Korábbi írásaim során leltem rá két megdöbbentő adatra: a világrangsorban elfoglalt helyünk a nyers halálozási rátát és a növekedési rátát tekintve katasztrofális, mindkét mutatóban a világ legrosszabb 10%-ba tartozunk! Érdemes megnézni, milyen "szomszédok" vesznek minket körül!

Nyers halálozási ráta, a legrosszabb 10%, forrás: CIA World Factbook

Demográfia

Részben ezek az adatok késztettek arra, hogy ennek hosszú távú következményeit is átgondoljam.  A jelenség egyébként érint sok (közép-)európai, fejlett országot, tehát globális problémáról van szó. Sajnos a rossznak is mi vagyunk a rosszabbik végén...

A gazdasági válság mellett tehát egy jóval súlyosabb, és nehezebben, lassabban orvosolható problémába csúsznak bele a fejlett országok, köztük kiemelten Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország. Ez pedig az a humánerőforrás-krízis, amely így,össztársadalmi szinten vizsgálva teljesen új értelmezést is nyer. Ráadásul nem beszélhetünk évtizedes távlatokról, az első bomba a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjba vonulása során már robbani fog, ez pedig 2015-16 -tól (!!) óriási gondokat fog okozni, a probléma égetővé vált, bár a politika ezt a témát hosszú évek óta messziről kerüli.

Kezdjük a születésszámmal. 1950-56-ig minden évben rendre közel 200 ezer gyermek született, 1954-ben és ’55-ben pedig ennél is több, 223, illetve 210 ezer élveszületést regisztráltak. Ez a generáció 2015-től kezdődően vonul majd nyugdíjba (ez persze nyilvánvalóan kevesebb embert jelent az emigráció, halálozás, korai nyugdíjazás, munkanélküliség miatt). A kiugróan magas számú nyugdíjba vonulás önmagában persze nem is lenne baj. Egyre inkább kitolódik a születéskor várható élettartam, egyre több nyugdíjas, ez természetes jelenség szinte mindenhol a fejlett világban. Nézzük azonban a másik oldalt, a születések számát a közelmúltban. Azokat, akik a nyugdíjasokat „pótolják”, akik fenntartják az országot, megteremtik a nyugdíj és a szociális háló anyagi feltételeit.

Lássuk a születésszámot 1994-2000-ig, nagyjából ez a korosztály kell, hogy belépjen a munkaerőpiacra 2015-től kezdve. A kilencvenes évek közepén még éppen több, mint 100 ezer gyermek született, azonban 1998-tól már 100 ezer alatti születésszámról beszélhetünk. Ha összehasonlítjuk a két korszakot, a nyugdíjba menőket és a friss belépőket ,szmorú tendencia bontakozik ki. 1950-56-ig összesen 1,4 millió gyermek született, 1994-2000-ig pedig csupán a fele, 720 ezer! Nagyon közel, már 2015-től jöhet az a váltás, mely a demográfiai torzulás folytán óriási problémákat fog generálni! A szó leszorosabb értelmében véve beszélhetünk tehát humánerőforrás-krízisről. A magyar példa nem egyedülálló, de tendenciáját tekintve, történelmi okokból mégis kiemelt jelentőségű! Egyszerűen nem lesz, aki megtermelje az idősebb generációk eltartásához szükséges járulék- és adótömeget. Ráadásul a nyugdíjkassza terhelése is fokozottan emelkedik, ezt pedig járulékemeléssel már nemigen lehet enyhíteni. A nyugdíjjárulékot a kilencvenes évek óta még kismértékben emelték is, a jelenlegi 33%-os szint már nemigen fokozható.

Foglalkoztatottság

Az ijesztő tendencia a foglalkozatottsági adatokon is jól látható. Ez valamivel megbízhatóbb adat a puszta születésszámnál, hisz megmutatja az itthon dolgozó, aktív állampolgárok számát. A KSH adatai alapján még körülbelül 15 évvel ezelőtt, 1998-banis viszonylag sok fiatal belépő volt a munkaerőpiacon, ez bőven fedezte a nyugdíjba vonulók számát. Ezzel szemben a 2012-es évet nézve döbbenetes tendencia bontakozik ki. 1998-ban a munkaerőpiacra belépő 15-24 éves korosztály 523 ezer fő volt, míg 2012-ben már csupán 216 ezer! A 15-19 éves belépők (szakmunkás réteg) gyakorlatilag eltűntek, a 20-24 éves fiatal foglalkoztatottak száma pedig 445 ezerről 206 ezerre zuhant. Az 55-65 éves (idősebb) foglalkoztatottak száma ugyanakkor 182 ezerről  505 ezerre nőtt! ( A nyugdíjkorhatár 1998-ban 57 év volt). Adott tehát egy óriási tömeg, aki az elkövetkezendő években ki fog vonulni a munkaerőpiacról ugyanakkor nincs aki pótolja majd az óriási járulék- és adóveszteséget és a hirtelen növekvő társadalmi-gazdasági terheket.

