tapasztaltuk a működő, valós egészségügyi rendszert, és bármit is vizsgáltunk, bárminek is kerestük a lényegét, mindig a páciensnél kötöttünk ki. Be kellett látnunk, hogy az egészségügyben a páciens a „király”, ő az, aki valódi problémával néz szembe, ő az, aki gyógyulása érdekében mindent meg fog tenni, minden információt fel fog kutatni és minden gátló tényező ellen – joggal – fellép majd, vagy esetenként megkerüli. Ezért – egészségügyet fejleszteni, javítani kívánó szakértőként – nem tehetjük meg, hogy a tervezéskor nem számolunk az egészségügyi rendszer legkevésbé kihasznált erőforrásával, a beteggel. Be kell vonnunk, fel kell vérteznünk, engednünk kell segíteni, és mindezt úgy, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a betegnek nem az egészségügy, hanem az egészség iránt van kereslete.

Napjainkban szinte minden területről tengernyi információ található – mindenki számára hozzáférhető módon – az interneten. Ezen információk nagy része félrevezető, kisebb része pedig olykor még káros is lehet. Gondoljunk csak bele, hogy hová vezetett, mit okozott a kaliforniai oltásellenes mozgalom. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében tehát szükség van olyan helyekre az interneten, ahol hiteles, naprakész és érthető egészségügyi információhoz juthat a páciens. Emellett meg kell teremtenünk végre annak a lehetőségét is – és hozzá az eszközt –, hogy a beteg hozzájusson és rendszerezhesse saját egészségügyi adatait, dokumentumait. Mindeközben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a páciens legfontosabb adatairól beszélünk, a legmeghatározóbb információkról, amelyek fölött jelen pillanatban korszerűtlen eszközök használatával és csak részlegesen rendelkezik. Próbáljunk meg akár egy egyszerű rendszert az adatai nélkül fejleszteni, gyorsan rájövünk: nem lehet. Adatok nélkül fejleszteni olyan bonyolult rendszert, mint egy életen át tartó krónikus állapot jobbá tétele? Lehetetlen. Az egészségügyi adat az egyén sajátja, melyet elérhetővé kell tennünk számára. Ehhez szükségük van a betegeknek olyan eszközökre, amik könnyen használhatóak, érthetőek és az orvosi szakma által is elfogadottak; melyek használata nem megtöri, hanem támogatja az eddigi protokollokat.

egészségügy digital health laborom ehealth mhealth páciens patient enesazegeszsegugy

A Laborom leletrendező és pácienstámogató applikáció és webszolgáltatás megalkotásával ezekre a problémákra kívántunk, egy eszközön belül, megoldást nyújtani. A Laborom app segítségével könnyen tárolhatjuk és rendszerezhetjük otthoni méréseinket: vércukormérés, inzulin- és szénhidrátbevitel, fotókkal támogatott étkezési napló, vérnyomásnapló, kalóriabevitel, súlynapló, BMI-napló. Tételesen követhetjük az egyes laborértékeink alakulását, valamint beállíthatjuk a gyógyszereinket, melyekhez még emlékeztetőt is rendelhetünk. Mindezek mellett a legfrissebb, egészséggel kapcsolatos cikkek is megjelennek az applikációban. Azonban nem csak a krónikus betegséggel élőknek nagy segítség a Laborom: hiszen mindenki fiókjában lapul legalább néhány lelet, és olykor-olykor mindannyian járunk orvoshoz, vérvételre, felülvizsgálatokra – a Laborom alkalmazásban rendezhetjük és egy helyen, biztonságosan tárolhatjuk ezeket. Elmenthetjük, hogy hol, mikor és milyen vizsgálaton voltunk, milyen műtéteink voltak, továbbá azt is, hogy mikor kell legközelebb orvoshoz mennünk. A közelgő vizsgálatokra is figyelmezteti az alkalmazás felhasználóját, és a vizsgálat után – vagy akár közben is – jegyzetet készíthetünk, sőt a friss leletünket is csatolhatjuk a Laborom applikáción keresztül, így később könnyedén megtalálhatjuk azokat.

egészségügy digital health laborom ehealth mhealth páciens patient enesazegeszsegugy

Az ingyenes Laborom alkalmazás androidra és ios-ra is letölthető, a regisztrációt követően pedig a web.laborom.org linken, webes felületen is megjeleníthetjük személyes egészségügyi adatbázisunkat. Felmerül a kérdés, ha ingyenes az applikáció, akkor miért éri meg ezzel foglalkozni? A válasz – sok más alkalmazással szemben – nem a reklámokban rejlik, hanem az internetes szolgáltatások régi jelmondatában: ha a termék ingyenes, akkor a felhasználó a termék. A működés során összegyűjtött nagy mennyiségű adat ugyanis anonimizált módon, minden egyediségtől megfosztva, különböző statisztikai számítások után értékessé és értékesíthetővé válhat az ágazati szereplők – kutatócégek, gyógyszergyártók, állami egészségügyi hivatalok – számára, hiszen a kimutatásokra kutatások, de akár egészségügyi stratégiák is építhetők.

A Laborom mobilalkalmazással fő célunk, egy olyan egészségügyi tárhely fejlesztése, amelyből a felhasználó teljes kórelőzménye könnyen, áttekinthetően, bárhonnan visszakereshető: a páciens pillanatok alatt, bárhol a világon meg tudja mutatni – akut eset vagy krónikus betegség kapcsán – kezelőorvosának a róla szóló pontos, naprakész egészségügyi információkat.

 

Szász Levente,

a Laborom társalapítója,

a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület alelnöke


#enesazegeszsegugy

egészségügy digital health laborom ehealth mhealth páciens patient enesazegeszsegugy

Emberségesebb hazai egészségügy technológiával

0 Komment
0 Reblog

Szeptember 29-én a Prezi előadótermében rendezi meg a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület az első Smart Healthcare meetupot. A rendezvénysorozat célja a magyar egészségügy jelenének és jövőjének formálása, a digitális orvoslás népszerűsítése, ezáltal az ellátás színvonalának javítása és egy aktív, a téma iránt elkötelezett közösség felépítése. Az alapítók és támogatók között olyan nevek szerepelnek, mint dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, az Abbvie biogyógyszer-vállalat, a Magyar Telekom, a Mito kreatív ügynökség, és a T-Systems Magyarország.

Azoknak az országoknak, ahol pénzügyi és orvoshiány nehezíti az egészségügy átalakítását, az egyik esély a kitörésre a digitális egészségügy bevezetése és erősítése. A magyar egészségügy jövője is lehet még pozitív példa, az előrelépéshez ugyanakkor eltökéltség és összefogás szükséges. Éppen ezért indítja el a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület (FME) a tavaszi nagy sikerű Smart Healthcare konferencia után a meetup-sorozatot is, melynek első eseményét szeptember 29-én este 7 órakor rendezik meg a Prezi budapesti székházában. A találkozókon az egészségügyi, telekommunikációs és az IT szektor innovatív szereplői, legkomolyabb szakemberei mondják el véleményüket az egészségügy jövőjéről és hívják beszélgetésre az ágazatban aktív szereplőket, érdeklődőket.

Szász Levente, az FME Egyesület alelnöke a meetup-sorozat célját tekintve úgy fogalmazott: "Látjuk, hogy a modern egészségügy problémáit csak modern technológiával tudjuk kezelni. Ennek érdekében szeretnénk egy (szakmai) közösséget építeni, hogy együtt találjuk meg a jó megoldásokat. Szeretnénk látni, hogy vannak még olyanok, akiket érdekel az egészégügy jövője, és hajlandóak erről beszélgetni, megosztani a gondolataikat.”

“A digitális technika fejlődésétől sem az egészségügy, sem a gyógyszeripar nem tudja függetleníteni magát. Innovatív és betegközpontú biogyógyszer-vállalatként elkötelezettek vagyunk, hogy jelentős pozitív változásokat hozzunk a betegek életében. A technologia lehetőséget ad olyan fejlesztésekre, amelyek segíthetik az orvosok munkáját, például a betegegyüttműködés javításán keresztül a betegek minél hatékonyabb ellátása érdekében.”– mondta Dr. Jakab Zoltán, az AbbVie Kft. ügyvezető igazgatója.

„Az intézmények számára elérhető innovatív infokommunikációs megoldások az egészségügy számos területén nyújthatnak hasznos, mérhető hatékonyságjavulást eredményező segítséget, legyen szó például az ellátási folyamat dinamizálásáról egy sürgősségi osztályon, vagy az intézményközi adatáramlást lehetővé tevő rendszerről. Hiszünk benne, hogy a  Magyar Telekom Csoport már élesben működő rendszerei, illetve a fejlesztés alatt álló innovációi hozzájárulhatnak az egészségügy modernizációjához, és ezáltal egy további lépést jelentenek a Digitális Magyarország megvalósítása felé” – fogalmazott Sándor László a T-Systems Magyarország Egészségügyi Kompetenciaközpontjának vezetője.

A rendezvénysorozatot a szintén “társ-alapító” dr. Meskó Bertalan nyitja meg, majd dr. Horváth Tamás, fül-orr-gégész, orvosi blogger tart előadást, végül két egészségügyi témában tevékenykedő magyar startup, a Synetiq és a szervezésben is szerepet vállaló laborom előadása zárja a prezentációkat. A rendezvényt kötetlen beszélgetés és “networking” zárja.

A meetupokra minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött a meetup.com felületén keresztül.

Április 29-én Budapesten kerül megrendezésre az első hazai SmartHealthcare konferencia. A Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület szervezésében egy hiánypótló rendezvény születik. A modern IT és telekommunikációs technológiák és az egészségügy összefonódása meghatározzák a jövő egészségügyi ellátórendszerét. A konferencia szakmai partnerei a Semmelweis Egyetem Innovációs Központja és az Ifjúsági Diabétesz Blog.

A technológiai fejlődés óriási hatással van az egészségügyre és az ágazat minden szereplőjének fel kell készülnie a változásokra. A Fenntartható Magyar Egészségügyért egyesület áprilisi konferenciáján az egészségügyi, telekommunikációs és az IT szektor leginnovatívabb szereplői, legkomolyabb szakemberei mondják el véleményüket az egészségügy jövőjéről. Az innováció viszonylag lassan éri el az olyan régi tradíciókkal rendelkező szektorokat, mint az egészségügy. Ma már azonban világosan látszik, hogy ebben az iparágban is jelentős változásokat hoz a telemedicina, a mobil egészségügy vagy például a felhő alapú szolgáltatások. Már nem az a kérdés, hogy be fog –e következni a változás, hanem hogy kik lesznek ebben a főszereplők és hogyan készítjük fel az orvost, a beteget és a fenntartót a nagyon közeli technológiai robbanásra. A konferencián kormányzati és piaci szereplők, civil szervezetek és befektetők ülnek egy asztalhoz, hogy megosszák egymással álláspontjaikat.

 

A SmartHealthcare 2015 konferencia eddigi előadói
(Az előadók listája folyamatosan bővül. Az alábbi lista nem tükrözi az előadások sorrendiségét.)

 
Dr. Meskó Bertalan
 - orvosi jövőkutató
Technológiával az emberségesebb egészségügyért

Dr. Purebl György - Klinikai Igazgatóhelyettes, SE Magatartástudományi Intézet
Valóságos gyógyulás virtuális térben? Információs technológiák és lelki egészség

Dr. Jakab Zoltán - elnök, AIPM
A gyógyszeripar szerepváltozása a modern egészségügyben

Dr. Kovácsy Zsombor - egészségügyi szakjogász, volt egészségügyi szakállamtitkár
Jogi kihívások a jövő egészségügyében


Dr. Pető Zoltán - osztályvezető egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Sürgősségi Betegellátó Osztály és
Volford Zsuzsanna - Magyar Telekom
Ellátás-optimalizálás mobiltechnológia alkalmazásával

Semmelweis Egyetem Innovációs Centrum
előadó, cím egyeztetés alatt

Dr. Majorosi Emese - Kommunikációs vezető, AbbVie
cím egyeztetés alatt


Gyarmati Gábor - tulajdonoscégvezető, Szinapszis csoport
Betegek a neten: hogyan változtatta meg az internet és az egészségügyi applikációk világa a betegadherencia fogalmát?

Dr. Pogány Gábor - Nemzeti Betegfórum, RIROSZ
Betegszervezeti érdekérvényesítés a jelen és a jövő egészségügyében 

Dr. Zsembery Levente - elnök, Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület, vezérigazgató, X-Ventures Zrt. 
cím egyeztetés alatt

Laborom leletrendező és betegtámogató platform 
cím és előadó egyeztetés alatt

Dr. Lovász Sándor - Rózsakert Medical Center, Magyar Urológusok Társaságának vezetőségi tagja
A beteg-orvos kapcsolat jövője: telemedicina az urológiában

Lukács Krisztián - alapító, SpyMoz
Páciensszerzés az interneten, avagy a Google nekem dolgozik

Regisztráció, további információk | SmartHealthcare 2015 konferencia

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Laborom leletrendező applikáció -interjú

0 Komment
0 Reblog

A napokban kaptunk egy megtisztelő felkérést a startupper.hu oldal szerkesztőitől: a Laborom egészségügyi leleltrendező applikáció fejelesztéséről készítettek velünk egy rövid interjút. Nagy örömmel tölt el, hogy a kezdeményezésünk ilyen sok helyre eljut, és már közel 10.000 felhasználó tartotta érdemesnek letölteni az alkalmazásunkat, amely az idei évtől már bárhol elérhető angol nyelven is.

Az interjút most itt a szike blogon is közzétesszük.


Interjú: laborom.hu

Mutatkozzatok be, kik vagytok, mivel foglalkoztok és hol vagytok elérhetők?

dr. Bálint Botond: A Laborom leletrendező egészségügyi alkalmazást fejlesztjük, melynek segítségével a betegek egy saját felhasználói fiókban tárolhatják, rendszerezhetik leletiket, méréseiket, amit bárhonnan bármikor elérnek. Az alkalmazás androidra és iOS-re is elérhető, a későbbiekben pedig webes felülettel is szeretnénk megjelenni. Én a vállalkozás orvosszakmai hátteréért felelek, emellett figyelemmel kísérem az egészségipari trendeket, igényeket a betegek és az ágazat különböző szereplőinek szempontjából.

Szász Levente: Az én feladatom a pénzügy, reklám, honlap fejlesztése, store-ok, social megjelenések és a csapat “összerántása” vagyis segítem, hogy valódi vállalkozássá  alakuljunk. Ezekhez sokat kellett tanulnom, pl. fél éve még nem tudtam honlapot készíteni. Botonddal együtt kitaláltuk kiket kellene megkérdezni arról, hogy milyen formában használnák vagy milyen formában tartanák értékesnek a Laborom applikációt. A fejlesztőtársak is a régi baráti társaságokból kerültek ki: Göllner Balázs, aki az iOS appért és a teljes projekt technikai vezetéséért felelős, valamint Boromissza Gergely, aki a backendet, DB-t tervezte és építette fel. A legújabb android verziót pedig már közösen fejlesztették.

www.laborom.hu

AppStore: https://itunes.apple.com/hu/app/laborom/id873606460?mt=8

GooglePlay: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.laboromhealth

 

A startup előtti életben mivel foglalkoztatok?

 

Botond: Mivel még esti műszakban, munka mellett fejlesztjük az alkalmazást ezért ez egyelőre nem választható külön. Balázs és Gergő karrierjük kezdetétől fejlesztőként dolgoznak, jelenleg mint senior fejlesztő csapatot vezetnek egy-egy világszínvonalú IT cégnél. Én magam orvosként dolgoztam 5 évig, majd a szakvizsga és a másoddiploma (egészségpolitika és egészség-gazdaságtan) megszerzése után egy amerikai gyógyszeripari vállalatnál kezdtem dolgozni, és itt dolgozom jelenleg is.

Levente: 20 éves koromban már kipróbáltam milyen vállalkozni és egyetem mellett elkezdtem értékesíteni, később, mikor egy bankban kezdtem dolgozni ezt akkor sem hagytam abba. Online vettem, online adtam el, főleg Kínából itthoni vevőknek.  Ma egy nemzetközi ingatlan fejlesztő cégcsoportnak dolgozom magyarországi képviselőként és alelnöke vagyok a Botonddal közösen három éve alapított Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesületnek. Ennek keretében szerkesztjük például az [origo]-n megjelenő szike egészségügyi blogot több százezres olvasottsággal. Több ötletem is volt már amit elkezdtem kidolgozni, de ilyen jó csapat még egyszer sem állt össze, hogy azokat sikerre vigyem.

Mi volt az első ötlet, ami a jelenlegi termékhez, szolgáltatáshoz vezetett és hol született meg az ötlet?

Botond: Az első ötlet futás közben született, azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnánk segíteni a betegeknek és az orvosoknak egyaránt, hogy jobban tudják rendszerezni és ezáltal könnyebben megérteni a jelenlegi állapotukat, céljaikat. Az egészségügyi adatok – amennyiben egyáltalán vannak – struktúrálatlanul állnak rendelkezésre, szétszórva különböző adattárakban. A beteg, és sokszor az orvos számára is nehezen értelmezhető formában. A betegeknek alapvető érdekük, hogy kezeljék és vizualizálják saját adataikat, ezzel is segítve saját gyógyulásukat, valamint egyszerűsítve az orvos munkáját.  Így született tehát az ötlet, hogy kezdjük el egy központi adatbázisban rendszerezni a betegek saját adatait, leleteit, laborértékeit, majd például grafikonon is jelenítsük meg ezeket az eredményeket a különböző terápiák és beavatkozások függvényében. Az adatok pedig legyenek bárhonnan, bármikor elérhetőek.

Levente: Én korábban egy mappát nyitottam a gépemen amiben volt egy word file, ebbe írtam fel, hogy milyen gyógyszert szedtem korábban, vagy hogy milyen orvosnál jártam, persze totál hiányosan. Magamnak is akartam egy helyet ahol ezeket tudom rendszerezni, mert nyilván elfelejtem, de amit felismertünk az az, hogy krónikus betegséggel élőknek ez jóval égetőbb probléma. Ezért az első verzióval a krónikus betegekre fókuszálunk, nagy betegközösségről van szó, akiknek legtöbb hétköznapi problémája és “betegéletútja” jól ismert, elsőként nekik szeretnénk már a fejlesztés korai fázisában valódi értéket teremteni.  

Magyarországi piacban vagy külföldben gondolkodtok?

