Sokszor halljuk a panaszáradatot; kevés a pénz az egészségügyre. Több kellene. Sokkal több. Nincs műszer, nincs gyógyszer, sok a beteg, kevés az orvos... De tudjuk –e, hogy mennyi az annyi? És azt, hogy más országokban, hozzánk hasonlókban és gazdagabbakban mennyit költenek?

Nem könnyű kérdés, nem mindegy ki teszi fel és ki válaszolja meg. Éppen ezért nem is lehet egyértelmű választ adni arra, hogy mi a kevés, és mennyi lenne az optimális. Ha valahol hallunk egy adatot, akár korrekt forrásokkal alátámasztva, csak akkor tudunk azzal vitába szállni, ha nagyon jól ismerjük a rendszert. Ugyanis mindig felmerül a  ”mihez képest?” és a ”nézőpont kérdése”. Hogy ez olykor mennyire igaz, azt be is bizonyítom; pillanatok alatt meggyőzöm a blog olvasóját, hogy igenis sokat költünk, majd megcáfolom saját magam. Mert nézőpont kérdése, ugyebár.

Sok?

Kezdjük néhány ország egészségügyi ráfordításaival, szándékosan kihagyva Magyaroszágot (GDP százalékában, közkiadás):

WHO_expenditure_allami.jpg

A szűkebben vett régiónkra tehát durván 5,5-6,5% közötti értékek voltak jellemőek 2010-ben, szlovénia valamivel magasabb értéket produkált. Ezzel szemben Magyarországon 2012-ben az e-alap kiadásai 1 755 milliárd forintot tettek, ki, mely a 2012-es bruttó hazai össztermék 28 276 milliárd forint volt. Gyors számolás után látható, hogy 2012-ben az egészségügyi alap kiadása a GDP 6,2 %-a volt. Ez nem marad el a régiós átlagtól (az európaitól természetesen igen).

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a magánkiadások 2010-es ksh adat szerint is már 752 milliárd forintra rúgtak (2012-ben ennél garantáltan több volt, tehát ezzel felfelé biztosan nem torzítok), akkor a köz+magán kiadás 1755+752 = 2507 milliár forint volt, ami a GDP kb. 8,9 %-a.

Ez pedig meghaladja, de minimum megegyezik (Szlovákia esetében) bármelyik velünk hasonló gazdasági helyzetben lévő országéval, és nem marad el jelentősen néhány nyugat-európai országétól sem. Tehát bőven eleget költünk, alátámasztottam atombiztos számokkal, nem igaz?

 

Kevés?

Persze látszólag a fenti okfejtés megdönthetetlen, és bizonyos értelemben az is, mert amit leírtam, az mind igaz, de a számok olykor egy picit hazudnak is.

Az e-alap kiadási oldalán, a pénzbeli ellátásokon belül ugyanis szerepel egy könnyed 342 milliárd forintos tétel, rokkantsági, rehabilitációs ellátások címen. Ez egészen konkrétan a rokkantnyugdíj. Keep calm and take a deep breath, igen, a GDP 1,2 százalékát költjük rokkantnyugdíjra. Ez szerintem önmagában némi magyarázatra szorul, de ez nem ennek a blognak a témája, mindenesetre ezt nyugodtan vonjuk le a fent írt 6,2%-ból. Ez ugyanis szociális segély, nem egészségügyi kiadás, nem megelőzés, nem gyógyítás és nem, nem rehabilitáció! Rögtön helyben vagyunk, 5% GDP arányosan. Ez viszont már a régió legalacsonyabb ráfordítása.

rokkantsagi_ellatas.jpg

A magánkiadások valóban aránytalanul magasak, 2012-ben szerintem a teljes egészségügyi kiadások durván 35%-át a magánkiadások tették ki, ez meglehetősen soknak számít. Ráadásul ennek jó része követhetetlen formában kerül bele a rendszerbe, és nem a közfinanszírozott ellátásba folyik be.

Még szomorúbb a kép, ha a fejenkénti ráfordításokat nézzük (még vásárlóerő-paritáson számolva is, jóllehet az egészségügyben szerintem ez sokszor értelmezhetetlen).

common_kiadas_per_fo_euro_pps.jpg

Ezt a kevés forrást sem tudjuk sajnos ésszerűen elosztani. Annak ellenére, hogy – véleményem szerint hibásan - egy erősen fekvőbeteg-ellátás irányába túlsúlyos rendszert tartunk fenn, az erre fordítható forrásaink aránytalanul kevesek. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ugyanakkor órási szeletet hasítanak ki a büdzséből. Fontos megjegyezni, hogy ezek a „termékek” mindenhol a világon szinte ugyanazon a piaci áron kerülnek forgalomba, így ha megfelelő minőségű, inovatív gyógyszereket akarunk adni a lakosságnak, akkor továbbra is kénytelenek leszünk (illetve lettünk volna!) áldozni erre – nyilvánvalóan a kevésből ez nagyobb szeletet hasít ki, mint a nyugati államok esetén.

Egészségügyi kiadások megoszlása: világos kék- fekvőbeteg-ellátás, világos szürke- járóbeteg-ellátás, sötétkék - krónikus ellátás, sötét szürke - gyógyszer, gyógyászati segédeszköz

pharmaceutical_spending.jpg

Érdemes tehát odafigyelni, amikor ilyen adatokat olvasunk, elemzünk; miből áll össze, nettó vagy bruttó bevétel/kiadás, nominálérték, reálérték vagy vásárlóerő-paritás...Nyilvánvalóan sokszor a GDP-arányos adat is csalóka, főként most, amikor nem a stabil növekedés korszakát éljük; teljesen inhomogén, hogy mely államnak sikerül minimálisan növekednie. Így pedig akár változatlan GDP arányos ráfordítás mellett is csökkenthetnek a források reálértékei.

Persze nálunk a cél első körben az, hogy ennyi forrásból hogy lehetne a legjobbat kihozni a rendszerből, mert ez sem lehetetlen. Mielőtt százalékokra ácsingózunk fel kell tennünk végre a kérdést, hogy biztosan ez –e az a rendszer, az a struktúra, amelybe több pénzt kell, hogy követeljünk.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is!

META Egészség-gazdaságtani konferencia

0 Komment
0 Reblog

Nem szokásom más szakmai rendezvényét népszerűsíteni a blogon, azonban a META konferenciái színvonalukkal és elfogulatlanságukkal abszolút ritka és üdítő kivételt képeznek a hazai konferencia-palettán. A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság június 19-20-án rendezi meg VII. Egészség-gazdaságtani konferenciáját és továbbképzését. A rendezvény helyszínéül a budapesti Best Western Hotel Hungária szolgál majd. Mindenkinek, aki az egészségügy, egészség-gazdaságtan iránt érdeklődik, vagy egyszerűen kíváncsi az ágazatra és annak jövőére, azoknak tiszta szívvel ajánlom ezt a rendezvényt!

REGISZTRÁCIÓ, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

Meghívó, program és a kiemelt témák:

Ezúton szeretnénk tájékoztatni minden érdeklődőt, hogy  az idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre  az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja és a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság

IME-META Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzése és Konferenciája.

A konferencia időpontja: 2013. június 19-20.

 

Helyszíne: Best Western Hotel Hungária

1074 Budapest, Rákóczi út 90.

 

 

A 2013. évi konferenciánk kiemelt témái:

  • Milyen makrogazdasági környezettel számolhat a hazai egészségpolitika a közeljövőben?
  • Tekinthetünk-e a válságra lehetőségként, vagy megkerülhetetlen és mindent aláaknázó átokként kezeljük?
  • A hazai ellátórendszer struktúraváltásának hatásai, tapasztalatai
  • A befogadás-politika aktualitásai
  • A személyre szabott medicina lehetőségei, technológiaértékelése
  • Orvos-technológia az onkológia területén
  • Egészségpolitika és egészség-gazdaságtan a fiatal generáció szemével
  • Nemzetközi szekció:

Milyen egészség-gazdaságtani, egészségpolitikai kihívásokat jelent a személyre szabott orvoslás egyre szélesebb körű elterjedése?

·         Kerekasztal beszélgetés: Hogyan látják a védőoltások (vakcináció) aktuális kérdéseit a hazai oltóanyagpiac szereplői?

A jövő itt van - utat tör az E-Health

0 Komment
0 Reblog

1700 kórházi ágyat szerelnek fel Ausztriában multimédiás kijelzőkkel  - adta hírül az sg.hu. Ez az összes kórházi ágy mintegy 3%-át jelenti Ausztriában, mindenképp jelentős szám. A készülékek 2016-ig összesen 27 intézménybe (12 kórház, 12 geriátriai központ és 3 bentlakásos otthon) jutnak majd el. A betegágy melletti érintőképernyők elsősorban, vagy inkább első körben szórakoztatási céllal lesznek telepítve a pályázati nyertes A1 mobilszolgáltató által. Több, mint valószínű, hogy ugyanarról az eszközről van szó, amelyet az A1 telekom már 2011-ben is tesztelt egy bécsi kórház idegsebészeti osztályán.

A terminálon lehet internetezni, filmezni, játszani, tartani a kapcsolatot a családdal, barátokkal és természetesen orvosszakmai célokra is használható; a beteg oktatására, leletek bemutatására, viziteken demonstrációra, esetmegbeszélésre és döntéstámogatásra stb. . Találtam egy  bemutató videót is, egész jól kivitelezett, azt is megtudhatjuk belőle, hogy az átlag osztrák is Tivoli Audio rádióval mászkál :)

 

Látható, hogy mennyi felhasználási területe lehet egy ilyen eszköznek, és ez csak a jéghegy csúcsa. Gondoljunk bele, ha például rá lehetne csatlakoztatni majd egy (akár vezeték nélküli) ultrahang fejet, és pillanatok alatt bele lehetne pillantani az akutan panaszos betegbe, vagy azonnali videókonferenciát kérni egy specialistától, a teljes lelet és a kórtörténet megosztásával úgy, hogy a beteget magát is látja a távoli kolléga, kérdezhet tőle. Minden betegadat egy külső munkaállomáson azonnal megjelenhet, a kommunikációs lehetőségek legszélesebb tárházával, tényleges valós idejű kontrollal, akár távolról is.

Mindenképp ez a jövő, és az IT, valamint a multimédiás szektor innovációi lassan lecsöpögnek a betegellátásba is, persze sajnos mindez sok-sok pénzbe kerül. Előbb-utóbb azonban robbani fog ez a bomba, és remélhetőleg - hitem szerint - nagy áttörést, bizonyítékokon alapuló, azonnali döntéstámogatást és hatékonyabb betegellátást fog jelenteni az e-health elterjedése a mindennapi egészségügyi ellátások során.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

A napokban jelent meg a WHO „The European health report 2012” tanulmánya, mely részletes, mégis átfogó képet ad a WHO országok egészségügyi helyzetéről, tendenciáiról, társadalmi-gazdasági összefüggéseiről. Ebben a posztban azokat az érdekességeket, fontos adatokat, összefüggéseket szeretném kiemelni, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy lássuk hogy áll hazánk egészségügye és egészségünk. Mindenki számára érthető, figyelemfelkeltő, ”ébresztő” tényeket próbálok majd sorolni, elsősorban kiragadott ábrákon és az ezek mellé fűzött magyarázaton keresztül. / Az ábrák a WHO jelentéséből és adatbázisaiból származnak - képek címére kattintva azok teljes felbontásban is megtekinthetőek/

 

Meddig élünk, hányan halunk?

 

Születéskor várható élettartam

Bizony van mit behoznunk, a születéskor várható élettartam (ffi és nő egyben) ma Magyarországon durván 74 év. Ezzel sajnos a saját régiónktól is elmaradunk, de természetesen ez az érték folyamatosan növekszik hazánkban. A probléma csak az, hogy a növekedés üteme, ”meredeksége” nem kielégítő, a tendencia azonban vitathatatlan.

Standardizált mortalitási arányszám

Sajnos a 100 000 főre eső standardizált (azaz egy standard korfára ”illesztett”) halálozásban átlag felett teljesítünk. Ne legyenek illúzióink, ha megnézzük, az átlagot is a hozzánk hasonló mutatókkal rendelkező országok húzzák fel, a régió (V4) itt is jobban teljesít. A kevés születésszám és a kiugróan magas mortalitás nem csak a fogyó társadalmunk miatt nem "mutatós" eredmény, de hosszú távon rontja a gazdaság versenyképességét és fenntarthatatlanná a felosztó-kirovó rendszereinket is. Az egészséges társadalmi szerkezet és korfa nem csak egészségügyi, de közvetlen gazdasági érdek!

 

Miben halunk meg?


Keringési rendszer betegségei, daganatok, alkohol, dohányzás

 

 Halálozások okai korcsoportonként

A halálozások túlnyomó része nyilvánvalóan idősebb életkorra tehető, így a WHO országokban az összhalálozások mintegy 50%-ért a keringési rendszer betegségei, kb. 20%-ért pedig a rosszindulatú daganatok tehetőek felelőssé.  Látható tehát, hogy ez a két betegségcsoport meghatározó a fentebb említett magas összhalálozás szempontjából. Mondanom sem kell, hogy mindkettő esetében rosszul állunk, különösen aggasztó a tumoros halálozások magas száma Magyarországon, illetve ennek rossz tendenciája.

 Tumoros betegségek halálozása

Látható, hogy minden befektetett költség és munka ellenére a daganatos betegségek halálozásában ugyanott tartunk – miközben a kilencvenes években tapasztalható volt egy hullám - , ahol 33 évvel ezelőtt voltunk. Más országok tendenciái magukért beszélnek; újabb magyarázat arra, miért nem csökken a halálozásunk. Rengeteg erőfeszítést teszünk a tumoros betegségek gyógyítása érdekében, azonban felmerül a kérdés: jó a stratégiánk? A számok alapján biztosan nem.

Az elemzés további jelentős haláloki tényezőként említi az alkoholt és a dohányzást, pontosabban ezek következményeit. A durván 33-34%-os dohányzási aránnyal előkelő helyet foglalunk el a ranglistán, ez komoly betegségterhet von maga után. Megbecsülni sem könnyű a dohányzás jó- és rosszindulatú légzőszervi betegségeken túli egészségkárosodás társadalmi terheit.

Rendszeres dohányzók

Az alkoholfogyasztás terén sincs szégyenkeznivalónk, azonban szakértők szerint a következményes májbetegségek kialakulásában az elfogyasztott alkohol minősége is meghatározó jelentőségű; ez hazánkban nyilván nem túl magas színvonalú, főként nem a nagyivók tekintetében. A tanulmány alapján az alkohol az európai összhalálozás mintegy 6,5 százalékáért tehető felelőssé.

Fejenkénti átlagos éves alkoholfogyasztás

Az országok gazdasági-társadalmi helyzete és egészségi állapota közötti összefüggés régóta ismert. Külön felhívja a figyelmet a tanulmány arra, hogy az egyenlőtlenségek miatti egészségügyi eltérések, illetve az elátáshoz való hozzáférés nem csak országok szintjén, de országokon belül is tetten érhetőek és rendkívüli fontossággal bírnak.

GDP/fő - nominálérték - Bár sem a szövegben, sem a táblázatban nem találtam rá utalást, de ránézésre nominálértékeket tüntettek fel.

Némi érdekességgel szolgál a nemzeti GDP és a korai halálozás (64 éves kor alatti halálozás) kapcsolata

 GDP és a korai halálozás összefüggése

A korai halálozás mediánértékétől sajnos itt is odébb vagyunk, és a V4-ek is jobban teljesítenek. Elég egyértelmű üzenet az is, hogy egy olyan országnak sem sikerült a halálozási medián alá, vagy közvetlen közelébe kerülnie, aki a medián GDP alatt ”termel”.

 

Van tehát mit tenni, mind a lakosság körében a saját egészséghez való hozáállás, mind a mindenkori (szakma)politikai hozáállás tekintetében. Látható az is, hogy sokszor rosszabbul teljesítünk, mint ahogy tőlünk elvárható lenne. Első körben így a módszereket, a struktúrát és az egészségügy ”pozícionálását” lenne érdemes újragondolni. Egészségesebb, aktív, tettrekész társadalom nélkül a gazdasági stabilitás és növekedés is instabillá válik...



Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

Korábbi posztunkban már fejtegettük, hogy a blog ”mögött” alakulóban van egy egészségügyért tenni akaró,aktív civil kezdeményezés, egyesület. Fél éve tartó, sokszor nem akadálymentes munkánk eredményeképpen végül összeállt az a struktúra és az az ambíciózus, szakmailag is elkötelezett alapító csapat, akivel nekiláthattunk a munkának. Megalakítottuk a Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesületet (F|M|E). Meglehetősen hosszú út vezetett a mai napig, ennek egyik legfontosabb és továbbra is elsőrendű eleme maga a blog, ahol szakmai és olykor abszolút szubjektív magánvéleményünket, meglátásainkat próbáljuk minél szélesebb körhöz eljuttatni. Célunk egyrészt megismertetni a lakosságot az egészségügyi ellátórendszer alapvető működésével, problémáival és lehetőségeivel. Megpróbáljuk elemezni az egyes döntések valódi okait és következményeit, multidiszciplináris nézőpontból szemlélni a rendszer működését. Fiatal, ambíciózus és több területen szakértelmett szerzett (orvoslás, egészségpolitika, projektmenedzsment, pénzpiacok, közgazdaságtan, biztosítások, marketing) csapat állt össze, hogy egymás tudását kiegészítve, egymástól tanulva egy merőben új, közös, nyitott szemléletmóddal tekinthessünk az egészségügyre. Számtalan barátunk, rokonunk döntött úgy, hogy itthagyja az országot, máshol próbál szerencsét; sokan kényszerből, mások kényelemből tették ezt. Azonban ha itthon maradunk, akkor nem csak lehet, de kell is tennünk a saját jövőnkért, mert helyettünk ezt senki más nem fogja elvégezni. Elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy még sokat és gyorsan tanulhassunk, de elég képzettek ahhoz, hogy el merjünk, sőt, hogy el kelljen indulnunk ezen az úton. Innentől pedig csak rajtunk múlik, hogy azért válunk –e felelőssé, mert továbbra sem változik semmi, vagy azért vállaljuk majd a felelősséget, mert közel negyed évszázad után valóban változtatni akartunk és tudtunk. Az önrendelkezés számunkra nem csak jog, de felelősség is. Ugyanakkor a rendszer következetes kritizálását, a felelősök keresését és a körbe-körbe mutogatást, bár hatásos eszköznek bizonyult az utóbbi évtizedekben, de nem tekintjük követendő példának. Az ágazat hibáinak szisztematikus felkutatása, az alapos helyzetelemzés elengedhetetlen kiindulópontok, azonban egy partneri, építkező típusú viszony az, ami végre más alapokra helyezheti (nem csak az egészségügyben) a jelenlegi feudális és bebetonozott viszonyokat, szemléletmódot. Csak és kizárólag transzparens, világos és közérthető keretek között, egyértelműen indokolt döntések mellett lehet egy ágazat hatékony és működőképes, azaz fenntartható. A lakosság bevonása és egyetértése, közreműködése nélkül azonban semmilyen érdemi változás nem indítható el és nem hajtható végre. Megfelelő kommunikáció és változásmenedzsment mellett, széleskörű egyetértéssel és támogatással, egymás segítésével tudunk csak új alapokon építkezni, ehhez pedig szükséges az, hogy beszélgessünk. Őszintén. Szigorú szakmai indokok mentén, de nem csak szakmai nyelven. Tisztázva azt, hogy minden változás áldozattal jár, és igen, átmenetileg mindig rosszabb, de be kell bizonyítanunk, hogy megéri, mert túl sok a veszítenivaló; kevés egészségért sok pénzt kiadni a gazdagok luxusa, s mi nem vagyunk Amerika...

Végül hosszas szervezés után május 24-én, pénteken megtartjuk a szike blog és az F|M|E egyesület bemutatkozó konferenciáját. Ezen a délutánon a cél kicsit általánosan, közérthetőbben beszélgetni - meghívott előadóinkkal egyetemben - az egészségügyről. Nem a hagyományos ”konferencia érzés” és nyelvezet a cél, hanem egy kötetlenebb, több szemléletmódot magába foglaló, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató délutáni program lebonyolítása. Minden, az egészségügy és a saját jövője iránt érdeklődőt szeretettel várunk, a rendezvényünk ingyenes, ugyanakkor pont ezen oknál fogva, szűkös erőforrásainknak köszönhetően kissé korlátozott, így regisztrációhoz kötött. A programmal, regisztrációval kapcsolatos további információk megtalálhatóak a honlapunkon, illetve az egyesület Facebook-oldalán. Lesz kávé is, mi kell más?

Meglehetősen nagy öröm számunkra, hogy a blog indulása óta több alkalommal sikerült országos tévécsatorna műsorában elmondani a véleményünket (még ha volt, hogy csak egy mondatban is), illetve az origo hasábjain is kérték már segítségünket szakmai cikk írása során. A mai nap során pedig a Gazdasági Rádióban beszélgethettünk az egyesületünkről. Mindez nagyon jó visszajelzés számunkra, minden segítséget, tanácsot és közreműködő szándékot szívesen fogadunk és viszonzunk. Éppen ezért reméljük, hogy a fent említett konferencia jó alapot teremt majd további kapcsolatok építésére, kreatív és jövőbe mutató beszélgetésekre.

Üdvözlettel, az F|M|E Egyesület alapítói; Szász Levente, Mezősi József és Bálint Botond

Az egyesület honlapja és Facebook oldala

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

A Magyar Közlöny 51. számában megjelent 2013. évi XXV. törvény rendelkezik az állami kézben lévő gazdasági társaságok költségvetési szervek általi átvételéről az egészségügyben; magyarán minden gazdasági társaságot (kft., rt., kht. stb.) költségvetési intézménnyé alakítanak ellentmondást nem tűrően, nagyjából azonnal. Erre persze minden joguk megvan, hisz 100%-ban állami tulajdonról van szó, mégis furcsa ez az erőltetett államosítás és centralizálás az egészségügyben, hisz egyrészt szemmel láthatóan nem javul tőle a rendszer egyetlen eleme sem (kórházak, fekvőágyak számát racionalizálni nem lehet, a hitelállomány egyre magasabb, a központosított közbeszerzések sorra becsődölnek, a betegutak ma is átláthatatlanok és esetlegesek, a járóbeteg-szakellátás és az alapellátás továbbra sem kap kiemelt figyelmet), másrészt sok helyen a fenti folyamatnak pont az ellenkezőjét láthatjuk.

Összesen 28 intézményt érint a szabályozás, ezzel együtt mintegy 18 ezer munkavállalót is, akik ezek után közalkalmazottként dolgoznak majd tovább (azaz rájuk is érvényes lesz a kényszernyugdíj-mizéria). Az intézetek egy része gazdasági társaságként is veszteségesen működött, azonban akadtak olyan esetek is, ahol a menedzsment meglepően jól kézben tudta tartani a költségeket. Persze az igazán nagy intézetek esetén jóval nehezebb „nullszadósra” kihozni a büdzsét a jelen finanszírozási keretek között. Ezen társaságok tartozásait az állam természetesen átveszi, azonban már most hallani pletykákat, melyek „...fennálló tartozások fizetési határidejének 365 nappal történő meghosszabbításáról illetve a fennálló tartozások 50%-ának 10 havi részletben történő megfizetéséről” szólnak. Ez ráadásul gyakorlatban a maradék 50%-nyi adósság ”elmismásolását” is jelentheti, és a beszállítók jóindulata sem fog örökké tartani... Ez a hír nem feltétlen a frissen átvételre kerülő intézetekre igaz, azonban költségvetési intézményként jóval egyszerűbbé válik az ő hitelállományuk kifizetésének elodázása is. Néhány szempontból ugyanis alapvetően más a két intézményi forma gazdálkodása; a gazdasági társaságok hosszú távon nem halmozhatnak fel hiányt; két éven belül tőkésíteniük kell azt a fennmaradásuk érdekében. Az államnak, mint a ”vállalat” tulajdonosának tehát előbb-utóbb konszolidálnia kell az adott intézményt, ami ráadásul az ő szemszögéből, makrogazdasági szempontból hiánynövelő tételként jelentkezik. Ezzel szemben a költségvetési intézmény nem rendelkezik alaptőkével és hiányát csak abban az esetben köteles tőkésíteni, ha tartalékot halmozott fel, ami gyakorlatilag szerintem nem fordul elő. Ráadásul a költségvetési intézmény adósságának rendezése egyben hiánycsökkentő tétel is, így ha már mindenképp fizetni kell, akkor kozmetikai szempontból is jobban mutat a dolog. Arról nem is beszélve, hogy költségvetési intézményként nem kell elszámolni az eredménykimutatásban az amortizációval, amely szép összeget tehet ki, főként a nagyobb intézmények esetén, így ezentúl az év végi egyenleg is szebb lesz. Érdekes körülmény, hogy az amortizáció vasfoga csak a gazdasági társaságok területein pusztít.

Én egyelőre nem látom át, hogy mi a cél ezzel az államosítással, költségvetési intézményesítéssel, centralizálással, a még mindig bizonytalan kényszernyugdíjjal és újabban a vállalkozói jogviszonyt veszélybe sodró, baljós tervezgetéssel. Abszolút jó alkalom lenne mind a válság, mind egy erős centrális irányítás arra, hogy egy rendszert megújítsunk, átalakítsunk, de ennek semmi jelét nem látom sajnos. Sőt, inkább a régi beidegződés és módszertanok átmentése, bebetonozása mutatkozik, persze néha azért reménykedem, hogy ez csak a felszín és talán érdemi munkára is sok kerül majd. Ha lenne bármi érdemi kommunikáció a lakosság felé arról, hogy mindennek mi a célja, akkor talán nem gondolna mindig mindenki a legrosszabbra. Félek, hogy sok koncepció nincs az állandó, ad hoc változtatás és az egyébként mindent tönkretenni és felemészteni képes bizonytalanság mögött, inkább az ágazat minél kisebb forrásból való fenntarthatósága, ezáltali ”gazdaságossága” lehet megint az igazi cél...

Összeomlik -e az alapellátás?

8 Komment
0 Reblog

Nagy élvezettel olvastam dr. Fekete Imre háziorvos (ha minden igaz balmazújvárosi háziorvos) nyílt levelét az alapellátás jelenlegi helyzetéről. Világosan és viszonylag röviden foglalta össze a valódi gondokat, amelyek a megújulás útjában állnak. Ráadásul szerintem az egész egészségügy paradigmaváltásában is kulcsszerepet játszanak az alapellátás jelenlegi buktatói.

A levélből:

„A lakosság az alapellátást szabályok és barrierek nélkül folyamatosan túlterhelve azt igen sok esetben indokolatlan számban, indokolatlan kázusokkal keresi fel, vár mindenre megoldást. Ez a helyzet eredményezi azt, hogy a háziorvosi szolgálatok olyan tevékenységet is végeznek, amit nem kéne, ugyanakkor nem tud megfelelni annak, ami feladata lenne.”

Ebben a két mondatban gyakorlatilag megjelenik a lényeg. Sokszor a háziorvoshoz fordulásnak az ég világon semmi köze a valós egészségügyi szükséglethez, ugyanakkor szociális célokra használni egy (elvileg) méregdrága, professzionális egészségügyi rendszert óriási pazarlás, amit a legkevésbé mi engedhetünk meg magunknak. Egy nemrég megjelent cikkben, amely Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb településéről, Maglócáról szól, valami egészen kiváló és hihetetlenül életszerű példát találtam erre:

„...A helyi nyugdíjasok pedig feltalálták magukat: minden kedden rendel egy orvos a kultúrházban, így ők oda járnak trécselni. "Ilyenkor az is megy, akinek nincsen baja, csak akkor kitalál magának valamit" - mondta egy nyugdíjas.„

Bumm. Ez rendkívüli súlyú kijelentés, erről szól ma a háziorvosi rendszer! Ne gondoljuk, hogy egy nagyobb városban ne lenne kisértetiesen hasonló a helyzet! Ehhez jön még a "papírgyártó" funkció; receptírás, táppénz igazolás, szakorvosi beutaló...

Ahogy Fekete Imre is írja, valóban futószalag mellett dolgozó munkáshoz hasonlítható a pozíció. Holott az egyik legfontosabb feladatot kellene, hogy  ellássa  a háziorvos; s sokszor másod-, harmadszakvizsgával rendelkező háziorvosok kisebb praxisközösségeket alkotva komoly prevenciós tevékenységet kifejtve, erős kapuőri szereppel megáldva (azaz csak azok az esetek jutnának túl a háziorvoson, akik valamilyen speciális körülmény folytán valóban járóbeteg szakellátást igényelnek) igen hatékonyan végezheté a hozzá tartozó lakosság ellátását. Ehhez természetesen olyan anyagi ösztönzőrendszert kellene kialakítani, mely nem (csak) a fejkvóta alapú betegellátásban merül ki, hanem egy komoly edukációs, prevenciós és egyben holisztikus szemléletmódot erősít, erre ösztönöz a szolgáltató és a beteg (!) részéről egyaránt. Ne abban legyen érdekelt az alapellátást végző orvos, hogy a betegtől szabaduljon, mert ezren ülnek még kint (tisztelet a kivételnek!), hanem abban, hogy minnél kevesebb olyan beteg legyen, a körzetében, akinek magasabb szintű ellátást kell biztosítania. Ehhez természetesen több pénz is szükségeltetik, de mindenekelőtt komoly szemlélet- és struktúraváltás, valamint a háziorvosok bizonyos jogköreinek átgondolása, leginkább bővítése.

A háziorvosok száma bár kevés, de egyelőre nem kiugróan alacsony; ennyi háziorvossal, megfelelő szakszemélyzettel egy igen jól átgondolt és felépített rendszer véleményem szerint még működtethető lenne.

 1000 főre jutó háziorvosok száma 2010-ben (OECD és KSH adatbázis alapján)

Óriási gond van ugyanakkor a háziorvosi kar korfáját és területi eloszlását tekintve! A betöltetlen praxisok többsége természetesen vidéken, a gazdaságilag és társadalmi-szociális tekintetben elmaradottabb régiókban található (leginkább BAZ megyében). A háziorvosok életkorára vonatkozóan idézek egy 2011-es, alapellátásról szóló, egyébként kitűnő ÁSZ elemzést:

„Az ellátórendszer ellehetetlenülését vetíti előre az orvosok elöregedése és a rendszerbe belépő új orvosok alacsony száma, valamint az, hogy az országos átlagnál magasabb megbetegedési és halálozási mutatókkal bíró településeken az egy orvosra jutó betegek száma emelkedik. Az orvosok több mint harmada 50-59 év közötti és további harmada 60 év feletti. Az önkormányzatok nehezen tudják betölteni a megüresedő praxisokat, amit mutat a pályázati idők elhúzódása, a felosztott körzetek és a betöltetlen praxisok számának növekedése, a szakképzésben résztvevők alacsony száma.”

(A jelentésben egy nagy elírás azért van sajnos, aki esetleg olvasná az figyeljen oda; a 10 ezer lakosra jutó háziorvosok száma című táblázatban BAZ megye esetében az egy háziorvosra jutó lakosok száma természetesen nem 14571,7, hanem 1457,1)

Az alapellátásban dolgozó orvosok két harmada tehát 50 év feletti! Elkerülhetetlen lesz a fiatal orvosok szakma felé terelése és a vidéki körzetek valamilyen módon (nyilván elsősorban anyagi ösztönzőkkel való) segítése.

Ezer szempontot lehetne még elemezni az alapellátásban; finanszírozás, jogi környezet, betegutak, az ellátás közjószág jellegének befolyásolása valamiylen co-payment jelleggel, hálapénz, műszerezettség stb., azonban a lényegen mit sem változtat. Az alapellátás szerepét helyre kell tenni, és ez a szakmapolitikai vezetés feladata. A nevéhez méltóan ennek kell lennie az alap ellátásnak; amennyire csak szakmailag lehetséges kimerítő és kielégítő ellátást kell biztosítania a lakosság számára, a (primer) prevenció erősítésével, betegoktatással. Engedjük, hogy az alapellátást végző orvosok elláthassák a feladatukat, biztosítsuk az ehhez szükséges feltételeket, mert ez óriási terhet tud levenni már rövidtávon is a jóval nagyobb költségigényű járó- és fekvőbeteg-szakellátás válláról!

