A napokban zajlott le Amszterdamban a 2013. évi European Cancer Congress (ECC), az onkológusok és számos társszakma egyik legmagasabb szintű nemzetközi rendezvénye. A nívós kongresszuson mutatta be egy belga kutatócsoport azt a tanulmányát, melyben az összefüggéseket vizsgálták az egészségügyi kiadások és a daganatos betegségek előfordulása, illetve a daganatos halálozás között. Tették mindezt 27 európai országban. Az eredményeik talán nem meglepőek: nagyobb egészségügyi ráfordítás jelentősen jobb mortalitási (halálozási) adatokat jelent még ugyanolyan incidencia (előfordulás) esetén is. Az eredmény tehát nem váratlan, de rendkívüli súllyal bír.
Magyarország a daganatos halálozás terén ugyanis messze vezető szerepet tölt be az Európai Unióban. Gazdasági helyzetünk sem indokolja azokat az adatokat, amelyeket hazánk e téren produkál.
Standardizált halálozás daganatos betegségekben, forrás: OECD
Az egyéni, családi tragédiákon kívül össztársadalmi mércével mérve is nagy súlyú problémáról beszélünk. A magyar lakosság összhalálozásának közel 30 százalékáért tehetőek felelőssé a rosszindulatú daganatok! Ez 2011-ben körülbelül 33-35 ezer esetet jelentett. Mind társadalmi, mind nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű esetszámról beszélünk, ami ráadásul komoly részt ”vállal” az úgynevezett korai halálozások között is. A korai halálozásokból számítják a potenciálisan elvesztegetett életéveket, mely megmutatja, hogy egy év alatt, (általában) százezer főre vetítve mennyi ”megmenthető életév” veszett el az adott betegségnek köszönhetően. A ”korai” jelzőhöz választott életkor önkényes, általában 65 (ritkább esetben 70) év, tehát mindenképp a fiatal, aktív korosztály halálozásáról beszélünk. Az OECD számításai alapján hazánkban sajnos rendkívül sok életévet veszítünk el, kifejezetten korán a daganatos betegségeknek köszönhetően:
Elvesztegetett életévek- forrás: OECD - A "megmenthető életévek" összessége
A fentiek alapján is látható, hogy a keringési rendszer betegségei mellett a legnagyobb súlyú probléma hazánkban a daganatos halálozás. Indokolt tehát a frissen bemutatott tanulmányt kicsit jobban áttekinteni. A kutatás során a 27 uniós országot 2 nagy csoportra bontották: kelet-, illetve nyugat-európai régióra. Értelemszerűen Magyarország a kelet-európai csoportba került. A beosztás nem földrajzi alapon történt, hanem az egészségügyre fordított, (egy főre jutó) kiadásokat vették figyelembe (ami persze jelen esetben egyenértékű a földrajzi felosztással is).
Általánosságban elmondható, hogy a magasabb GDP magasabb arányú egészségügyi kiadásokat jelent, így magasabb lesz az egy főre jutó egészségügyi kiadás is. Lemaradásunk sajnos már itt is tettenérhető, még a saját régiónkon (Visegrádi országok) belül is.