Levente: A gyógyulás globális probléma, az emberek pedig mindenhol másképp, de egyformák; egy magas vérnyomással vagy cukorbetegséggel élőnek hasonlóak a problémái bárhol is él. A lényeg, hogy egy olyan eszközt kap a kezébe amivel előre, otthon, folyamatosan fel tud készülni arra a négy és fél percre amikor a kezelőorvosával találkozik. Más okból, de mindenhol kevés idő jut egy betegre, a fejlett országokban azért, mert drága, a fejletlenben azért mert nem elérhető az ellátás. Ennek az az eredménye, hogy a betegséggel foglalkoznak szinte kizárólag, és nem az emberrel. Amennyiben a páciens megoldja, hogy az állapotára releváns, jól áttekinthetően rendszerezett adatokkal érkezik a kezelőorvosához vagy akár előre küldi azokat, az a négy és fél perc jóval eredményesebben zárulhat. Az applikáció angol és magyar nyelven érhető el. Már több, mint 120 országból töltötték le, több ezer regisztrált felhasználónk van, a célpiacunk most elsősorban Európa.

A startup üzlet közösségi inkább, vagy egyéni zseniken múlik?

Levente: Szerintem hosszútávon semmi nem múlik egyéni zseniken, még a született művész tehetségek sem mennek semmire tanítók, segítők és tanácsadók nélkül. Egy összetett, globális piacra törő vállalkozásnak annyi mindenre  kell figyelnie, annyi mindenben kell világszínvonalon teljesítenie, hogy ez nem lehetséges egyedül, az egyéni zsenialitás a sok egyéni zseniből összeálló csapat összefogásában mutatkozhat meg egy vállalkozás életében.

A fogyasztó agyával gondolkodtok a fejlesztés során, vagy a saját elképzeléseiteket valósítjátok meg?

Botond: A fogyasztó agyát mindig be kell vonni a fejlesztésbe, ez elkerülhetetlen, de az alapötlet saját elképzelés, a betegek és az orvosok igényei alapján. Az egészségügy egy hihetetlenül bonyolult iparág, rendkívül sok szereplővel, nagyon sok fogyasztói elvárásnak kell megfelelnünk, tehát már maga a fogyasztó fogalma is  definiálásra szorul. A betegek, tehát a közvetlen felhasználók szerencsére sok visszajelzést adnak, én magam “élőben” is számtalan beteggel beszélgettem az igényeikről. Fontos kiemelni, hogy itt betegekről van szó, egészséges ember nem fog tudni valós igényt megfogalmazni, mert az egészség iránt, így a mi szolgáltatásunk iránt sem lesz kereslete. Ugyanakkor a másik oldalon pedig ott van maga az orvos, vagy a szolgáltató. Meg kell felelnünk az ő elvárásaiknak is, ismernünk kell, hogy mik azok a pontok, ahol egy orvosnak segítséget nyújthat egy ilyen alkalmazás (vagy később webes felület is), miben tudunk neki időt spórolni, vagy segíteni a diagnózist, a terápia pontosabb beállítását. És végül az örök kérdés – ki fog ezért fizetni? Valószínűleg a beteg vagy az orvos nem, így tudnunk kell, hogy a (magán)szolgáltatók, gyógyszeripari szereplők, esetleg a biztosítók számára milyen értéket tudunk adni, mik az Ő piaci igényeik. Nagyon sok aktor van jelen az egészségügyben, és könnyen vakvágányra futunk, ha nem ismerjük az iparág működését a különböző piacokon.

Mi a legnagyobb probléma, amivel jelenleg foglalkoztok?

Botond: Hihetetlen sok idő megy el arra a betegellátás során, hogy az orvosok próbálják összeszedni a megfelelő adatokat a betegekről a megfelelő diagnózis felállításához, rizikóbecsléshez vagy a terápia beállításához. Emellett a betegek “sötétben” tapogatóznak, nem férnek hozzá a saját adataikhoz, nem látják összefüggéseikben hogy hogyan alakul az állapotuk, miközben a saját betegségükkel kapcsolatban egyre tájékozottabbak. A saját egészségügyi adataink kezelésére és a gyógyulási folyamatban, a döntésekben való aktív részvételre minden országban egyre nagyobb az igény. A Laborommal szeretnénk segíteni mind az orvos, mind a beteg helyzetét, ezzel is javítva az orvos-beteg kapcsolatot és összességében elősegíteni a hatékonyabb ellátást és gyógyulást.

Levente: Főleg Nyugat-Európai országokban, USA-ban egyre elterjettebbek az okos otthoni mérőeszközök. Vérnyomás, cukor, alvás-, aktivitás figyelők és mérlegek otthon egyszerű, könnyen használható eszközök, megfizethető áron kerültek ki a piacra – több közülük közösségi finanszírozott hardware startup – de a probléma amivel találkozunk, hogy mindegyik egy egy elszigetelt, saját felhőt használ. A Laborom alkalmas az okos mérőeszközök adatainak fogadására, így ezek a mérések közvetlenül, automatikusan is bekerülhetnek a beteg saját személyreszabott adatbázisába.

Több ötletben kell gondolkodni a mai világban, vagy elég egy ötlet is?

Botond: Valószínűleg több ötlet kell, mire egy sikeres utat megtalálunk, vagy legalábbis egy ötlet számos variációja, folyamatos átalakulása. Ami azonban nagyon fontos, hogy minél jobban ismerjük azt az iparágat, amelybe változást szeretnénk hozni. Én magam több, mint 10 éve foglalkozom napi szinten az egészségüggyel, tanulom, benne dolgozom, több “székből” is volt/van szerencsém látni a működését és lenyűgöz, hogy milyen komplex és emellett milyen hatalmas hozzáadott értéket jelent ez a rendszer. Nagyon fontosnak tartom, hogy valóban érdekeljen minket az a terület, amivel foglalkozunk, szeressük és valóban értékesnek tartsuk azt amit mi csinálunk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy 20 évesen is elkezdhetünk startup álmokat építeni, de emellett fontos, hogy megtaláljuk azt a területet, ami valóban érdekel minket és elkezdjünk benne dolgozni, tanulni, tapasztalni. Szerezzünk tapasztalatot, tudást, mert csak akkor tudjuk igazán kikezdeni a status quo-t, ha már megismertük azt.

Levente: Nem gondoljuk, hogy a Laborom a  jelenlegi formájában lesz világsiker, rengeteg ötletünk van még, mert rengeteg megoldatlan egészségügyi problémát látunk. Amit viszont tudunk az az, hogy a jelenlegi csapattal a jelenlegihez hasonló gondolkodással meg fogjuk alkotni azt a terméket vagy szolgáltatás csomagot ami már elég jó, hogy fenntartsa és sikerre vigye a vállalkozásunkat.

Hogyan lehet felépíteni az ötletet, mi kell a piacra jutáshoz?

Levente: Ki kell menni a szobából, meg kell kérdezni a potenciális ügyefeleidet, folyamatosan a fejlesztés során, hadd építsék ők fel. Meg fogják mondani, hogy mi kell nekik és azt is, hogy mi nem. A piacra jutáshoz nagyon sok minden kell, nekünk például piacra lépési feltétel megfelelni adatvédelmi törvényeknek, adatkezelési szabályoknak. Ismertté kell vállnunk a piacon, ezért mindenhol megjelenünk ahol csak tudunk.

 

Mit üzentek a mostani fiataloknak, hogyan kezdjék el?  

 

Botond: A legfontosabb talán pont az, hogy kezdjék el. Nem hiszem, hogy pont mi tudnánk megmondani az örök bölcsességet, ami a biztos sikerhez vezet. Ha van olyan ötlet, olyan probléma, amire megoldást szeretnének adni és őszintén érdekli őket, hisznek benne, akkor el kell kezdeni, csinálni kell, állandóan gyűjteni a visszajelzéseket, megtalálni a valóban értékes kritikákat, valós igényeket és ezek alapján változtatni. Ami szerintem fontos az az, hogy ne azért akarjunk elkezdeni valamit, mert a startupkodás menő, és majd biztos lesz egy milliárd dolláros cégem, csak egy jó ötletet kell összekaparni meg 2 fejlesztőt a Challenge24-ről, egyik héten pedig social platformot fejlesztünk, másikon meg már kávébab-felismerő appot. Mi hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az tényleg jobbá teheti az iparágat, az orvos-beteg kapcsolatot és segíti a költséghatékony egészségügyet. Folyamatosan változik az, hogy ezt milyen módon tudjuk megteremteni, de a miért-ek nem változnak, a célunk világos és a motivációnk belülről fakad.

Levente: Beszéljenek az ötletünkről mindenkinek akit érnek, amennyit csak tudnak! Online ingyen beszélhetnek a világon bárkivel, ne csak a térre menjenek ki, ha egy olyan ötletük van ami egy nagy városinak segít beszéljenek egy new yorkival. Minél előbb kiderül az “igazság” a piacukról, versenytársaikról annál jobb mindenkinek. És ne féljenek változtatni!

 

Szerintetek mi az öt legfontosabb dolog egy startup életében?

Levente: Még nem tudom, majd pár év múlva esetleg általánosan is tudok erre a kérdésre válaszolni. Nekünk az a legfontosabb, hogy értéket teremtsünk, ne legyen öncélú a “vállalkozás”, akkor csináljuk ha látjuk értelmét és ha fenntartható.



Alapítók:

Szász Levente

hu.linkedin.com/in/szlevente/

levente.szasz@laborom.hu

www.laborom.hu

dr. Bálint Botond

hu.linkedin.com/pub/botond-bálint-md-msc/66/60/562

Göllner Balázs

hu.linkedin.com/in/balazsgollner

Boromissza Gergely

hu.linkedin.com/pub/gergely-boromissza/1b/7b/40b


Jön a magánkórházak kora

1 Komment
0 Reblog

Az első dolgom, hogy elnézést kérjek a hosszú szünetért. Szerencsére (vagy nem) kevés idő jut blogírásra, azonban igyekszem a jövőben ezt is pótolni.

Az elmúlt napok egyik legmeglepőbb (?) híre, hogy több, mint 12 milliárd forintos beruházásból teljeskörű ellátást biztosító magánkórház nyílik a Duna partján. Hogy az irány jó -e vagy rossz, azt nem szeretném kategorikusan kijelenteni, véleményem szerint megvan a magánellátás helye megvan minden ország egészségügyi rendszerében (persze nem mindenhol ugyanúgy). A szubjektív nézőpont helyett inkább sorra veszem azokat a tényeket és változásokat, amik szerintem további bővülést hoznak majd a tágabban értelmezett magánszektorban (mind a szolgáltatások, mind a biztosítások, mind pedig az ellátásszervezés területén).

Az egyes országok egészségügyre fordított, GDP arányos közkiadása egy összehasonlítható, beszédes indikátor, mely - bizonyos keretek között - jól mutatja, hogy az ágazat mennyire élvez prioritást az adott államban. Természetesen az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokban még hasonló GDP-arányos kiadás mellett is nagy eltérések jelentkezhetnek, így érdemes ezeket is vizsgálnunk, azaz az egy főre jutó egészségügyi (köz)kiadásokat nominálértéken és vásárlóerő-paritáson egyaránt. Az OECD adatbázisa alapján 2011-ben az OECD országok egészségügyi közkiadása átlagosan a GDP 6,8%-t tette ki, míg Magyarországon ekkor csupán GDP arányosan 5,1%-ot mérhettünk. Nem mellékes, hogy míg más országokban ez az arány növekedő trendet mutat, azaz az egészségügyi közkiadások növekedési üteme gyorsabb, mint az adott ország GDP növekedési üteme, addig hazánkban a közkiadások aránya  2013-ra a GDP kb. 4,2-4,3 százalékára süllyedt. Amennyiben ugyanebből a szempontból a szűkebben vett régiónkat tekintjük, a visegrádi országok átlaga 2011-ben körülbelül 5,5% volt, tehát mára a saját régiónktól is több, mint 1%-os lemaradásba kerültünk a közkiadások tekintetében.

A hosszabb távú tendenciákat tekintve is hasonlóan szomorú trend bontakozik ki az egészségügyi közkiadásokat illetően. A kilencvenes évek elején hazánk – Csehországhoz hasonlóan – az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében (vásárlóerő-paritáson) az európai uniós átlag ráfordítás kb. 50%-át érte el. Ez az érték 2010-ben hazánkban már csupán mintegy 37% volt, illetve az ekkor már csehországi egy főre jutó egészségügyi közkiadásnak is csupán a 66%-át értük el.

 

Sajnos azonban Magyarországon jellemzően tovább csökkent ez az arány, jelentős fordulat vagy trendváltozás pedig egyelőre idén, 2014-ben sem ígérkezik ezen a téren. Az eleve kisebb tortából tehát még kisebb szelet jut az egészségügyre Magyarországon, és nem csak az OECD átlaghoz, de a visegrádi országok átlagához képest is.

Amennyiben a fentieket megvizsgáljuk az egy főre jutó kiadások tekintetében is, még árnyaltabb képet kaphatunk. Még akkor is jelentős a lemaradásunk az OECD országok átlagához képest, ha a kiadásainkat vásárlóerő-paritáson hasonlítjuk össze. ábra).

Egy főre jutó egészségügyi kiadások, 2011 (USD,PPP), forrás: OECD Health at a Glance 2013

 

Kissé árnyaltabb képet kapunk, ha a közkiadásokon túl a teljes egészségügyi kiadások (közkiadás+magánkiadás) tekintetében vizsgálódunk.  A teljes kiadásokat tekintve ugyanis már nagyjából a közép-kelet európai régió átlagát fordítjuk az ágazatra, 2011-ben a teljes egészségügyi kiadások megközelítették a GDP 8%-át (ez 2013-ra kissé csökkent). Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ezt – amint a fentiekből értelemszerűen következik– csupán a magánkiadások folyamatos emelkedése révén érhettük el! Ugyanakkora összkiadás mellett tehát egyre nagyobb teher hárul az egyénre, így egyre kevésbé "porlasztja" a valós kockázatokat a társadalombiztosítási rendszer. Az, hogy a közép-kelet európai régiótól még nem szakadtunk el a teljes egészségügyi kiadások tekintetében tehát csak ennek köszönhető. A kilencvenes évek közepe óta jelentősen nőtt és nő ma is folyamatosan a magánkiadások aránya a szektor teljes ráfordításait tekintve. Mintegy húsz vel ezelőttt, a kilencvenes évek közepén a teljes egészségügyi kiadások csupán 15-17%-t tették ki a magánforrások, míg ma, 2013-ban az egészségügyi magánkiadások közel 35%-ban vannak jelen.   Az összkiadáshoz viszonyított 35%-os arányú magánkiadás az OECD országokon belül is magasnak számít, az OECD államok átlaga 2011-ben 28% körüli volt. Ezeknek a magánkiadásoknak jelentős része – hasonlóan a közkiadásoknál – gyógyszerkiadás. A gyógyszerkiadás mellett a magánkiadások között szerepelhet többek között a hálapénz, a vizitdíj, magánorvosi szolgáltatás megvásárlása (számlára, vagy akár anélkül), otthoni ápolás, fogorvosi beavatkozás, gyógyászati segédeszköz, alternatív gyógymódok, rehabilitációs ellátás stb.  Fontos megjegyezni, hogy a magas arányú magánkiadások ellenére az (önkéntes) magánbiztosítások aránya még 2014-ben is elenyésző. Becslésektől függően 3 és 7 milliárd forint közé, tehát a magánkiadásoknak is kevesebb, mint 2 százalékára tehető a biztosítással fedezett kiadások aránya. Így egy nagyon fontos pillére hiányzik jelenleg a hazai forrásteremtési mechanizmusnak, amely megadhatja az anyagi biztonságot a közszolgáltatások esetleges diszfunkcionalitása esetén is.

Nos a fentiek alapján szinte kötelező az egyre több, szervezettebb és szélesebb körű ellátást nyújtó magánszolgáltatók megjelenése. Csak reménykedni lehet abban, hogy mindez lépéskényszerbe hozza majd az immár strukturálisan sok helyütt megújult állami ellátórendszert, és szabad kapacitásaik kihasználása érdekében egyre többször nyújtanak majd OEP-en kívüli finanszírozással ellátást. Erre egyre több, egyelőre elszórt, de egyes elemeiben jó példát láthatunk már. Az egészségügy nagyon drága, ha nem a legdrágább iparág, és egyre inkább az lesz. Haszáljuk ki a már meglévő kapacitásokat és akkor a nagy közösből is többre fog jutni!

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Az írás vendégposzt, szerzője Hackl Krisztián, egészségügyi közgazdász, a mai mobile health konferencia egyik előadőja.

“Először nézd meg az embert, csak utána a technológiát”

(Mark Pollard)

A ‘REFORM’

Amikor az egészségügy reformja kerül szóba, legtöbben valami központilag végrehajtott, politikai indíttatású, elsősorban a szervezést érintő változtatásokra asszociálunk. A legújabb egészségügyi reform motorja azonban nem csak négyévente indul be, hanem minden nap jár. Ez a reform, ráadásul globális. Eszközökön, alkalmazásokon keresztül tanít, nevel bennünket, megváltoztatja szokásainkat. Nem függ egyes országok aktuális gazdasági helyzetétől, vagy egészségügyi rendszereik által nyújtott kapacitásoktól.

Ez a reform összefoglalóan az eHealth, közelebbről az mHealth.

TECHNOLÓGIA

A technika önmagában nem tud változásokat előidézni.

Mégis egy kézbe fogható méretű, akkumulátorral táplált eszközre letöltött néhány megabyte-nyi alkalmazás meg tudja változtatni mindennapi szokásainkat.

Ezek az alkalmazások már ma információkkal látnak el, képesek új igények kialakítására, egyre több mindent elemeznek a mi egyéni egészségügyi adatainkból, és mindezt úgy tárolják egy ‘felhőben’, hogy mi bármikor bárhonnan és szinte bármilyen eszközről hozzá is férhessünk.

A HÁTTÉR

A mobil eszközök és alkalmazások elmúlt években tapasztalható látványos fejlődése a “kütyük” közé “emelte” az mHealth megoldásokat - ideértve a mobil platformok fizikai és szoftveres oldalát csakúgy, mint a velük kommunikálni képes diagnosztikai és orvosi eszközöket.

A kütyü azonban csak a látvány, a jéghegy csúcsa. Egy élő példával élve, mintha egy gólyós spirométert úgy ismertetnénk, hogy az az eszköz amelyben ki és belégzéskor színes labdák ugrálnak. Ugyanez a spirométer egy játékszoftverrel összekötve egy asztmás gyermeknek élményeken keresztül, játékosan tanítja meg a helyes légzést, vagy épp erősíti a légzőizmait, miközben a játék résztvevői úgy mozognak, ahogy a gyerek beszív, vagy kifúj.

Az mHealth megoldások azok a kütyük, amelyek kihúzhatják a világot az évek óta tartó gazdasági visszaesésből.

K-HULLÁMOK

Orosz közgazdászként a Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyev figyelte meg és írta le a gazdaság hosszútávú ciklikusságát. Minden ciklus esetében megkülönböztet 4 szakaszt: progresszió, recesszió, depresszió (mélypont) és emelkedés. E szakaszok közül a mélyponthoz kapcsolódik a piac megtisztulása, és a legtöbb innováció piaci megjelenése.