 

 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

 

Újabb feladatokat kapnak a kormánytól az egészségügyi ágazat vezetői. A lakosság egészségi állapotának ugrászerű javulása várható majd persze ezektől az intézkedésektől is úgy érzem. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat alapján a következő feladatokat szabta a kormány az EMMI, és így áttételesen az egészségügyi államtitkárság számára (nagyon nehezen emésztem meg egyébként a tényt, hogy nem létezik egészségügyi minisztérium, ez önmagában jelzi egyébként az ágazat helyzetét és ”fontosságát”):

 

  • 1. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálja meg a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzési lehetőségeit a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével, és készítsen előterjesztést a Kormány részére;”

 

 

Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni, nyilván nem közvetlen az egészségügyet érintő intézkedésről van szó. Zseniális ötlet, kár, hogy eddig senkinek nem jutott eszébe, gondolom ezentúl nem lesz munkanélküliség a pályakezdők között.

                            

 

  • 2. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az egészségügyi ágazat humán-erőforrás szükségletével összefüggésben szakterületenként mérje fel az emberi erőforrásigényt, valamint az ehhez kapcsolódó képzési kapacitást, továbbá készítsen nemzetközi összehasonlítást az ágazat humánerőforrás helyzetéről, a lakosság egészségi állapotáról, és ezekről a Kormányt jelentésben tájékoztassa;”

 

Ez már inkább az ágazatról szól. Azért ha belegondolunk megdöbbentő, hogy most, 2013-ban sem tiszta (mert nem az!), hogy mely szakterületen mekkora a hiány, illetve mekkora fennakadást okozhat egy esetleges nyugdíjazási hullám, sőt, egyáltalán pontosan hány aktív szakorvos, illetve szakorvosjelölt dolgozik az adott területen (és milyen területi megoszlásban). Számos olyan szakterület van egyébként, ahol extrém magas a szakorvosok átlagéletkora, és egy esetleges nyugdíjazás jóval nagyobb arányú munkaerő-kiesést jelentene, mint más szakmákban. Ilyen például a képalkotó diagnosztika, a laboratóriumi diagnosztika, a patológia, a gyermekgyógyászat, az aneszteziológia és még sorolhatnám. A hiányszakmák sora is évről-évre bővül, lassan gyakorlatilag alig marad olyan terület, ami nem tekinthető annak. Az ehhez kapcsolt képzési kapacitás elengedhetetlen, azonban hiába lesz lehetőség több szakember képzésére, mert megfelelő anyagi ösztönzők nélkül a fiatalok sem mennek a hiányszakmák felé, illetve nem tarthatók ott hosszútávon. Épp a motiváció hiánya miatt váltak ezek hiányszakmává! A lakosság egészségi állapotáról pedig egy kiváló kiadvány születik minden évben; az OECD Health at Glance című összeállítása évről-évre, számos indikátor alapján elemzi és hasonlítja össze a tagországok egészségi mutatóit és egészségügyi rendszerük megfelelő jellemzőit. Meglehetősen gyászos képet mutatunk sajnos szinte minden eredmény szempontjából. A legtöbb halálozást eredményező keringési betegségek és rosszindulatú daganatok okozta halálozás, a dohányzás, valamint az alkoholfogyasztás tekintetében is igen előkelő helyet foglalunk el a listákon. Ennek következtében sajnos a születéskor várható élettartam tekintetében is jelentős a lemaradásunk a többi tagállamtól (főként a férfiak esetében). Sajnos ezekben az adatokban nem csak Európa nyugati felétől, de a visegrádi országoktól is elmaradunk, ráadásul az országon belül is rendkívül nagy területi egyenlőtlenségeket figyelhetünk meg.

 

Iszkémiás szívbetegség okozta halálozás (forrás: OECD Health at Glance 2012)

 

 Rosszindulatú daganatok okozta halálozás (forrás: OECD Healt at Glance 2012)


Férfiak születéskor várható élettartama, rendkívül nagy területi egyenlőtlenségekkel (forrás:http://hetfa.hu/wp-content/uploads/HMM03_Csite_Nemeth_ASzuleteskorVarhatoEllettartamKisteresegiEgyenlotlensegei.pdf)

 

 

  • 3. „A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére az egészségügybenfennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, a megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségeiről, a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével; Felelős: emberi erőforrások minisztere;

 

Határidő: 2013. június 30.”

 

Szerintem ez az egyik legizgalmasabb pont (ezért is írtam ide a feltüntetett határidőt is), amelyet a poszt írásáig egyik szakmai (vagy kevésbé szakmai) médium sem emelt ki. „...megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségei”; azért ez egy elég merész vállalás. Nagyon sokan dolgoznak az egészségügyben vállalkozóként, közreműködőként, és most nem csak az alapellátásra gondolok (ahogy szerintem a kormányzat sem rájuk gondol). Számos aneszteziológus, patológus, radiológus stb. dolgozik szerződéssel másod-harmadállásban, hogy biztosítani tudja saját megélhetését, persze sokszor többszörös órabérért. Gyanítom részben ezek a magasabb kifizetések, részben a munkaviszony jellegéből adódó kissé szabadabb mozgástér az, ami zavarhatja a döntéshozókat. Egyelőre nem tudom megmondani mi az igazi oka ennek a furcsa kérésnek, vagy lesz eből az egy mondatból később, de rendkívül fontosnak tartanám, hogy ez a hír, ez az észrevétel ne maradjon említés nélkül, mert a későbbiekben okozhat még izgalmas perceket. Mindenesetre aggasztó a vállalkozói jogviszony ilyen kontextusban való említése.

 

 

  • 4. "A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítésének egyes kérdéseiről, különös tekintettel a szakmai minimumfeltételek érvényesíthetőségére, továbbá az alapellátás fejlesztésére a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével;"

 

 

Azzal azért jó tisztában lenni, hogy ha az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak (ÁNTSZ-nek) érdekében állna (és lenne forrása) országos szinten ellenőrizni a szakmai minimumfeltételeket, és az ezeknek való szigorú megfelelés alapján adna csak működési engedélyt az egyes kórházak, osztályok számára, akkor igen kevés intézmény maradna működőképes hazánkban. A szakmai minimumfeltételek pontos meghatározása rendkívül fontos feladat, azonban ha nem állítunk reális feltételrendszert az ágazat és a szakmák számára, akkor továbbra sem lesz több egy illúzórikus célnál. Ahogy a mondat utolsó része szól; „a pénzügyi források rendelkezésre állásának figyelembevételével”! Az alapellátás (és a járóbeteg szakellátás) rendszerének reformja és megerősítése alapvető fontosságú struktúraváltást jelenthetne az ágazat fenntarthatósága szempontjából, ez az elv tehát helyes, de gyanítom nem fog óriási szerkezetátalakítást maga után vonni.

 

 

A fenti pontok meglehetősen ambivalens érzelmeket váltottak ki belőlem, elég általános, olykor meglepő, illetve a vállalkozói jogviszonyok esetében egészen visszás gondolataim támadtak. Mindenesetre kíváncsian várom majd, hogy ezekből a bekért adatokból milyen intézkedéselk születnek majd.

 

 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

 

 

 

 

Az országos epidemiológiai központ legutóbbi, 11. heti jelentése alapján folyamatosan csökken az influenzás megbetegedések száma. A március 11-17 közötti időszakban mintegy 19 ezer fő fordult orvoshoz influenza-szerű tünetekkel, ez körülbelül 35%-os csökkenést jelent a korábbi hetekhez képest. Hazánkban egyébként az influenzavírus A törzse volt a domináns (kb. 60%-ban), de Európa más területein nem volt ilyen egyértelmű az influenza A vagy B törzs dominanciája. Szerencsére idén – legalábbis amennyire én érzékeltem – nem alakult ki kisebb pánik és "szenzációhajhászat" az influenza körül, így viszonylag nyugodtan tudott lezajlani a járvány. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) beszámolója alapján általában előre lehet becsülni egy-egy influenzajárvány súlyosságát. Az ECDC holnapján hétről-hétre követhetjük a járvány terjedését, akár vissza is követhetjük azt.

 Influenza-térkép az ECDC honlapján - 2013. 11. heti állapot

 

Külön érdekesség, hogy a Google is elindított egyfajta járványfigyelő alkalmazást, mely a betegséggel kapcsolatos keresések alapján próbálja monitorozni a vírus terjedését és a járvány intenzitását,  lehetőséget adva akár országos bontásra is. Mindezt ráadásul meglepően jó eredménnyel teszi!

 

Az interaktív Google Flu itt érhető el

Természetesen előfordul,hogy a megfelelő hatóságok (itthon az Országos Tisztiorvosi Hivatal intézményei) kissé túl is becsülik a járványok súlyát, és az előre bejelentetthez képest jóval kevesebb, vagy kevésbé súlyos megbetegedés alakul ki. Ilyenkor persze elindul a találgatás és sorra születnek a különböző összeesküvés-elméletek, valamint a vakcináció jogosultságát megkérdőjelező hipotézisek. Fontos tudni, hogy egy-egy ilyen fertőzéshullám lezajlását előrevetíteni nagyon nehéz, és az átoltottság meghatározó lehet a járvány lefolyását illetően. Ha megfelelő intézkedések történnek, és a lakosság nem, vagy alig érzékeli az „influenzaszezont”, akkor sokszor éri negatív kritika a hatóságokat, holott az épp a célját érte el; nem alakul ki komolyabb megbetegedési hullám. Oltani főleg a veszélyeztetett csoportokat érdemes; időseket, krónikus betegeket, egészségügyi dolgozókat és esetleg a várandós nőket. A nem veszélyeztetett csoportok esetében a megelőzés (a kézmosás az egyik leghatékonyabb prevenció!) és a C-vitamin ilyenkor a legjob megoldás.

Ha valamire büszkék lehetünk itthon, az az oltóanyagok minősége, és a különböző járványügyi intézkedések. A szigorú oltási rend véglegesítésével és a tökéletes minőségű oltóanyagok alkalmazával (jó értelemben!) világelsők vagyunk a fertőző betegségek okozta megbetegedések és halálozások terén. Ez természetesen nem csak az időszakos oltásként alkalmazott influenzára, de a kanyaró, a rózsahimlő, a szamárköhögés, a tetanusz stb. esetén is igaz. A WHO adatbázisában nem találtam olyan országot, ahol kedvezőbb adatok lennének a fertőző betegségek okozta megbetegedések, halálozások terén. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne ilyen ország a világon, de gyorsan átnézve az európai országokat én nem leltem ilyenre.) Igaz, itt nagyságrendekkel kisebb halálozási számokat találunk, mint a fő halálokokat képező rosszindulatú daganatok és a keringési megbetegedések esetében, így jogosan jegyezheti meg valaki, hogy a táblázatban szereplő legjobban és legrosszabbul teljesítő ország között csupán 8 százezreléknyi (!) a különbség. Azonban a megbetegedések és az esetleges maradandó károsodások száma is ugyanezeket az arányokat tükrözi, de nagyságrendekkel nagyobb esetszámban, így pedig már bőven költséghatékonynak bizonyul az itthoni oltási gyakorlat mind egyéni, mind össztársadalmi szinten.

 

100.000 főre jutó standardizált halálozás fertőző betegségek esetén, 2010 - WHO adatbázis

Azt is érdemes megnézni, hogy milyen utat tettünk meg az oltási rend alkalmazása óta!

100.000 főre jutó standardizált halálozás fertőző betegségek esetén 1970-től 2010-ig - WHO adatbázis

Kijelenthetjük tehát, hogy az idén sem okozott világvégét az influenza, és minden rémhír, pletyka ellenére a járványügyi intézkedések  - az influenzától elvonatkoztatva is – itthon szerintem kifogástalanok és megbízhatóak. Csak reménykedni tudok abban, hogy ezt a szegmenst nem éri el a költségvetési "racionalizáció".

 

Döntés született a legutóbbi kormányülésen: a kieső nyugdíj helyett jövedelem-kiegészítésben részesülnek azok a nyugdíjaskorú orvosok, akik kérelmezték, hogy továbbra is gyógyíthassanak (és meg is kapták erre a lehetőséget). Szócska Miklós szavai alapján a munkáltató dönt, hogy a mintegy 2000 ilyen jellegű kérelem „gazdája” megkapja –e ezt a kompenzációt. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a lehetőség adott. Érdekes szófordulat hangzik el az államtitkártól: „...ennek összege megegyezhet a korábban nyugdíjként kapott juttatással a nettó összegre vonatkoztatva, a munkáltatók ennek a bruttó összegét pedig lehívhatják...”. Sosem értettem ezt a sok feltételes módot, szóval előttem még mindig nem tiszta, ki és mi alapján fogja megmondani azt, hogy ki kapja meg ezt a pénzt és pontosan mennyit. De feltételezzük, hogy mindenki, és a korábbi nyugdíjnak megfelelő összeget. Most már az is világos, hogy ez egy adóköteles jövedelemforrás lesz. Ennek a juttatásnak a fedezete számomra viszont nem világos, annyit tudhattunk meg, hogy közvetlenül az e-alapból hívható majd le, reméljük erre külön forrást biztosít majd a kormányzat, talán a nyugdíjalapból. Ki tudja. Az egész ügyet mindenesetre sokkal több kanyarból sikerült (megint) megoldani, mint az indokolt lett volna. Döntöttek arról is, hogy az egyébként felszabaduló státuszok betölthetőek maradjanak, ez véleményem szerint egy józan döntés.

A másik fontos téma az államosított, de gazdasági társaságként (pl. kft., rt.) működő egészségügyi intézmények költségvetési intézménnyé „minősítése” volt. A döntés értelmében április 1-től ez a 28 kórház költségvetési intézményként működik tovább, így az érintett 18 ezer dolgozó közalkalmazotti státuszba kerül, őket szintén érinti majd a fenti kényszernyugdíj-mizéria. A dolgozók fizetése továbbra sem lehet majd alacsonyabb az ez év január 1-i bérüknél (hogy ezzel jövőre mi lesz, azt nem lehet tudni...).  Mindenesetre a nagyobb intézmények esetén valóban nem vált be a gazdasági társasági forma, persze sok kórház már korábban, önként mondott le erről a statuszról, így a jobb helyzetben lévő intézmények „kényszerállamosítása” mégiscsak furcsa. Fontos különbség azonban, hogy így a kórházak adósságának konszolidálása már nem hiánynövelő kiadás lesz a kormányzat számára, hanem ellenkezőleg; hiánycsökkentés. És az amortizáció is eltűnik. Persze nem tűnik el, csak mint költségvetési intézménynek nem kell tudomást venni róla, így rögtön javulhat az év végi mérleg! Számos ilyen apróság van még, ami miatt egy olyan tulajdonos számára, mint amilyen az állam, jobban megéri költségvetési intézményként működtetni a kórházakat. Ezzel sokan egyetértenek, sokan nem értenek egyet, szerintem pedig egy kicsit mindenkinek igaza van, mert kis hazánkban minden relatív és egy-egy intézmény esetében csak individuálisan lehet eldönteni, hogy mi a jó gyakorlat.

Mindenesetre most sem tétlenkedtek a döntéshozók, folyamatosan gyúrják az egészségügyet, csak sajnos szerintem még mindig nem előrefelé megyünk...

A nyár folyamán vált biztossá, hogy a fővárosban 2012 márciusa óta hepatitis A járvány zajlik (köznyelven vírusos májgyulladás). De mit is jelent ez az átlag budapesti polgár számára, kell –e félni a megbetegedéstől, mi is maga a betegség?

Mitől járvány?

Az utóbbi 1 évben a megbetegedések száma durván kilencszeresére nőtt a fővárosban a korábbi, 2011-es adatokhoz képest. Számszerűsítve: a betegség incidenciája (új megbetegedések száma adott időtartam alatt adott populációban) a korábbi 1-2/100.000 fő szintről 2012-re  10-11/100.000 fő szintre ugrott, így a betegek száma Budapesten körülbell 180 fő volt a korábbi 20-30 fő helyett (Országos Epidemiológiai Központ, Epinfo 7-8-as száma). Ez a 180 még mindig nagyon kevés a teljes budapesti lakossághoz viszonyítva, azonban a tendencia miatt - klilencszeres növekedés -  egyértelműen járványról kell beszélnünk.

 A hepatitis-A megbetegedések incidenciája (forrás: Epinfo 2013; 7-8-as szám)

Kiket érint leginkább?

