szike

Kórházi adósságállományról, életpályamodellről beszélt a napokban Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Jómagam többször írtam már az egészségügyi intézmények rekordméretű, 110 milliárd forint feletti rövid lejáratú hitelállományáról, mely (túlnyomórészt) a beszállítók felé halmozódott fel 2012 utolsó hónapjaira. Ez az összeg az e-alap  teljes járulékbevételeinek 12-13%-a,  a teljes gyógyszertámogatás mintegy 40%-a, a háziorvosi ellátásra szánt összeg majd másfélszerese! Nem győzöm eléggé hangsúlyozi, menyi pénzről van szó, milyen óriási az alulfinanszírozottság, és ez milyen problémákhoz vezet. A beszállítók egy része már csak azonnali fizetés mellett hajlandó teljesíteni a szolgáltatók megrendeléseit, némely esetben jelentős áremeléssel, így  beépítve az árba a tartozásokat is.  A hitelek nem csak nominálértéken, de reálértéken és az e-alap kiadásaihoz viszonyítva is jelentősen nőttek; míg 1999-ben csupán mintegy 11 milliárd forintos hitelállomány keletkezett, amely az e-alap akkori kiadásainak 1,5%-át tette ki, addig 2012-ben a fent említett 110 milliárd forint már az egészségügyi közkiadások 8%-át jelenti. Reálértéken pedig megötszöröződött a hitelállomány (6%-os diszkontrátával számolva). Mindezt már korábban is leírtam, azonban fontosnak tartom újra felemlíteni, egyrészt a tisztánlátás végett, másrészt a kórházszövetség elnöke által az interjúban is említett életpályamodell tárgyalása okán.

Az ígéretek szerint ugyanis március 7-én indul/folytatódik (nézőpont kérdése) az egészségügyi dolgozók bértárgyalása.  Az ágazat minden szektora szeretne részesülni a tortából, elsősorban természetesen azok, akik a tavalyi körből kimaradtak, vagy csak igen csekély szelethez jutottak hozzá. A közalkalmazott orvosok tavaly nyáron bruttó 65 ezer forint keresetkiegészítést kaptak, januárig visszamenőleg (illetve közülük körülbelül 16 ezer orvos), amelyet jelenleg is alapbéren kívüli juttatásként kapnak meg az érintettek (azaz a pótlékok nem emelkedtek, hisz az alapbér határozza meg ezeket). Ezen kívül mintegy 65-70 ezer szakdolgozó kapott kisebb-nagyobb béremelést (átlag bruttó 15-20 ezer forintot). Ezt követően az államtitkárság ígéretet tett arra, hogy idén is folytatódik az ágazati bérrendezés és az életpályamodell kidolgozása. Néhány évtizede folyik már az a bizonyos életpályamodell-kreálás, meglehetősen kemény munka lehet, egyelőre ugyanis még nem láthattunk egy kormány részéről sem tényleges tervezetet konkrét számokkal, nemhogy szándékot annak végrehajtására. Véleményem szerint most is célszerűbb lenne egy hosszabb távú, lépcsőzetes, mérsékelt, de folyamatos reálbér-emelés évről-évre minden ágazatban dolgozónak, semmint egy-egy csoportnak juttatott kisebb-nagyobb bérkiegészítés (bérszámfejtési dokumentum alapján ún. „közalkalmazotti illetménynövelés”). Sikerült a tavalyi bértárgyalás során is egy igen feszült helyzetet teremteni a szakmán belül, nem is beszélve arról, hogy lassan már a munkáltató sem tudja ki mennyi emelést kapott...

Orvosi bérek Európában, 2011 (forrás: FEMS - Federation Européennedes Médecins Salariés)

De próbáljunk meg pozitívan tekinteni arra, ami van/lesz. A Népszabadság értesülései szerint mintegy 50 milliárdos keretre számíthatnak idén az egészségügyi dolgozók, ami tulajdonképp nem is olyan kevés, persze a teljes ágazatban minimum 100-130 ezer dolgozóról beszélünk (bár ha ennyit harangoztak be gyanítom ennél kisebb lesz a keret). Ugyanakkor, ahogy a nol.hu megemlíti:  „Szócska Miklós néhány napja azt mondta, az államtitkárságnak konkrét, számszerű béremelési ajánlata nincs, a szakmai szervezetekkel közösen fogják kidolgozni azt, hogy milyen ösztönzők jelenjenek meg a rendszerben.” Mindenképp üdvözlendő, hogy ezekben a kérdésekben a szakmai szervezetekkel egyeztetnek, bennem azonban még mindig ellenérzést vált ki ez a "kiscsoportos", megkülönböztetett, ad hoc jellegű, eseti pénzosztás. Egész egyszerűen nem érzem fenntarthatónak, kiszámíthatónak és biztonságosnak. Viszont megosztó, könnyen támadható és ráadásul könnyen visszavehető (nem alapbér...). De legalább van, eddig még ennyi sem jutott, ezt el kell ismernem. Semmiképp sem nevezném ugyanakkor életpályamodellnek!