Lent: egy főre jutó egészségügyi kiadások az egy főre jutó GDP függvényében (USD-ben, vásárlóerő-paritáson). A saját régiónktól is elszakadunk.Forrás: Discrepancies in cancer incidence and mortality and its relationship to health expenditure in the 27 European Union member states, Annals of Oncology 00: 1–6, 2013
Elsőre meglepő lehet az adat, de a nyugat-európai régióban ugyanannyi, vagy magasabb a daganatok incidenciája, mint Közép-Kelet Európában. Legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. Ennek több oka lehet, a legvalószínűbb azonban a "hibás" statisztika: a daganatok nem kerülnek (időben) felismerésre, kevesebb és rosszabbul szervezettek a szűrőprogramok, rosszabbul edukált a társadalom, így az adatok torzíthatnak. Ugyanakkor a nyugat-európai magasabb incidencia mégis alacsonyabb halálozással jár! A gazdagabb, egészségügyre többet áldozó államok nagyobb arányban és valószínűleg korábbi stádiumban”találják meg” a tumoros betegeket (az incidencia így közelebb áll a valóshoz, mint Kelet-Európában), így az időben elkezdett, célzott, hatékony terápia folytán több élet menthető meg. Tehát nagyobb ráfordítással jobb halálozási statisztikák, hosszabb várható élettartam, jobb túlélés érhető el. A legmegdöbbentőbb talán az az ábra, amelyen a daganatok előfordulásának függvényében ábrázolták a halálozást. Magyarország nem túl magas előforsulás mellett szinte "leesik" az ábráról a magas halálozás miatt. (Statisztikában jártasabbak kedvéért: p=0,253, látható, hogy az összefüggés nem szigifikáns, a próba statisztikai ereje nem megfelelő, de - ahogy a szerzők is írják - a trendek világosak, valószínűleg nagyobb elemszám esetén szignifikáns összefüggést kapnánk)
Bár a belga kutatók célja nem hazánk helyzetének ábrázolása volt , de nekünk, magyaroknak ez egy újabb segélykiáltás. Viszonylag átlagos hazánkban a daganatos betegségek előfordulása (a tanulmány ezen belüli összetételt nem vizsgál!), azonban kiugróan rossz halálozási adatokat produkálunk. A háttérben persze ezer ok állhat: megelőzés, életmód, szűrés, szekunder prevenció, időben és módszerben megfelelő primer diagnosztika, korai terápia, utánkövetés és palliatív terápiák. Mindezek ellenére azonban nem fordíthatunk hátat ennek a tanulmánynak. Jól felszerelt, szakmailag magas színvonalú és a méretgazdaságosság elveit követő, nagy centrumok létrehozása a hatékony terápia kulcsa lehet. Ugyanakkor szűrések, elérhető nagyértékű diagnosztikák és gyors, pontos szövettani diagnózis nélkül időben a terápiát sem kezdhetjük el. Nemzetgazdasági szempontból is elengedhetetlen egy hosszú távú, szakmailag jól kidolgozott stratégia megteremtése, és ehhez megfelelő források allokálása az onkológia területére. Ugyanis ha így folytatjuk már a kelet-európai csoportba sem fogunk beleférni a következő tanulmányban...
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!
Megfogadtam, hogy nem írok erről. Hogy ebbe most nem folyok bele. És tessék. Nem bírtam ki, meg kell osztanom a gondolataimat.
Biztosan tudható tény, hogy a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán augusztus 5. és 10. között nyolc koraszülött vesztette életét. Majd 14.-én egy újabb csecsemő, azaz 10 nap alatt 9 halálozás történt. Ez persze szokatlanul sok, az ügy kivizsgálásra szorul, ebben nincs vita. Ami azonban ezután a médiában következett, annak - orvosszakmai szempontból legalábbis - semmi köze a történethez. Az azóta lezajlott és jelenleg is zajló események a magyar egészségpolitika lehetetlen helyzetét, sajnálatos függőségi viszonyát mutatják, karöltve az egészségügyi ágazat és a (szakma)politika kommunikációs kudarcaival.
Média
Itt gyakorlatilag minden ponton sikerült hibázni az ügyben. Egy önálló, szuverén és erős szakminisztérium esetében az azonnali miniszterelnöki szintű intervenció fel sem merül, teljesen felesleges, csupán gyengíti az ágazat függetlenségét. Ha fel is merül egy szokatlan megbetegedés vagy halál, halmozódó esetek, azt helyi szinten illik kivizsgálni (a szubszidiaritás elve akár itt is értelmezhető), majd szükség esetén a független szakhatóság az esetet felülvizsgálja és összegzi az eredményeket, amelyet aztán természetesen ”felfelé” referál. Az indokolatlan miniszterelnöki beavatkozás, az érintett szakállamtitkár azonnali helyszínre rendelése, a kórházigazgató felmentése (??) biztosították, hogy az amúgy is uborkaszezont élő médiában azonnali szenzáció legyen a tragédiából.
Miután már biztosított volt, hogy az ügy óriási, országos figyelmet kapjon, hirtelen a sajtó nem tudott releváns információhoz jutni. Hiszen a vizsgálatok elkezdődtek, annak lezártáig csak a találgatás marad, és a hozzátartozók, no meg a dolgozók zaklatása, hátha akad ”belsős info”. Pedig a médiumok is próbáltak olykor megfelelni a szakma elvárásainak és megbízható, korrekt források alapján cikket írni. Kevés sikerrel. Idézném a hvg.hu egyik cikkét, itt tényleg próbáltak (volna) megbízható adatokra és szakvéleményekre alapozva véleményt alkotni.