 

 foglalkoztatottsag_1998-.jpg-(a linkre kattintva megnézheti eredeti méretben), forrás: KSH

Egészségügy

Az egészségügy helyzete ebben a szituációban is kissé speciális. Köztudott, hogy a nyugdíjasok igénybevétele-  az egészségügyi szolgáltatásokat illetően - az átlagnál jóval magasabb. Nyugdíjba vonulás után – részben pszichológiai okokból is – drámaian megnő az egészségügyi ellátások iránti kereslet. Tehát általános keresletnövekedésre, nagyobb terhelésre számíthat az egészségügy a fent vázolt demográfiai bombával egyidőben. Ugyanakkor a munkapiacra belépő fiatalok és a nyugdíjba vonulók száma közötti  különbség évről-évre hatalmas járulékkiesést fog okozni, ami megroppantja majd az e-alap forrásteremtési oldalát. Elkerülhetetlen tehát a forrásteremtési technikák újragondolása, mert a kieső járuléktömeg teljesen fenntarthatalanná fogja tenni a rendszert, nagyon rövid időn belül. A járulékok emelésére itt sincs nagy játéktér. Igaz, az egészségbiztosítási járulék Magyarországon jeleleg  az egyik legalacsonyabb a világon, 7%, így a kiesés a nyugdíjjárulékok kiesésénél kisebb mértékű lesz. (2006-ban még 15%-os járulékot fizettünk, azóta ennek kevesebb, mint a felét kell beadni a közösbe. Jól jelzi az egészségügy kiszolgáltatott, „másodhegedűs” szerepét az egészségügyi és a nyugdíjjárulékok aránya is: 7% szemben a 33%-kal.)

Összefoglalás

Rövid távon nehezen, óriási erőfeszítésekkel és súlyos áldozatokkal megoldható problémát fog okozni ez a demográfiai krízis, hosszú távon azonban megoldhatatlan helyzetet teremthet, ha nem teszünk ellene. Öregedő társadalom és így szélesedő nyugdíjas réteg fenntartása csökkenő születésszám mellett hosszú távon - a jóléti rendszer csorbítása nékül - gyakorlatilag lehetetlen. A modern egészségügy robbanása és fejlődése 40-50 év elteltével okozza az első gondokat a fejlett társadalmakban. A csökkenő gyermekvállalásai kedv és a túlélés ára jelentkezik most. Hiába oldjuk meg a gazdasági válságot, hiába kergetjük a GDP növekedés eszméjét, ha hosszú távon nem lesz, aki fenntartsa a társadalmat, ha nem lesz aki dolgozzon és termeljen. Közép-Európa és Magyarország helyzete azért is speciális, mert itthon – szemben a gazdagabb nyugat-európai társadalmakkal – a bevándorlás sem enyhíti a közeledő demográfiai válságot. Összehasonlításként a szintén öregedő Németországban 2011-ben a második világháború óta a legkevesebb, 663 ezer gyermek született (852 ezer halálozás történt), mely hosszú távon hasonló problémákat okozna, mint a közép-kelet-európai régióban, azonban tavaly több, mint 1 millió bevándorló érkezett az országba! Így a munkaerő-piacra belépők bőven kitermelik az a járulék-és adótömeget, mely a jóléti társadalom fenntartásához nélkülözhetetlen. Itthon azonban alig van bevándorló, egyre kevesebb gyermek születik, van viszont egy öregedő társadalom, egyre szélesebb nyugdíjas réteg és volt egy éveken belül ”beérő” Ratkó-korszak. Európa közepén tehát szép lassan elfogyunk. De addig is, amíg fogyunk jön egy nagyon nehéz időszak, amikor már alig lesz fiatal, lesz viszont annál több eltartandó állampolgár. De akkor ki fogja megfizetni a jóléti társadalom árát? A nyugdíjkorhatárt nem lehet a halálig tolni. Vagy mégis?


 Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!

Megfagyott a beteg a kórház udvarán

11 Komment
0 Reblog

Tragikus hírre lettem figyelmes tegnap délután: egy bennfekvő beteg, idős hölgy fagyott meg a győri Petz Aladás Kórház udvarán. A 90 év feletti hölgy pszichiátriai beteg volt, elkóborolt a kórteremből, majd a pavilon-rendszerű kórház udvarára sétált, ahol (ki tudni mennyi időt kinn töltve) teljesen kihűlt, az életét már nem tudták megmenteni. Az eset persze önmagában is tragikus, de ne legyünk szégyenlősek; még inkább az lenne, ha egy fiatal családanyáról, ne adj Isten egy gyermekpszichiátrián ápolt fiatalról lenne szó. Az, hogy ilyen megtörténhet megint egy intő jel a hazai egészségügy helyzetét illetően. Ugyanakkor sajnálom az adott osztály dolgozóit is, hetekig, hónapokig tartó kivizsgálásnak és vegzálásnak lesz kitéve minden alkalmazott, pedig a felelősség közös. Általában nem az a maroknyi - még kitartó - személyzet okolható azért, mert nem tudják megfelelően felügyelni a betegeket, ellenben sokat hozzátesz egy-egy ilyen eset ahhoz, hogy a maroknyi csapatból még többen adják fel a hivatásukat, vagy keressenek lehetőséget tőlünk nyugatabbra. Közben megérkezett a legfrissebb humánerőforrás-helyzetről szóló jelentés is: valamennyivel  kevesebb, körülbelül 1100 orvos kért tavaly igazolást külföldi munkavállaláshoz (szemben a 2011-es 1200-al), ugyanakkor minden eddiginél több, 518 ápoló kérte ugyanezt (2011-ben még csupán mintegy 300-an!). Az orvos-ápoló arány hazánkban körülbelül egy a kettőhöz, ami európai vizsonylatban, és V4 viszonylatban is meglehetősen kevés, nem is beszélve a százezer főre jutó nővérszámról:

(WHO adatbázis, 2010, 100.000 főre jutó nővérek száma)

A lassan elviselhetetlenné váló humánerőforrás-krízis eddig is kézzelfogható volt a betegek mindennapjaiban, azonban ilyen nyíltan tragikus következménnyel talán még nem járt. Az agyonhajszolt személyzet pedig lassan képtelen lesz száz százalékosan elvégezni a rájuk bízott feladatot, a megfelelő válaszreakció és hosszútávú stratégia azonban még mindig késlekedik. De meddig?

1221-aging-doctor_vg.jpgBár egy korábbi posztomban már foglalkoztam a kényszernyugdíjazás kérdésével, tekintettel azonban az azóta történtekre újra felelevenítem a témát. A kormányzat elhatározta, hogy nem engedélyezi tovább a nyugdíjas korú (62 év, illetve 2010-től 65 év) közalkalmazottak számára a kettős juttatást (fizetés melletti nyugdíj), tehát aki betölti a nyugdíjkorhatárt, annak jogviszonya automatikusan megszűnik, köszönjük szépen az elvégzett munkát. Ez volt a kezdeti alapkoncepció, itt egyelőre még nem érintem az egészségügyet.

A közalkalmazotti státusz megítélése és - ha lehet így mondani - "fejlődése" a rendszerváltás utáni évek során meglehetősen érdekesen alakult. Ahogy kialakult itthon is a klasszikus piac, piaci verseny, annak minden előnyével és hátrányával, úgy idomult hozzá a munkaerőpiac is, a (nem közalkalmazotti) fizetések a piaci verseny szabályai szerint egyre magasabb szintet értek el, az életszínvonal és a fogyasztás szép lassan emelkedni kezdett. Az állami szférában azonban nem történt jelentős változás. Nem volt tapasztalható elképesztő erőfeszítés, hogy a szektor kereseteit a nyugati bérszínvonalhoz, bérszínvonal irányába emeljék. Az állami és a versenyszféra közötti aránytalanságot valahogy tehát oldani kell. A közalkalmazotti státuszt így egyéb, nem feltétlen anyagi előnyökkel kell(ett), hogy vonzóvá tegye a mindenkori kormány; rugalmasabb szabadságolások, rugalmasabb (rövidebb?) munkaidő, egyéb nem anyagi jellegű juttatások. Anyagiakban pedig a végkielégítés és a nyugdíjak melletti kényelmes munkalehetőség. Így tudta az állam megbecsülni, "kompenzálni" a közalkalmazottakat. Az utóbbi években azonban a közalkalmazottak bizony kezdték elveszíteni ezeket az előnyöket. Emlékezzünk csak a kormányzat próbálkozásaira a végkielégítések (visszamenőleges!) megadóztatásáról, melynek áldozatául eshetett volna számos közalkalmazott, hisz a javaslatban a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetésekről volt szó (alapvetően természetesen jogos volt a felvetés az adott, konkrét, BKV-val kapcsolatos szituációban). De ki határozza meg, hogy egy évtizedek óta tanító, vagy a minisztériumban dolgozó közalkalmazottnak mennyi az, amennyi nem ütközik a jó erkölcsbe? Egyáltalán milyen jogi kategória a jó erkölcs?

Most pedig a munka melletti nyugdíj lehetőségét is elvették, persze csak a közalkalmazottaktól. Vagy lemaradtam a közalkalmazottak általános bérrendezéséről, felzárkóztatásáról a versenyszférához viszonyítva, vagy nagy a baj. Lehet, és kell is(!) arról vitatkozni, hogy egy jóléti államban, ahol a társadalom fokozatosan öregszik, meddig bírja a felosztó-kirovó rendszer a (nyugdíj)terheket, milyen intézkedésekkel lehet enyhíteni ezt a feszültséget (nyugdíjkorhatár emelésével, születések számának növelése révén egy egészségesebb korfa kialakulására való törekvéssel, vagy például a nemrég megszüntetett pénztári elemek beépítésével!), azonban jelen törvények szerint a nyugdíj, megfelelő szolgálati idő letelte után törvényi alapon jár. Ez lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz, lehet, hogy a munka mellett nyugdíjat is felvenni luxus, át lehet és előbb-utóbb át is kell gondolni az egész nyugdíjrendszert, de jelenleg jár. Egy meglehetősen koncepciótlan, megint rosszul kommunikált rendelettel, megint csak a közalkalmazottaktól (!) elvenni, méghozzá igen sokat elvenni finoman fogalmazva legalábbis nem úriemberhez méltó. Olyan ösztönzői rendszert kell kialakítani - mind munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon -, hogy a ledolgozott évtizedek után csak annak álljon érdekében és szándékában tovább dolgozni, akinek munkája valóban értékes és nehezen pótolható. Ennek következetes tiltása azonban kissé merev gondolkodásra vall.