A ciklusokat bázis innovációkhoz köti, azaz azt mondja, hogy mindig egyetlen iparág viszi előre a világgazdaság fejlődését.

Előrejelzései szerint ezt a szakaszt, azaz a mélypont után kezdődő emelkedés időszakát éljük. A következő iparági motor pedig az egészségügy lesz.


allianz-kondratiev-waves.jpg

MEGATRENDEK

Mindennapi értelemben könnyebben megfigyelhetőek azok az évekig tartó, trendszerű változások, amelyek a K-Hullámokhoz hasonlóan egyszerre jelennek meg az élet több területén, nemzetközileg, és rendszerfüggetlenül. Ezek a megatrendek többek között:

  • PERSZONALIZÁCIÓ - vagyis életünk minden körülményét személyre szabottan kapjuk kézhez. Ez a folyamat megváltoztatja az emberek tárgyakhoz és egymáshoz fűződő interakcióinak dinamikáját.

  • MINIATÜRIZÁLÓDÁS - nem csak technológiai trend. Képesek vagyunk egyre közelebbről látni, mérni, figyelembe venni világunk mind fizikai, mind szociál-dinamikai jelenségeit.

  • GAMIFICATION - eljátékosítás / élménykeresés. Nem csak a tanulás, tanítás játékosabbá tételéről van szó, hanem arról, hogy minden tettünkért egyre inkább azonnali elismerést / ellentételezést várunk.

  • PEER-to-PEER mindenben - egyszerű hasonlattal élve pénzügyeinkben, vagy abban, hogyan törödünk az egészségünkkel a szomszédtól hallottakat / tanultakat másoljuk. Változik azonban a ‘szomszéd’ fogalma, ma már lehet, hogy az információ szolgltató sokezer kilométerre él tőlünk.

  • COLLABORATIVE vagy SHARED CONSUMPTION - azaz a felelősség megosztás élvezete. Ilyen a városi bicikli (pl.: legújabban a BuBi) Miért álljon az autóm a garázsban, ha nem használom? Miért építsünk műtőket, amelyek kihasználatlanok, miért vegyünk meg egy drága orvosi műszert, ha csak ritkán kell? A virtuális téren túl fizikai terünket is globális szemlélettel osztjuk meg egymással, legyen szó akár az időnkről (munka), eszközeinkről, vagy erőforrásainkról. Külön vállalkozási formává válhat e metódus, ahol pl.: adott közösség arra jön létre, hogy olyan tulajdont szerezzen, amelyet a tagok megosztva használnak majd (egy tag lehet egy személy de akár egy kórház, vagy egy ország is).

  • VIRTUALIZÁLÓDÁS (augmentation) - a körülölelő valóság és a virtuális világ elmosódik - az információkat vizuálisan akarjuk megkapni és így is visszük be a különböző információ feldolgozó számítógépekbe.

A technológia önmagában nem teremt szokásokat.

Sokéves tapasztalat azonban, hogy a technológiai innovációt követi egy menedzsment, azaz munkaszervezési innováció. Az mindennapi egészségügy esetében ez jelentheti a teljes iparág átszerveződését, és itt nem (csak) hagyományos reformokat kell érteni, hanem egy ‘alulról’, a betegek igényei által vezérelt olyan folyamatot, melynek célja az egyéni és közösségi egészség-nyereség maximalizálása és fő hajtóereje a pontos és nagy mennyiégű valós adat és az ebből szerzett információ.

A ‘FELHŐSÖDÉS’

A címben említett borongósság ezúttal inkább örömre ad okot. A statisztikákból kitűnik, hogy egyre több egészségügyi online alkalmazás érhető el mobilon is, sőt, sok közülük csak mobil platformon értelmezhető. Már 2013-ban a letöltött 81 milliárd mobil applikáció 17%-a volt egészségügyi, vagy életmód (Health & Fitness) alkalmazás és ez az arány és a számok is meredeken növekedni fognak a következő években.

Az alkalmazások egyik alapfunkciója, hogy adatokat gyűjtenek és tárolnak. Ez a tárolás egyre gyakrabban valamilyen felhő alapú megoldást jelent. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy adataink velünk legyenek minden ‘óvatlan pillanatban. Ha például szemorvosunk a vizsgálat során korábbi kardiológiai eredményeinket szeretné látni, ezt egy gombnyomással megmutathatjuk neki olyan alkalmazások segítségével, mint pl. a Laborom.

Az információk egyre inkább már nem csak statikusan állnak rendelkezésre. Minden nappal többet tudunk meg magunkról és ez az információ motivál abban, hogy egyre többet szerezzünk meg egy egyre jobb egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásaiból. Globálisan ez az egész egy nagy reformfolyamatnak tűnik. Ez a reform azonban nem íróasztalokon, hanem a vágyak szintjén jön létre, igények hajtják és sokal inkább ‘pull’, mint ‘push’ a működési elve: ez a “reform on demand”.

A reform legfőbb médiája pedig az mHealth alkalmazások.



A TOVÁBB

Az mHealth alkalmazások nagyjából az alábbi fejlődési szinteket járják be a következő években:

1. szint: információt nyújt - egészségügyi wikipédiák

2. szint: kezdetleges interakció, "nővérhívó" - vagyis orvosi időpont egyeztetők

3. szint: adatokat gyűjt és analizál (littlebig data), fordít, és felhőben eltárol.

4. szint: személyre szóló információkat nyújt nagy adatbázisok alapján. Kis evidenciával bíró eseteket is felismer és a különböző rendszerek összhangba kerülnek.

5. szint: személyes egészségügyi asszisztens - prediktív, interoperatív és önálló

Ezek a technológiák időben lényegesen az előtt az ember legjobb barátjává válnak, mintsem, hogy humanoid vonásokkal rendelkeznének.



Folyamatosan követik az egészségügyi állapotunkat, terápiát javasolnak, amennyiben változást észlelnek az adatokban, megrendelik a gyógyszert, mielőtt elfogyna, vagy rávesznek bennünket, hogy tartsuk be edzéseink kitűzött rendszerességét.

Más szóval az mHealth lehet az ember egyik legjobb barátja, az azonban a saját felelősségünk, hogy használjuk, ezáltal kellőképp felvértezve ahhoz, hogy on-demand reform szintjére emelkedjen.


Szerző: Hackl Krisztián


Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Az Uzsoki utcai kórház lehetőséget teremt bizonyos körülmények között a fizetős, magánfinanszírozású ellátások igénybevételére. A témáról a napokban a hvg is (és számos más médium) cikkezett, így a konkrét esetről én most nem írok, ugyanakkor ezzel kapcsolatban, illetve a korábbi, magánkiadásokat is érintő írásom után talán érdemes áttekinteni, hogy honnan és hogyan jutottunk el ahhoz az állapothoz, ami véleményem szerint a mai, Uzsoki utcai kórházban zajló kényszerhelyzetet szülte. Ehhez meg kell értenünk azokat az alapelveket is, amelyek a jelenlegi modern (európai) egészségügyi rendszerek forrásteremtésének fundamentumát jelentik.


Biztosítási alapmodellek - a Beveridge és a Bismarck rendszer


Alapvetően két fő forrásteremtési stratégiával találkozhatunk a (döntően) közfinanszírozású egészségügyi rendszerek tekintetében: az angol gyökerekkel rendelkező Beveridge-típusú és a német gyökerű bismarcki rendszert. Alapvető különbség a két szolidaritáson alapuló modell között, hogy míg a bismarcki rendszer célzott (egészségbiztosítási) járulékokból fedezi az egészségügyi kiadásokat, és ettől teszi függővé a biztosítotti viszonyt, addig a Beveridge rendszer mindezt adókból teszi, így biztosítva minden állampolgár számára alanyi jogon az ellátásokat. A Bismarck típusú, ún. „Szociális Egészségbiztosítás” alapvető feltétele a meglévő munkaviszony, a járulék befizetése és így a biztosítotti jogviszony feltétele a meglévő munkaviszony. Ez a legrégebbi modell, 1883 óta létezik, létrehozásakor nyilvánvaló cél volt a munkásosztály egészségesen tartása és így a produktivitás növelése. A Beveridge rendszer mintegy 60 éves múltra tekint vissza (1948), az Egyesült Királyságból kiindult rendszerben a központi költségvetésből finanszírozott egészségügyi rendszerben tehát minden állampolgárnak jár az ellátás, a szolgáltatók viszonylagos függetlensége mellett.

A harmadik nagy modell, a (profitorientált vagy non-profit) magánbiztosítói finanszírozáson alapuló rendszer természetesen nem sorolható a klasszikus, régi, szolidaritás-alapú társadalombiztosítási rendszerek, forrásteremtési stratégiák közé. A társadalombiztosítási rendszerek és a versengő piaci biztosítók közti fő különbséget ugyanakkor nem maga a kockázatközösség mértéke, vagy a kockázatkezelés módja adja, hanem a befizetés, a teherviselés viszonya az egyén kockázatával.
A társadalombiztosítás esetében a befizetők - egy bizonyos alsó és felső határig legalábbis – a fizetőképességük arányában járulnak hozzá az adott kasszához, a szolidaritás elvének megfelelően. A klasszikus biztosítás esetén ezzel szemben a biztosított díja az egyén kockázatának függvényében kerül megállapításra. Ebből a szempontból tehát a Beveridge és a bismarcki modell különbözősége csupán a forrásteremtés stratégia tekintetében mutatkozik meg.

A mai magyar rendszer

A bismarcki és a Beveridge rendszer – forrásteremtést tekintve - természetesen egymással keveredve is megtalálható számos országban. Ahogy az egészségügyi ellátórendszer forrásigénye növekszik, úgy válik relatíve egyre szűkösebbé a tisztán járulékokból előteremthető forrás . Magyarországon is ugyanez a folyamat figyelhető meg a kilencvenes évek közepe óta. A gyakorlatilag tisztán bismarcki típusú rendszer alakult át – forrásteremtés szempontjából – egy kevert, de döntően központi költségvetési forrásokból biztosított rendszerré. A folyamat nagy jelentőséggel bír, hisz látni fogjuk, hogy a demográfiai változások és a munkaerőpiac változásai már egész a kilencvenes évek közepétől gondokat okoztak a megfelelő források előteremtése körül, és veszélyeztették, valamint egyre jobban veszélyeztetik ma is az ágazat gazdasági fenntarthatóságát és stabilitását. A folyamat hátterében hazánkban részben a járulékfizetők számának erodálódása, részben pedig a járulékszint tudatos csökkentése áll. A munkáltatói oldalon az egészségbiztosítási járulék napjainkra gyakorlatilag megszűnt, annak ellenére, hogy 1995-ben még 19,5%-os járulékot fizettek a munkáltatók. Ez kormányokon átívelő, tudatos, fokozatos folyamat eredménye volt. Jelenleg a szociális hozzájárulási adó részeként, mintegy 2%-nyi járulék illeti (illetné) meg az egészségbiztosítási alapot. A munkavállalói oldal terhe ugyanakkor egyértelműen nőtt, a kilencvenes évek közepi 4%-ról a mai 7%-os szintre. A teljes, dedikált (egészségbiztosítási) járulékszint az elmúlt húsz évben tehát 23,5%-ról 7%-ra csökkent. Ez ma az egyik legalacsonyabb egészségbiztosítási járulék az Európai Unióban. A járulékfizetők számának csökkenésével együtt ez azt eredményezte, hogy 2013-ban az egészségbiztosítási alap (E. alap) bevételeinek már csupán mintegy 50%-t fedezte járulék jellegű hozzájárulás, szemben a kilencvenes évek eleji közel 90%-os fedezeti szinttel (nem figyelembe véve a 2012-től az E. alapot terhelő, mintegy 350 milliárd forintos rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére átvett pénzeszközt). 1993-ban a közel 300 milliárdos kassza mintegy 40 milliárd forintnyi központi költségvetési hozzájárulást tartalmazott, míg 2013-ban az 1450 milliárdos büdzsé több, mint fele már központi költségvetési hozzájárulás, azaz ma már többségében adókból finanszírozott, vegyes rendszerről beszélhetünk

E.alap bevételeinek alakulása, forrás: ESKI


Természetesen csupán értékválasztás kérdése, hogy milyen forrásokból kívánjuk fenntartani az egészségügyi rendszert, azonban a nem deklarált források könnyen az aktuális gazdaságpolitika áldozatává tehetik az ágazatot. Beveridge rendszer irányába felveti a kérdést, hogy az állampolgári vagy biztosítotti jogon járó egészségügyi ellátás határa hol húzódik. Azaz mennyire kell ”beveridge-i jellegűnek”, adókból fenntartottnak lennie a finanszírozásnak ahhoz, hogy a biztosítotti jogviszony ilyen szempontból értelmetlenné váljék? A fentiekből is látható, hogy a fenntartható és kiszámítható finanszírozás a egyre nehezebben finanszírozható járulék-alapon. Jelenleg kevesebb, mint 4 millió állampolgár fizet járulékot, melyből közel 10 millió lakos egészségügyi ellátását kell(ene) biztosítani, egyre növekvő szükségletek, öregedő társadalom és növekvő forrásigény mellett. Tovább árnyalja a képet, hogy a viszonylag kiterjedt szürkegazdaság miatt a befizetők sem a valós jövedelmük után fizetik járulékaikat, sokszor csupán a munkáltató „tisztességén” múlik, hogy a bejelentett és a valós jövedelem mennyire esik messze egymástól.


Összegezve tehát a magyar helyzet nem teljesen egyedi, és meglehetősen típusos. Az egyre apadó járulék jellegű befizetések helyét központi költségvetési forrásokkal kell pótolni, ráadásul egyre nagyobb teherként nehezedik a költségvetés vállára a nyugdíjrendszer is, így az egészségügyi ágazat számára igen nehéz előteremteni a megfelelő forrásokat. Rövidesen találnunk kell tehát olyan alternatív megoldásokat, amelyek a csökkenő források ellenére, az egyre kevesebb befizető és egyre több „eltartandó” állampolgár ellenére lehetővé teszi a gazdasági szempontból is kiegyensúlyozott és fenntartható egészségügyi rendszer működtetését.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Új utak és megoldások

0 Komment
0 Reblog

Itt a blogon szeretnénk beszámolni arról, hogy számos pozitív fejlemény történt az utóbbi hónapokban az egyesületünk (Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület) és a blog életében, amelyekről úgy érezzük, hogy szót kell ejtsünk. Hosszú munka után körülbelül egy hónappal ezelőtt hivatalosan is egyesületté válhattunk, így még komolyabbn tudjuk folytatni a munkánkat. Fontosnak tartjuk, hogy közelebb hozzuk a blog és az egyesület csapatát az olvasóhoz, és olykor közelebbről is bemutassuk a színfalak mögötti munkát. Szeretnénk kiemelni, hogy nem tétlenül teltek az elmúlt hónapok, nagy erővel dolgoztunk azon, hogy az eddigi közel 2 év tapasztalatai alapján a szakmai csapat irányait, céljait frissítsük és jobban fókuszálni tudjuk. Az első 2 év időszaka az útkeresésről, tanulásról és a tájékozódásról szólt, ezalatt számos, számunkra fontos dolgot vittünk véghez. Szakmai bázist építettünk, egyesületet alapítottunk, blog-ot indítottunk, konferenciát szerveztünk, kampányokban vettünk részt, országos véradás társszervezői voltunk, szakmai és üzleti szervezetekkel konzultáltunk, emellett igyekeztünk minél több visszajelzést, impressziót gyűjteni és ezt felhasználva fejlődni. Tucatnyi olyan területet találtunk, ahol igenis igényt láttunk arra, hogy gondolkodni kell a megoldásokon, olykor mi magunk is elkeseredett véleményeket fogalmaztunk meg itt a blog hasábjain belül is, és ezért minket is sok kritika ért - olykor jogosan. Mindez azonban jó alkalom volt arra, hogy minél teljesebb képet kapjunk a jelenlegi helyzetről, esetleges hiányokról, vagy az elszalasztott lehetőségekről. Az utóbbi hónapokban a kritikus szemlélet, a vélemények sarkos és elemző megfogalmazása mellett mind nagyobb hangsúlyt kezdtünk el fektetni arra, hogy megoldási alternatívákat alkossunk, megpróbáljunk megfelelő válaszokat adni a felmerülő problémákra, előremutató lehetőségeket vázoljunk fel.

 

A megoldási alternatíváink között jelenleg a legaktívabbak az eHealth és az mHealth területén vagyunk. Egy Magyarországon forradalmi mobil technológián alapuló egyészségügyi platformon dolgozunk jelenleg is. A laborom.hu mobil egészségügyi platformmal szeretnénk lehetővé tenni, hogy bárki egyszerűen létrehozhasa és építhesse saját egészségügyi kartonját, követhesse egészségügyi paramétereinek alakulását bárhol, bármikor. Ugyanakkor nem csupán egy technológiai újítást szeretnénk létrehozni a hazai egészségügyben, hanem egyben egy szemléletbeli váltást is szeretnénk közvetíteni. A magyar betegekért és az ellátórendszerért nagyon sokat lehet tenni a modern informatikai megoldások implementálásával, a társadalom ezirányú edukálásával és a digitális íráskészség valamint az okoseszköz-penetráció javításával. Szerencsére azt látjuk, hogy az állami oldalon is ugyanígy nyitott a fenntartó az új , hatékony IT megoldásokra.

Ha valami rossz, vagy nem hatékony akkor ott valami hiányzik, vagy meg kell változtatnunk. Ha valami hiányzik akkor azt hozzuk létre: az IT területén szerencsére hazánk adottságai rendkívül kedvezőek. Reménykedünk benne, hogy mi magunk is hozzájárulhatunk az egészségügyi infokommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődéséhez. A téma aktualitására és fontosságára tekintettel egyesületünk a mobil egészségügy témakörében május 28-án konferenciát szervez a Hotel President Budapest-ben, ahol megismerhetik a jelenlegi legmodernebb megoldásokat és a jövő egészségügyi IT trendjeit. A rendezvény programja és a regisztráció részletei a konferencia weblapján érhetőek el.

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is!

 

AIDS-eseket nem szolgálunk ki! - betegjogok, II. rész

0 Komment
0 Reblog

A betegjogokkal foglalkozó írásunk második része.

A képanyagok forrása továbbra is a tasz.hu .

Emberi méltósághoz való jog

Egy hosszas betegség, kórházi ápolás alatt teljesen leértékelődik az ember még a saját szemében is. A beteg ugyanúgy elsősorban ember! Az egyik legfontosabb, hogy a beteg emberi méltóságát mgőrizzük. Egyenjogú partnerségről azonba a jelenlegi mindennapi kórházi gyakorlat alapján az előadók szerint  egyáltalán nem beszélhetünk. Itt egy saját példát hozott föl az egyik előadó:

Vasárnapi rosszullét után az életmentő műtét elkezdéséhez először fizetnie kellett, majd a beavatkozás utáni indokolt sebplasztikát az orvos lerendezte annyival, hogy úgysem akar hastáncosnő lenni. Miután a beteg kiállt magáért és jelezte, hogy márpedig Ő az akar lenni, illetve egyáltalán ennek ehhez mi köze van, megkapta a bocsánatkérést és az ingyenes plasztikát.