„Az ügyben megkerestük az ÁNTSZ-t, hogy országos adatokat is kérjünk tőlük, de ott azt közölték: már semmilyen nyilatkozatra, adatközlésre nem jogosultak, forduljunk az Emmi sajtóosztályához, onnan viszont egyelőre nem érkezett semmilyen válasz…
…Mindezek után megpróbáltunk adatokat kérni több borsodi kórháztól is, de nem jártunk eredménnyel. Az elért szakemberek semmiféle információt nem adtak ki, mert nem nyilatkozhatnak csak igazgatói engedéllyel, neki pedig ezt a szaktárcánál kell jóváhagyatnia. Ugyanígy jártunk az edelényi családsegítő szolgálatnál, ott Törökné Durst Éva megyei fővédőnőhöz irányítottak, aki szintén csak minisztériumi engedéllyel nyilatkozhatna.”
Komolyan? Rakunk egy óriási tüzet, majd otthagyjuk a piromániásnak, hadd játsszon? Elindítunk egy ilyen szintű hírt, hogy aztán felületes, szinte védekező reaktív nyilatozatokkal próbáljuk kordában tartani? Hol van ilyenkor az EMMI, vagy a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztálya, akik az első percben kellett volna, hogy óvatosságra intsék az döntéshozókat? Ha pedig ezt az utat választották, akkor 0/24-ben, proaktív módon kellene ellátni a sajtót hírekkel. Természetes, hogy az egész egy sokkal csúnyább és bizonytalansággal teli történet lesz, ha a híreket a média, és nem a szakminisztérium irányítja. Ráadásul az érintettek – a családok és a kórház dolgozói – isszák meg ennek a levét. Arról nem is beszélve, hogy mindez tovább erodálja az egészségügybe vetett –amúgy is megtépázott – bizalmat.
A kérdés csak az, hogy ez a fajta médiakezelés szándékos volt, vagy hibáztak? Elképzelhető, hogy ha rendkívüli, lokális, egyszeri tragédiának állítják be, teli bizonytalansággal, akkor könnyebb elkenni a valós problémát? De ki lesz az, aki ezúttal elviszi a balhét? Ha senki, akkor ezzel beismerjük, hogy sokkal többről van szó, mint a miskolci kórház koraszülöttosztálya...
Járvány vagy társadalmi szintű probléma?
Felmerült a kórház felelőssége az ügyben. A szokatlan halmozódás miatt természetes, hogy az emberi mulasztás kizárása elsőrendű feladat, az esetleges kórokozók jelenléte pedig megerősítheti járvány gyanúját. Több cikk is beszámolt arról, hogy két csecsemőben Klebsiella baktériumot találtak, egy esetben pedig Candida került kimutatásra. Ez már sokszor elég is volt, hogy járványt emlegessenek. A Heti Válaszban megjelent cikk szerint „Borsodban már tíz éve halálozási járvány dúl”. Súlyos megfogalmazás, de hát ilyen a mai újságírás. Hatásvadász és sokszor felületes.
Itt jegyezném meg, hogy teljesen egészségesen meghalni nagyon nehéz, ahhoz általában baleset szükségeltetik. Az lenne a csoda, ha ezekben a csecsemőkben nem találtak volna semmit! A koraszülöttek esetében pedig – és itt sokszor extrém kis súlyú újszülöttekről beszélünk! – az immunrendszer fejletlensége, a védelmi mechanizmusok elégtelensége miatt egy kevésbé patogén kórokozó is okozhat végzetes fertőzést. Egészséges újszülöttekben akár észre sem vennénk egy-egy olyan kórokozót, ami itt fatális is lehet. Ugyanakkor ha jelen is van, a kórokozó önmagában nem bizonyítja annak kóroki jelentőségét! Bár a vizsgálatok még nem zárultak le teljesen, az eddig napvilágot látott adatok véleményem szerint nem bizonyítják klasszikus járvány jelenlétét, és nem is utalnak emberi mulasztásra.