Az egészségügyben pedig még összetettebb a helyzet. A jelen állás szerint a munkaviszony (közalkalmazotti státusznál) a nyugdíjkorhatár elérésével automatikusan megszűnik, egyéni elbírálás alapján engedélyezhetik a nyugdíjas korú dolgozók további jogviszonyát, a kettős juttatás azonban az egészségügyben is tiltott. A nyugdíjkiesést mintegy kompenzálva azonban egyfajta ösztöndíjat kapnának az idősebb gyógyítók (?). Számos probléma van ezzel az egészségügyben.

Amennyiben valóban munkaerőhiány van jelenleg is, akkor nem veszíthetünk el egy dolgozót sem. Miért lesz olcsóbb az államnak ugyanakkora nettó keresetet biztosítani a körülbelül 6000-7000 érintettnek (ebben nincsenek benne a szakdolgozók!) ily módon, mintha azt nyugdíjból, nyugdíjalapból oldanák meg? Félek azért, mert a nyugdíjalapban ez az összeg bennmarad, legyen miből finanszírozni az újra felmerült 13. havi juttatást (közel a választás), az egészségügyi dolgozók kiesett keresetét pedig szép csendben megoldják az egészségügyi kasszából. Ha megkapják egyáltalán. Újabb bújtatott forráskivonás az egészségügyből. Ha pedig nincs szükség minden alkalmazottra, és az egyéni elbírálás nem csak színjátékot, de valódi elbírálást jelent, akkor pedig kinél lesz a döntés joga? Természetesen valahol a minisztériumban, azonban nyilván nem tudhatják, hogy az adott doktor milyen valós munkát végez, így intézeti javaslattal kerülnek majd be a nevek, így azonban nyilvánvaló, hogy az fog tovább dolgozni, akinek megfelelő kapcsolatai vannak, nem pedig az (vagy nem csak az), akire valóban szükség van. Az érdekek pedig az egyes szakmák között is nagyon különböző forrásokból fakadnak. A helyzet abszurditását mutatja, hogy vannak olyan területek (jellemzően például a nőgyógyászat), ahol egyes orvosok ún. önkéntes segítőként dolgoznak, tehát eleve fizetés nélkül végzik a munkájukat, miközben informális juttatások (azaz hálapénz) formájában jelentős bevételre tesznek szert. Nagyon sok helyen tehát nem azon múlik a kereseti színvonal "szinten tartása", hogy az illető kaphatja -e a nyugdíjat vagy sem, aprópénz ez annak a 10-15%-nak, akik a hálapénz nagyon jelentős részét megkeresik és természetesen a legtapasztaltabb, legrégebben dolgozó orvosi körből kerül ki ennek oroszlánrésze. Megalázó azonban az idős orvosi karra nézve, hogy 30-40 év gyógyítás után ilyen formában váljanak meg tőle, vagy kegyeskedjenek megengedni azt, hogy tovább gyógyítson, valamilyen fajta "majd megoldjuk egy kis ösztöndíjjal, majd lesz valahogy, még nem tudjuk hogy" módon, miközben minden sarkon azt halljuk, hogy lassan valóban nem lesz, aki ellássa a betegeket...

Végeztünk! Mehetünk?

0 Komment
0 Reblog

Tudtam én, hogy aktuális lesz a gyógyítók elvándorlásának kérdése. (link)

Azt hiszem pont jó időzítéssel  boncolgattam néhány poszttal korábban a távozó orvosok problémáját...Sok helyen merült fel a kommentekben a kifogás, hogy fizessen az egyetemért a tanuló, ne az állam és az adófizetők pénzét hordja el külföldre a tudással. A gond csak az, hogy senki nem fog elmenni egy 15-16 millió forintos képzésre százezer forintos állás ígérete mellett. Fordtíva is nehéz; aki elmegy fizesse vissza. Mennyit kell itthon dolgoznia? Mi van, ha rögtön elmegy 5 évre, majd hazajön és a maradék 40 évet a hazai egészségügyben tölti? Visszakapja a pénzét? Mennyi idő alatt dolgozza le a tandíjat? Mikortól mondjuk azt, hogy megmentett annyi embert amennyi már "megérte"? Mi van, ha elmegy kutatni? Ha háztartásbeli lesz, vagy elmegy gyógyszercéghez? Ha nem mehet el gyógyszercéghez mert az "magán", akkor mi van a közgazdásszal, aki szinte kizárólag magáncéghez megy? Vagy a tanárral aki egy percet nem tanít? Akkor is fizet? Mi van, ha megbetegszik?  Ha rájön, hogy lelkileg nem tudja csinálni? A döntések előtt nagyon sok szempontot kellene körbejárni, és ideje lenne hosszútávú, egzakt hatástanulmányokkal megtámogatott stratégiát felállítani, pontos számokkal is alátámasztva. Megoldani azt, hogy a fiatalok a minőségi képzés után ne kényszerből maradjanak itthon, hanem valós alternatívát lássanak az itthoni egészségügyben. De egyelőre úgy tűnik csak úszik tovább az évtizedeken átívelő probléma. Végülis mindjárt választások jönnek, nem szabad felkavarni az állóvizet...