Lesz tehát valamilyen formában, valakinek, valamennyi béremelés, ez egyre valószínűbb. Mik lehetnek ennek az előnyei? Mérsékelheti a szakképzett munkaerő elvándorlását, így a krónikus munkaerő-hiány ellen hat, igaz, egyelőre csak lassítja majd a folyamatot. 2012-ben valamivel kevesebb orvos döntött a külföldi munkavállalás mellett az EEKH adatai alapján, azonban ez a szám (közel 1000 fő) hozzávetőlegesen az egyetemeken végzett friss orvosok számával egyenlő, tehát a nyugdíjba vonuló, vagy más ok miatt kieső gyógyítókat nem pótolja senki. Még rosszabb a helyzet a szakdolgozók, ápolók terén, itt mintegy 70%-os a növekedés (314 fő helyett idén már 518-an döntöttek a távozás mellett, igaz jóval nagyobb dolgozói létszámból). Az egészségügyi dolgozók exodusa ellen tehát gyógyírként hathat. Megszünteti a hálapénzt? Kiváló és hangzatos érv, azonban csupán annyiban igaz, hogy bérrendezés nélkül nem szüntethető meg a hálapénz, de a fizetések rendezése messze nem elégséges feltétele az informális kifizetések felszámolásának! Várólista, ellátás minősége, hozzáférhetőség, betegbiztonság, finanszírozhatóság, hatékonyság stb. ? Nem, nem, nem... Ne legyünk naívak, ne várjuk az ellátás javulását csak attól, hogy emeljük a rendszerben dolgozók bérét. A gond az, hogy ezt az államtitkárságon kívül is látni fogják, és amikor az NGM-ben felteszik majd a kérdést (mert fel fogják!), hogy ugyan miért nem változott, javult a rendszer output-ja, miután mintegy 100 milliárd forint plusz forrást (tavalyi és idei emelés) fektettek az ágazatba, nos, nehéz lesz válaszolni (ugyanakkor le fogják vonni a megfelelő következtetéseket...). Persze tudjuk, hogy azért, mert semmilyen más feltétel nem változott.

Félreértés ne essék, az ágazati bérek szégyenteljesen alacsonyak, ezek rendezése nélkül nem lehet rendbetenni az egészségügyet, vagy meggátolni a (fiatal) dolgozók elvándorlását. Azonban az erőforrásteremtés, finanszírozás, makroallokáció átgondolása nélkül, struktúraváltás nélkül, valamint a biztosítási csomagok és az ösztönzők újragondolása nélkül nem lesz kézzel fogható pozitív változás (GDP-hez viszonyított minimum 1%-nyi plusz forrás bevonása, fekvőellátás racionalizálása a járóbeteg-ellátás megerősítése mellett, vásárlói attitűdök erősítése stb.). Pusztán ezzel nem szüntetjük meg a hálapénz gyökereit sem; amíg a beteg hozzáférése a szolgáltatásokhoz esetleges, és sorsa a végpontokon „puha besorolás” mellett dől el (azaz minimalis transzparencia mellett sokszor az orvos-beteg találkozó alkalmával, a torz „ösztönzők” alapján), addig fennáll a pénz általi előnyszerzés lehetősége is.  A fent leírt alulfinanszírozottság és a rossz struktúra okán eleve olyan ösztönzők épültek a rendszerbe, amelyek mellett lehetetlen ésszerű müködést várni az ágazattól. Béremeléssel javulhat ugyan a dolgozók hangulata és pénzügyi helyzete, dönthetnek néhányan a hazai munkavállalás mellett, azonban a változáshoz ennél több kell, az életpályamodell pedig ennél sokkal-sokkal többet jelent. A valódi életpályamodell nem csak néhány tízezer forintos esetleges bérkiegészítés, hanem egy szerethető, fenntartható, betegközpontú egészségügyben való hivatásszerű munkavégzéshez vezető út, egy olyan ellátórendszerbe, ahol a rendszerszintű fiskális gondok csupán az egészségpolitikusok és a kórházigazgatók problémái, és nem az ágazatban dolgozók kényszerülnek erejükön felül megküzdeni az összeomlás határán egyensúlyozó rendszerbe száműzött betegekért.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!