A fertőződött betegek legnagyobb része férfi, a megbetegedések zöme a 30-39 éves korosztályból kerül ki, és túnyomórészt a rossz szociális helyzetben lévők, munkanélküliek, hajléktalanok, nyugdíjasok, alacsony iskolázottságúak fertőződnek. A betegség jellegéből adódóan – mivel cseppfertőzéssel terjedő virális járványról van szó – különösen veszélyeztetettek a rossz higiénés körülményekkel megáldott közösségi helyeken élő vagy ott megfordult lakosok, és az ő közvetlen környezetük (szociális otthon, hajléktalanszálló, de akár nem megfelelően kialakított szórakozóhelyek vagy rendezvények is). Területileg a VIII. IX. kerület a legveszélyeztetettebb környék. Létezik egyébként a betegség ellen védőoltás is, a KSH adatai szerint (101. oldal) 2010-ben nagyságrendileg 15-17 ezer ember kapott hepatitis A elleni védőoltás, nagyobb részük utazással kapcsolatos prevenció keretében. Az össz betegszám egyébként hosszú távon egyértelmű csökkenést mutat évről évre.

 

Milyen panaszokat okoz a betegség?

A hepatitis-A fertőzés egy szájon át terjedő virális megbetegedés, mely általában szennyezett tárgyak, étel, ital révén jut a szervezetbe, forrása a fertőződött széklet, a vírusok a környzetben is igen ellenállóak. Oki terápiája nem ismert, azonban védőoltással megelőzhető. A fertőződöttek nagy része (kb. 90%-a) észre sem veszi, ha elkapja a vírust (természetesen ettől még fertőzésforrás). Akiknél kialakulnak a tünetek, azoknál egy aspecifikus szakasz után, melyet rossz közérzet, hányinger, hányás, hasi fájdalom, esetleg láz jellemeznek, kialakul(hat) a májgyulladás okán a bőr és a szem sárgasága, esetleges viszketéssel társulva. A betegség általában - megfelelő immunrendszer mellett, ha nem áll fenn egyéb szerv, például a máj károsodása - maradandó károsodások nélkül, magától gyógyul. A fejlődő országokban egyébként szinte általános jelenség, gyermekkorban sokan átesnek rajta.

Kell –e félnem? Oltassam –e magam?

Attól rettegni minden nap, hogy elkapjuk a fertőzést teljesen alaptalan. Komolyan kell venni természetesen egy ilyen, a szokásos mintázattól eltérően jelentkező eseménysort, azonban a pánikkeltés (már ha van iylen) alaptalan. Láthatjuk a betegségek számából is, hogy nem egy óriási járványról beszélünk, persze a szokatlanul nagy betegszám miatt egyértelmű, hogy érdemes jobban odafigyelnünk. Elsősorban a személyes higiéné (kézmosás, megfelelő tisztálkodás, családban külön törülközők használata, gyakori ruhamosás stb.) előtérbe helyezésével és a közösségi terek szigorú ellenőrzésével érhető el a betegségek számának csökkenése és saját kockázatunk csökkentése. Pánik generálása és ennek következtében a védőoltások általános igénylése teljességgel indokolatlan lenne, de a veszélyeztetett csoportok esetében indokolt lehet a kampányszerű oltás (gyermekek, immunkhiányos állapotok, legyengült idősek, rossz szociális körülmények között, főként közösségi helyeken élők). Az első oltással  körülbelül 3-5 éves, egy második oltással (ez a teljes oltási sor) pedig mintegy 20 éves védettséget biztosíthatunk magunknak a kórokozóval szemben.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Tekintettel a Facebook oldalunkon kiírt szavazás eredményére ez a poszt beleillik mind a napi aktualitás, mind a nemzetközi kitekintés témakörbe. Robert Francis neve fémjelzi azt a vizsgálatot, amely Nagy-Britanniában a mid-staffordshire-i kórházak működését elemezte a 2005-2009-ig tartó időszakban, és amely elemzés számos visszaélésre, hiányosságra derített fényt. A tanulmány hosszú előkészítést, nyomozást és számos interjút követően idén februárban került csak nyilvánosság elé, és már most a brit egészségügy eddigi legnagyobb botrányát váltotta ki. Az írás szerint a költséghatékony működés jegyében mintegy 1200 beteg vesztette életét a kórházi mulasztások miatt, számos beteg pedig indokolatlanul szenvedett vagy maradt megfelelő ellátás, gondozás nélkül. Persze itt a költséghatékony jelző használata – számos hazai fordításban is – meglehetősen kérdéses, költséghatékonyságról itt szó sincs, legfeljebb költségcsökkentésről beszélhetünk. A beszámolókban a legkülönfélébb panaszokat olvashatjuk; kikapcsolt nővérhívó, kevés és gondatlan szakszemélyzet, a betegek nem jutottak fájdalomcsillapítóhoz, nem kaptak segítséget ahhoz sem, hogy könnyítsenek magukon, illetve a leírás szerint volt, aki annyira kiszáradt, hogy a szobában lévő vázából volt kénytelen pótolni a folyadékot. Ezen problémák egy részére persze a harcedzett magyar beteg csak legyint, a vázás történet pedig kicsit furcsa (akkor már a csapig is el lehet talán jutni), így nehéz a szubjektív szöveges beszámolók alapján igazságot tenni. Mindenesetre a vizsgálat alaposnak és széleskörűnek tűnik, valamint a bizonyítékok is eléggé egy irányba mutatnak ahhoz, hogy feltételezzük; tényleg nagy bajok voltak/vannak egyes brit egészségügyi intézményekben. Ráadásul néhány belsős dolgozó is megerősítette a visszaéléseket azok nyilvánosságra kerülése után, elmondásuk szerint meg is fenyegették/zsarolták a lázongó alkalmazottakat az időszak alatt. Természetesen ezek után további kórházakban indít majd vizsgálatokat a brit NHS (National Health Service - Nemzeti Egészségügyi Szolgálat). Ráadásul egy nemrég megjelent nemzetközi összefoglaló szerint a szigetország egészségügyi rendszere globális indikátorok szerint is rosszabbul teljesít a vártnál; itt elsősorban a születéskor várható, egészségben eltöltött életéveket, a halálozási arányszámok közül pedig a légúti fertőzéseket, a koraszülésből adódó haláleseteket és az emlőtumorokat hozza példaként. Hozzáteszem a tanulmány csak nyugat-európai országokat, az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Kanadát vette górcső alá, sajnos a hazai mutatók ezeket is jóval alulmúlják.

100.000 főre eső tumoros betegség és a keringési rendszer betegségei okozta standardizált halálozási arányszám Nagy-Britanniában (piros) és Magyarországon (zöld), WHO adatbázis

Nagy –Britanniában az egészségügyi ellátás teljes körűen, állampolgári jogon biztosított, adókból finanszírozott Beveridge-rendszer, a lakosságnak csupán 10-13%-a vesz igénybe külön privát biztosítást. Önrész vagy co-payment fizetés nincs. A területi ellátásszervezés az ún. PCT (primary care trust – nagyságrendileg kb. 200 tröszt) kezében van, ezek a szervezetek rendelkeznek a költségvetés mintegy 85%-a felett (az egészségügyre szánt forrás meghaladja a GDP 8%-át, egyes adatbázisok szerint már a 9%-át is). A trösztök feladata a hozzá tartozó lakosság számára a szolgáltatások vásárlása, szervezése, ebben a folyamatban pedig az alapellátás kiemelt jelentőségű. Magasabb szintű (kórházi, szakorvosi) ellátást csak indokolt esetben kap a beteg, a háziorvosok ún. kapuőri funkciója nagyon erős, ezzel is a költséghatékonyság irányába terelve a rendszert (a háziorvosok finanszírozása Angliában is alapvetően fejkvótán alapul). A kórházi ellátásban különböző „szintű” kórházak vesznek részt, melyek az NHS-től többé vagy kevéssbé függetlenek is lehetnek, a kórházi ellátás finanszírozása a hazánkban is ismert HBCS-rendszer szerint zajlik (persze részeleteiben különbözően). Nagy – Britanniában viszonylag kevés az akut ellátást nyújtó kórházi ágyak száma, és még hazánkhoz viszonyítva is kevés az egy főre jutó orvosok száma (igaz, ez így legalább arányban van, nem úgy, mint nálunk). Nem meglepő tehát, hogy a várólisták jelentik az egyik legnagyobb problémát. Érdekesség, hogy a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat, az NHS a világ egyik legnagyobb munkáltatója, alkalmazásában 1,3 millió dolgozó áll.

Akut ellátást biztosító kórházi ágyak száma Nagy-Britanniában (kék), Franciaországban (piros) és Magyarországon (zöld), WHO adatbázis

Nálunk szerencsésebb helyzetben lévő államoknak is megvan tehát a saját problémájuk az egészségügyi rendszerükön belül. Érdemes ugyanakkor tanulmányozni egy-egy ország stratégiáit, reformjait és hibáit, mert sokat tanulhatunk belőle. Ebben az ágazatban pedig különösen igaz, hogy nem érdemes a saját hibáinkból tanulni, főként nem úgy, hogy mi már eleve ennél rosszabb helyzetből indulunk...

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

/Amennyiben valaki mélyebben érdeklődne Nagy-Britannia egészségügyi rendszere iránt IDE kattintva megteheti./

A poszt címe ma már nem csupán tudományos fantasztikum. A három dimenziós nyomtatási technológia születése, fejlesztése és terjedése teszi lehetővé az orvostudomány fantasztikus, szinte soha nem látott fejlődését. A 3D printing, vagy más néven additive manufacturing során az adott terméket sebészi pontossággal építi fel a nyomtató, általában lézer segítségével, rétegről-rétegre, pontosan a felhasználó (gyártó) igényei szerint, gyakorlatilag bármiylen geometriai formának megfelelően, abszolút egyedileg. Az anyagismeret fejlődésével pedig a felhasználható alapanyagok is folyamatosan változnak, tökéletesednek. A következő rövid videóban a 3d nyomtatás technikai kivitelezését tekinthetjük meg.

Ez óriási, szinte felfoghatatlan áttörést jelent majd az orvostudomány területén (is). Az innováció egyik legfőbb célterülete maga az egészségügy; hihetetlen nagy és kifogyhatatlan társadalmi igényekkel megáldott, óriási piaci potenciállal rendelkező területről beszélünk. Az utóbbi néhány évtizedben a diagnosztikában (főként a képalkotásban) végbement, és jelenleg is folyó fejlesztéseket sokszor nem tudta követni a terápiás „oldal”; szinte minden betegséget felismerünk, ráadásul egyre koraibb stádiumban, azonban a terápiás technológiák, protokollok feljlődése elmaradt ettől. Oki terápiáról egyelőre természetesen nincs szó, ezt az áttörést a genetika, génsebészet területétől várjuk, azonban később ettől az iparágtól is hasonló dolgok várhatóak. Elsőként főleg a mozgásszervi betegségek, traumatológia területén fog elterjedni a 3d nyomtatás; az Egyesült Államokban egy fejsérülést szenvedett beteg koponyacsontjának háromnegyed részét(!) pótolták 3d nyomtatás segítségével. Egészen konkrétan nyomtattak a betegnek egy új koponyát. Megdöbbentő. Egy másik projekt keretében fület készítettek 3d nyomtató és sejtinjekció segítségével! Mindezt úgy, hogy a technológia még csak gyermekcipőben jár. Koponya, csigolya, ízületi alkotóelemek tökéletes anyagokból, ezredmilliméteres pontossággal személyre szabva, elérhető költséggel és rövid idő alatt!

 

 

Ez már a jelen. És a jövő? Talán még megdöbbentőbb. Egyes kutatók szerint nem járunk messze attól, hogy a beteg minden igényét kielégítően akár szerveket „nyomtassunk”. Jómagam ezzel kapcsolatban kissé szkeptikus vagyok, de inkább az időtávlatot illetően; meggyőződésem, hogy valóban ez lesz a jövő.

Ha pedig statikus szöveteket vagy akár szerveket képesek vagyunk nyomtatni, előbb-utóbb molekuláról molekulára is képesek leszünk felépíteni anyagokat – állítják a téma szakemberei. Ráadásul inkább előbb. Ez pedig azt jelentheti, hogy ha az orvos jóváhagyja, és megkapjuk a digitális „receptet”, azaz egy adott gyógyszer pontos összetételét, adagját, akkor otthon is képesek leszünk kinyomtatni azt saját magunk számára. Bármit. Gondoljunk csak bele mekkora globális hatása lehet ennek az áttörésnek a harmadik világ országaiban.

 

Elképesztő dolgoknak leszünk szemtanúi a technika segítségével az orvostudomány területén, ebben biztos vagyok. Persze egész más prioritást kell, hogy élvezzen az egészségügy ahhoz, hogy ezeket a technikákat valaha hazánkban is viszontláthassuk, és részesedjünk az általa nyújtott hihetetlen előnyökben. Ellenkező esetben búcsút kell intsünk annak az utópisztikus gondolatnak, hogy az elérhető legjobb ellátásban részesedjen a magyar társadalom.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Kórházi adósságállományról, életpályamodellről beszélt a napokban Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Jómagam többször írtam már az egészségügyi intézmények rekordméretű, 110 milliárd forint feletti rövid lejáratú hitelállományáról, mely (túlnyomórészt) a beszállítók felé halmozódott fel 2012 utolsó hónapjaira. Ez az összeg az e-alap  teljes járulékbevételeinek 12-13%-a,  a teljes gyógyszertámogatás mintegy 40%-a, a háziorvosi ellátásra szánt összeg majd másfélszerese! Nem győzöm eléggé hangsúlyozi, menyi pénzről van szó, milyen óriási az alulfinanszírozottság, és ez milyen problémákhoz vezet. A beszállítók egy része már csak azonnali fizetés mellett hajlandó teljesíteni a szolgáltatók megrendeléseit, némely esetben jelentős áremeléssel, így  beépítve az árba a tartozásokat is.  A hitelek nem csak nominálértéken, de reálértéken és az e-alap kiadásaihoz viszonyítva is jelentősen nőttek; míg 1999-ben csupán mintegy 11 milliárd forintos hitelállomány keletkezett, amely az e-alap akkori kiadásainak 1,5%-át tette ki, addig 2012-ben a fent említett 110 milliárd forint már az egészségügyi közkiadások 8%-át jelenti. Reálértéken pedig megötszöröződött a hitelállomány (6%-os diszkontrátával számolva). Mindezt már korábban is leírtam, azonban fontosnak tartom újra felemlíteni, egyrészt a tisztánlátás végett, másrészt a kórházszövetség elnöke által az interjúban is említett életpályamodell tárgyalása okán.

Az ígéretek szerint ugyanis március 7-én indul/folytatódik (nézőpont kérdése) az egészségügyi dolgozók bértárgyalása.  Az ágazat minden szektora szeretne részesülni a tortából, elsősorban természetesen azok, akik a tavalyi körből kimaradtak, vagy csak igen csekély szelethez jutottak hozzá. A közalkalmazott orvosok tavaly nyáron bruttó 65 ezer forint keresetkiegészítést kaptak, januárig visszamenőleg (illetve közülük körülbelül 16 ezer orvos), amelyet jelenleg is alapbéren kívüli juttatásként kapnak meg az érintettek (azaz a pótlékok nem emelkedtek, hisz az alapbér határozza meg ezeket). Ezen kívül mintegy 65-70 ezer szakdolgozó kapott kisebb-nagyobb béremelést (átlag bruttó 15-20 ezer forintot). Ezt követően az államtitkárság ígéretet tett arra, hogy idén is folytatódik az ágazati bérrendezés és az életpályamodell kidolgozása. Néhány évtizede folyik már az a bizonyos életpályamodell-kreálás, meglehetősen kemény munka lehet, egyelőre ugyanis még nem láthattunk egy kormány részéről sem tényleges tervezetet konkrét számokkal, nemhogy szándékot annak végrehajtására. Véleményem szerint most is célszerűbb lenne egy hosszabb távú, lépcsőzetes, mérsékelt, de folyamatos reálbér-emelés évről-évre minden ágazatban dolgozónak, semmint egy-egy csoportnak juttatott kisebb-nagyobb bérkiegészítés (bérszámfejtési dokumentum alapján ún. „közalkalmazotti illetménynövelés”). Sikerült a tavalyi bértárgyalás során is egy igen feszült helyzetet teremteni a szakmán belül, nem is beszélve arról, hogy lassan már a munkáltató sem tudja ki mennyi emelést kapott...