leaving docotrs.jpgA napokban megint fő téma volt az orvoselvándorlás, a bérrendezés témaköre. A konkrét cikk, mely felkeltette a figyelmemet a magyar, a cseh és a szlovák orvosok bérhelyzetével foglalkozik (link). Pedig most volt fizetésemelés. Botrány, a végén már megint emelés lesz, pedig válság van...A végén még marad itthon orvos. A béremelés igenis kétélű (háromélű?) fegyver. Egyrészt itthon tarthatja az orvosokat, másrészről erős antipátiát, feszültséget generálhat a lakosság részéről is. Nagyon összetettnek látom a problémát és én magam sem tudom mi lesz a vége. Tény, hogy a fizetés szemérmetlenül kevés az egészségügyben. Ahogy az iskolákban a pedagógusoknak is. És ahogy számos más területen. Miért kaptak mégis valamennyi emelést, és miért foglalkozunk velük ezek után még most is (azonkívül, hogy az orvos hiánya akutan érződik, míg a pedagógusé csak hosszútávon)? Az orvosnak ugyanis van egy hatalmas előnye! Az orvos "hiánycikk". Nem csak itthon, hanem szerte a világon, és mint hiánycikk az iránta fellépő kereslet óriási, és egyre nagyobb lesz, így a "piaci ára" szépen kúszik felfelé. Ráadásul előállítása költséges és igen lassú, minimum 24 év...ez rengeteg. (Majdnem) mindenki hajlandó tehát komoly összegeket áldozni az egészségügyi személyzetre, már csak azért is, mert az egészségügyben, ellenben más termelői folyamatokkal, a "munkás" nem pótolható gépsorral, sőt! A technikák fejlődésével és a szakmák specializálódásával nemhogy kevesebb, de több szakemberre lesz szükség. Itt rejlik tehát az egészségügyi dolgozók óriási előnye. Tudásuk ugyanakkor a világon mindenhol ugyanúgy alkalmazható, értékük nagy. Lehet beszélni érzelmekről, méltányosságról, lojalitásról, de a végén két kimenet van: elmegy, vagy nem megy el, és nekünk csak ez számít. Ha elmegy még többet kell ülni a rendelőkben, többet kell várni a műtétre, még többet fog késni például az onkológiai diagnosztika, s benne még több lesz a hiba stb. . A késői diagnosztika és kezelés pedig még több kiadást generál. Véleményem szerint pedig alapelv: az egészségügyben az idő ára a növekvő kiadások és a biztosan csökkenő költséghatékonyság, valamint a kezelés utáni rosszabb egészségi állapot! A korai stádiumban megkezdett adekvát terápia mindennél fontosabb lenne! A fegyver harmadik éle a mindenkori kormány felé mutat; 22 év alatt nem mutatkozott semmiféle hajlandóság a bérrendezésre. Megjegyzem más közalkalmazottaknál sem. A kormányzat nem tekintett befektetésként az egészségügyre, holott ezt egyre inkább felismerik máshol. Rendkívül sokat számít a lakosság várható, jó egészségben, aktívan eltöltött élettartama a nemzetgazdaság teljesítőképessége szempontjából is, így az egészségügyre úgy tekinteni, mint "kiadásnövelő" elemre legalábbis biztosan butaságra vall.