Mindez felhívja a figyelmet egy sokkal nagyobb problémára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis több a koraszülés az országos átlagnál, nagyobb a perinatális- és a csecsemőhalálozás is. Ez pedig sajnos egyértelmű összefüggést mutat a régió gazdasági, szociális elmaradottságával. Az itt élők hozzáférhetősége az egészségügyhöz rendkívül rossz. Ezalatt nem azt értem, hogy nem látják el a beteget, vagy kevesebb kórház, szakellátó lenne a régióban. Egész egyszerűen nem is jutnak el odáig. A rosszabb szociális helyzet miatt a lakosság eleve rosszabbul tájékozott, kevesebb információval rendelkezik az egészséges életmódot és egyes betegségeket illetően, az orvoshoz fordulás sokszor késve történik. Magasabb a dohányzók, alkoholt fogyasztók és a rendszertelenül, elégtelenül étkezők aránya.
A dohányzás prevalenciája Magyarországon 2009-ben, forrás: Egészségtudomány, LVI. évfolyam, 3. szám
Mindez természetesen hátrányos környezetet teremt a gyermekvállalás szempontjából is, ez pedig értelemszerűen nyomot hagy a perinatális halálozáson (ez a születés utáni első hat napot jelenti). Sokszor még a fejlett orvostudomány ellenére is nehéz megmenteni egy-egy, rosszul fejlődött, kis súlyú újszülöttet. Az óriási területi különbségek megdöbbentőek: Zala megyében a perinatális halálozás 5 ezrelék alatti, a toronymagasan "vezető" BAZ megyében pedig több, mint 11 ezrelék!
Perinatális halálozás átlaga 2009-2011 között Magyarországon, megyénként, forrás: KSH Statisztikai tükör, VI. évf. 88.szám, Születés körüli halálozások Magyaroszágon
Ezek a számok természetesen befolyásolják a születéskor várható átlagélettartamot is. Egy-egy újszülött tragikus elvesztése értelemszerűen súlyos nyomot hagy ezekben a mutatókban is. Minden összefügg egy-egy egyszerű lépésen keresztül: szegénység - szociálisan hátrányos helyzet - rosszabb hozzáférhetőség - rosszabb életkörülmények - káros szenvedélyek - rosszabb életkilátások és csökkent várható élettartam. Budapest II. kerülete és Borsod megye között a férfiak születéskor várható élettartamát tekintve közel 7 év a különbség! Ez éppen annyi, mint amennyi a magyar és a francia születéskor várható átlagélettartam különbsége.
A gazdasági különbség pedig még inkább megdöbbentő: a 2011-es KSH adatok alapján a körülbelül 28 ezer milliárd forintnyi bruttó hazai össztermékből (GDP) Budapest 10 485 milliárd forintot ”termelt”, míg BAZ megye 1 176 milliárdot! Ez az egy főre jutó GDP-t tekintve is kb. 3,5-4-szeres különbséget jelent!
Összefoglalás
A fentiektől függetlenül kétségtelen, hogy szokatlanul nagy esetszámmal állunk szemben rövid időn belül. Azonban sajnos nem valószínű, hogy egyszeri, elszigetelt esetről van szó. Persze sokkal könnyebb konkrét felelőst keresni (és találni). Könnyebb a kórház ügyének beállítani, járványt kiáltani és kimondani, hogy ezentúl jobban odafigyelünk és minden rendben lesz, nem fordul elő többet. Ez azonban a magyar társadalom nagyon súlyos segélykiáltása volt, nem pedig a miskolci kórház ügye. Jóval túlmutat azon, az egész magyar társadalom problémája, csak általában vonakodunk kimondani. Ideje lassan rendszerszinten foglalkoznunk ezekkel a problémákkal, mert a tűzoltás már nem lesz elég. A meg nem született gyermek vagy a korai halálozás nem csak személyes tragédia, de össztársadalmi szinten is óriási veszteség. Értem én, hogy első a gazdasági növekedés, de hogyan növekedjünk, ha nincs egészséges, növekvő társadalmunk? Hogyan növekedjünk, ha halálozási rátánk a 23., növekedési rátánk, pedig a 21. legrosszabb a világon? Mindkét szám a világ legrosszabb 10%-ba sorol minket! Ha nem lesz elég fiatal, akire a növekedést alapozhatnánk?