Másik példa volt egy bőrgyógyászati osztály bejáratára filctollal kiírt szöveg: itt AIDS-es beteget nem látnak el…


Önrendelkezéshez való jog, ellátás visszautasításának joga, gyógyintézmény elhagyásának joga


Minden betegjog az önrendelkezéshez való jog alá van rendelve! A betegnek joga van saját maga eldönteni, hogy miylen ellátáshoz járul hozzá, mit utasít el, vagyhogy mikor hagyja el (saját felelősségére!) az ellátó intézményt. A korábban aláírt beleegyezés is bármikor visszavonható.   Sáriné dr. Simkó Ágnes az új Ptk. volt miniszteri biztosa, „Betegjogok és az új Polgári Törvénykönyv összehasonlítása” című előadásában rámutatott néhány lényeges újításra: a belátási képesség alapján a cselekvőképességet részleges vagy teljes mértékben orvosi szempontok szerint is korlátozhatják. Korlátozható az intézményből való távozás, ha fertőző vagy pszichiátriai betegségben szenved a beteg.

A mentális állapotban jelentős romlása esetén az egyén gondnokság alá helyezhető.

Újdonság, és az egészégügyet is érinti a releváns ptk.-ban jogsértéssel elért vagyoni előny átengedése és az ún. sérelemdíj. A sérelemdíjra az ellenem végzett személyiségi, jogi sérelem bizonyítása esetén válhatok jogosulttá. Mértékét a jogsértés súlyossága határozza meg.


Egészségügyi dokumentáció megismerésének a joga

A beteg saját adatai felett a beteg rendelkezik. Kérjük el adatainkat, jogunk van megismerni azokat, jogunk van bármikor kikérni és elvinni a saját dokumentációnkat. Éljünk vele!


Együttműködés kötelezettsége

Nem jog, hanem kötelezettség! Nekem, mint betegnek is tájékoztatni kell az orvost saját állapotomról a lehető legjobb tudásom szerint. Az általam is elfogadott diagnosztikai tervet be kell tartanom. A compliance (terápiás együttműködés) sajnos ma is az egyik legjelentősebb probléma.

Természetesen a betegnek is kötelezettsége az orvos és más betegek emberi jogainak tiszteletben tartása.


Betegjogok érvényesítésének lehetősége

Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ hatósági jogkörét végül az utolsó pillanatban megvonták ugyan, de az intézmény (lenne) felelős a betegek jogainak képviseletéért, a jogi sérelmek kivizsgálásáért. A benyújtott panaszok száma mégis csökken, mert az intézmény helyzete bizonytalannak tűnik. (Az Egészségbiztosítási Felügyelet valódi hatóságként működött, de 2010-ben megszüntették.) ÁNTSZ is átszervezésre került, jogbizonytalanságában szintén kissé veszített pozíciójából. Ebben a bizonytalan intézményi rendszerben az utóbbi időben elkezdett nőni az ombudsmanhoz beérkezett panaszok száma. 

dr. Bence Rita a TASZ Betegjogi Programvezetője szerint az alapjogok “anyja” az emberi méltósághoz való jog. Szemléletváltás kell az egészségügyben: ennek az alapjognak a betartása gördülékenyebbé tehetné az ellátást. Mindezeken túl elengedhetetlen egy olyan hatóság létrejötte, ami kikényszeríti a betegjogok figyelembe vételét, mert jelenleg az egészségügyi törvény „lex imperfecta”, azaz nincsen szankciója a be nem tartásának.

Összességében a konferencia zárógondolataként kijelenthettük, hogy egészen más a valóságban az egészségügyi jog gyakorlása, mint az elv, amit le akarunk vele írni.


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon!


Kiszolgáltatott a magyar beteg - betegjogok, I. rész

0 Komment
0 Reblog

Kórházban nem szeretünk lenni, de bíróságon sem. És egymás után mind a kettőben? Ennél biztosan van jobb dolgunk.

Tapasztalat alapján így gondolkodik az átlag magyar beteg, még akkor is, ha valamilyen joga sérült az ellátás során. Örül, hogy meggyógyult. Örül, hogy vége, hogy hazamehet. Egyébként sincs tisztában a jogaival: a legtöbb peres eljárás nem szakmai, hanem “viselkedésbeli” probléma, rossz adminisztráció, vagy elégtelen tájékoztatás miatt indul.

A TASZ, Társaság a Szabadságjogokért „Zokszó nélkül tűrjük?” betegjogi konferenciáján a területet jól ismerő előadók beszéltek a betegek jogairól, változásokról az új Ptk.-ban valamint arról, hogy mi a fő probléma a betegjogok körül ma Magyarországon.

Az egyes tárgyalt jogokat és kötelezettségeket a következőkben a TASZ Betegjogi képregényével illusztrálom. Forrás: TASZ.hu

Ellátáshoz való jog

Egyenlő bánásmód elvére alapuló progresszív ellátás joga. Azaz a betegnek alapvetően joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. Rendkívül nehéz az egyre dráguló szolgáltatásokat az egyre öregedő társadalomban pénzügyileg fenntarthatóan biztosítani, így ennek tartós megoldása kellene hogy legyen az egyik legfontosabb szakmapolitikai feladat. Különösen nehéz kérdés az ellátáshoz való jog biztosítása valós biztosítási jogviszony nélkül (természetesen nem akut ellátási esetekben merülhet fel a kérdés).

Tájékoztatáshoz való jog

Legtöbb probléma a tájékoztatás hiányosságaiból ered! Hidvéginé Adorján Lívia szerint minimálisan szükséges lenne elmondani, hogy a betegnek mi a baja, mi a gyógyulási terv, miket javasol a szakember, mik az alternatívák. Lehetőleg szóban ÉS írásban. De a szóbeli tájékoztatás nem elhanyagolható. Javaslata szerint a betegjogokról szóló tájékoztatást érdemes lenne minden megfelelő helyen,  jól láthatóan, illusztrálva, a beteg számára könnyen megérthető formában kihelyezni.

A kapcsolattartás joga

A kórház nem zárt intézmény! Hozzátartozóival, barátaival a beteg írásban vagy szóban (telefonon) kapcsolatot tarthat és látogatókat fogadhat. A kapcsolattartásnak csak az intézmény feltételei, a betegtársak jogai és a betegellátás rendje szabhat korlátokat (részletesen a kórházi házirend tartalmazhat megkötéseket). Kiskorú gyermeknek és a súlyos állapotú betegnek joga van ahhoz, hogy egy személy - a betegellátást nem zavarva - éjjel-nappal mellette tartózkodjon. Hasonló a helyzet szülő nő esetében is.

Titoktartáshoz, adatvédelemhez való jog és kötelezettség

A beteg egészségügyi ellátásában résztvevő személyeknek az ellátás során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (orvosi titok) bizalmasan kell kezelniük, és azokat csak az arra jogosultakkal közölhetik. Fontos, hogy a betegnek a szobában lévő betegtársakra vonatkozó adatokat, titkokat is védenie kell. A beteget kórházba történő felvételekor meg kell, hogy kérdezzék arról, kinek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki az egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből.

Folyt. köv.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

 

mHealth, a jövő egészségügye

0 Komment
0 Reblog

Oké, de mi is az az mHealth?

A hivatalos WHO definíció szerint mobile health, vagyis mHealth módszer minden olyan egészségügyi jellegű ellátás (ideértve mind a klinikai gyakorlatot, mind a közegészségügyet vagy a személyes prevenciót), melyben valamilyen mobil eszköz játszik szerepet. Ez a mobil eszköz nem csak mobiltelefon (okostelefon) lehet, de bármilyen egyéb, döntően vezeték nélküli technológia (mobil monitor rendszerek, PDA, hordható szenzorok, egyéb bármilyen vezeték nélküli eszköz). A mobile health egyébként az ún. eHealth egy szelete.

Jelenleg a világban közel 7 milliárd mobiltelefon-előfizetés van, 2013-ban pedig több, mint 81 milliárd applikációt töltöttek le az okostelefon-felhasználók készülékeikre, melynek 17%-a egészségügyi, vagy ún. életmód-applikáció volt. Ez a trend meredeken fog emelkedni az elkövetkezendő években, részben az egyre tudatosabb „fogyasztók”, részben pedig az applikációk és a kiegészítő szenzorok, okosmérők, hordozható diagnosztikai eszközök elterjedése nyomán.

Az ellátást leginkább segítő mHealth alkalmazások téma szerint, a felhasználók javaslatai alapján (forrás: Ruder Finn mHealth report, 2013)

Mekkora hatása van/lesz az életünkre?

Jelenleg az mHealth még nem hatja át mindennapjainkat, de azért oroszok mellett már a spájzban bújkál. A mobile health megítélésem szerint már 2020 előtt alapvetően fogja megváltoztatni az egészségügyet és a saját egészségünkről kialakult képünket is. Használatával ugyanis mi magunk is jobban megérthetjük majd a saját adatainkat, egészségi állapotunkat, betegségeinket. A trend tehát most indul majd be igazán. A mai, erős paternalisztikus hierarchiára épülő rendszert lazítani fogja és a beteget állítja majd az egész gyógyítási folyamat középpontjába, az otthoni mérések (home health), követés és távmonitoring rendszerek segítségével. A mobile health megoldások így nem csak a beteg számára jelentenek majd kényelmes és biztonságos megoldást, de az ellátórendszer számára is költségeket takarítunk meg vele, és sok felesleges orvos-beteg találkozót tudunk kiváltani vele. Erre szükség is lenne, hisz Magyarországon évente mintegy 120-130 millió (!) orvos-beteg találkozó zajlik, ami az OECD országok között erősen rekordgyanús 12 orvoslátogatás/fő/év átlagot ad ki. Az orvosok egyelőre még kevésbé bizakodóak és befogadóak az új technológiákat illetően, de ez a trend valószínűleg nem is az orvosi, hanem a felhasználói (beteg) oldalról terjed majd igazán. Ugyanakkor nem igaz a vád, hogy a technológiai megoldások rontanák az orvos-beteg viszonyt, sőt: akár még közelebb is hozhatják egymáshoz a két felet, a beteg jobban megértheti betegsége lényegét, könnyebben tudja követni saját állapotát, on-line tud az orvosával értekezni és adatokat küldeni, a világ bármely pontjáról.

Vegyünk végig néhány példát. Képzeljük el, hogy cukorbetegek vagyunk, gyakori ellenőrzésre szorulunk, naponta többszöri vércukormérés, kalória és szénhidrát-bevitel kontroll, folytonos szakorvosi és háziorvosi kontroll, vények felírása, inzulin beadás, stb. . Hogy is nézne ki egy mobile health által támogatott folyamat? A vércukor mérésére a Google fejleszt egy kontaktlencsét, mely képes a könny vércukorszintjét mérni, az adatokat pedig továbbítani egy okostelefonnak, így azonnal értesül a beteg a mérésekről, szúrás nélkül. Különböző okos (de „hagyományos”) vércukormérők már szintén képesek vezeték nélkül továbbítani az adatokat okostelefonunkra, és ott tárolni, összegezni azokat, szénhidrátbevitellel együtt. De ugyanígy tud kommunikálni az okostelefonunkkal az ún. „bionikus hasnyálmirigy” is, mely szintén méri a vércukorszintet, és ennek megfelelően, a fiziológiáshoz lehető legközelebbi vércukorháztartást tart fenn intelligens inzulin adagolójának segítségével. Ezek az adatok applikációkban menedzselhetőek, folyamatosan megoszthatóak a kezelőorvossal is, akár olyan automatizmus közbeépítésével, mely jelez az orvos felé, ha az cukorháztartás valami miatt felborult, és a beteg kontrollra szorul. A betegnek pedig a vények miatt sem kell orvoshoz fordulnia, hiszen az e-recept lehetővé teszi, hogy az orvos mindezt elektronikus formában felírja, és a beteg a gyógyszertárban ezután megkaphassa azt. Hozzáteszem az e-recept bevezetése nagyon nehéz, költséges, bonyolult dolog, csak az olyan rendkívül fejlett, és gazdag országok engedhetik meg maguknak, mint például SZERBIA!! (De komolyan, 2014, van! Nem hiszem el, hogy itthon...áaá...hagyjuk.)

Hasonló a helyzet egy magasvérnyomással rendelkező beteg esetében. Okos mérőeszközével megméri a vérnyomását, ezt rögzíti egy megfelelő applikáció, ami rendszeresen elküldhet az orvosának. Tévedés, elírás, sumákolás kizárva, a rendszer minden mérést, idővel együtt pontosan rögzít. Ezekkel az eszközökkel és további mHealth támogatással valóban csak akkor kellene orvoshoz fordulnunk, ha valami gond van, ezt viszont sokkal hamarabb észlelhetjük. Szinte bármi olyan rutin viszgálatot képesek leszünk elvégezni,és digitális formában tárolni, küldeni, ami jelenleg az orvosnál egy hétköznapi látogatás során felmerül, akár EKG-t is. A diagnosztika is egyre inkább az otthonunkba költözik, így az ún. home-health így egyre nagyobb szerepet fog kapni, ezáltal levéve sok olyan terhet az egészségügyi ellátórendszer válláról, melyekhez ma már nem feltétlen szükséges az egészségügyi intézmény aktív közreműködése. Vagy legalábbis csak távolról. Az alábbi videón például egy mobil, tabletre vagy okostelefonra csatlakoztatható ultrahang látható. Praktikus, gyors, egyre olcsóbb, és egyértelmű esetek eldöntésére (és a felmerülő kérdések többsége ilyen jellegű!) tökéletesen alkalmas. Az előadó a színpadon ultrahangozza meg magát a tabletje segítségével, amibe bejelentkezve egy radiológus élőben segíti és diagnosztizál.

Összességében tehát az mHealth dinamikusan fejlődik, az egyik legerősebb iparág lehet az elkövetkezendő években, ráadásul a fejlődő országokban is óriási az igény ezekre a megoldásokra, épp a fejletlen egészségügyi rendszer okán. A mobile health egyre inkább integrálódni fog az életünkbe, egyelőre azonban sok szigetszerű megoldás van, melyek önmagukban jók, de nem alkotnak egységes rendszert, hisz sok-sok fejlesztő egyedi termékei. Elengedhetetlen egy olyan platform, amely képes fogadni és összegezni ezeket a megoldásokat, és egy helyen vizualizálni, elemezni és küldeni az adatokat, így egységes képet adva a beteg számára, és ezzel nagy hozzáadott értéket teremtve az egészségügyi ellátórendzser számára is. Mi magunk pont egy ilyen rendszer fejlesztésébe fogtunk (első körben még csak itt, Magyarországon), ami hosszú munka lesz, de szeretnénk egy olyan eszközt adni a betegek kezébe, ahol a saját adataikat, kórelőzményüket, gyógyszereiket és méréseiket akár kézzel, akár később közvetlenül a mérőeszközről automatikusan feltöltve akár webes környezetben, akár okostelefonról menedzselni, tárolni és vizualizálni tudják adataikat. Egy ilyen platformnak természetesen mindenféle eszköztől függetlennek, azaz teljesen nyitottnak, ingyenesnek és anonimnak kell lennie.

A téma iránt érdeklődőknek javaslom a márciusi Mobile Hungary kongresszust, ahol többek között mi is tartunk majd előadást a mobile health-ről, valamint reményeink szerint már konkrétan az említett saját projektünkről is.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Sokat beszélünk arról, hogy mennyit költünk egészségügyre, az egészségügyi kiadások hogyan oszlanak el az állam, és az egyén között. Azaz mennyi a magánkiadások súlya az egészségügyi ellátásban. Néhány hete jelent meg egy cikk a vg.hu hasábjain, mely az OECD Health at a Glance 2013-as kiadványa alapján elemzi az ellátórendszer  forrásteremtési aspektusát. A cikkben van néhány félreérthető megállapítás vagy tévedés és kissé pongyola megfogalmazás is, a téma pedig megérdemelne egy kicsivel több figyelmet. Ezért a továbbiakban néhány írás erejéig foglalkozni fogok a magyar egészségügy magán kiadási oldalával.

Mennyi az annyi?

Egy főre jutó egészégügyi kiadások, összesen, USD, PPP, 2011-es adatok (OECD Health at a Glance 2013)

Az egy főre jutó összkiadások tekintetében a V4 országok átlagától is le vagyunk maradva, Csehország és Szlovákia majd 20%-al többet költ egy fő esetén egészségügyre, nem is veszélve a szomszédos Ausztriáról, ahol közel háromszor annyi (!) jut egy fő egészségügyi ellátására, mint Magyarországon (USD, vásárlóerő-paritáson mérve). Halkan jegyezném meg, hogy ugyanazokat a modern, „nyugati” (amerikai, német, francia stb.) szakmai protokollokat ígérjük szinte korlátlanul minden állampolgárnak, mint azok az országok, ahol négyzser annyi forrás jut egy fő ellátására. Könnyen megérthető, hogy Hans, John és Pierre a rá eső évi 7-800 ezer Ft-os keretből meg fogja tudni kapni a drága, korszerű terápiákat, míg magyar betegtársa a rá eső évi 300 ezer forintból (nominálértéken csupán fele ennyiből!) szerencsésnek mondhatja magát, ha hozzájut. Hozzáteszem, a vásárlóerő-paritáson számolt kiadás ráadásul az egészségügyben erően sántít, hisz a személyi jellegű kiadásokon kívül gyakorlatilag minden piaci áron kerül be a magyar egészségügybe is, ugyanúgy mint például Németországban. Nem lesz tehát olcsóbb a gyógyszer, a kötszer vagy a CT készülék sem. Mégis azt kommunikáljuk, hogy ennyi pénzből is meg tudjuk oldani.

De hogyan érinti ez a magánkiadásokat?

Természetes, hogy  így kénytelen a beteg is beletenni pénzt a rendszerbe.

A közfinanszírozás aránya a teljes kiadásokon belül, néhány unios országban , %-ban (2011-es adatok, WHO Health For ALL Database)

Magyarországon így ma kirívóan magas, 35% feletti a teljes egészségügyi kiadásokon belül a magán kiadások aránya, annak ellenére, hogy deklaráltan állami egészségügyi rendszert építünk és tartunk fenn. Ezzel az uniós átlag felett „teljesítünk” , de az OECD országok átlaga is megközelíti a 30%-ot, 2011-ben kb. 28% volt. Ráadásul nem csak arányaiban jut nagyobb teher a magyar lakosságra, de ezek a kifizetések nem is kerülnek megfelelően becsatornázásra a rendszerbe, tehát felhasználásuk is kevésbé hatékony. Gonduljunk csak a hálapénzre, a számla nélküli magánrendelésekre. Sokkal jobban szolgálná mind a beteg, mind a magyar gazdaság érdekeit, ha a jelenlegi, mintegy 700 milliárd forint nagyságrendű magánforrás legális, jól szabályozott, transzparens csatornákon kerülhetne be akár a köz- akár a magánszolgáltatói körökbe.