A fenti cikkben a Workania állásportál felmérésére hivatkozva megállapítja, hogy az egészségügyben a havi bruttó átlagkereset elmaradása a szlovák és a cseh kollégáktól 24% illetve 35%-os. Miért? Ez hogy lehet? Nem értem... Még jelenleg, az idei béremelés után is!? Tekintettel a hazai egészségügyi rendszerben jelen lévő, igen erős feudális viszonyokra, amely eleve nem teremt paradicsomi helyzetet a fiatal orvosok számára, számomra érthetetlen a jelenlegi hozzáállás. Vagyis éppenséggel érthető, mert megint a "nincs pénz" elvéhez folyamodhatunk. Ráadásul van azért az orvostársadalomnak egy szignifikáns rétege, aki igen kellemesen éldegél a jelenlegi, itt-ott zavaros helyzetben, az újabban félig-meddig legalizált hálapénz mellett pedig nem is nehéz. Így sosem lesz rend és soha nem lesz transzparens, valóban mindenkinek jutó egyenlő ellátásunk. Persze, mindenkinek minden jár, és mindenkinek a legjobb. Csípőprotézis? Hogyne, persze, hogy jár. Igaz, hogy a következő 1 évben tizedannyi, mint ahánynak kellene, de jár. Csak nem most. Most nem fér bele a TVK-ba. De amúgy...amúgy jár. MR? Jár, persze, 3 hónap. Vagy fél év. És itt jön a baj. Mert tudjuk, hogy van ,aki meg tudja oldani ezt a problémát is, és van, aki nem. Csak ebben a játékban annak a kárára fog megoldódni aki kénytelen várni, és a beavatkozás csak nem akar majd eljönni...De ez most túl messzire vezet. A furcsaság tehát, hogy még a saját gazdasági, fejlettségi szintünkön lévő szomszédaink is érzik a probléma súlyát. Nem nagyon, de kicsit jobban, mint Mi. A bérfeszültség óriási társadalmi feszültséget is generálhat, ez világos, és jogos. De ha így folytatódik egyre erősebb lesz (már most is az) az eltolódás a jobb minőségű, gyorsabb és átlátható (!!) magánszolgáltatások felé, amely intézményrendszer önmagában nem az ördögtől való!, de érzésem szerint ez az eltolódás önmagát generálva egyelőre úgy alakul (kidolgozott központi szabályozás és minőség-ellenőrzés nélkül), hogy a lakosság érdekeinek védelme kezdetben biztosan nem kap majd megfelelő súlyt, és ezt csak hosszas piaci verseny billentheti majd helyre (ami más iparágban nem olyan óriási gond, de itt az egészség a "termék"!). Ezt komolyabb előkészítés kell(ene), hogy megelőzze. A fekvőbeteg-ellátásban legalábbis mindenképp,  jelenleg mégis ezt az utat vízionálom valamikor a (közel)jövőben megvalósulni. Itt is rengeteg kérdést lenne érdemes boncolgatni, de most ez is túl messzire vezet...

Végül újfent egy egyszerű ábrával kanyarodnék vissza a problémák gyökeréhez, mely meg is adja a "Miért?"-re a választ. Az ábra azt mutatja, hogy hány dollárt szán az én egészségügyi kiadásaimra az állam. Vagy a kedves Olvasóéra. Évente. És mennyit szán a fent említett szlovák vagy cseh kormány állampolgáraira? Nem csak a dolgozók fizetésében van 30% különbség. Na - többek között! - itt a baj....

Megjegyzés: a magyar állam tehát vásárlóerő-paritáson(!) szán évente, fejenként 1500 dollárnál kevesebbet az egészségügyi kiadásokra. Nem (csak) az épp regnáló kormányzatot szidom most, tisztában vagyok vele, hogy jelenleg nincs lehetőség a makroallokáció átrendezésére, csak próbálom érzékeltetni a realitásokat, miért érezzük azt, hogy ez valahogy nem működik. EZ NOMINÁLÉRTÉKEN KÖRÜLBELÜL EGY DARAB(!) PET-CT VIZSGÁLAT FINANSZÍROZÁSA! De tulajdonképp annyi sem....

happy-doctor4.jpg

A portfolio.hu eredeti cikke a témáról itt olvasható.


Igazán nem unatkozhat sem a közvélemény, sem az orvostársadalom, erről a döntéshozók mostanában abszolút gondoskodnak. A legújabb hírek szerint ugyanis az Országgyűlés Költségvetési bizottsága egy általa jegyzett módosító csomag alapján a közszférában dolgozók körében (ideértve a rend- és honvédelmi szerveket is, ennek később óriási jelentősége lesz!) 2013. július 1-i hatállyal bevezeti a dupla juttatás tilalmát. Mit is jelent ez? A jelenleg (2010 óta) hatályos nyugdíjkorhatár 65 év. Azon közszférában dolgozó alkalmazottak munkaviszonya, akik betöltik 65. életévüket automatikusan megszűnik. A munkáltató ezt a korhatárt kitolhatja egészen a dolgozó 70 éves koráig, 65 év felett azonban a nyugdíj csak abban az esetben jár, ha a munkaviszony megszűnt. A jelenleg is nyugdíjasként dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők, ügyészségi és honvédelmi alkalmazottak stb. kötelesek 2013. április 30-ig jelenteni munkaviszonyukat, ezt követően július 1. után nyugdíjat nem kaphatnak a munkaviszony megszűntéig.