Orvosi bérek Európában, 2011 (forrás: FEMS - Federation Européennedes Médecins Salariés)

De próbáljunk meg pozitívan tekinteni arra, ami van/lesz. A Népszabadság értesülései szerint mintegy 50 milliárdos keretre számíthatnak idén az egészségügyi dolgozók, ami tulajdonképp nem is olyan kevés, persze a teljes ágazatban minimum 100-130 ezer dolgozóról beszélünk (bár ha ennyit harangoztak be gyanítom ennél kisebb lesz a keret). Ugyanakkor, ahogy a nol.hu megemlíti:  „Szócska Miklós néhány napja azt mondta, az államtitkárságnak konkrét, számszerű béremelési ajánlata nincs, a szakmai szervezetekkel közösen fogják kidolgozni azt, hogy milyen ösztönzők jelenjenek meg a rendszerben.” Mindenképp üdvözlendő, hogy ezekben a kérdésekben a szakmai szervezetekkel egyeztetnek, bennem azonban még mindig ellenérzést vált ki ez a "kiscsoportos", megkülönböztetett, ad hoc jellegű, eseti pénzosztás. Egész egyszerűen nem érzem fenntarthatónak, kiszámíthatónak és biztonságosnak. Viszont megosztó, könnyen támadható és ráadásul könnyen visszavehető (nem alapbér...). De legalább van, eddig még ennyi sem jutott, ezt el kell ismernem. Semmiképp sem nevezném ugyanakkor életpályamodellnek!

Lesz tehát valamilyen formában, valakinek, valamennyi béremelés, ez egyre valószínűbb. Mik lehetnek ennek az előnyei? Mérsékelheti a szakképzett munkaerő elvándorlását, így a krónikus munkaerő-hiány ellen hat, igaz, egyelőre csak lassítja majd a folyamatot. 2012-ben valamivel kevesebb orvos döntött a külföldi munkavállalás mellett az EEKH adatai alapján, azonban ez a szám (közel 1000 fő) hozzávetőlegesen az egyetemeken végzett friss orvosok számával egyenlő, tehát a nyugdíjba vonuló, vagy más ok miatt kieső gyógyítókat nem pótolja senki. Még rosszabb a helyzet a szakdolgozók, ápolók terén, itt mintegy 70%-os a növekedés (314 fő helyett idén már 518-an döntöttek a távozás mellett, igaz jóval nagyobb dolgozói létszámból). Az egészségügyi dolgozók exodusa ellen tehát gyógyírként hathat. Megszünteti a hálapénzt? Kiváló és hangzatos érv, azonban csupán annyiban igaz, hogy bérrendezés nélkül nem szüntethető meg a hálapénz, de a fizetések rendezése messze nem elégséges feltétele az informális kifizetések felszámolásának! Várólista, ellátás minősége, hozzáférhetőség, betegbiztonság, finanszírozhatóság, hatékonyság stb. ? Nem, nem, nem... Ne legyünk naívak, ne várjuk az ellátás javulását csak attól, hogy emeljük a rendszerben dolgozók bérét. A gond az, hogy ezt az államtitkárságon kívül is látni fogják, és amikor az NGM-ben felteszik majd a kérdést (mert fel fogják!), hogy ugyan miért nem változott, javult a rendszer output-ja, miután mintegy 100 milliárd forint plusz forrást (tavalyi és idei emelés) fektettek az ágazatba, nos, nehéz lesz válaszolni (ugyanakkor le fogják vonni a megfelelő következtetéseket...). Persze tudjuk, hogy azért, mert semmilyen más feltétel nem változott.

Félreértés ne essék, az ágazati bérek szégyenteljesen alacsonyak, ezek rendezése nélkül nem lehet rendbetenni az egészségügyet, vagy meggátolni a (fiatal) dolgozók elvándorlását. Azonban az erőforrásteremtés, finanszírozás, makroallokáció átgondolása nélkül, struktúraváltás nélkül, valamint a biztosítási csomagok és az ösztönzők újragondolása nélkül nem lesz kézzel fogható pozitív változás (GDP-hez viszonyított minimum 1%-nyi plusz forrás bevonása, fekvőellátás racionalizálása a járóbeteg-ellátás megerősítése mellett, vásárlói attitűdök erősítése stb.). Pusztán ezzel nem szüntetjük meg a hálapénz gyökereit sem; amíg a beteg hozzáférése a szolgáltatásokhoz esetleges, és sorsa a végpontokon „puha besorolás” mellett dől el (azaz minimalis transzparencia mellett sokszor az orvos-beteg találkozó alkalmával, a torz „ösztönzők” alapján), addig fennáll a pénz általi előnyszerzés lehetősége is.  A fent leírt alulfinanszírozottság és a rossz struktúra okán eleve olyan ösztönzők épültek a rendszerbe, amelyek mellett lehetetlen ésszerű müködést várni az ágazattól. Béremeléssel javulhat ugyan a dolgozók hangulata és pénzügyi helyzete, dönthetnek néhányan a hazai munkavállalás mellett, azonban a változáshoz ennél több kell, az életpályamodell pedig ennél sokkal-sokkal többet jelent. A valódi életpályamodell nem csak néhány tízezer forintos esetleges bérkiegészítés, hanem egy szerethető, fenntartható, betegközpontú egészségügyben való hivatásszerű munkavégzéshez vezető út, egy olyan ellátórendszerbe, ahol a rendszerszintű fiskális gondok csupán az egészségpolitikusok és a kórházigazgatók problémái, és nem az ágazatban dolgozók kényszerülnek erejükön felül megküzdeni az összeomlás határán egyensúlyozó rendszerbe száműzött betegekért.

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

Végre-valahára pontos képet kaphatunk az egészségügyi ágazat tartozásairól. A Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint „A kincstári költségvetéssel rendelkező, központi költségvetési szervek és a TB alapok együttes tartozásállománya 2013. január végén 62,2 Mrd Ft”.  Az egészségügyi intézmények teszik ki ennek a tartozásnak mintegy felét, 30,5 milliárd forintot (pontosabban a költségvetési intézményként, állami fenntartás alatt működő egységek). Ebben nincsenek benne az egyetemek (a betegellátást végző négy egyetem együttes tartozása körülbelül 7 milliárd forint), a gazdasági társaságként működő kórházak vagy szakrendelők (igaz, ők a megszűnés elkerülése érdekében kötelesek tőkésíteni hiányukat), valamint a honvédség által fenntartott egészségügyi intézmények. Így az egészségügy teljes tartozása könnyen 40 milliárd forint fölé kúszik. Év elején, januárban. Ez mindeddig példátlan helyzetet teremt. Ez az összeg a teljes járulékbevétel (munkáltatói plusz biztosítotti egészségbiztosítási járulékok) körülbelül 5-6%-a, 40 milliárd forint, amelyből kisebb részt tesz ki a közüzemi szolgáltatók felé fennálló tartozás, nagyobb része pedig a beszállítókkal szembeni adósságállomány. Ennek következtében természetesen a hazai, kisebb beszállítók versenyképessége romlik elsősorban, akik szintén hitelekre szorulnak, rosszabb esetben tönkre is mennek, mindenesetre biztosan az árak emelkedése felé tolódik a rendszer, miközben a közbeszerzések előtérbe kerülésével az ágazat természetesen ennek ellenkezőjében lenne érdekelt. Kérdés, hogy mekkora versenyt sikerül generálni a közbeszerzések kiírása során egy olyan piacon, ahol a vásárló nem fizet a szolgáltatásért vagy az áruért. Elárulom, nem túl nagyot. Nem csoda, hogy a központosított közbeszerzés első állomásán, a földgáz biztosítására kiírt pályázaton egyetlen induló volt, a Főgáz. A szerződés részleteit máig nem ismerjük (noha egy közbeszerzési szerződést tudtommal kötelező közzétenni – ha valaki tud róla kérem ossza meg velünk), mindenesetre jellemző a nyertes pályázó nyilatkozata is: „...miután jelentős kockázat lehet az ellátás során a kórházak fizetőképessége, ezért az ellátási időszakban kiemelt figyelmet fordítunk az esetleges tartozások kezelésére...”

Forrás: MÁK (a Napi Gazdaság összeállításában)


 

Végre részletes listát kaptunk intézményi lebontásban is az adósságokról, ha valakit érdekel a téma, érdemes szemezgetni a listából. A napi gazdaság táblázatos formában szedte össze a 12 legnagyobb adóst a közszférában, ahova ugyan befért két kormányhivatal is (természetes, hogy a Pest Megyei és Budapest Főváros Kormányhivatala), de a többi szereplő természetesen mind kórház. Szép tartozása van néhány egyetemnek is (Corvinus Egyetem például 770 millió forint felett), de szégyenletesen lemaradnak az egészségügyi ágazat dobogósai mögött.

Annak ellenére, hogy a kormányzati kommunikációban az egészségügy korábban még prioritásként szerepelt, elég csúfos kép tárul elénk, ha a szektort vizsgáljuk. Egyre sötétebb jövő rajzolódik ki (az állami egészségügyre szoruló) lakosság előtt, pedig sokszor nem (csak) a kevés pénz, de a felelőtlen gazdálkodás a problémák igazi forrása. Kérdés, hogy meddig tartható fenn a már most is romos és törékeny állapot ilyen beszállítói tartozások mellett...

 

 

Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

 

 

A napokban rendezte meg az IME egészségügyi szaklap a VIII. Regionális Egészségügyi Konferenciát, melyen szó esett – többek között – a járóbeteg-szakellátást nyújtó intézmények államosításáról, Semmelweis Tervről, valamint az egészségügybe csatornázott és már felhasznált, vagy csupán rendelkezésre álló uniós forrásokról. Az utóbbi évek egyik tanulsága ezen források szerencsétlen lehívása illetve le nem hívása volt az ágazat számára. Miközben a kormányzat és a szaktárca a Semmelweis Terv pajzsa mögött bőszen igen sok energiát, időt pazarolva az államosítást, centralizálást erőltette, illetve vitte végbe, az uniós források felhasználása erősen akadozott. Hozzáteszem, az államosítás sem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket; a centralizálás után sem sikerült áthatolni a helyi érdekeltségek falain, továbbra is politikai döntések és egyéni érdekek mentén dől el egy-egy régió (vagy intézmény) sorsa. Egyelőre a betegutak racionalizálása is várat magára, a struktúra-átalakítás csupán vezérszó maradt, a finanszírozás és az erőforrásteremtés rendszeréhez pedig eddig sem ezelőtt, sem most nem mer hozzányúlni senki. Azonban a fent említett konferencián ennél konkrétabb dolgok is elhangzottak. Dr. Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának docense az egészségügyben felhasználható uniós források helyzetét elemezte, miszerint  százmilliárdos nagyságrendű forrás vár még most is lehívásra a területen, azonban részben az ágazati szereplők hibájából, részben a rendszer anomáliái és a bürokrácia útvesztői miatt egyelőre nem sikerült érdemben hozzáférni ehhez a tőkéhez. Az idő sürget, hisz egy éven belül lezárul az uniós ciklus, és a forrásokat befagyasztják, ugyanakkor az ágazatnak óriási szüksége lenne a pénzügyi segítségre. A forráslehívások másik nagy akadálya az önerő hiánya; a bankok jelenleg egyáltalán nem vagy csak nagyon magas kamattal adnak hitelt, saját forrás pedig nem sok van. 

Egészségügyi fejlesztések területi megoszlása 2007-2013, forrás: NFÜ

A jövőben megoldást nyújthat egy intenzívebb beruházás-támogatási program, kedvezőbb hitelkonstrukciók, az MNB-indukálta gazdaságélénkítő tőkeinjektálás a bankok, és így közvetve a saját beruházások felé. A fejlesztések, beruházások és a jelen struktúra „karbantartása” egyébként a mindenkori fenntartó feladata lenne, azonban riktán (sohasem?) hallunk olyan hírt, hogy valamely önkormányzat (illetve jelenleg már az állam) fejlesztést hajtana végre egy-egy egészségügyi intézményben. Ezek általában uniós forrásból megvalósuló projektek (lennének), azonban úgy tűnik gazdagabb ország vagyunk annál, hogy egy ilyen segítséget maximálisan ki is használjunk. (Nem tudom pontosan mennyi forrás marad majd benn, de remélem azért nem válunk mi is nettó befizetőkké.) Persze eddig is történtek jelentős összegű beruházások, ebben az uniós ciklusban is több száz milliárdos forrást (talán 300-400 milliárd közötti) használtak már fel, azonban nem egyszer megkérdőjelezhető volt a fejlesztés célja. Sokszor csak az adott intézmény sorsa volt a tét; egy uniós beruházás esetén az adott szolgáltatónak további 5 évig működnie kel (méghozzá "közszolgáltatnia"), különben a kapott pályázati pénzt köteles visszatéríteni a beruházó. Így válhat egy beruházás könnyen politikai érdekké, mintegy védőburokká az intézmény körül, félresöpörve minden szakmai és társadalmi célt. Az, hogy a következő öt évben a fenntartás olyan veszteséges, hogy az a beruházás értékét is meghaladja, senkit sem érdekel. Persze számtalan valóban hasznos beruházás is megvalósult (onkológiai centrumok és ellátás fejlesztése, rehabilitációs programok stb.), ez vitathatatlan, de továbbra is azt vallom, hogy sokkal szigorúbb érvrendszerek mentén kellene megvalósítani ezeket a fejlesztéseket, és valóban hasznos projektekre költeni a nehezen megszerzett forrásokat.

A jelenlegi ciklusban (ha jól értelmezem az alábbi tanulmányt) mintegy 6-9%-ra tehető az egészségügyre szánt hányad. A következő uniós ciklusban (2014-2020) szintén hatalmas összegek állnak majd az egészségügy rendelkezésére a mintegy 23 milliárd eurónyi lehívható (kohéziós) forrásból.  A jövőben naprakész tudásbázisra épülő tanácsadói háttérrel, kész projekt-tanulmányokkal a rendszerirányító szerv feladata lenne előre felkészülni a pénzügyi ciklusban várható és lehívható összegek allokációjára.

A beteg túlélése a cél vagy a rendszeré?

16 Komment
0 Reblog

A kérdés sajnos egyre inkább költői. A medicalonline.hu tette közzé azt a Budapesti Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont által készített tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogy az egyes magyarországi kistérségek "egészségügyi javakat" érintő (egyébként igen eltérő) fogyasztása milyen összefüggést mutat az adott terület demográfiai, társadalmi-szociális jellemzőivel. Előre lelövöm a csattanót: az ég világon semmilyet. Az óriási területi különbözőségek ellenére ugyanis semmilyen reális magyarázat (értsd logikus, valós egészségügyi indok) nincs az anomáliára.

 Kistérségi "túlfogyasztás" - piros színnel az átlagtól való nagyobb eltérés, az ellátásra jutó költségek lakóhely szerint, nem pedig az ellátóhely szerint számolva (Budapesti Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont)

 A tanulmány szerzői szerint mintegy 60 milliárd forint folyik el az egészségügyben tisztázatlan indikációk mentén, azaz a fekvőbeteg-ellátásra szánt teljes kassza mintegy húsz százalékának felhasználása teljesen független a valós szükségletektől. Mi idézheti elő ezt a váratlan(?) helyzetet?