Összefoglalva tehát (részben) az állami alulfinanszírozottság miatt a rendszer életképessége érdekében Magyarországon aránytalanul magas (még a V4 átlaghoz képest is) a magánforrások jelenléte.  Ezeknek a forrásoknak ráadásul egy jelentős hányada a szürkegazdaságot erősíti, a rendszerbe szinte követhetetlen az útja, így az ellenszolgáltatások színvonala is nehezen ellenőrizhető, nincs mögötte megfelelő szerződés, szakmai minőségbiztosítás vagy érdekvédelem. Ezen problémák jelentős része megoldható lenne, ha ezeket a forrásokat – betegek érdekében – kiegészítő biztosítási csomagokba lehetne csatornázni, amelyek a közszolgáltatásba ugyanúgy becsatornázhatóak, mint a magánellátásba. A rendszert pedig transzparensebbé tennék, néhány ellenérdekelt szereplő bánatára...

Folyt. köv. a magánkiadások összetételével egy további írásban.

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is!

 

A Magyar Rezidens Szövetség és a Szinapszis kft. közös kutatást indított a hazai hálapénzrendszerrel kapcsolatos attítűdök megismerésére. Az orvosi és lakossági felmérések rámutattak: a hálapénzrendszer kiszolgáltatottá teszi az orvost és beteget egyaránt, megalázó és frusztráló mindkét fél számára. Mind a szakma (82%), mind a lakosság (86%) egyet ért abban, hogy a hálapénz rendszere megalázó a beteg számára. Az egészségügyi szakemberek 82%-a érzi úgy, a hálapénz rendszer kiszolgáltatottá, kiszámíthatatlanná teszi az orvos életét azáltal, hogy bevételének egy része változó mértékű, vagyis egyáltalán nem biztosít jól tervezhető megélhetést. Ezzel szemben a kutatáésok alapján a lakosság 85%-a azon a véleményen van, hogy az orvosoknak nem érdeke a hálapénz rendszerének megszüntetése, hiszen kényelmes és biztos jövedelemforrást jelent az így jelentkező pénzösszeg. A hálapénz adását döntően a kiszolgáltatottság, a félelem motiválja: az orvosi véleményekkel szemben közel minden második laikus ez utóbbit, vagyis a megfelelő ellátás hiányától való félelmet jelölte meg motivációként.

Összességében tehát a hálapénzrendszer gátja az egészségügy hatékony működésének, a minőségi szakképzésnek, és az elégedetlenségek következtében az orvosi elvándorlás egyik legfőbb motorja. A paraszolvencia erősíti a korrupció jelenségét. A gyógyítás alapját jelentő orvos-beteg bizalmi viszony alapvetően sérül a torz ösztönzőrendszer miatt.

dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke kijelentette: a tények birtokában nem tehetnek mást, teljes mellszélességgel ki kell állni a hálapénz rendszer eltörlése mellett, mert „vétkesek közt cinkos aki néma”. Sikert véleményük szerint csak közös akarattal és munkával érhetünk el. Az MRSZ javasolt megoldásai a tisztességes alapbér/bérrendezés, a kiszámítható jövőkép, perverz motivációk helyett tiszta ösztönzők a rendszerben és a minőségbiztosítás a szakképzésben az oktatók megbecsültségének javítása mellett.

 

Támogatását Ön is kifejezheti a Magyar Rezidens Szövetség által indított facebook oldalon - https://www.facebook.com/halapenzkampany. Ugyanide várják a lakosság és a szakma hozzászólásait, javaslatait.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

A napokban zajlott le Amszterdamban a 2013. évi European Cancer Congress (ECC), az onkológusok és számos társszakma egyik legmagasabb szintű nemzetközi rendezvénye. A nívós kongresszuson mutatta be egy belga kutatócsoport azt a tanulmányát, melyben az összefüggéseket vizsgálták az egészségügyi kiadások és a daganatos betegségek előfordulása, illetve a daganatos halálozás között. Tették mindezt 27 európai országban. Az eredményeik talán nem meglepőek: nagyobb egészségügyi ráfordítás jelentősen jobb mortalitási (halálozási) adatokat jelent még ugyanolyan incidencia (előfordulás) esetén is. Az eredmény tehát nem váratlan, de rendkívüli súllyal bír.

Magyarország a daganatos halálozás terén ugyanis messze vezető szerepet tölt be az Európai Unióban. Gazdasági helyzetünk sem indokolja azokat az adatokat, amelyeket hazánk e téren produkál.

 Standardizált halálozás daganatos betegségekben, forrás: OECD

 

 

Az egyéni, családi tragédiákon kívül össztársadalmi mércével mérve is nagy súlyú problémáról beszélünk. A magyar lakosság összhalálozásának közel 30 százalékáért tehetőek felelőssé a rosszindulatú daganatok! Ez 2011-ben körülbelül 33-35 ezer esetet jelentett. Mind társadalmi, mind nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű esetszámról beszélünk, ami ráadásul komoly részt ”vállal” az úgynevezett korai halálozások között is. A korai halálozásokból számítják a potenciálisan elvesztegetett életéveket, mely megmutatja, hogy egy év alatt, (általában) százezer főre vetítve mennyi ”megmenthető életév” veszett el az adott betegségnek köszönhetően. A ”korai” jelzőhöz választott életkor önkényes, általában 65 (ritkább esetben 70) év, tehát mindenképp a fiatal, aktív korosztály halálozásáról beszélünk. Az OECD számításai alapján hazánkban sajnos rendkívül sok életévet veszítünk el, kifejezetten korán a daganatos betegségeknek köszönhetően:

 Elvesztegetett életévek- forrás: OECD - A "megmenthető életévek" összessége

 Az halálozás (elvesztett életévek) életkor és halálokok szerint Magyarországon, világoskékkel a daganatos halálozás. Forrás: Institute for Health Metrics and Evaluation

A fentiek alapján is látható, hogy a keringési rendszer betegségei mellett a legnagyobb súlyú probléma hazánkban a daganatos halálozás. Indokolt tehát a frissen bemutatott tanulmányt kicsit jobban áttekinteni. A kutatás során a 27 uniós országot 2 nagy csoportra bontották: kelet-, illetve nyugat-európai régióra. Értelemszerűen Magyarország a kelet-európai csoportba került. A beosztás nem földrajzi alapon történt, hanem az egészségügyre fordított, (egy főre jutó) kiadásokat vették figyelembe (ami persze jelen esetben egyenértékű a földrajzi felosztással is).

Általánosságban elmondható, hogy a magasabb GDP magasabb arányú egészségügyi kiadásokat jelent, így magasabb lesz az egy főre jutó egészségügyi kiadás is. Lemaradásunk sajnos már itt is tettenérhető, még a saját régiónkon (Visegrádi országok) belül is.

Lent: egy főre jutó egészségügyi kiadások az egy főre jutó GDP függvényében (USD-ben, vásárlóerő-paritáson). A saját régiónktól is elszakadunk.Forrás: Discrepancies in cancer incidence and mortality and its relationship to health expenditure in the 27 European Union member states, Annals of Oncology 00: 1–6, 2013

Elsőre meglepő lehet az adat, de a nyugat-európai régióban ugyanannyi, vagy magasabb a daganatok incidenciája, mint Közép-Kelet Európában. Legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. Ennek több oka lehet, a legvalószínűbb azonban a "hibás" statisztika: a daganatok nem kerülnek (időben) felismerésre, kevesebb és rosszabbul szervezettek a szűrőprogramok, rosszabbul edukált a társadalom, így az adatok torzíthatnak. Ugyanakkor a nyugat-európai magasabb incidencia mégis alacsonyabb halálozással jár! A gazdagabb, egészségügyre többet áldozó államok nagyobb arányban és valószínűleg korábbi stádiumban”találják meg” a tumoros betegeket (az incidencia így közelebb áll a valóshoz, mint Kelet-Európában), így az időben elkezdett, célzott, hatékony terápia folytán több élet menthető meg. Tehát nagyobb ráfordítással jobb halálozási statisztikák, hosszabb várható élettartam, jobb túlélés érhető el. A legmegdöbbentőbb talán az az ábra, amelyen a daganatok előfordulásának függvényében ábrázolták a halálozást. Magyarország nem túl magas előforsulás mellett szinte "leesik" az ábráról a magas halálozás miatt. (Statisztikában jártasabbak kedvéért: p=0,253, látható, hogy az összefüggés nem szigifikáns, a próba statisztikai ereje nem megfelelő, de - ahogy a szerzők is írják - a trendek világosak, valószínűleg nagyobb elemszám esetén szignifikáns összefüggést kapnánk)

 Daganatos halálozás az előfordulásuk függvényében. Forrás: Discrepancies in cancer incidence and mortality and its relationship to health expenditure in the 27 European Union member states, Annals of Oncology 00: 1–6, 2013

 

Bár a belga kutatók célja nem hazánk helyzetének ábrázolása volt , de nekünk, magyaroknak ez egy újabb segélykiáltás. Viszonylag átlagos hazánkban a daganatos betegségek előfordulása (a tanulmány ezen belüli összetételt nem vizsgál!), azonban kiugróan rossz halálozási adatokat produkálunk. A háttérben persze ezer ok állhat: megelőzés, életmód, szűrés, szekunder prevenció, időben és módszerben megfelelő primer diagnosztika, korai terápia, utánkövetés és palliatív terápiák. Mindezek ellenére azonban nem fordíthatunk hátat ennek a tanulmánynak. Jól felszerelt, szakmailag magas színvonalú és a méretgazdaságosság elveit követő, nagy centrumok létrehozása a hatékony terápia kulcsa lehet. Ugyanakkor  szűrések, elérhető nagyértékű diagnosztikák és gyors, pontos szövettani diagnózis nélkül időben a terápiát sem kezdhetjük el. Nemzetgazdasági szempontból is elengedhetetlen egy hosszú távú, szakmailag jól kidolgozott stratégia megteremtése, és ehhez megfelelő források allokálása az onkológia területére. Ugyanis ha így folytatjuk már a kelet-európai csoportba sem fogunk beleférni a következő tanulmányban...


Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Korábbi írásaim során leltem rá két megdöbbentő adatra: a világrangsorban elfoglalt helyünk a nyers halálozási rátát és a növekedési rátát tekintve katasztrofális, mindkét mutatóban a világ legrosszabb 10%-ba tartozunk! Érdemes megnézni, milyen "szomszédok" vesznek minket körül!

Nyers halálozási ráta, a legrosszabb 10%, forrás: CIA World Factbook

Demográfia

Részben ezek az adatok késztettek arra, hogy ennek hosszú távú következményeit is átgondoljam.  A jelenség egyébként érint sok (közép-)európai, fejlett országot, tehát globális problémáról van szó. Sajnos a rossznak is mi vagyunk a rosszabbik végén...

A gazdasági válság mellett tehát egy jóval súlyosabb, és nehezebben, lassabban orvosolható problémába csúsznak bele a fejlett országok, köztük kiemelten Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország. Ez pedig az a humánerőforrás-krízis, amely így,össztársadalmi szinten vizsgálva teljesen új értelmezést is nyer. Ráadásul nem beszélhetünk évtizedes távlatokról, az első bomba a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjba vonulása során már robbani fog, ez pedig 2015-16 -tól (!!) óriási gondokat fog okozni, a probléma égetővé vált, bár a politika ezt a témát hosszú évek óta messziről kerüli.

Kezdjük a születésszámmal. 1950-56-ig minden évben rendre közel 200 ezer gyermek született, 1954-ben és ’55-ben pedig ennél is több, 223, illetve 210 ezer élveszületést regisztráltak. Ez a generáció 2015-től kezdődően vonul majd nyugdíjba (ez persze nyilvánvalóan kevesebb embert jelent az emigráció, halálozás, korai nyugdíjazás, munkanélküliség miatt). A kiugróan magas számú nyugdíjba vonulás önmagában persze nem is lenne baj. Egyre inkább kitolódik a születéskor várható élettartam, egyre több nyugdíjas, ez természetes jelenség szinte mindenhol a fejlett világban. Nézzük azonban a másik oldalt, a születések számát a közelmúltban. Azokat, akik a nyugdíjasokat „pótolják”, akik fenntartják az országot, megteremtik a nyugdíj és a szociális háló anyagi feltételeit.

Lássuk a születésszámot 1994-2000-ig, nagyjából ez a korosztály kell, hogy belépjen a munkaerőpiacra 2015-től kezdve. A kilencvenes évek közepén még éppen több, mint 100 ezer gyermek született, azonban 1998-tól már 100 ezer alatti születésszámról beszélhetünk. Ha összehasonlítjuk a két korszakot, a nyugdíjba menőket és a friss belépőket ,szmorú tendencia bontakozik ki. 1950-56-ig összesen 1,4 millió gyermek született, 1994-2000-ig pedig csupán a fele, 720 ezer! Nagyon közel, már 2015-től jöhet az a váltás, mely a demográfiai torzulás folytán óriási problémákat fog generálni! A szó leszorosabb értelmében véve beszélhetünk tehát humánerőforrás-krízisről. A magyar példa nem egyedülálló, de tendenciáját tekintve, történelmi okokból mégis kiemelt jelentőségű! Egyszerűen nem lesz, aki megtermelje az idősebb generációk eltartásához szükséges járulék- és adótömeget. Ráadásul a nyugdíjkassza terhelése is fokozottan emelkedik, ezt pedig járulékemeléssel már nemigen lehet enyhíteni. A nyugdíjjárulékot a kilencvenes évek óta még kismértékben emelték is, a jelenlegi 33%-os szint már nemigen fokozható.

Foglalkoztatottság

Az ijesztő tendencia a foglalkozatottsági adatokon is jól látható. Ez valamivel megbízhatóbb adat a puszta születésszámnál, hisz megmutatja az itthon dolgozó, aktív állampolgárok számát. A KSH adatai alapján még körülbelül 15 évvel ezelőtt, 1998-banis viszonylag sok fiatal belépő volt a munkaerőpiacon, ez bőven fedezte a nyugdíjba vonulók számát. Ezzel szemben a 2012-es évet nézve döbbenetes tendencia bontakozik ki. 1998-ban a munkaerőpiacra belépő 15-24 éves korosztály 523 ezer fő volt, míg 2012-ben már csupán 216 ezer! A 15-19 éves belépők (szakmunkás réteg) gyakorlatilag eltűntek, a 20-24 éves fiatal foglalkoztatottak száma pedig 445 ezerről 206 ezerre zuhant. Az 55-65 éves (idősebb) foglalkoztatottak száma ugyanakkor 182 ezerről  505 ezerre nőtt! ( A nyugdíjkorhatár 1998-ban 57 év volt). Adott tehát egy óriási tömeg, aki az elkövetkezendő években ki fog vonulni a munkaerőpiacról ugyanakkor nincs aki pótolja majd az óriási járulék- és adóveszteséget és a hirtelen növekvő társadalmi-gazdasági terheket.

 

 foglalkoztatottsag_1998-.jpg-(a linkre kattintva megnézheti eredeti méretben), forrás: KSH

Egészségügy

Az egészségügy helyzete ebben a szituációban is kissé speciális. Köztudott, hogy a nyugdíjasok igénybevétele-  az egészségügyi szolgáltatásokat illetően - az átlagnál jóval magasabb. Nyugdíjba vonulás után – részben pszichológiai okokból is – drámaian megnő az egészségügyi ellátások iránti kereslet. Tehát általános keresletnövekedésre, nagyobb terhelésre számíthat az egészségügy a fent vázolt demográfiai bombával egyidőben. Ugyanakkor a munkapiacra belépő fiatalok és a nyugdíjba vonulók száma közötti  különbség évről-évre hatalmas járulékkiesést fog okozni, ami megroppantja majd az e-alap forrásteremtési oldalát. Elkerülhetetlen tehát a forrásteremtési technikák újragondolása, mert a kieső járuléktömeg teljesen fenntarthatalanná fogja tenni a rendszert, nagyon rövid időn belül. A járulékok emelésére itt sincs nagy játéktér. Igaz, az egészségbiztosítási járulék Magyarországon jeleleg  az egyik legalacsonyabb a világon, 7%, így a kiesés a nyugdíjjárulékok kiesésénél kisebb mértékű lesz. (2006-ban még 15%-os járulékot fizettünk, azóta ennek kevesebb, mint a felét kell beadni a közösbe. Jól jelzi az egészségügy kiszolgáltatott, „másodhegedűs” szerepét az egészségügyi és a nyugdíjjárulékok aránya is: 7% szemben a 33%-kal.)

Összefoglalás

Rövid távon nehezen, óriási erőfeszítésekkel és súlyos áldozatokkal megoldható problémát fog okozni ez a demográfiai krízis, hosszú távon azonban megoldhatatlan helyzetet teremthet, ha nem teszünk ellene. Öregedő társadalom és így szélesedő nyugdíjas réteg fenntartása csökkenő születésszám mellett hosszú távon - a jóléti rendszer csorbítása nékül - gyakorlatilag lehetetlen. A modern egészségügy robbanása és fejlődése 40-50 év elteltével okozza az első gondokat a fejlett társadalmakban. A csökkenő gyermekvállalásai kedv és a túlélés ára jelentkezik most. Hiába oldjuk meg a gazdasági válságot, hiába kergetjük a GDP növekedés eszméjét, ha hosszú távon nem lesz, aki fenntartsa a társadalmat, ha nem lesz aki dolgozzon és termeljen. Közép-Európa és Magyarország helyzete azért is speciális, mert itthon – szemben a gazdagabb nyugat-európai társadalmakkal – a bevándorlás sem enyhíti a közeledő demográfiai válságot. Összehasonlításként a szintén öregedő Németországban 2011-ben a második világháború óta a legkevesebb, 663 ezer gyermek született (852 ezer halálozás történt), mely hosszú távon hasonló problémákat okozna, mint a közép-kelet-európai régióban, azonban tavaly több, mint 1 millió bevándorló érkezett az országba! Így a munkaerő-piacra belépők bőven kitermelik az a járulék-és adótömeget, mely a jóléti társadalom fenntartásához nélkülözhetetlen. Itthon azonban alig van bevándorló, egyre kevesebb gyermek születik, van viszont egy öregedő társadalom, egyre szélesebb nyugdíjas réteg és volt egy éveken belül ”beérő” Ratkó-korszak. Európa közepén tehát szép lassan elfogyunk. De addig is, amíg fogyunk jön egy nagyon nehéz időszak, amikor már alig lesz fiatal, lesz viszont annál több eltartandó állampolgár. De akkor ki fogja megfizetni a jóléti társadalom árát? A nyugdíjkorhatárt nem lehet a halálig tolni. Vagy mégis?