Ennyit magáról a módosításról. Próbáljuk megérteni az érvrendszereket. Globálisan 2 lehetséges gondolkodási utat látok, ezután az egészségügyre vetítve újabb két irányba kalandozhatunk. Az első gondolatmenetet vessük is el rögtön; tételezzük fel, hogy sok az idős munkavállaló, a fiatal diplomások pedig nem jutnak álláshoz, szükség van a frissítésre, ugyan ne foglalják már a helyet az idősek, dolgoztak eleget, nosza hozzunk egy rendeletet ez ügyben. De! "A nyugdíjazás miatt felszabaduló álláshelyeket pedig nem lehet feltölteni - írta a KIM." Fiatalok tehát kizárva, a megspórolt bérek mehetnek a hidegtűrő pázsit-részvényopciókba, úgyis kezd kopni a fű Felcsúton. Nem volt nehéz az első opciónkat elvetni. Marad tehát a második érvrendszer, nem tévedünk nagyot, ha leszögezzük, megint kiadáscsökkentés a cél. Nyugdíjat és fizetést is adni a közszolgáknak, az márpedig sok. Vagy az egyik, vagy a másik. Rendben is lenne, és egyetértenék vele, tudom, hogy iszonyú teher minden állam számára az elöregedő társadalom fenntartása. Tényleg az, ezen nincs mit bagatellizálni, a legnagyobb kihívások egyike lesz a következő évtizedekben ennek megoldása mindenhol a fejlett vagy közepesen fejlett országokban. Azonban amíg a nyugdíjból alig lehet megélni nagyon nehéz ám egy ilyen döntést lenyomni a polgárok torkán! Még inkább a közalkalmazottak, köztisztviselők torkán, akik joggal teszik fel a kérdést: Miért megint Mi? Miért megint csak Mi? Az Én kérdésem pedig megint csak az, hogy hol van a megfelelő kormányzati kommunikáció? Itt térnék vissza a fenti megállapításomra, miszerint a módosítás vonatkozik a rend- és honvédelmi szervek dolgozóira is. Miért fontos ez a kitétel? A korkedvezményes nyugdíj miatt! Nyugodtan javítson ki bárki, ha tévednék, de nem tudok olyan kitételről, ami a korkedvezményes nyugdíjra jogosultakat kivenné a szabályozás alá esők köréből. Tehát nem csupán a 65 évet elért  dolgozók, de azok is bajban vannak, akik korkedvezmény jogán készültek korábban nyugdíjba vonulni, és amellett esetleg tovább dolgozni. De a rend- és honvédelmi dolgozókon kívül számos egyéb (veszélyes, pl. nagy nyomású, vagy sugaras) munkahelyen is jár a korkedvezmény. Pontosabban járt, ugyanis nemrég ezt is eltörölték (majd megint visszavezették? zavaros ez a mostanában minden területen zajló kormányzati kapkodás).

Megegyeztünk tehát, hogy anyagi okokból született a döntés. Nem meglepő. Olyan vagyok, mint azok a bizonyos ízléstelen televízió-reklámok, de most, hogy a kevésbé érdeklődők megunták és itthagyták a cikket foglalkozzunk végre az egészségüggyel. Itt újabb két gondolatmenetet követhetünk, ebből az elsőt szintén rögtön el fogom vetni. Az egészségügyben igen szűkösek a forrásaink, elképzelhető tehát, hogy egy racionálisabb humánerőforrás-stratégia mentén az idősebb, nyugdíjas kollégák "elküldésével" és az így felszabaduló források segítségével egy hatékonyabb forrásallokációt visz végbe a szakmapolitika. Ahogy jeleztem ezt a gondolatot rögtön ki is zárnám, hisz a fenti eszmefuttatás miatt eleve értelmetlen, megállapítottuk ugyanis, hogy minden bizonnyal kiadáscsökkentés az általános cél. Másrészről a jelenlegi humánerőforrás-problémákkal küzdő egészségügyi rendszerben az orvosi létszám csökkentése nem lehet cél, még forrás-átcsoportosítás esetén sem. Jelenleg az OEP adatok alapján a 65 év feletti orvosok száma mintegy 6000 fő, ez a jelenleg gyógyítók körülbelül 16-18%-a! A legkorosabb orvosok javarészt az alapellátásban és az eleve hiányszakmákban tevékenykednek. Ezen kívül a 60-64 év közötti orvosok száma újabb durván 4000 fő, így potenciálisan sokan érik el 1-2 éven belül a 65 éves korhatárt. Számoljunk kicsit. A számok csak nagyságrendeket mutatnak majd és jelen esetben a szélsőségeket fogom preferálni. Ha 6000 dolgozó eltűnne az ellátórendszerből, az (250.000 forintos havi bruttó bérrel számolva) körülbelül 320.000 forint költségcsökkentést jelent a munkáltatónak fejenként és havonta. Gyors számolás után a kiadáscsökkentés csak az egészségügyben és csak az orvosok tekintetében éves szinten akár 20 milliárd forint felett lehet. A valós "spórolás" ennél nyilván jóval kisebb, hisz mindezek ellenére nem mindenki megy majd el nyugdíjba és a háziorvosok jogviszonya sok esetben nem közalkalmazotti, de a nagyságrendeket jól mutatja az érték, a szakdolgozók pedig csak növelik a számot (ha a kormány számolhat a várható bevételek kétszeresével minden megszorító csomagjának tervezetében, akkor azt hiszem nem is számoltam nagyon el magam).