Az aktív fekvőbeteg-ellátás finanszírozása ún. HBCS-k (homogén betegségcsoport) alapján történik, ez azt jelenti, hogy egy-egy fekvőellátást az OEP megfelelő csoportokba rendez, majd ez alapján fizet egy bizonyos összeget a kórház számára. Ez prospektív finanszírozást jelent, az ellátás költségeit tulajdonképpen előre meghatározzák (egy elvi átlagértéket figyelembe véve az adott beavatkozásra vonatkoztatva), majd maga a kifizetés természetesen retrospektíve folyik a lejelentett „teljesítmény” után. Az intézmények tehát a lejelentett esetek után kapják a térítést, melyeket feloszthatunk nagy vonalakban sürgősségi, műtétes, nem műtétes és „szövődményes” kategóriákra. Általánosságban talán elmondható, hogy minél drágább egy beavatkozás, minél több a váratlan szövödmény, vagy plusz (váratlan) vizsgálatra van szükség, annál veszteségesebb az adott eset, hisz az átlagnak kalkulált finanszírozástól való eltérése is annál nagyobb lesz, ezzel azonban a prospektíve meghatározott HBCS finanszírozás már nem számol. A legtöbb költséget természetesen a nem műtétes eseteknél lehet visszafogni, hisz itt  kissé szabadabban spórolhat az intézmény az átlagfinanszírozáshoz képest, míg a műtétes esetekben a műszer-, humánerőforrás- műtőfelhasználás stb. kötelezően felmerülő költségként jelennek meg, így a beavatkozások nagy része - köszönhetően a szűkös finanszírozásnak - óhatatlanul veszteséges lesz. Vegyünk például egy vállalkozást, mely havonta egymillió forintos lehívható költségvetéssel rendelkezik, a vállalat fix költségeinek nagy részét pedig a személyi ráfordítások és a közüzemi díjak jelentik, egyebekben választhat néhány jószág termelése között, melyeknek előállítási költsége, tehát forrásigénye különböző, ráadásul van olyan termék, főként a drágábbak, amely után kevesebbet kap, mint amennyibe az neki került. Az egymillió forintos keret lehívása a vállalat számára tehát úgy célszerű, hogy a profitot hozó termékeket termelje, ha lehet ráadásul némi anyag spórolással, különben még a fix költségeit sem fogja tudni fedezni. Ugyanerre az analógiára: adott tehát egy költségvetési intézmény, melynek finanszírozását a neki megítélt TVK határozza meg (az éves TVK, bár minimális változást enged, de alapvetően 1/12-ed részekre osztott az év során); a beavatkozások után járó finanszírozás lesz az a szükségletektől független ösztönzőrendszer, mely az ellátások arányát, alakulását meghatározza. A szolgáltató indukálta kereslet pedig kiváló asszisztenciát jelent ehhez a rendszerhez; a keresletet, tehát a betegek orvoshoz fordulási kedvét és arányát az információs asszimetria és a paternalisztikus berendezkedés teszi lehetővé. Többek között ez is közrejátszik abban, hogy óriási túlfogyasztás alakulhat ki egyes régiókban, mely végső soron csupán az intézmények túlélését szolgálja (nem hibáztatava érte magát az intézményt!). Ráadásul - a rendszer jellegéből adódóan, hisz a finanszírozás minden szinten veszteséges – a túlfogyasztás jelentős része az ellátórendszer legdrágább szintjén, az aktív fekvőbeteg-ellátásban realizálódik akkor is, amikor azt szakmai szempontok nem indokolnák; a nehezebb, összetettebb és drágább esetek ellátásában az alsóbb szintek (alap- és járóbeteg-szakellátás) ellenérdekeltté válnak. Az aktív ágyak számának csökkentése pedig jelentős bevételkiesést jelenthet és az adott intézmény fennmaradását veszélyeztetheti.

A fentiek fényében nem is csoda, hogy mind a kórházi elbocsátások számában (tehát a befekvések számában), mind az átlagos bennfekvési időben jeleskedünk (WHO adatbázis, 2009):

 

Végső soron tehát a tanulmány is ugyanarra a tényre világít rá, amit már néhány korábbi írásomban is kiemeltem, többek között a hepatitis-ellátás kapcsán kialakult anomáliák esetében is; nem a valós igények és szükségletek alakítják az ellátást, hanem maga a finaszírozás, és ezzel együtt a rendszer- és betegidegen érdekek és ösztönzők. A hepatitis-ügy kapcsán, a késlekedő laboratóriumi vizsgálatok okán is olvashattuk az ombudsmani jelentésben: „Az államtitkár a GYEMSZI vizsgálatának eredményét is rendelkezésemre bocsátotta, mely szerint a PCR vizsgálatra történő várakozás oka elsősorban az, hogy a laborok inkább más, nyereségesebb vizsgálatokat végeznek el a rendelkezésre álló keretük terhére.”

Ugyanez a jelen tanulmányban így hangzik, immár általánosítva:

„ • a beteg a lábával nem a szükségleteirôl szavaz;

• természetes betegút nem létezik, csak olyan, amit az intézményrendszer a maga érdekei mentén kialakít;

• az ellátások egy részét az ellátórendszer saját maga, a saját fenntartása érdekében generálja.”!

Alapvető struktúrális átalakításokra (az alap- és járóbeteg-szakellátás megerősítése) és a finanszírozási politika átszabására (a beavatkozások valós árának térítése, költséghatékonysági törekvésekkel és járóbeteg-ellátási ösztönzőkkel) lenne szükség ahhoz, hogy az egyébként is szűkös forrásokat valóban hatékonyan tudjuk felhasználni. A valódi szükségleteket mutató betegutak addig nem tudnak kialakulni, amíg a rendszer önmagának generálja azokat.

 

a szike belevág!

3 Komment
0 Reblog

Kedves Olvasók,

Mi a szike blog írói – egy orvos (dr. Bálint Botond) egy közgazdász (Szász Levente) és egy mérnök (Mezősi József) - arra a felismerésre jutottunk, hogy ellentétben sok kortársunkkal mi valahogy nem akarunk országot váltani, mondjuk úgy: nem csak kalandvágyból. Viszont ha így döntünk, akkor nemhogy csak nem tartjuk elegáns dolognak, de számunkra nem is vállalható opció a nyavalygás, szomorkodás, felelős keresés és a múlton való rágódás. Azt gondoljuk, a változást senki nem fogja helyettünk megcsinálni, pedig a változásra szükségünk van. Mi vagyunk az a korosztály, akin igazán múlik, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Mivel ez így elég megfoghatatlan dolog, kerestünk egy olyan tematikát, ami mindünket érdekel, fontos az ország szempontjából is és bőven van mit csinálni.


Szóval megtaláltuk magunknak az egészségügyet és viszonylag nagy lendülettel kezdtük meg a munkát. Egyesületet alapítottunk a fenntartható, korszerű magyar egészségügyért, ahol mérhető, reális és releváns célokat tűztünk ki. Elsők között ezt a blogot indítottuk, ami több tízezer olvasót vonzott pár hét alatt. Céljaink között szerepel szakmai est illetve később konferencia szervezése a szakmának illetve egy web2-es tér kialakítása, ahol a szakma a legalsóbb szintekig összekapcsolódhatna és az információ terjesztésével járulna hozzá a fejlődéshez. Középtávú tervünk olyan szakmai tudásbázis kialakítása, amire alapozva konkrét beruházási, fejlesztési vagy korszerűsítési projekt megtervezésénél tudunk szakmai ajánlásokkal élni. Ennek legfőbb célja az egy oly sokak által várt korszakváltás kierőltetése ahol már nem az egy időegységre jutó lehető legnagyobb pénzmennyiség elköltése a legfőbb motívum. Célunk, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyikre valóban szükség van, valóban a leghatékonyabban legyen a pénz elköltve, az optimális helyen, kizárólag az egészségnyereség növekedését szem előtt tartva.

Idézet az egyesület Alapszabályából:

„Az Egyesület küldetése, hogy a fenntartható fejlődés elvének érvényesítése mellett tevékenységével hozzájáruljon az egészségügyet érintő társadalmi berendezkedés, technológiák, módszerek magyarországi versenyképességének fejlődéséhez.”

Az egyesületünk céljai:

Az Egyesület arra törekszik, hogy tevékenységével

1. elősegítse az egészségügyben jelenlévő orvosi és informatikai technológiák fejlődését a versenyképesség szellemiségének figyelembevételével, továbbá ösztönözze a tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozásorientált fejlesztését;

2. feltérképezze az egyesület profiljának megfelelő és alkalmazásában érintett szervezetek, intézmények működését, összefogja, motiválja és együttműködésre késztesse a kutatás, fejlesztés, beruházás hatékonyabb megvalósítása érdekében.

3. hathatósan fejlessze az egészségügy finanszírozhatóságát és az őszinte egészségpolitika megvalósulását, a társadalommal való nyitott és transzparens kommunikációt.

A bejegyzéssel célunk nem az egyesület reklámozása, ezért nem is szerepeltetjük a nevét, hanem a blog olvasóitól kapott visszajelzések beépítése a munkánkba. Ezért szeretnék minden kedves Olvasót megkérni írjon pár sort, ami eszébe jut kezdeményezésünkről, bármi hasznos lehet, amit előre is köszönünk!

A szike blog továbbra is boncolgatja a még éppen élő magyar egészségügy testét és ott vág bele ahol a legjobban fáj! 

A Stanford Egyetem tanára Francis Fukuyama a Figyelő magazinnak adott riportjában arról az ellentmondásról beszél, hogy a Magyarországon is működő jóléti állam nagy ellátórendszereinek létrehozásakor amellett, hogy óriási különbség mutatkozott a demográfiában, még alapvetően más volt a rendszer felé támasztott elvárás - nem kívántunk annyit kivenni belőle mint ma, nem is volt rá lehetőség - de mégis a rendszert fenntartani kitalált finanszírozási struktúra alapjaiban ugyanaz.

Egészségügyre vetítve a kérdést: mit tudott akkor nyújtani egy orvos, egy kórház a biztosítottnak? Mit kellett akkor, amikor a ma is működő és használt szisztéma alapjait lefektették, a beszedett „TB-adóból” kifizetni? Kötszert, penicillint, forralt vizet…

És mit kell ma? De talán érdekesebb, hogy mit fog kelleni holnap! A mai bejegyzésben az elmúlt időszak számunkra legérdekesebb „cutting edge”, az egészségügyet érintő csúcs technológiás kutatási eredményekből szemezgetünk.  Példáinkat első kézből a Brave New World with Stephen Hawking című kanadai ismereterjesztő műsorból kaptuk.

 

BCI ::: LOUSANNE, SVÁJC

Svájcban kutatók egy csapata megtette azt, amit szinte minden ember lehetetlennek tart. Megalkottak valamit, ami ötvözi az embert a géppel.  Tudósok és mérnökök majd' egy évszázada küzdenek azért, hogy uralmuk alá hajtsák az emberi agy hatalmát. Lausanne-ben sikerült is nekik.

 

 

Ezt a figyelemre méltó ember-gép kombinációt Agy-Számítógép Interfésznek, vagyis BCI-nek nevezik. Hihetetlen módon a kerekesszék mozgatását a vezetője a gondolataival végzi. Nincsen kormány, pedál, vagy bármi trükk, pusztán az emberi elme ereje elektronikusan összekötve egy rendkívül kifinomult technológiával. Az elme erejét felszabadító koponya Jose Millan professzor. Meggyőződése, hogy bármely ember meg tudja tanulni ennek a gépnek a használatát, annak ellenére, hogy mindannyiunk agya más és más.

A sapka a csatolófelület ember és a számítógép közt. 16 elektródája van, és mindegyik mikrofonként figyeli és felfogja az agy jelzéseit. Hogy működésre bírjam a gépet, agyam azon területeit kell aktiválnom, melyek testem meghatározott részeivel állnak kapcsolatban. A használó ahelyett, hogy a kezeit mozgatná, csak elképzeli a mozgást. Előbb a jobb kéz, majd a bal kéz, azután a lábak. Mindegyik parancs egyedi. Ennek a mintának a felfogásával működtethető a kerekesszék. A számítógép rögzíti a használó egyedi agyi mintáit. Amikor a jobb kezére, a bal kezére gondol, vagy a lábaira, annak tisztán érzékelhetőnek kell lennie. A jobb kéz mozgatására gondolva jobbra, a lábak mozgatására gondolva balra tud fordulni. A kerekesszék automatikusan megy előre, amíg a használó fejében ki nem adja az utasítást az irányváltásra. Tíz radar és két webkamera is van a széken. A képeket a fedélzeti számítógépnek küldik, amely segít a navigációban. A rendszert úgy tervezték, hogy ne terhelje le az agyat, ezt megosztott irányításnak nevezik.

Az elmémmel irányíthatom ezt a kerekesszéket! Megdöbbentő, micsoda lehetőségek rejlenek ebben a technológiában. Ha képesek vagyunk a gondolataink erejével mozgatni egy kerekesszéket, mi másra lennénk még képesek?

 

EXOSKELETON ::: PHILADELPHIA, EGYESÜLT ÁLLAMOK

Elbűvölő az emberi test felépítése, különösen az, hogy a legbonyolultabb dolgokat is úgy végzi el, mintha semmi erőfeszítésbe nem kerülne. Az emberi járás egy bonyolult egyensúlyozó cselekvés. Üzenetek futnak az agyunktól a lábainknak, karjainknak, a törzsünknek. Ez a tökéletes rutin, ha mindent jól csinálunk, helyváltoztatást eredményez. De ha ezt a képességet elveszítjük egy baleset vagy betegség miatt, a tudomány szinte képtelen visszaállítani. De ez hamarosan meg fog változni.

A Moss Rehabilitációs Központban Philadelphiában, valami figyelemre méltó történik. Ott olyan emberekkel találkozhatunk, akik lebénultak, de most felállnak és saját két lábukon járnak.

Ez a csoda mögött rejtőző gép az Exoskeleton.

Ez a műszaki alkotás kifinomult kombinációja a tervezésnek és az érzékelő elektronikáknak, megadva egyeseknek az esélyt, hogy olyat tegyenek, amiről azt hitték, többé nem képesek rá. Rendkívül érzékeny mozgásérzékelők mérik a használó felsőtestének mozgását. Ezeket a jelzéseket feldolgozza a hátizsákban lévő számítógép, majd utasítja a gépet, hogy menjen a megfelelő irányba, a megfelelő sebességgel. Az exoskeleton azon kívül, hogy segít a betegnek állni és járni, egyúttal enyhíti a gerinc- és izomfájdalmat, amit a folyamatos ülés okoz. A páciens nem érzi a lábait, de jobban érzi magát felegyenesedve. Jobb a közérzete és a fájdalma határozottan szűnik, amint felveszi, de még órákkal utána is. Azok az egyének, akik gyakorlatot szereznek, képesek menni és menni, és láthatóan boldogan sétálnak, mert ez a rendszer nem meríti ki őket. Egy napon majd reggel felveszik ezt az öltözéket, és csak a nap végén veszik le, miután elmentek vele mindenhová, ahová csak menniük kellett. De a végső cél az a fajta függetlenség, amit az autóban élhet át az ember.

 

CIANOBAKTÉRIUMOK ::: COIBA, PANAMA

Panamában egy elzárt kis csendes-óceáni szigeten tudósok egy csoportja egy olyan életforma után kutat, ami segíthet legyőzni az emberiség egyik legnagyobb ellenségeit. Belátható mennyi mindent tudunk tanulni a körülöttünk lévő egyéb életformáktól, akikkel megosztva élünk a Földön. Sok közülük nálunk jóval régebb óta itt van, és régebb óta van lehetősége kutatni az életben maradás titkait. Ez a megszerzett tudás számunkra is életmentő lehet. Az emberiségnek évszázadokba telt felfedni a szárazföldi környezet titkait, most a tudomány a bolygó más részére fordítja figyelmét, az óceánra.

Az óceán az otthona a legszélesebb biodiverzitású életnek a Földön, mely új területre nyit kaput ahol az emberiség életére törő kórok gyógymódjaira vadászhatunk. A víz alatt sokkal nagyobb a biológiai aktivitás, mint a szárazföldön. Minden liter tengervízben 20 000 különböző típusú baktériumot találhatunk. A mélyben élő mikro-organizmusok folyamatosan küzdenek az élőhelyükért, ebben a harcban a fegyvereik az általuk előállított toxikus vegyi anyagok.

Dr. Kevin Tidgewell az ICBG –az óceánok kutatására létrejött nemzetközi fórum – tudósa egy víz alatti moszat félét vizsgál, amit cianobaktériumnak hívnak. Ennek a szabad szemmel is látható korallzátonyon, tengeri hínáron vagy szivacson élő moszatnak a különös tulajdonságai keltették fel az érdeklődését. Azt feltételezte, hogy az általa előállított toxin hasonlóan agresszív lesz az embereket megtámadó betegséggel szemben is. A cianobaktérium egyfajta mini vegyszer gyár, ami azt a lehető leghatásosabb toxint állítja elő, amit csak bír. A kutatók az összes lehetséges vegyi anyagot kivonják cianobaktériumból, mindet más és más oldószerrel. A képen demonstráljuk, hogy mire képes egy ilyen izolált vegyi anyag kivonat.