 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Megfogadtam, hogy nem írok erről. Hogy ebbe most nem folyok bele. És tessék. Nem bírtam ki, meg kell osztanom a gondolataimat.

Biztosan tudható tény, hogy a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán augusztus 5. és 10. között nyolc koraszülött vesztette életét. Majd 14.-én egy újabb csecsemő, azaz 10 nap alatt 9 halálozás történt. Ez persze szokatlanul sok, az ügy kivizsgálásra szorul, ebben nincs vita. Ami azonban ezután a médiában következett, annak - orvosszakmai szempontból legalábbis - semmi köze a történethez. Az azóta lezajlott és jelenleg is zajló események a magyar egészségpolitika lehetetlen helyzetét, sajnálatos függőségi viszonyát mutatják, karöltve az egészségügyi ágazat és a (szakma)politika kommunikációs kudarcaival.

Média 

Itt gyakorlatilag minden ponton sikerült hibázni az ügyben. Egy önálló, szuverén és erős szakminisztérium esetében az azonnali miniszterelnöki szintű intervenció fel sem merül, teljesen felesleges, csupán gyengíti az ágazat függetlenségét. Ha fel is merül egy szokatlan megbetegedés vagy halál, halmozódó esetek, azt helyi szinten illik kivizsgálni (a szubszidiaritás elve akár itt is értelmezhető), majd szükség esetén a független szakhatóság az esetet felülvizsgálja és összegzi az eredményeket, amelyet aztán természetesen ”felfelé” referál. Az indokolatlan miniszterelnöki beavatkozás, az érintett szakállamtitkár azonnali helyszínre rendelése, a kórházigazgató felmentése (??) biztosították, hogy az amúgy is uborkaszezont élő médiában azonnali szenzáció legyen a tragédiából.

Miután már biztosított volt, hogy az ügy óriási, országos figyelmet kapjon, hirtelen a sajtó nem tudott releváns információhoz jutni. Hiszen a vizsgálatok elkezdődtek, annak lezártáig csak a találgatás marad, és a hozzátartozók, no meg a dolgozók zaklatása, hátha akad ”belsős info”. Pedig a médiumok is próbáltak olykor megfelelni a szakma elvárásainak és megbízható, korrekt források alapján cikket írni. Kevés sikerrel. Idézném a hvg.hu egyik cikkét, itt tényleg próbáltak (volna) megbízható adatokra és szakvéleményekre alapozva véleményt alkotni.

Az ügyben megkerestük az ÁNTSZ-t, hogy országos adatokat is kérjünk tőlük, de ott azt közölték: már semmilyen nyilatkozatra, adatközlésre nem jogosultak, forduljunk az Emmi sajtóosztályához, onnan viszont egyelőre nem érkezett semmilyen válasz…

…Mindezek után megpróbáltunk adatokat kérni több borsodi kórháztól is, de nem jártunk eredménnyel. Az elért szakemberek semmiféle információt nem adtak ki, mert nem nyilatkozhatnak csak igazgatói engedéllyel, neki pedig ezt a szaktárcánál kell jóváhagyatnia. Ugyanígy jártunk az edelényi családsegítő szolgálatnál, ott Törökné Durst Éva megyei fővédőnőhöz irányítottak, aki szintén csak minisztériumi engedéllyel nyilatkozhatna.”

Komolyan? Rakunk egy óriási tüzet, majd otthagyjuk a piromániásnak, hadd játsszon? Elindítunk egy ilyen szintű hírt, hogy aztán felületes, szinte védekező reaktív nyilatozatokkal próbáljuk kordában tartani? Hol van ilyenkor az EMMI, vagy a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya, akik az első percben kellett volna, hogy óvatosságra intsék az döntéshozókat? Ha pedig ezt az utat választották, akkor 0/24-ben, proaktív módon kellene ellátni a sajtót hírekkel. Természetes, hogy az egész egy sokkal csúnyább és bizonytalansággal teli történet lesz, ha a híreket a média, és nem a szakminisztérium irányítja. Ráadásul az érintettek – a családok és a kórház dolgozói – isszák meg ennek a levét. Arról nem is beszélve, hogy mindez tovább erodálja az egészségügybe vetett –amúgy is megtépázott – bizalmat. 

A kérdés csak az, hogy ez a fajta médiakezelés szándékos volt, vagy hibáztak? Elképzelhető, hogy ha rendkívüli, lokális, egyszeri tragédiának állítják be, teli bizonytalansággal, akkor könnyebb elkenni a valós problémát? De ki lesz az, aki ezúttal elviszi a balhét? Ha senki, akkor ezzel beismerjük, hogy sokkal többről van szó, mint a miskolci kórház koraszülöttosztálya...

 

Járvány vagy társadalmi szintű probléma?

Felmerült a kórház felelőssége az ügyben. A szokatlan halmozódás miatt természetes, hogy az emberi mulasztás kizárása elsőrendű feladat, az esetleges kórokozók jelenléte pedig megerősítheti járvány gyanúját. Több cikk is beszámolt arról, hogy két csecsemőben Klebsiella baktériumot találtak, egy esetben pedig Candida került kimutatásra. Ez már sokszor elég is volt, hogy járványt emlegessenek. A Heti Válaszban megjelent cikk szerint „Borsodban már tíz éve halálozási járvány dúl”. Súlyos megfogalmazás, de hát ilyen a mai újságírás. Hatásvadász és sokszor felületes.

Itt jegyezném meg, hogy teljesen egészségesen meghalni nagyon nehéz, ahhoz általában baleset szükségeltetik. Az lenne a csoda, ha ezekben a csecsemőkben nem találtak volna semmit! A koraszülöttek esetében pedig – és itt sokszor extrém kis súlyú újszülöttekről beszélünk! – az immunrendszer fejletlensége, a védelmi mechanizmusok elégtelensége miatt egy kevésbé patogén kórokozó is okozhat végzetes fertőzést. Egészséges újszülöttekben akár észre sem vennénk egy-egy olyan kórokozót, ami itt fatális is lehet.  Ugyanakkor ha jelen is van, a kórokozó önmagában nem bizonyítja annak kóroki jelentőségét! Bár a vizsgálatok még nem zárultak le teljesen, az eddig napvilágot látott adatok véleményem szerint nem bizonyítják klasszikus járvány jelenlétét, és nem is utalnak emberi mulasztásra.

Mindez felhívja a figyelmet egy sokkal nagyobb problémára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis több a koraszülés az országos átlagnál, nagyobb a perinatális- és a csecsemőhalálozás is. Ez pedig sajnos egyértelmű összefüggést mutat a régió gazdasági, szociális elmaradottságával. Az itt élők hozzáférhetősége az egészségügyhöz rendkívül rossz. Ezalatt nem azt értem, hogy nem látják el a beteget, vagy kevesebb kórház, szakellátó lenne a régióban. Egész egyszerűen nem is jutnak el odáig. A rosszabb szociális helyzet miatt a lakosság eleve rosszabbul tájékozott, kevesebb információval rendelkezik az egészséges életmódot és egyes betegségeket illetően, az orvoshoz fordulás sokszor késve történik. Magasabb a dohányzók, alkoholt fogyasztók és a rendszertelenül, elégtelenül étkezők aránya.

A dohányzás prevalenciája Magyarországon 2009-ben, forrás: Egészségtudomány, LVI. évfolyam, 3. szám

Mindez természetesen hátrányos környezetet teremt a gyermekvállalás szempontjából is, ez pedig értelemszerűen nyomot hagy a perinatális halálozáson  (ez a születés utáni első hat napot jelenti). Sokszor még a fejlett orvostudomány ellenére is nehéz megmenteni egy-egy, rosszul fejlődött, kis súlyú újszülöttet. Az óriási területi különbségek megdöbbentőek: Zala megyében a perinatális halálozás 5 ezrelék alatti, a toronymagasan "vezető" BAZ megyében pedig több, mint 11 ezrelék!

Perinatális halálozás átlaga 2009-2011 között Magyarországon, megyénként, forrás: KSH Statisztikai tükör, VI. évf. 88.szám, Születés körüli halálozások Magyaroszágon

Ezek a számok természetesen befolyásolják a születéskor várható átlagélettartamot is. Egy-egy újszülött tragikus elvesztése értelemszerűen súlyos nyomot hagy ezekben a mutatókban is. Minden összefügg egy-egy egyszerű lépésen keresztül: szegénység - szociálisan hátrányos helyzet - rosszabb hozzáférhetőség - rosszabb életkörülmények - káros szenvedélyek - rosszabb életkilátások és csökkent várható élettartam. Budapest II. kerülete és Borsod megye között a férfiak születéskor várható élettartamát tekintve közel 7 év a különbség! Ez éppen annyi, mint amennyi a magyar és a francia születéskor várható átlagélettartam különbsége.

A gazdasági különbség pedig még inkább megdöbbentő: a 2011-es KSH adatok alapján a körülbelül 28 ezer milliárd forintnyi bruttó hazai össztermékből (GDP) Budapest 10 485 milliárd forintot ”termelt”, míg BAZ megye 1 176 milliárdot! Ez az egy főre jutó GDP-t tekintve is kb. 3,5-4-szeres különbséget jelent!

Összefoglalás

A fentiektől függetlenül kétségtelen, hogy szokatlanul nagy esetszámmal állunk szemben rövid időn belül. Azonban sajnos nem valószínű, hogy egyszeri, elszigetelt esetről van szó. Persze sokkal könnyebb konkrét felelőst keresni (és találni). Könnyebb a kórház ügyének beállítani, járványt kiáltani és kimondani, hogy ezentúl jobban odafigyelünk és minden rendben lesz, nem fordul elő többet. Ez azonban a magyar társadalom nagyon súlyos segélykiáltása volt, nem pedig a miskolci kórház ügye. Jóval túlmutat azon, az egész magyar társadalom problémája, csak általában vonakodunk kimondani. Ideje lassan rendszerszinten foglalkoznunk ezekkel a problémákkal, mert a tűzoltás már nem lesz elég. A meg nem született gyermek vagy a korai halálozás nem csak személyes tragédia, de össztársadalmi szinten is óriási veszteség. Értem én, hogy első a gazdasági növekedés, de hogyan növekedjünk, ha nincs egészséges, növekvő társadalmunk? Hogyan növekedjünk, ha halálozási rátánk a 23., növekedési rátánk, pedig a 21. legrosszabb a világon? Mindkét szám a világ legrosszabb 10%-ba sorol minket! Ha nem lesz elég fiatal, akire a növekedést alapozhatnánk?

A miskolci események igenis jelzik ezeket a problémákat. Ne kelljen nagyobb bajnak történnie, hogy elkezdjünk gondolkodni és cselekedni! Most épp odafigyel a média, a társadalom egy része és a politika is. Ehhez hirtelen 8 újszülött halála kellett. Az igazi próbatétel azonban nem ez. A magyar társadalom és a mindenkori politikai elit igazi próbája csak ezután jön: ez a figyelem újra semmibe vész, vagy végre teszünk valamit, és a probléma gyökerét, valódi okait kezdjük kezelni? Felelőst keresünk majd egy személyben, vagy beismerjük, hogy a gondok ennél sokkal nagyobbak?

 

 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

Kegyes halál Magyarországon?

18 Komment
0 Reblog

A jogi szabályozás jelenleg hazánkban csupán a passzív eutanáziát engedélyezi, amely azt jelenti, hogy bárki megtagadhatja az életmentő, életfenntartó beavatkozást, vagy kezelést (amennyiben az illető döntésképesnek bizonyul). Ez a beteg alapvető önrendelkezési joga. Azonban ekkor is feltétel, hogy a beteg állapota rövid időn belül, az ellátás ellenére is biztosan halálhoz vezessen (például előreheladott daganatos betegség esetén). Extrém esetek persze előfordulhatnak, például terhesség során, amikor a döntés más életét is közvetlen befolyásolja. Ekkor nyilván bonyolultabbá válik a helyzet.

Az utóbbi időben azonban újra egyre több és több vita bontakozik ki az aktív eutanázia körül. Ennek legfőbb oka az az OVB által júliusban hitelesített népi kezdeményezés, mely a kegyes halálba segítés lehetőségét hozza érezhető közelségbe. Amennyiben összegyűlik az 50 ezer aláírás, a Parlamentnek kötelessége napirendre tűznie a kérdést.

A kérdés pedig így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”

Amennyiben a fenti kérdés a Parlament elé kerül, és az Országgyűlés azt esetlegesen megszavazná, akkor már az aktív eutanázia intézménye érvényesülne (ne aggódjon senki, ha oda is kerül biztosan nem fogják megszavazni, politikailag túl kényes kérdés, és nem bevett gyakorlat a világban). Európában Hollandia, Svájc és Belgium az a három állam, ahol ez engedélyezett eljárás. Az aktív eutanázia során már nem az ellátás megtagadásáról beszélünk, hanem az adott beteg, a ”kérvényező" életének tudatos és direkt kioltásáról. Ez nem is hangzik túl humánusan, igaz? Aki azonban találkozott már közvetlen közelről haldoklóval, látott már végstádiumú tumoros beteget szenvedni, az sokszor egészen másként látja a helyzetet. Érdemi társadalmi vita sajnos máig nem alakult ki a témában, hisz senki nem mer, vagy nem  tud erről őszintén beszélni. Egyes emberek mellette, egyesek ellene foglalnak állást, a szakmai szervezetek pedig leginkább ellene, hisz szervezetként e mellett kiállni kockázatos vállalkozás.

Fontos kiemelnem, hogy jómagam sem az eutanázia mellett pártoskodom. Nem pártolom azt, hogy egyik ember részt vegyen egy másik ember életének kioltásában, mert sok bajt okozhat még annál is, aki ezt megteszi, bármennyire is "felkészült". Azonban nem is erről van szó. Nem arról van szó, hogy én személy szerint egyetértek –e az eutanáziával, vagy sem. Vagy a szomszédom. Vagy a betegjogi, szakmai szervezet, esetleg a jogalkotó. A haldoklót ez abszolút nem érdekli. Arról van szó, hogy jogom van –e elvenni a lehetőséget? Jogom van –e megtiltani és jogi akadályt görgetni a haldokló elé, aki véget akar vetni saját szenvedésének, ha ehhez segítséget talál? Itt nem kötelezettségről beszélünk, nem adókról vitatkozunk. Itt a lehetőség megteremtéséről beszélünk. Attól, hogy én erkölcsileg, vallásilag, szakmailag elítélek valamit, az még nem biztos, hogy rossz. Hogy jövök hát ahhoz, hogy tiltsam? Kit védünk? A haldoklót? Mitől? Nem mi határozzuk meg, hogy mi a jó és mi a rossz számára. Az orvost? Ha önként vállalja és azt a jog engedi, akkor tegye, amit tennie kell. Sokan – köztük én is – nem tudnánk megtenni, de ettől még nincs jogunk elítélni őt. Esetleg saját magunkat? Ha megszavazom, miközben elítélem én is cinkos és bűnös vagyok?

Háziállatokat, akik sokszor családtagként élnek velünk, átsegítünk a túloldalra, ha menthetetlenek, de embertársainktól megvonjuk ennek a lehetőségét? Ha abba a helyzetbe kerülünk, bármely oldalon is, úgyis mi döntünk. Arról nem is beszélve, hogy ez nap, mint nap megtörténik, szinte minden kórházban, hogy a szenvedőknek egyre több és több morfinszármazék szükséges fájdalmaik csillapítására. Mindenki tudja ott az osztályon, hogy mikor jön el az a dózisemelés, ami után már nem fog felébredni a beteg....

De nem engedjük. Nem akarjuk megadni a lehetőséget, mert félünk, hogy rosszat cselekszünk. Azzal, hogy hagyunk másokat elmenni, ha ők úgy akarják. Pedig nekik már tényleg nincs tovább.

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Az állam legnagyobb és legrosszabb adósa

3 Komment
0 Reblog

Kirívóan magas az Egészségügyi Minisztérium Emberi Erőforrások Minisztériumának adósságállománya. A Magyar Államkincstár adataira alapozva  az egészségügyi ágazat adóssága a június 30.-i állás szerint  65 és 70 milliárd forint között lehetett. Ebből mintegy 50 milliárd az EMMI alá tartozó gyógyító-megelőző ellátást végző intézetek, körülbelül 14 milliárd pedig a szintén EMMI alá tartozó, gyógyítást is végző 4 egyetem tartozása. A Honvédelmi Minisztérium összes adósságállománya a MÁK szerint „csak” 1,3 milliárd forint volt, amelybe elvileg beletartozik a Honvédkórház is, tehát ezzel együtt valahol 65 milliárd forint felett lehetett a teljes adósság. Megjegyzem más források ennél jóval nagyobbra teszik a Honvédkórház adósságállományát, így egy kis bizonytalanság lehet a számításban. Mindenesetre azt szinte biztosan mondhatjuk, hogy az összeg már az év dereka körül is 65 milliárd forint felett volt.

A költségvetési szervek teljes adósságállománya ekkor egyébként 90,7 milliárd forint volt, tehát az egészségügy kifejezetten "jól” teljesít. Összehasonlításként ÁSZ jelentések alapján 1997-ben a teljes adósságállomány az egészségügyi ágazatban 6,4, 1999-ben pedig már 11,3 milliárd forintot tett ki. Ezek rendre az e-alap költségvetésének csupán 1,1 (’97), illetve 1,6%-át tették ki (’99)! A jelenlegi 65 milliárdos adósságállomány a tervezett e-alap költségvetés körülbelül 4,5%-a, ez az összeg pedig már június végén fennáll! Jól látszik tehát a trend: a tartozások mértéke a teljes ágazati költségvetéshez képest robbanásszerűen növekszik, így év végére könnyen elérheti a ’90-es évek végi szint négy-ötszörösét is.  A fenti számokat látva teljesen világos, hogy az ágazat pénzügyileg a fenntarthatatlanság határán sodródik. Sok kórház működését már csupán a beszállítók jóindulata tartja fenn. Nem csoda, hogy sorra kongatják a vészharangot az ágazatban érdekelt szereplők: kudarcba fulladt a központosított kórházi áramközbeszerzés (a rossz adóssal senki nem üzletel, ugyebár, így pedig még a korábbinál is drágábban jutottak végül a kórházak az energiához), a legnagyobb gyógyszerbeszállítók több kórházzal is felbontották a szerződést (sokszor csak készpénzes fizetés, vagy a korábbi tartozások törlesztése után szállítanak), az eszközbeszállítók pedig folyamatosan – és egyre hangosabban – követelik a megoldást, teljes joggal.