Értem és megértem a kormányzat célját, de elfogadni ezt ilyen formában sajnos nem tudom. Megint nem tudom mi lenne a jó megoldás, más területekre (pedagógia, köztisztviselők) nincs is rálátásom, de az egészségügyben ennek adott esetben beláthatatlan következményei lehetnek. Ne legyen igazam, de gyanús, hogy ráadásul ezt a pénzt nem látjuk viszont az egészségügyben, ellenkező esetben mi célja lenne az idős, tapasztalt orvosok elküldésének (tisztában vagyok a feudális viszonyokat meglovagló orvosi elit olykor öncélú regnálásával, de tekintsünk el a történet ezen szeletétől most naív derűvel).

Így viszont akár egy újabb csendes forráskivonás is megvalósulhat, ami a humánerőforrás-krízis mélyítésével még inkább megroppantja majd az egyébként is megtépázott ellátórendszerünket.

orvosok életkor.jpg

 

 

Forrás: vg.hu, OEP

Szerző: dr. Bálint Botond, Társzerkesztő: Szász Levente F|M|E egyesület hivatalos blogfelülete

Kövesse a blogot a Facebookon!

Címkefelhő

egészségügy (26),GDP (8),költséghatékonyság (6),onkológia (5),hálapénz (5),magánbiztosítás (5),humánerőforrás (4),magánszolgáltatás (4),finanszírozás (3),TVK (3),mHealth (3),forrásteremtés (3),konferencia (3),mobile health (3),ehealth (3),korrupció (3),PET (3),FME egyesület (2),védőoltás (2),magánkiadás (2),halálozás (2),humánerőforrás-krízis (2),Szócska Miklós (2),innováció (2),e-alap (2),jövő (2),betegjogok (2),adó (2),Kondratyev-ciklus (2),orvoselvándorlás (2),alapellátás (2),beszállítói_hitel (2),kettős_juttatás (2),CT (2),rendelet (2),háziorvos (2),ombudsman (2),nyugdíj (2),orvoshiány (1),orvosi bérek (1),rezidensszövetség (1),Peterfy Sandor utcai korhaz (1),humán erőforrás-krízis (1),eutanázia (1),transzparencia (1),bizalom (1),fejátültetés (1),társadalombiztosítás (1),béremelés (1),tablet (1),alkohol (1),dohányzás (1),egészségi állapot (1),WHO (1),szakmai minimumfeltételek (1),ÁSZ (1),daganat (1),e-health (1),közfinanszírozás (1),META (1),kegyes halál (1),multimédia (1),hatékonyság (1),Ausztria (1),enesazegeszsegugy (1),társadalom (1),cloud (1),magánkórház (1),OEP (1),gamification (1),reform (1),magánegészségügy (1),magánbiztosító (1),VIP (1),Laborom (1),Healthcare (1),Egészségügy (1),okos (1),Innovation (1),Smart Healthcare (1),interjú (1),applikáció (1),magánellátás (1),uzsoki (1),gazdasági válság (1),mortalitás (1),incidencia (1),digital health (1),születésszám (1),BAZ megye (1),miskolci kórház (1),rezidens szövetség (1),kiszolgáltatottság (1),HIV (1),mhealth (1),laborom (1),TASZ (1),páciens (1),patient (1),vállalkozói jogviszony (1),csecsemőhalál (1),Primary Care Trust (1),nyugdíjtörvény (1),kardiológia (1),MRI (1),jogszabály (1),kettős juttatás (1),TEK (1),várólisták (1),kenyszernyugdijazas (1),pacemaker (1),kórházi adósság (1),forráshiány (1),egészségnyereség (1),gyógyszeripar (1),Méltányosság (1),onkológiai terápia (1),beszállítók (1),nővérhiány (1),ÁNTSZ (1),korkedvezmény (1),járulék (1),kettős_finanszírozás (1),MR (1),önkéntes magánbiztosítás (1),tarsadalombiztositas (1),kórházi_ágyak_száma (1),pazarlás (1),egészség (1),gyógyszer (1),esélyegyenlőség (1),tandíj (1),kiadáscsökkentés (1),indikáció (1),gyógyszerkassza (1),biológiai_terápia (1),célzott_terápia (1),kiadások (1),co-payment (1),Beveridge-rendszer (1),képalkotó_diagnosztika (1),Hepatitis A (1),kötséghatékonyság (1),NHS (1),3d printing (1),additive manufacturing (1),nagy-britannia (1),járvány (1),fertőző májgyulladás (1),oltási rend (1),járványügy (1),kormányhatározat (1),influenzajárvány (1),gazdasági társaság (1),kényszernyugdíj (1),bérkiegészítés (1),életpályamodell (1),beszállítói hitel (1),exoszkeleton (1),cianobaktérium (1),BCI (1),csucstechnologa (1),PCR (1),Hepatitis (1),virologia (1),modern orvostudomány (1),betegutak (1),hitel (1),adósság (1),járulékbevétel (1),beruházás (1),fejlesztés (1),HBCS (1),unios forras (1),OECD (1)

Követők

qaly otaku nagypepi

Utoljára kommentelt bejegyzések

Utolsó kommentek