 

A hatást ráksejteken tesztelték. Bal oldalon élő mellrák sejtek láthatóak, jobb oldalon pedig ugyanazok miután a cianobaktériumból kivont vegyszerrel kezelték. Sokkoló milyen pusztítást végeztek és mire képesek ezek az élőlények, néhány esetben pár nap alatt! Innen még azért nagyon messze van a konkrét gyógyszer kifejlesztése, de számunkra rendkívül érdekes az a potenciál, amit ez a kis, vízben élő moszat magában hordoz.

Hepatitis B - csak a szerencsén múlik a terápia?

1 Komment
0 Reblog

Megint hangot adott aggodalmának az ombudsman egy, az egészségügyben kialakult konkrét anomália miatt. Miről is szól az ombudsmani közlemény? A krónikus hepatitisek (B és C) diagnosztikájában, kezelésében és a terápia követése során mindvégig óriási forrásigény jelentkezik. A legújabb gyógyszeres (antivirális) terápiák és az ezt befolyásoló folyamatos vírusszerológiai vizsgálatok tehát igen nagy összegeket emésztenek fel. Ugyanakkor a hatékony terápia elképzelhetetlen megfelelő, időközönkénti vizsgálatok nélkül, hisz a vírustiter (azaz a betegség aktuális aktivitása – mennyi vírus van jelen a keringésben, ez az ún. PCR vizsgálat) meghatározza a további kezelési stratégiát; a vírus rezisztenssé válhat a szerre, reagálhat arra stb. . Különösen fontos ez mind a beteg szempontjából – hisz az élete múlhat ezen - , mind a gyógyszerkassza szempontjából; százmilliók mennek el a semmire méregdrága gyógyszer formájában, ha a terápia nem megfelelő. Lássuk tehát milyen hiányra lett figyelmes a rendszerben Szabó Máté ombudsman:

„Állampolgári beadvány érkezett hivatalomhoz, amelyben a beadványtevő egy – állítása szerint évek óta elhúzódó – az egészségügyi ellátórendszert érintő problémára hívta fel a figyelmemet. A beadványtevő, aki maga is hepatitisz B vírussal fertőzött, és krónikus betegsége miatt kezelt beteg, panaszolta, hogy a szakmai protokoll szerinti szerológiai vizsgálatok elvégzésére az őt kezelő intézménynek nincs lehetősége, mert forráshiány miatt a labor a szükséges teszteket nem tudja megvásárolni. A tesztanyag hiányának az is következménye lehet, hogy az el nem végzett tesztek eredményének hiányában nincs lehetőség a betegnek felírt gyógyszer megváltoztatása, vagy elhagyása mellett dönteni, azaz nem részesülhet a számára leginkább hatékony terápiában.”

 

Hasonló helyzetet vetítettem előre egyébként én is egy korábbi posztomban, ezzel mostelérkeztünk oda, amit már korábban említettem: adott egy szakmai protokoll, valahonnan a messzi nyugatról, amely korszerű, betegközpontú, hatékony, megfelelő diagnosztikával megtámogatott. Ez lenne az említett, mai tudomány állása szerinti, „leginkább hatékony terápia”. Majd ezt átveszik egy ötödannyi egy főre jutó egészségügyi kiadással gazdálkodó országban. Például Magyarországon. A szakmai protokollok tökéletesek, napra készek. A finanszírozás? Már kevésbé. Ebből pedig nagyon hamar adódnak a problémák, lásd jelen esetben is.

 (Egy főre jutó egészségügyi közkiadás PPP-ben számítva - WHO adatbázis)

Persze ez lehetne egyedi probléma is, de nem érdemes ilyennel áltatni magunkat:  „A probléma nem csak a panaszost érinti. Kezelőorvosa elmondása szerint az el nem végzett szerológiai vizsgálatok miatt kb. 1100 betegnek közel a fele feleslegesen szedi a gyógyszerét, mivel váltaniuk, vagy a szedést abbahagyniuk kellene. A szükséges vizsgálat elvégzésének hiányában azonban többmilliós nagyságrendű pazarlás történik a fölöslegesen megfinanszírozott gyógyszerekkel.”

 

Így lesz a szűkos források miatt még drágább a rendszer, mint a forráshiánnyal nem küzdő, vagy az kevés forrást ésszerűen felhasználó országokban. Azért azt mindannyian érezzük, hogy így mind a beteg, mind a gyógyszerkassza rosszabbul jár, mintha a terápia menetéhez igazítva lehetne elvégezni ezeket a drága laborvizsgálatokat. Amelyeket egyébként mind az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-rendelőintézet központi laboratóriumában végzik, ugyanis nagyon kevés akkreditált intézmény jogosult csupán ezekre a vizsgálatokra. Ami logikus is lenne, ha tudnák azt végezni. Ezek általában ugyanis „veszteségesek”, hiába van jogosultsága a labornak rá, ha arra a finanszírozás nem egy elkülönített OEP kasszából történik, akkor a havi volumenkorlátot (TVK) hamar kimeríti egy-egy ilyen nagyértékű vizsgálat. Mivel pedig ez is a havi TVK része, és abból így túl nagy részt foglal el, ezért megfontoltan lehet csak végezni. A megfontoltan itt azt jelenti, hogy keveset. Nagyon keveset. Így fordul meg a rendszer és határozza meg a finanszírozás és a TVK a vizsgálatot, a terápiát és a beteg sorsát, nem pedig fordítva. Egyszer már írtam arról is, miért gondolom azt, hogy olyan teljesítmény-alapú finanszírozás működik az egészségügyben, mely független a valós szükségletektől, a teljesítménytől és a kapacitásoktól is. Ez az egyik élő példa erre. A jelentés egyik legszebb része ebből a szempontból pedig: „Az államtitkár a GYEMSZI vizsgálatának eredményét is rendelkezésemre bocsátotta, mely szerint a PCR vizsgálatra történő várakozás oka elsősorban az, hogy a laborok inkább más, nyereségesebb vizsgálatokat végeznek el a rendelkezésre álló keretük terhére.” !

 

Többet ehhez a témához nem is kívánok hozzáfűzni. ilyen finanszírozás mellett nem fog menni, csak még rosszabbul költjük el a keveset, ami még van. Arról nem is beszélve, hogy a végén mindig a beteg húzza a rövidebbet. Az egyre jobb, drágább, célzott terápiák egyre pontosabb és természetesen szintén egyre drágább diagnosztikát és terápiakövetést fognak igényleni. Legyen szó akár krónikus virális fertőzésekről, mint a HIV vagy a hepatitis B, C, akár onkológiai kezelésről. Nem megengedhető, hogy olyan terápiát kapjanak a betegek, akár csak egy kezelés erejéig is, amely számára nem hatékony, esetleg egyenesen káros. Visszajelzés nélkül, próba-szerencse alapon indikálni, vagy folytatni méregdrága, esetenként élet-halált befolyásoló terápiát megengedhetetlen.

Előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné fog válni a magánbiztosítók valódi bevonása az egészségügy finanszírozásába. Nem azért gondolom ezt így, mert nekem ez bármilyen módon érdekemben áll, vagy szeretném privatizálni az egészségügyet, egész egyszerűen fenntarthatatlan (lesz) az ágazat. Persze a biztosító nem karitatív szervezet, sőt, profit-orientált vállalat, viszont meglehetősen hatékonyan képes tőkét és friss lendületet hozni egy-egy ágazatba és nagyon szereti ellenőrizni, hogy mire költi a pénzt. Természetesen mindezt lakossági befizetésekből "táplálkozva". Méghozzá úgy, hogy ez nem is feltétlen jelentene érezhető plusz terhet. Jelenleg az egészségügyi kiadások valahol 2000-2200 milliárd forint körül járhatnak. Ebből mintegy 1400-1500 milliárd forint a közfinanszírozás, aminek csupán 40-45%-a fedezhető TB járulékból, a maradék 700-800 milliárd magánkiadás.

Látható, hogy hazánkban már most is meglehetősen magas, kb 35% a magánkiadások aránya. Mára tehát elértük azt, hogy a magánkiadások meghaladják a TB befizetések mértékét! Ugyanakkor ezek a magánkiadások (a gyógyszerkiadásokon kívül, mely abból 200-250 milliárd forint körüli összeget tesz ki) meglehetősen kontrollálatlanul kószálnak a rendszerben, és a legritkább esetben részesül ebből "hivatalos" módon az állami egészségügy. Holott több száz milliárd forintról beszélünk! Ez részben hálapénzként jelenik meg (80-100 milliárdra tenném), részben magánszolgáltatókhoz (van, hogy számla nélkül) kerül, de a legkisebb részben kerül magánbiztosítón keresztül (talán 1-2%) a szolgáltatókhoz. Holott józan ésszel meggondolva elemi érdek lenne, hogy ezt a több száz milliárd forintnyi összeget becsatornázzuk hivatalos keretek között az ellátásba, a beteg zsebétől mindvégig követhessük a pénz útját; ha nincs transzparencia nincs számonkérhetőség, azaz kétes a minőség, a hozzáférhetőség, magas a korrumpálhatóság esélye és sorolhatnám. Transzparencia és elszámoltathatóság nélkül pedig nem működhet hatékonyan és méltányosan az egészségügy, ezt biztosan állítom.

Egyszerűen kifejezve tehát több száz milliárd forint úgy folyik el az egészségügyben, hogy azt követni és valóban egzaktul mérni nem tudjuk. Mindenesetre a biztosítók szerepe ebben kulcsfontosságú lehetne, vegyítve egy jelentős adag társadalmi szerepvállalással érezhető javulás lehetne egy-egy indikátor irányába. Persze ehhez nem elég a magánbiztosításokat mintegy helyettesítő (supplementary) jelleggel használni. Jelenleg, ha nagyon lassan is, de ebbe az irányba haladunk; fizetjük a TB-t de minek? /Persze ez így nem igaz, ezer okot tudok mondani, hogy minek, mégis sokszor felmerül a kérdés./ Kialakul - főleg a járóbeteg szakellátásban és a diagnosztikában - a magánszolgáltatói hálózat, melyet magánbiztosítók által vagy közvetlen kifizetésekkel vehet igénybe a beteg. Ugyanakkor ezek a szolgáltatások a (állami intézményekben) az OEP által is finanszírozottak, de a több hónapos várakozási idő, a rossz körülmények és a személyzet olykor kétséges hozzáállása miatt kialakult egy duplikált rendszer; párhuzamosan finanszírozunk - persze közvetlenül más-más forrásból, de végeredményben mindenhol a lakossági befizetésekből - ugyanazokat a szolgáltatásokat lefedő köz- és magánellátást. Össztársadalmi költsége vitathatatlanul ennek a legnagyobb. Nem lenne hát logikus hagyni, hogy a versenyszféra segítse az állami egészségügyet is? Egy rendkívül alapos és fontos tanulmány alapján a lakosság két harmada lenne hajlandó fizetni a szakorvosi vizitekért, és több, mint a fele a kórházi beavatkozásokért ( Európai Bizottság által finanszírozott program keretében a Corvinus Egyetem égisze alatt folyt Baji Petra és Gulácsi László közreműködésével, a szakma iránt érdeklődőknek javaslom tisztelettel). Ugyanennek a programnak a keretében mérték fel egyébként a hálapénz mértékét, elutasítottságát is, mely során kiderült, hogy a közép-európai régióban Magyarországon a legkevésbé elutasított a hálapénz intézménye; a lakosság csupán 48%-a ítéli el azt. Ez számomra szomorú hír. Amikor tehát a hálapénz ekkora mértékeket ölt és a lakosság igényei egyértelműen egy irányba mutatnak, miért nem hagyjuk, hogy egy co-payment (kiegészítő hozzájárulás) rendszerrel enyhítsük a feszültséget az állami egészségügyön? Széleskörű, olcsó alap kiegészítő biztosítás mellett megoldhatóvá válna egy viszonylag jól érezhető, 10-20-30%-os co-payment bevezetése, melyet a biztosító fizet vagy visszatérít. A mostani OEP finanszírozáson felül. Bőven van rá puffer, csak épp másfelé megy el, de ki tudja hova. Értelmesen felépített szabályzással és megfelelő ösztönzőkkel, valamint persze mentesítő körülményekkel a legszegényebbektől (akik végre nem csak papíron férhetnének hozzá az ellátáshoz) a legtehetősebbekig mindenki jó járhatna (igenis meg kell engedni azt, hogy aki tud, az vásárolhasson extra szolgáltatást, képmutatás azt mondani, hogy ma nem kap többet!). A háziorvosi viziteken például úgy válthatná fel a vizitdíjat, hogy az indokolatlan orvos-beteg találkozó csökkentése mellett valós szükséglet esetén a beteg igénybe venné a szolgáltatást, hisz indokolt esetben a biztosító co-payment díját minden további nélkül (vissza)téríthetné. 

Miért nem? A válasz véleményem szerint leginkább politikai síkon dől el. Onnan már nem ilyen egyszerű a kérdés; nagyon sok (túl sok) szereplőnek nagyon sokféle érdeke fűződik a jelenlegi, minden transzparenciát mellőző rendszerhez. A hálapénz oroszlánrészét zsebre tevő orvosoktól az osztályvezetőkön át a kórházigazgatókig, a kerületi képviselőtől a városi polgármesteren át a "nagypolitika" színteréig számos helyen akadna meg egy ilyen folyamat. Ha politikára kerülne a sor biztos vagyok benne, hoyg egészen más számokat kapnánk egy-egy ilyen kérdést feszegető "nemzeti konzultáció" végére. A politika színesceruzái rendkívül kreatívan színeznek. Sokan jól járnak tehát azzal, ami most van. És a beteg? Szerintem sem a szegény, sem a gazdag, sem a közepes, sem a kicsi, sem a nagy, sem a magyar, sem a külföldi nem jár jól. Akkor viszont marad a kérdés: most milyen irányba megyünk? És legfőképp: mikor szűnnek meg, vagy gyengülnek annyira ezek az érdekcsoportok, hogy változtani lehessen?

Mit ér a gyógyszer, ha magyar?

2 Komment
0 Reblog

Újabb rendeletmódosítások jelentek meg a Magyar Közlöny 2013.évi 16. számában, melyek az innovatív készítmények és az újonnan befogadott gyógyszerek indikációs körét határozzák meg, vagy pontosítják azokat. A hepatitis-C vírusfertőzésben például új hatóanyag került befogadásra, melynek felhasználását speciális gyógyszerkeretből fogja finanszírozni az OEP. Sajnos egyre ritkábbak hazánkban (is) a drága innovatív készítményeket befogadó határozatok; 2010 óta az Európai Únióban körülbelül 50 új hatóanyag jelent meg, ennek mi csupán a tizedét fogadtuk be. Maga a befogadás is indokolatlanul körülményes és hosszadalmas Magyarországon. Ellenben más országokkal, nálunk a szer regisztrációját követően átlag több, mint 2 év (!) telik el, míg forgalomba kerülhet a gyógyszer. Az, hogy épp melyik hatóanyagot fogadjuk be és miért sokszor teljesen átláthatatlan. Természetesen végez az OEP is minden szerrel - többek között - költséghatékonysági, technikai hatékonysági vizsgálatokat, azonban sokszor nem a valódi szakemberek döntései határozzák meg egy-egy innovatív szer további sorsát. A gyógyszerkiadások hazánkban nagyon magasak, ennek ellenére mégis elkezdtünk elszakadni az Európai Únió szerencsésebb országaira jellemző innovatív gyógyszerparktól. A legnagyobb terhet természetesen az alacsony jövedelműeknek jelenti saját terápiájuk finanszírozása; a gyógyszerre jutó magánkiadások valahol 250 milliárd forint környékén járnak. Természetesen a gyógyszerek iránti igény, kereslet felmerülése is általában fordított az egyén financiális jólétével, azaz javarészt a szegényebb nyugdíjas évekre esik. A teljes (köz+magán) gyógyszerkiadások ma már meghaladják a GDP 2%-át (kb. 2,3%), a teljes egészségügyi kiadásoknak pedig több, mint 30%-át teszi ki, ami az alábbi táblázatra tekintve is látszik, hogy kiugróan magas:

(OECD Health at Glance 2012, a sötétebb szürke (medcal goods) foglalja magában a gyógyszerkiadásokat, a világosabb kék a járó- a világosabb szürke a fekvőellátást jelzi)

Kiadások

Óriási szeletet követel magának tehát a gyógyszerbüdzsé. Nagy hiba azonban azt feltételezni - ahogy azt a kormány is teszi - hogy ez esetben túl sokat költünk, ne tömjük hát a gyógyszeripar zsebeit, bőven van mit lefaragni. Le lehet, de akkor ne várjuk, hogy bármelyik mammutcég boldogan szállít majd nekünk gyógszert, vagy behozza új termékeit. Ugyanis a látszat ellenére nem költünk többet gyógyszerekre, mint bárki más. Csupán arról van szó, hogy míg a járó- és fekvőellátásban részt vevő dolgozók bére valóban az ország „képességeihez” igazodik, addig a táblázatban is látható „medical goods” (ami itt nem csak gyógyszert jelent, hanem egyéb orvostechnikai eszközöket is) ára Berlintől Bécsen keresztül Bukarestig bizony ugyanannyi mindenhol. Kemény kapitalista világban élünk, ahol a gyógyszerekre létezik egy minimum EU ár (persze mindig folynak kemény tárgyalások a befogadások során az árakról), így nagyságrendileg nincs eltérés. Nekünk ugyanazt kell megvenni ugyanannyiért Magyarországon, mint amit Nyugat-Európában ötször annyi egy főre jutó kiadásból másoknak. Érthető, hogy ha ugyanannyit költünk gyógyszerre (mert kénytelenek vagyunk), az jóval nagyobbat fog kihasítani mind az össz GDP-ből, mind pedig az egészségügyi kiadásainkból. Mondhatnánk, hogy például Romániában jól csinálják (lsd. ábra) , de erősen gyanítom, hogy egyszerűen ott nincs gyógyszer.