Mindeközben a kommunikációban  persze megjelent a kiváló hír, miszerint az e-alap szufficites, körülbelül 52 milliárdos pluszt felmutatva. Ennek jelentős része a gyógyító-megelőző ellátások terén jött össze, nyilván az ellátás minősége olyan magas szintű és oly mértékben költséghatékony, hogy ezen emelni már lehetetlen lenne. A probléma lényege számomra, hogy hogyan lehet szufficites egy költségvetési kassza, ha az adott ágazatnak emellett 65 milliárdos tartozása van? Értem én, hogy az egy másik zseb, de ha az egyik zsebemben 50 forint apró van, a másikban pedig egy 65 forint adósságról szóló papír, akkor nemigen érezhetem magam gazdag embernek.

Egyelőre az adósságállomány folyamatosan nő, minden eddiginél magasabb már júniusban is, és nem látszik ennek az ördögi körnek a vége. Sok mindent és sok mindenkit lehet(ne) hibáztatni, a finanszírozási elégtelenségtől kezdve a forrásteremtési rendszer bizonytalanságain át allokációs egyenlőtlenségekig és a menedzsmentekig, azonban ez nem oldja meg a problémát. A problémát csak alapvető szemléletváltás, az alapoktól induló, teljes rendszerszintű átalakítás, költséghatékonyságot növelő, modern informatikai támogatás, korrekt döntéstámogatási rendszerek bevezetése és – megkerülhetetlen kérdésként – az egészség elsőrendű és legfontosabb értékké való emelése oldhatja meg.

A szike blog és a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület ezért  közös munkával kezd neki egy szakmai egészségügyi keretdokumentum, egyfajta vitairat megalkotásának, melyet természetesen nyilvánossá is szándékozunk majd tenni, hogy végre őszinte kommunikáció és szakmai vita bontakozhasson ki a civil szféra, a szakmai szervezetek és a releváns döntéshozók között.

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Számomra is elképesztő hírt olvastam a napokban: elérhető közelségbe került az első FEJÁTÜLÉTETÉS (az eredeti bejegyzés a Surgical Neurology-ban jelent meg, érdemes belenézni!). Egyrészt csodálatot vált ki belőlem egy-egy ilyen hír, másrészt természetesen egyfajta félelmet is.

Egészséges donor testre helyeznék beteg test egészséges fejét. Komolyan.

Forrás: Surgical Neurology -

Az eljárás egyik legkényesebb pontja a gerincvelő neuronjainak egyesítése, és életképes, működő gerincvelő létrehozása. Ehhez a lépéshez kell a legmagasabb technológiai fejlettség, mely olasz idegsebészek szerint ma már rendelkezésre áll (évtizedekkel ezelőtt majmokon ezt már kipróbálták, akkor a technikai korlátok miatt az állat csak néhány napig maradt életképes). Az axonok, azaz az idegnyúlványok közötti ingerületátvitel intaktsága a működőképesség kulcsa, mely állításuk szerint bizonyos molekulákkal ma már megoldható (ez az ún. GEMINI-eljárás). Persze a beavatkozás becslésük szerint egyelőre igen hosszadalmas és drága, több, mint 30 órát venne igénybe és mintegy 100 sebész közreműködését igényelné, 10 millió dollár feletti költségvetéssel. Mégis, maga a tény, vagy a gondolat, hogy egy egészséges fej, azaz egészséges agy új testet kaphat, egészen megdöbbentő. Elsősorban olyan szisztémás betegségben szenvedőknek jelenthet ez kiutat ”testük börtönéből”, mint az izomsorvadásban szenvedők, akik már fiatal korban igen súlyos állapotba kerülnek, és gyakran a fiatal felnőttkort sem érik meg (ráadásul sokszor tolószékhez kötve). Mindezt tökéletes elmeállapot mellett. Megoldást jelenthet maga az idegpálya helyreállítása a trauma következtében bénultaknak is, igaz,a siker feltétele az, hogy az idegpálya metszésvonala elég éles legyen, ami roncsoló sérülésnél nemigen jellemző.

Az agy épségének megőrzése érdekében a fejet az eltávolítást követően hűtik, majd 45 percen belül újra keringésbe kapcsolják (ún. HEAVEN technika), azaz ennyi idő áll rendelkezésre, hogy a donor testéhez illesszék a fejet. Elképzelni is nehéz számomra egy ilyen szituációt, annyira bizarr, mindenesetre óriási lehetőségeket nyit a technológia, jó és rossz értelemben egyaránt. Nagyon messzire vezet minden irányba a történet, belegondolni is kellemetlen, milyen tárháza lehet ez a feketekereskedelemnek...

Sokan frankensteini tevékenységet látnak majd a technika mögött, azonban ha megpróbáljuk a jó oldalát nézni ezeknek a felfedezéseknek és kísérleteknek, akkor láthatjuk milyen elképesztő dolgokra képes az orvostudomány. Reménykedhetünk, hogy a jövőben jóval nagyobb társadalmi súlyú kórképekre is végleges megoldásokkal szolgál majd az orvoslás...

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

A múlt héten újabb petárda robbant a hálapénz intézménye körül. A Péterfy Sándor utcai kórház egyik baleseti sebésze a beteg ellátása után kevesellte a neki szánt tízezer forintos honoráriumot, majd kritikátlan módon beszélt a beteggel, kilátásba helyezve ennek következményeit - tudósított több médium. Hogy a történet hogy zajlott, a beszélgetésekből mi igaz és mi nem, azt nem az én tisztem eldönteni, valószínűleg nem is fog kiderülni soha. Az azonban biztos, hogy ilyen orvosok sajnos léteznek. Számomra személy szerint erkölcsileg és szakmailag is elfogadhatatlan a hálapénzre irányuló bármilyen mértékű presszió vagy akár utalás az egészségügyi dolgozó részéről, nem is beszélve ennek jogi oldaláról.

A hálapénzről nemrég már írtam egy bejegyzésben. Most azonban kicsit más megközelítésbe szeretném az eset kapcsán helyezni ezt a témát. Ez a téma pedig a BIZALOM. Így, csupa nagy betűvel. A hálapénz megszüntetése ugyanis legalább három lábon kell, hogy álljon, és a bizalom ennek az egyik legfontosabb eleme. Alapvető természetesen az egészségügyi bérek rendezése, aminek a forrásigénye jelenleg egyébként óriási (lenne). Az ehhez kapcsolódó szabályozási mechanizmusok, jogszabályok és az egészségügyi dolgozók szemléletváltása a folymat második elengedhetetlen lépcsője.

Azonban a fenti intézkedések önmagukban mit sem érnek. Ahogyan azt már korábban is írtam, a magas fizetés és a tiltás önmagában sehol, semmilyen körülmények között nem szüntette meg a korrupciót. Amíg lesz olyan, aki ezáltal szeretne jogtalan előnyhöz jutni, addig mindig lesz olyan, aki ezt el is fogadja. Főként akkor, amikor teljesen egyértelmű, hogy magas, meghatározó pozícióban lévő orvosok hálapénz-mennyiségét bérrel kiváltani gyakorlatilag lehetetlen. A körülbelül 70-100 milliárd forintra becsült ”hálapénz-kassza” mintegy 90%-át az orvosi kar 10%-a tudhatja magáénak. Ők bizony semmilyen változásban nem lesznek érdekeltek.

Ahhoz, hogy a hálapénz megszűnjön a betegek, a szolgáltatást igénybe vevők viselkedése és attitűdje is kulcsfontosságú. Megint csak. az ún. franchise-effektust tudom felhozni példaként. Ha bemegyünk egy ismert gyorsétterem-lánchoz, vagy valamely szigorú standard szerint működő szolgáltatást veszünk igénybe, ott fel sem merül az, hogy kenőpénzeket csúsztassunk a pult alatt, hisz egyrészt a szolgáltatást nyújtónak nincs beleszólása a folyamat egészébe (illetve van, de azt eleve a tőle elvárható legjobb minőségben, legjobb tudása szerint fogja nyújtani), valamint tudjuk, hogy mit várunk és meg tudjuk ítélni, hogy mit kaptunk a pénzünkért. A bizalom persze itt is szerepet játszik, de a folyamat transzparens, ismerjük a lépéseket és tiszta képünk van arról, hogy mik az elvárásaink.

Ilyen szempontból az egészségügyi szolgáltatás kissé speciálisabb. Ritka kivételektől eltekintve nem tudjuk, hogy pontosan milyen szolgáltatást szeretnénk, illetve ha megkapjuk nem tudjuk megítélni annak (szakmai) minőségét. Egy dolgot, egy terméket tudunk megnevezni, ez pedig az egészség. A beteg ember kereslete az egészségre és nem az adott konkrét szolgáltatásra irányul. Az, hogy ehhez (az egészséghez) hogyan jut hozzá, az számára (ésszerű keretek között) mindegy. Az információs aszimmetria miatt így a beteg kiszolgáltatottá válik. Különösen igaz ez a magyar egészségügyre, ahol a beteg tudja, hogy a kapacitások szűkösek, a személyzet fáradt, a fizetések alacsonyak, és úgy általában, a társadalom vélekedése alapján a magyar egészségügy rossz, a jó minőségű ellátáshoz pedig nehéz hozzájutni. Azt is tudják, hogy sok múlik az orvoson. Ott dől el, hogy mi lesz a beteg sorsa, milyen szolgáltatást fog kapni, milyen gyorsan és hol. Ameddig pedig a beteg úgy érzi, hogy ebben az abszolút nem transzparens, esetlegesen hozzáférhető és korrumpálható rendszerben pénzzel előnyhöz juthat, addig ezt meg is fogja tenni. És addig olyan is lesz, aki elfogadja. Ennek a pszichológiája pedig már egy ördögi kört teremt, ugyanis ha a szomszéd ezt csinálja, akkor nekem is ezt kell, különben hátrányba fogok kerülni vele szemben, hiába lennének mások az elveim (gondoljunk csak a várólistákra). Ráadásul ez a gondolat nem csak a beteg oldalra lehet igaz! Ha a másik orvos elfogadja ugyanazért a tevékenységért, amit én végzek, és ő el tud menni svájcba síelni, én miért kerüljek hátrányba?

Ezeket a kényszereket és attitűdöket pedig csak egy jól működő, transzparens, hatékony és minőségi szolgáltatást nyújtó egészségügyben tudjuk kiküszöbölni. Egy olyan egészségügyben, ahol az orvos valóban csak és kizárólag a lehető legjobb szakmai döntést ajánlja majd fel, a lehető leggyorsabb úton amit az adott egészségügyi rendszer épp nyújtani képes. És ahhoz, hogy ezt a beteg elhiggye, ahhoz, hogy a beteg úgy érezze, hálapénz nélkül is azt kapja, ami számára az elérhető legjobb, na ahhoz kell a BIZALOM. Bizalom az orvossal, és nem kevésbé hangsúlyosan bizalom az egészségüggyel szemben. Ha a beteg majd bemegy a kezelőorvoshoz, vagy befekszik a kórházba, és tudja, hogy a lehető legjob kezekben van, tudja, hogy mindent meg fognak tenni érte, vagy szeretteiért, ami szakmailag és emberileg lehetséges, na akkor a hálapénz már csak egy rossz emlék lesz. De ehhez bíznia kell  az egészségügyben. És ha bízik az egészségügyben már bízni fog az orvosban is, mert az orvos az egészségügyet fogja képviselni előtte. Ez az a nagybetűs BIZALOM, amit mindenekelőtt vissza kell állítani, és ami nélkül mindig kényszert fog érezni a beteg arra, hogy pénzzel szerezzen magának előnyt, különben baja lesz. És ez az a BIZALOM, amit a fenti cikkben említett ”orvosok” porig rombolnak. Önérdekből, kapzsiságból. Ezért nem bízik a beteg, ezért érzi, hogy fizetnie kell, ezért megy el a fiatal orvos és ezért nem fog hazajönni a tapasztalt...

Az egészségügyi rendszerünk finanszírozása - vagy általában az egészségügyi rendszereké -, azaz maga a forrásteremtés kényes téma. Igazi, klasszikus makrogazdaságtani, makroallokációs kérdés, hisz hazánkban is az államháztartási kiadások kb. 10%-át kitevő összegről beszélünk.  Mint minden olyan kérdés, mely ekkora volumenű pénzt mozgat, ez is a nagypolitika asztalára való téma, így különösen izgalmas terület: általában jól nyomon követhető rajta az aktuálpolitikai érdek, sajnos sokkal inkább, mint a valódi szakma(politika)i lenyomatok. Magyarország hagyományosan társadalombiztosításból tartotta fenn ezt az ágazatot, azonban itt is megfigyelhető egy lassú (kimondott vagy ki nem mondott) folyamat: ha megvizsgáljuk a forrásteremtési struktúrát egyre inkább távolodunk a klasszikus egészségbiztosítási modelltől.

Az egészségbiztosítási alap (továbbiakban e-alap) bevételeinek alakulását többféleképp is vizsgálhatjuk: csupán az összbevétel összegét tekintve nominál- vagy reálértéken, esetlegesen összevetve az adott évi tervezett vagy valós hiánnyal, ugyanakkor a folyamatok komplexebb megértését teszi lehetővé, ha az e-alap bevételeinek változásait a bevételi szerkezet változásával együtt elemezzük. Érdemes vizsgálni a teljes bevételen belül az egyes források alakulását, illetve ehhez szorosan kapcsolódva a forrásteremtés módját (járulék, ezen belül munkavállalói vagy munkáltatói felelősségvállalás, központi költségvetési hozzájárulások, azaz adó alapú finanszírozási hányad, esetleges gyártói visszafizetések/befizetések stb.), a tervezett és valós hiányt, azaz az e-alap stabilitását, fenntarthatóságát. Végső soron egy hosszú távú (véleményem szerint minimum 10 éves, azaz mindenképp ciklusokon átívelő), stabil tervezet alapján kellene előrevetítetni az e-alap forrásteremtési oldalát, a nemzetgazdasági teljesítőképességhez igazított, de mindenképp reálértékbeli növekedéssel (akár célként kitűzve az évi kb. 3%-os növekedést) tervezve.

Hogyan alakult az e-alap össz bevétele nominál- és reálértéken?

Alapvetően elmondható, hogy az e-alap bevételei, bár szerkezetileg változó összetétel mellett, de a 2007-es évig nominálértékben és reálértékben is növekedést mutattak. A 2008-as évtől azonban, köszönhetően a csökkenő (főként munkáltatói oldalról csökkenő) járulékbevételeknek egy kisebb esés mutatkozott, a 2011-es évig ennek kompenzációja nem is történt meg (később is csak a rokkantellátás e-alapba sorolása hozott nagyobb nominál értékű emelkedést a bevételekben). A 2000-es évet tekintve bázisnak 2011-re a 2000-es bázisév 104%-át sikerült reálértékben elérni (ez durván 1400 milliárd forintos bevételt jelent), amely, ismerve az egészségügyi technológiák fejlődését, a szubspecializálódást és az igények (kereslet/ szükséglet) bővülését, nem, vagy csak nehezen tekinthető fenntartható pályának.

 

 

forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls

Hogyan alakult a bevételi szerkezet?

 

A bevételi szerkezet átalakulása folyamatos volt a kilencvenes évek közepe óta. A szinte teljesen járulék-alapú forrásteremtés és a klasszikus egészségbiztosítási modell lassan csúszott/csúszik át egy túlnyomórészt központi költségvetés által finanszírozott (azaz adókból finanszírozott) rendszerbe. Ez a folyamat 2007-ről 2008-ra dinamikát váltott, és a járulékbevételek élesen leszakadtak az e-alap össz bevételétől, melynek fő oka a munkáltatói járulék mértékének jelentős csökkenése volt ( a 2000-es 11%-ról  2011-re 2%-ra). Ezt a kiesést csak kis mértékben tudta kompenzálni a munkavállalói járulékok 3%-ról 6%-ra való emelése. A járulékcsökkentés mögött álló indok a foglalkoztatási mutatók javítása, illetve a járulék- és adófizetési hajlandóság befolyásolása volt (ezek sajnos nem váltották be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a megemelt nyugdíjjárulék részben el is vitte a fenti előnyök egy részét). Az ún. (tételes) egészségügyi hozzájárulás mértéke is jelentős részét képezte a bevételeknek, a 2000-es évek elején még közel 200 milliárd forintot, 2009-ben mintegy 100 milliárd forintot tett ki ez a tétel, majd 2010-ben és 2011-ben ez rendre 50, illetve 35 milliárd forintra csökkent.

 


Egészségbiztosítási járulék szintek Európában (2008) jövedelem %-ban

(forrás: http://www.weborvos.hu/adat/egsz/2009marc/18-22.pdf)

Az egészségbiztosítási járulék Magyarországon, a bruttó jövedelem %-ban, 2000-2011

forrás: http://weborvos.hu/adat/files/2011_oktober/egsz_4_vegso.pdf

 

forrás: www.eski.hu/alaptabla/Ealapbe_p.xls

 

 

Összefoglalás

 

A 2000-2011-ig terjedő időszakban az e-alap forrásteremtési oldalának lassú (és talán máig nem befejezett), csendes átalakulása zajlott/folytatódott. A hazai járulék- és adófizetési hajlandóság  mellett, ilyen fekete- és szürkegazdasági viszonyok között érthető, hogy pusztán jövedelem alapú járulékokból nehezen lehet stabilan fenntartható és hosszú távon előre tervezhető büdzsét alakítani. Reálértéken érdemben növekvő kasszát pedig talán lehetetlen is. Éppen ezért a bevételi szerkezet változtatása nem csak lehetőség, de kötelesség is egyben, azonban a lezajlott változtatások közben és után sem vált stabillá az e-alap egyenlege, a tervezett és valós hiány valamint az ad hoc forráskivonások továbbra is megmaradtak. Hátránya lehet a jelenlegi forrásteremtésnek, hogy egyre kevesebb benne a célzott forrás, azaz a mindenkori nemzetgazdasági érdekek mentén könnyebb egy esetleges megszorítást és egészségügyi költségvetés-módosítást végrehajtani a jelenlegi, teljesen központosított gazdálkodás mellett. A forrás tehát inkább csak átalakult, plasztikusabbá vált a tervezés (a központi hatalom szempontjából), így sérülékenyebbé is válhat a kassza. Ettől függetlenül a forrásteremtési reformokat folytatni kellene (talán egy másik úton vagy más elvek mellett), és olyan formába önteni, hogy egy hosszú távú, akár 10-15 éves, az e-alap szempontjából valóban, reálértéken is növekvő forrás álljon rendelkezésre, melyben túlnyomórészt célzott források vannak, hogy ezeket másra felhasználni ne lehessen. Jelenleg nincs egyértelmű, jól látható stratégia arra, hogy az elkövetkező években milyen elvek alapján fog történni az e-alap bevételeinek alakítása. Egy hosszabb távú, világosan kimondott tervezéssel, következetes számonkéréssel és szigorú gazdálkodással lehetne egy ”megnyugtató” forrásteremtési rendszert kialakítani. Ez azonban nyilvánvalóan csak és kizárólag ciklusokon átívelő folyamatként, erős társadalmi és szakmai kontroll és erősebb ágazati érdekérvényesítés mellett valósulhatna meg.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

                       

A napokban személyi váltások történtek a Magyar Rezidens Szövetség vezetésében: Papp Magor hosszú és igen eredményes elnöki tevékenység után leköszönt, helyette pedig Dénes Tamás lett az új vezető. A Rezidens Szövetség a hálapénz elleni küzdelmet tűzte ki fő céljának, mely igen nemes, de nehéz út elé állítja majd a szervezetet.

Mennyi az annyi?

Ez az, amit senki nem tud pontosan megmondani. Számos becslés és felmérés született már, ezek valahol 30-40 és 100 milliárd forint közé teszik a hálapénz mértékét, jómagam leginkább a 2006-os ESKI felmérésnek hiszek, ez a magasabb összeget jelölte meg már 7 évvel ezelőtt is. Ekkora mennyiségű pénz ”kiváltásához” ennél sokkal nagyobb forrás igényeltetik. Már csak azért is, mert a hálapénz eloszlása az egészségügyben igen igazságtalan: az ”orvosi elit”, a felső kb. 10-15% kapja meg a hálapénz közel 90%-át, így ennek a rétegnek óriási béremelések árán lehetne csak ugyanezt a szintet biztosítani. Ráadásul a hálapénz az orvos-beteg között minden tehertől mentesen, teljesen nettó formában áramlik, így minden oylan legális eszköz, amellyel ezt ki szeretnénk váltani legalább 1,5-2-szer ennyibe fog kerülni, és még mindig csak a jéghegy csúcsát kapargattunk. Ahhoz, hogy korrekt béreket tudjunk adni (nem nyugati bérszínvonalra gondolok!) legalább 3-400 milliárd forint szükségeltetne, amely a jelenlegi egészségügyi közkiadáshoz mérten is rengeteg pénz (negyede-ötöde, attól függ, hogy számoljuk). Persze ennek jelentős része közvetlen vagy közvetetten visszajut az államkasszába, de akkor is az államháztartási kiadások mintegy 2-3 százalékáról beszélünk, ami jelentős terhet okoz, főként ha ennek fedezetére nem sikerül legalább néhány százaléknyi gazdasági növekedést generálnunk. Ettől függetlenül az egészségügyben jelen lévő, anyagi szempontból nézve áldatlannak nevezhető állapotok rendezésére minél hamarabb szükség van mind az orvosok, mind a betegek érdekében. Érdemes azonban tisztában lenni a fenti számokkal és azok nagyságrendjével, költségvetési hatásaival is: amikor kimondjuk például, hogy 400 milliárd forint, tudjuk azt, hogy ennek mi a súlya.

Lakossági attitűdök

Fontos, sőt elengedhetetlen része a hálapénz elleni küzdelemnek a bérek rendezése, mert enélkül nem lesz erkölcsi alapja a hálapénz elleni harcnak, és a következetes büntetések. Hisz a bérek alacsony volta az, ami ma Magyarországon gyakorlatilag legalizálja a hálapénzt, ugyanakkor nem ez okozza. Ha az adott egészségügyi dolgozó, mondjuk ki: az orvos kezében nem lenne lehetőség negatív vagy pozitív irányba befolyásolni a beteg sorsát, ha a hozzáférhetőség, az elérhetőség minden igényt kielégítene, ha a minőség és a betegbiztonság stabil lenne, az ösztönzők és az indikátorok pedig mindenki számára transzparensek, akkor ilyen irányú korrupcióra a lakosságnak sem szüksége, sem lehetősége nem adódhatna. Ezt hívom én magam ”franchise-effektus”-nak. Ott olyan világos, mindenki számára ismert és ellenőrzött, standard rendszerek valósulnak meg, amelynek környezetében egyik fél irányából sem fogalmazódik meg az igény ilyesfajta korrupcióra, hisz önmagában értelmetlen: nem befolyásolja sem a minőséget, sem a hozzájutást. Ez a franchise-effektus nagyon messze áll a magyar ellátórendszertől. A szűkös források, a bizonytalan minőség, az átláthatatlan betegutak és a rendkívül nagy információs aszimmetria mind-mind kiszolgáltatottá teszik a beteget, a sorsa pedig legtöbb alkalommal egy helyen dől el és egy ember döntéseitől függ. Ez, az ún. puha sorolás az, ami a beteget arra ösztönzi, hogy ”kivásárlással” próbálja helyzetbe hozni magát és biztosítani azt, hogy a számára egyébként nem ismert legjobb terápiát kapja, a leggyorsabb úton. Ezek olyan sorolásetikai problémák, melyek mindaddig és mindazon a területeken fenn fognak állni, amíg és ahol a szükséglet jelentős mértékben meghaladja a kínálatot és a beteg sorsa eseti döntéseken, nem pedig előre lefeketett, világos és mindenki számára átláható szabályokon alapul. Ennek következtében a betegek pedig fizetnek. Méghozzá meglepően sokan és sokat. Az egyik legmegdöbbentőbb adat pedig a lakosság attitűdje a hálapénzhez, még a saját régiónkban is kiemelkedően lesújtó az eredmény: a társadalom csupán mintegy 48%-a ítéli el azt, több, mint fele közömbös vagy egyetért vele. Érezhető, hogy ebben és a hasonló attitűdök kialakulásásban óriási szerepe van a magyar társadalom és gazdaság egyéb szintjein is jelen lévő, igen kiterjedt szürke- és feketegazdaságnak, így ezek felszámolásához alapvető és nagyon széleskörű szemléletváltás szükségeltetik.

Lakossági fizetési hajlandóságok


Orvosi hozzáállás

Természetesen az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségének káros a hálapénz intézménye, a hálapénz-rendszer. Ugyanakkor az említett igen szűk, ám annál nagyobb hatalommal rendelkező orvosi elit vastagon haszonélvezője ennek a rendszernek, persze ezt kimondani magától senki nem fogja az érintettek közül. Ha sikerül hasonló szellemben kinevelni az alattuk dolgozó orvos generációt is, akkor baj van. Azonban az ilyen kezdeményezések, mint amilyet a Rezidens Szövetség is hirdetett nagyban segíthetik mind az orvosi, mind a laikus társadalom gondolkodásmódját és hozzáállását. Ezek a torz pénzügyi ösztönzők ugyanakkor könnyen konzerválják a rendszert, a politikai döntéshozók pedig láthatóan csak szükségmegoldásokkal operálnak.

A bérrendezés tehát elveheti a hálapénz erkölcsi alapját, azonban nem nyúl hozzá annak okához. A magas fizetés önmagában sosem, sehol nem tudta megakadályozni a korrupciót, hisz a korrupció célja nem a korrumpálandó személy vagyonának gyarapítása, hanem a pénzt adó fél jogtalan előnyszerzése. Az egész ágazat komplex átstruktúrálása, a beteg oldali ösztönzők megszüntetése, egyfajta franchise-effektus bevezetése és a társadalom egészének szmléletváltása szükségeltetik ahhoz, hogy ez érdemben változhasson. Ha a Rezidens Szövetség el tud indítani valamit ebbe az irányba, az nagyon nagy dolog lesz, reménykedjünk benne, hogy sikerrel járnak.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a facebookon!

 

Bemutatkozó konferencia

0 Komment
0 Reblog

Múlt hét pénteken, május 24-én került megrendezésre a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület és a szike blog bemutatkozó konferenciája igen igényes környzetben, a belvárosi President Hotelben. Legnagyobb örömünkre szép számmal vettek részt érdeklődők a rendezvényen, széles körben képviseltette magát sokféle korosztály és szakma. A rendezvény nagyon jól sikerült, sok tapasztalattal és hasznos kapcsolattal lettünk gazdagabbak mindnyájan. Vendégelőadóinknak ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy vállalták a szereplést, előadásaikkal meghatározták Ők maguk is a rendezvény színvonalát. Az egészségpolitika, egészségügyi finanszírozás és az e-health, mint vezérfonal jellegű témák jó választásnak bizonyultak, szerencsére sok kérdést és problémát vettettek fel a jelenlévők köreiben. Reméljük egyre többen csatlakoznak majd egyesületünkhöz, akár hivatalosan, akár csak egy-egy jó tanáccsal, jó kapcsolattal és segítségnyújtással. Bíztatunk mindenkit, hogy keressenek minket bizalommal! Reméljük, hogy sok ilyen, és még jobb konferenciát tudunk majd rendezni a jövőben is.

Üdvözlettel

F|M|E egyesület

fmeegyesulet.hu

https://www.facebook.com/FMEegyesulet

Tetszett a cikk? Kövessen minket a facebookon!

A béremelések újabb lépcsőjét hajtja végre az egészségügyállamtitkárság (tudom,tudom: az állam) az egészségügyi dolgozók körében. Szócska Miklós hivatalosan is bejelentette; „...minden egészségügyi dolgozó kap béremelést ebben a szakaszban, különböző mértékben”. Az orvosok, ápolók, szakgyógyszerészek díjazásának megemelését a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóemeléséből származó mintegy 30 milliárd forint fedezi. Nem épp stadionnyi, de azért számottevő összeg. Ebből a pénzből az orvosok közül a rezidensek/szakorvosjelöltek (és a 450 ezer forint felett kereső orvosok) januárig visszamenőlegesen bruttó 10 000 forint emelésben, a szakorvosok bruttó 40 000 forint béremelésben részesülnek. Csak a tisztánlátás végett: ezzel az emeléssel együtt egy kezdő orvos nettó bére pótlékokkal és illetménykiegészítésekkel körülbelül 150-160 ezer forint, egy 10-15 éve szakorvos kollégáé körülbelül 200-220 ezer forint lesz (ügyeletek nélkül). A béremelések nem épülnek bele az alapbérbe, ami azt jelenti, hogy az ügyeleteket ezentúl is a korábbi bérekből számítják majd.

 

Orvosi bérek alakulása 2002-2012 Forrás: KSH, MTI

A szakdolgozók végzettségtől függően 10 és 41 ezer, a 410 főt jelentő klinikai szakgyógyszerészek mintegy 45 ezer forintos béremelést kapnak majd - ők a korábbi emelésekből nem részesültek. Ebben az idei körben egyébként majdnem 100 ezer dolgozó jut majd plusz forráshoz. Hosszútávú életpályamodellről továbbra sincs szó, remélem azért lassan belátja a politika, hogy csak ez jelenti a megoldást az ágazat bér jellegű problémáira. Egyelőre az emelések ellenére is - mind nemzetközi mind hazai viszonylatban -  rendkívül rosszul pozícionált az egészségügyi dolgozók bérezése. Ettől függetlenül ezeket az erőfeszítéseket nem szabad alábecsülni, mindenképp számít minden(sajnos) fillér, és kis hazánkban már az is figyelemreméltó teljesítmény, hogy a béremelések fedezetéül valódi forrás szolgál, így ez fenntartható, nem pedig hitelekből, azaz a semmiből fedezzük ezeket a kiadásokat.

Pályakezdő fizetések Forrás: privatbankar.hu

orvosi_berek.jpg- Forrás: Munkaviszonyban Álló Orvosok Európai Szövetsége (FEMS)

Tetszett a cikk? Kövessen minket a facebookon!

Valódi humán erőforrás-krízis?

Nyilvánvaló, hogy a hazai (szak)sajtó is előszeretettel használja a humánerőforrás jelen helyzetére a krízis kifejezést, hisz a megfelelő dramaturgiai hatás elérése érdekében a megfelelő eszköztárhoz illendő nyúlni. Sokkal inkább gondolom helyesnek a krónikus hiány megfogalmazást, már csak azért is, mert jobban kifejezi a jelenség időbeliségét és viszonylagos ”kompenzált” jellegét. Krízis esetén hajlamosak vagyunk egy váratlan, akut eseményt vízionálni, mely azonnali beavatkozás hiányában az adott rendszer – legyen az élő vagy élettelen – gyors funkcióvesztéséhez és/vagy halálához vezet. Az egészségügy esetében azonban egy lassú, de biztos leépülésnek lehetünk tanúi mind a dolgozók számát, mind hozzáállását, valódi hivatástudatát tekintve. Nyilvánvaló, hogy az okok csak részben (igaz, nagy részben!) anyagi jellegűek; a munkakörnyezet, a társadalmi megbecsülés erodálódása és a szakmán belüli hierarchikus viszonyok okozta torzulások mind szerepet játszanak abban, hogy ez a folyamat lassan, de biztosan haladjon előre. Az egészségügyi dolgozók előtt pedig számtalan lehetőség adódik arra, hogy máshol folytassák. Ahogy korábbi posztomban már szót ejtettem róla; az orvos ugyanis hiánycikk.  Nem csak itthon, de majd’ mindenhol a világon, így az Európai Unió területén is. Ezáltal a dolgozóknak szerencsésebb országokban – mint mindennek ami iránt nagy a kereslet és kínálata kicsi- jelentősen felmegy/felment az ”ára”; nem csoda tehát, hogy akár tízszeresével is meghaladhatja egy nyugat-európai gyógyító bére a hazai orvosét. Ráadásul „készen” kapják a szakdolgozót, így megspórolva azt a rengeteg pénzt és időt, amíg saját állampolgáraik közül pótolhatják a hiányt. A helyzet tehát világos, sok érv van a nyugati serpenyőben, kevés (és legtöbbször csupán lelkiismereti ok) a keleti végén. Gyorsan kell taktikát váltanunk, ha nem akarunk a Nyugatnak szakdolgozókat képezni.

Jelenlegi helyzet

Hány orvos van ma magyarországon? A KSH adatai szerint 2011-ben  mintegy 34 000 orvos dolgozott Magyarországon.

 

Orvosok száma hazánkban, forrás: KSH, MTI

 

Ezek az adatok egy kicsit azonban mindig csalókák. Egyrészt nem világos, hogy 2004 és 2005 között hová tűnt 6000 orvos, illetve 2007 és 2008 között honnan és hogyan vettünk vissza  4000 orvost, másrészt bevallottan problémát jelentett mindig is a szaktárcának, hogy pontosan hány orvos dolgozik a rendszerben. A regisztrált pecsétek száma, aktív munkahelyek száma, EEKH regiszter, orvosi kamarai tagság; egyik sem alkalmas arra, hogy pontos számot mutasson. Bár nagyságrendileg megbízható adatokkal van dolgunk, és a tendenciák is valószínűleg helyesek, azonban a hajszálpontos adatokkal nem árt szkeptikusan bánni.

A fenti adatok alapján látható, hogy az orvosok számában az utóbbi 10 évben csupán mintegy 10 %-os csökkenés következett be azonban tudnunk kell, hogy emellett az orvosi kar átlagéletkorának emelkedése és a területi, valamint a szakmákbeli eloszlási különbségek jelentik a legnagyobb gondot. Míg Budapesten a 100 ezer főre eső orvosok száma majd eléri a 600-at, addig Kelet-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez a szám 235 orvos/100 000 lakos (lakossági adatok: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/megy/122/szab122.pdf) . Különösen érzékenyen érinti a kor- és területi megoszlás kérdése a mintegy 6500 fős háziorvosi kart.

Orvosok életkor szerinti megoszlása. forrás: vg.hu

Jól látható, hogy az orvosi kar öregedése az egyik legnagyobb kihívás elé fogja állítani az egészségügyet. A külföldre távozó orvosok nagy része fiatal, sokuk frissen végzett orvos.

Jelenleg a 4 orvosi egyetem képzése nagyjából képes pótolni a távozó (pontosabban igazolást kiváltó!) orvosok számát, azonban sokan egyetem után hiába maradnak itthon, mégsem kezdik meg a szakorvosképzést, azaz ”pályaelhagyók” lesznek, a kieső nyugdíjasokat (ne adj Isten elhunyt vagy betegség miatt kieső orvost) pedig nem pótolja ez a szám. Arról nem is beszélve, hogy tapasztalt kollégát cserélünk ”nullkilométeres” szakorvosjelöltre.

Külföldre távozni kívánó orvosok száma. Forrás: EEKH/MTI


Külön érdemes megtekinteni ezen adatok médiakommunikációját két külön szervezet szemszögéből, pontosabban az érintett minisztérium és a vg.hu nézőpontjából:)

 orvoselvandorlas_2012.11.jpg

Várható tendenciák

Ambivalens érzelmekkel tekintek a jövőbe. Egyrészről vannak próbálkozások, melyeknek hatása is érezhető; növelték az utóbbi években az orvosképzés keretszámait, így a jelenleg felvett diákok nagyjából fedezik /fedeznék az évi becsült 1100-1200 fős migrációt. Azonban 6 évvel ezelőtt ez a szám (a végztettek száma) ennél még valamivel kevesebb volt. A különböző helyi ösztönzők (fizetéskiegészítés, lakhatás), valamint az általánosan bevezetett financiális ösztönzők (Markusovszky-ösztöndíj, hiányszakmák plusz 50%-os keresete) mind egy-egy aró lépés afelé, hogy itthon tartsuk a fiatal orvosokat, azonban nem oldja meg az idősebb szakorvosgeneráció gondjait, bérfeszültséget generál és átmeneti (!) megoldások. A tavalyi béremelés már szélesebb réteget érintő beavatkozás volt, azonban ennek alapbérbe történő beépítése, illetve a szakdolgozók kompenzálása azóta sem történt meg. A munkakörnyezet javítása és az ún. életpályamodell kidolgozása szintén várat magára; tűzoltás folyik csupán, a parázs mindvégig megmarad.

Ezek azonban mégis pozitív intézkedésnek tekinthetők, az ambivalens érzelmeket inkább a kényszernyugdíjazás egészségügyi ágazatra való kiterjesztése, és azt ezt követő zavar okozza. Teljesen indokolatlannak tűnik az oly látványosan és sokat ”féltett” ágazat íly módon való megerőszakolása, ráadásul úgy, hogy végül minden dolgozó mentességet kap ez alól, azonban jóval hosszadalmasabb és megalázóbb módon, mintha ágazati mentességről beszélnénk.

A jövőben jelentős fordulatot a tendenciákban nem látok. Az európai Bizottság előrejelzése szerint az Unióban 2020-ra mintegy 1 milliós humán erőforrás-hiány várható, így az elszívás tovább fog folytatódni. Csak és kizárólag úgy változtathatunk ezen, ha anyagi és struktúrális változtatásokkal, valódi életpályamodellel várjuk az egyetemről kikerülő és esetleg hazatérő orvosainkat. A rendszer látványosan összeomlani biztosan nem fog, azonban még többet ülhetünk majd a váróban, tovább nyúlik a várólista és még tovább tart majd egy szövettani lelet validálása is.

«
1234

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

Utolsó kommentek