 

Gyógyszeripar

Lehet a fentiek miatt utálni a gyógyszercégeket, mindenkinek szíve joga. A gyógyszeripar megítélése egyébként sem a legfényesebb; profitorientált óriáscégek, akik az egészségünkön ( betegségünkön) akarnak nyerészkedni. Na bumm. Van pofájuk a mai világban. Azoka az iparágak, amelyek valós értéket nem teremtenek, csupán önnön szépségükért, kényelmükért, élvezetéért szeretjük, elfogadhatóak, szerethetőek. De egy olyan iparág, amely arra törekszik, hogy a betegségeinket gyógyítsa, ott sokan helytelennek tartják a profit-orientált működést, holott maga a kutatás-fejlesztés is elképesztő összegeket emészt fel. A hazai gyógyszeripar a GDP közel 5%-át adja, így nem elhanyagolható a szerepe a gazdaság motorjaként sem. Számtalan munkahely, beszállító függ a gyógszeripartól, az állandó forráselvonások hosszú távon negatív következménnyel járnak majd. Különösen igaz ez recesszioo idején, amikor még több figyelmet kellene fordítani olyan stratégiailag fontos ágazatoknak, mint az egészségipar, ezen belül is a hazai, nem mellesleg nagy hagományokkal rendelkező gyógyszercégek. Befektetések, kutatás fejlesztés támogatása; ez lenne az az út, mely segíthetne a magyar gyógyszeriparnak visszatérnie a sikervállalatok útjára nemzetkózi viszonylatban is. Viszonylag kis beruházással lehetne magas szakmai színvonalú fejlesztéseket letenni az asztalra. Magyarország adottságai tökéletesek arra, hogy az egészségiparban rejlő óriási lehetőségeket kiaknázzuk; komoly nyersanyagigény, területi igény nélküli iparág, ugyanakkor komoly szakemberigénnyel bír, ez pedig itthon adott mind műszaki, mind pedig orvostudományi, gyógyszerészeti vonalon. Nem szorongatni kellene tehát az ágazatot, hanem épp ellenkezőleg, célul tűzni ki, hogy Magyarország egészségipari nagyhatalom legyen; hatalmas potenciál rejlik az ágazatban; véleményem szerint a következő időszakban a gazdasàgi konjunktúra meghatározó iparága lehetne. Ugyanakkor a gyártók már most pedzegetik, hogy nem fogják tudni behozni a termékeiket ezekre a piacokra, ha nem képes vagy nem hajlandó azokat megfizetni az adott egészségügyi ágazat. Nem kellemes elesni egy tíz milliós piactól, de nem is akkora érvágás, hogy emiatt érdemes legyen felborítani az árpolitikát; tény, hogy érdekérvényesítő képességünk nem túl nagy.

Veszítenivalónk tehát akad bőven, ha a kormány továbbra is bokszzsáknak tekinti az ágazatot, pénzt persze ki lehet vonni innen bármennyit, de annak óriási ára lesz.

 

Méltányosság vagy költséghatékonyság? Mert ne legyünk szégyenlősek kimondani; a jelenlegi egészségügyi rendszerben a két fogalom, a két szemlélet sajnos nem fér meg egymás mellett. Ezt az egészségügyi struktúrát és forrásteremtési, allokációs rendszert nem a ma társadalmára teremtették. A tegnap megoldása ma már nem állja meg a helyét; a lakosságszám (nem csak itthon, a jóléti társadalmakban általában) csökken vagy stagnál, egyben óhatatlanul öregszik, az igények nőnek, a technológia pedig egy gyorsvasút (japán, nem a Budapest-Sopron IC!) sebességével fejlődik. Fenntarthatatlan, csak nagyon nehéz kimondani, még nehezebb beismerni. De erről majd egy későbbi bejegyzésben bővebben is szó lesz.

Nyilvánvaló, hogy ha csak és kizárólag költséghatékony prevenciót, diagnosztikát és terápiát, valamint rehabilitációt végeznénk, azt nehezen nevezhetnénk egy jóléti társadalom megfelelően működő ágazatának. Sokszor nem költséghatékony megoldás az idült dohányosok terápiája, a ritka, de rendkívül költséges betegségek élethosszig való kezelése, a végstádiumú beteg életkörülményeinek javítása, a magatehetetlen vagy  nagyon idős betegek ellátása, a hajléktalanokkal való törődés, vagy akár ausztráliában az óriási távolságok miatt kisrepülő segítségével rendelő háziorvosi rendszer. Ugyanígy a csupán esztétikai deformitát okozó állapotok, sérülések kezelése sem az, és még sorolhatnám. Ugyanakkor méltányos. Ez pedig fontos alappillére az egészségügynek. A méltányosságnak pedig alapfeltétele az egyenlő hozzáférhetőség, azonban ez a „szentháromság”, költséghatékonyság-hozzáférhetőség-méltányosság rendkívül törékeny. Hazánkban a forráshiány és az eleve szűk források elégtelen allokációja pedig - véleményem szerint – lehetetlenné teszik, hogy ez a törékeny hármas szője át a rendszert. Nem segíti a döntéshozókat és a dolgozókat az sem, hogy a méltányosság nem túl egzakt fogalom.  A költséghatékonyságot még valahogy csak-csak mérhetjük; mennyi ráfordítással érhető el egy egységnyi egészségnyereség? 20 forint? Megfelelő! 20 millió? Nem csináljuk. Persze ezer sebből vérzik ez a módszer is, nehéz az életet és az egészséget forintosítani, ugyanakkor elkerülhetetlen valamilyen fajta költséghatékonysági mutató felállítása. A méltányosság azonban nehezebb ügy. Méltányos –e egy hajléktalannak nyújtott drága beavatkozás? Csak azért, mert nem vezérigazgató még az élethez való jog ugyanúgy megilleti, mint bárki mást. Hogy soha nem fogja visszatermelni a társadalmonak? Ki Tudja. Nem biztos, hogy költséghatékony, viszont méltányos. Más pedig így vélekedik: se nem költséghatékony, se nem méltányos, abból a pénzből (tekintettel arra, hogy eleve kevés van) lehet, hogy egy gyermek életét lehetett volna megmenteni máshol, hisz alig futja korszerű berendezésre. Az akkor és ott felelőssége azonban mindig a jelenlévő dolgozóé. Méltányos –e egy alkoholista, segélyen élő hölgy detoxikálása akut májelégtelenség esetén egy igen drága és ritka eljárással, amikor a mérgezést ő maga követte el öngyilkossági célból bevett gyógyszerek segítségével. Természetesen méltányos. És mi van akkor, ha nem sokkal utána egy család kerül e ugyanabba a kórházba gombamérgezéssel, de nincs elég adszorbens patron a készülékhez, hogy mindannyiuk máját megtisztítsák, így nem tudják megmenteni maradéktalanul a családot? Ennek esélye szinte nulla, évekkel ezelőtt mégis megtörtént. Így is méltányos volt a korábbi beavatkozás? Egyáltalán van -e joga mérlegelni az orvosnak. Ilyen esetben természetesen nincs, de az ő feladata ezt közölni a családdal is.

Nem csak mi éljük át nap, mint nap a költséghatékonyság-méltányosság harcát, nálunk szerencsésebb sorsú országok is küzdenek ezzel a problémával, az ágazat finanszírozhatósága (finanszírozhatatlansága) és a növekvő humánerőforrás-igény szinte mindenhol kihívás elé állítja a döntéshozókat. A különbség talán abban van, hogy itthon nem látom a lázas készülődést és próbálkozást valami újra, valami jobb felé. A humanizmus által széles körben képviselt értékek, úgy mint az együttérzés, megértés, elfogadás és a méltányosság elvi következménye, hogy a törvény van az emberért nem az ember a törvényért. Ezt alkalmazva a szabály illetve a pénz kell, hogy legyen az emberért nem pedig fordítva. A társadalomnak el kell fogadnia, hogy az orvostudománynak megvannak a maga technológiai, emberi és financiális korlátai, azonban amíg van lehetőség egy jobb rendszerre, addig a csönd és a tétlenség a legrosszabb, amit tehetünk...

A fenti címmel közölt írás az inforadio.hu. Ettől sajnos még nagyon messze vagyunk, de az orvostudomány valóban egyre pontosabban képes feltérképezni a tumorsejtek tulajdonságait, viselkedését, genetikai információit. Nehezíti a folyamatot, hogy ezer és ezer féle tumor létezik, és még ugyanaz a tumor is reagálhat máshogy a kezelésre két különböző betegnél, sőt, akár idővel ugyanazon személynél is. Amennyiben azonban sikerül egy-egy daganattípus gyenge pontjait megtalálni, genetikai útvesztőjében rálelni egy sebezhető pontra, igen hatásos terápiát tudnak kifejleszteni a szakemberek. Ezek a személyre szabott terápiák persze körültekintő alkalmazást és alapos, modern diagnosztikát igényelnek, hisz nem mindegy kinek adjuk a szert. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen összegekről beszélünk, így a felesleges terápia - véleményem szerint - megengedhetetlen. Hazánkban (is) a vezető halálokok közé tartozik a rosszindulatú daganat okozta halálozás, méghozzá első helyen (igaz, ha minden kardiovaszkuláris eredetű eseményt összesítünk már holtverseny alakul ki). A KSH adatbázisában a következő értékekre leletem (2011-es adatok):

Az éves összhalálozás negyedéért tehető tehát felelőssé a tumoros betegség. Korábban már írtam a fent részletezett, célzott onkológiai kezelések racionalizálására történt minisztériumi kísérletek során kialakult helyzetről, mely pont az ilyen méregdrága, személyre szabott biológiai terápiákat érintette volna. A véleményemet ott már kifejtettem, erről nem beszélek újra, azonban az ügyben friss fejlemény történt. A legújabb hírek szerint elkészült, vagy legalábbis nagyjából elkészült a rendelet második változata, mely ugyan kissé több beteg számára teszi majd elérhetővé a legmodernebb terápiákat, mint ahogy az az eredeti tervekben szerepelt, azonban a jelenlegi, olykor meglehetősen kusza és szubjektív megítéléseken alapuló alkalmazást - nagyon helyesen - szűkíti. Kikerült az eredeti rendelettervből a kitétel, hogy a szer adását fel kell függeszteni, ha két egymást követő képalkotó vizsgálat során is rosszabbodik a beteg állapota (tehát hiába hatástalan a milliós szer, lehet tovább adni), valamint akkor is adható a kezelés, ha a betegnek semmi esélye arra, hogy általa operálható állapotba kerüljön. Ugyanakkor, és ez lehet jó irány, az OEP csak a harmadik kezeléstől veszi át a beteg finanszírozását, amennyiben a szer hatásosnak bizonyul, addig a gyártó finanszíroz. Ez jó, mert nem ösztönzi a gyártót a felesleges, de profitot azért termelő terápiára, hanem csak a valóban hatásos kezelések elvégzésére, ugyanakkor kérdéses lesz az ellenállás mértéke a piaci oldalon.

A szabályozás iránya tehát nem rossz, bár kis lépésekkel haladunk a racionális forrásfelhasználás irányába, de a szándék itt-ott már legalább látszik. Persze a korábbi próbálkozásból kitűnt, mekkora társadalmi ellenállásba ütközik egy-egy szer hozzáférhetőségének korlátozása, pedig sokszor épp a tiltakozó ellátása múlhat azon, hogy mennyire ésszerű a források allokációja; nem vagyunk annyira gazdagok, hogy megengedhessük magunknak a rossz terápiát. Különösen fontos lesz ez ahogy haladunk az egyre modernebb és jobb diagnosztika, kezelések irányába. Mindenkinek a legjobb csak akkor juthat, ha nagyon meggondoljuk a jövőben, hogy kinek mit érdemes adni. Nem csoda, hogy mindenütt a világon a személyre szabott terápia irányába mozdul az orvoslás. Ki tudja, lassan eljöhet az idő, mikor a taj kártyám tárolja majd minden genetikai információmat, és a betegségeim genetikai térképét is, hogy a gyógyszertárban a számomra legeffektívebb, célzott szerekhez juthassak.

Megfagyott a beteg a kórház udvarán

11 Komment
0 Reblog

Tragikus hírre lettem figyelmes tegnap délután: egy bennfekvő beteg, idős hölgy fagyott meg a győri Petz Aladás Kórház udvarán. A 90 év feletti hölgy pszichiátriai beteg volt, elkóborolt a kórteremből, majd a pavilon-rendszerű kórház udvarára sétált, ahol (ki tudni mennyi időt kinn töltve) teljesen kihűlt, az életét már nem tudták megmenteni. Az eset persze önmagában is tragikus, de ne legyünk szégyenlősek; még inkább az lenne, ha egy fiatal családanyáról, ne adj Isten egy gyermekpszichiátrián ápolt fiatalról lenne szó. Az, hogy ilyen megtörténhet megint egy intő jel a hazai egészségügy helyzetét illetően. Ugyanakkor sajnálom az adott osztály dolgozóit is, hetekig, hónapokig tartó kivizsgálásnak és vegzálásnak lesz kitéve minden alkalmazott, pedig a felelősség közös. Általában nem az a maroknyi - még kitartó - személyzet okolható azért, mert nem tudják megfelelően felügyelni a betegeket, ellenben sokat hozzátesz egy-egy ilyen eset ahhoz, hogy a maroknyi csapatból még többen adják fel a hivatásukat, vagy keressenek lehetőséget tőlünk nyugatabbra. Közben megérkezett a legfrissebb humánerőforrás-helyzetről szóló jelentés is: valamennyivel  kevesebb, körülbelül 1100 orvos kért tavaly igazolást külföldi munkavállaláshoz (szemben a 2011-es 1200-al), ugyanakkor minden eddiginél több, 518 ápoló kérte ugyanezt (2011-ben még csupán mintegy 300-an!). Az orvos-ápoló arány hazánkban körülbelül egy a kettőhöz, ami európai vizsonylatban, és V4 viszonylatban is meglehetősen kevés, nem is beszélve a százezer főre jutó nővérszámról:

(WHO adatbázis, 2010, 100.000 főre jutó nővérek száma)

A lassan elviselhetetlenné váló humánerőforrás-krízis eddig is kézzelfogható volt a betegek mindennapjaiban, azonban ilyen nyíltan tragikus következménnyel talán még nem járt. Az agyonhajszolt személyzet pedig lassan képtelen lesz száz százalékosan elvégezni a rájuk bízott feladatot, a megfelelő válaszreakció és hosszútávú stratégia azonban még mindig késlekedik. De meddig?

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

Utolsó kommentek