A miskolci események igenis jelzik ezeket a problémákat. Ne kelljen nagyobb bajnak történnie, hogy elkezdjünk gondolkodni és cselekedni! Most épp odafigyel a média, a társadalom egy része és a politika is. Ehhez hirtelen 8 újszülött halála kellett. Az igazi próbatétel azonban nem ez. A magyar társadalom és a mindenkori politikai elit igazi próbája csak ezután jön: ez a figyelem újra semmibe vész, vagy végre teszünk valamit, és a probléma gyökerét, valódi okait kezdjük kezelni? Felelőst keresünk majd egy személyben, vagy beismerjük, hogy a gondok ennél sokkal nagyobbak?
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!
Sokszor halljuk a panaszáradatot; kevés a pénz az egészségügyre. Több kellene. Sokkal több. Nincs műszer, nincs gyógyszer, sok a beteg, kevés az orvos... De tudjuk –e, hogy mennyi az annyi? És azt, hogy más országokban, hozzánk hasonlókban és gazdagabbakban mennyit költenek?
Nem könnyű kérdés, nem mindegy ki teszi fel és ki válaszolja meg. Éppen ezért nem is lehet egyértelmű választ adni arra, hogy mi a kevés, és mennyi lenne az optimális. Ha valahol hallunk egy adatot, akár korrekt forrásokkal alátámasztva, csak akkor tudunk azzal vitába szállni, ha nagyon jól ismerjük a rendszert. Ugyanis mindig felmerül a ”mihez képest?” és a ”nézőpont kérdése”. Hogy ez olykor mennyire igaz, azt be is bizonyítom; pillanatok alatt meggyőzöm a blog olvasóját, hogy igenis sokat költünk, majd megcáfolom saját magam. Mert nézőpont kérdése, ugyebár.
Sok?
Kezdjük néhány ország egészségügyi ráfordításaival, szándékosan kihagyva Magyaroszágot (GDP százalékában, közkiadás):
A szűkebben vett régiónkra tehát durván 5,5-6,5% közötti értékek voltak jellemőek 2010-ben, szlovénia valamivel magasabb értéket produkált. Ezzel szemben Magyarországon 2012-ben az e-alap kiadásai 1 755 milliárd forintot tettek, ki, mely a 2012-es bruttó hazai össztermék 28 276 milliárd forint volt. Gyors számolás után látható, hogy 2012-ben az egészségügyi alap kiadása a GDP 6,2 %-a volt. Ez nem marad el a régiós átlagtól (az európaitól természetesen igen).
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a magánkiadások 2010-es ksh adat szerint is már 752 milliárd forintra rúgtak (2012-ben ennél garantáltan több volt, tehát ezzel felfelé biztosan nem torzítok), akkor a köz+magán kiadás 1755+752 = 2507 milliár forint volt, ami a GDP kb. 8,9 %-a.
Ez pedig meghaladja, de minimum megegyezik (Szlovákia esetében) bármelyik velünk hasonló gazdasági helyzetben lévő országéval, és nem marad el jelentősen néhány nyugat-európai országétól sem. Tehát bőven eleget költünk, alátámasztottam atombiztos számokkal, nem igaz?
Kevés?
Persze látszólag a fenti okfejtés megdönthetetlen, és bizonyos értelemben az is, mert amit leírtam, az mind igaz, de a számok olykor egy picit hazudnak is.
Az e-alap kiadási oldalán, a pénzbeli ellátásokon belül ugyanis szerepel egy könnyed 342 milliárd forintos tétel, rokkantsági, rehabilitációs ellátások címen. Ez egészen konkrétan a rokkantnyugdíj. Keep calm and take a deep breath, igen, a GDP 1,2 százalékát költjük rokkantnyugdíjra. Ez szerintem önmagában némi magyarázatra szorul, de ez nem ennek a blognak a témája, mindenesetre ezt nyugodtan vonjuk le a fent írt 6,2%-ból. Ez ugyanis szociális segély, nem egészségügyi kiadás, nem megelőzés, nem gyógyítás és nem, nem rehabilitáció! Rögtön helyben vagyunk, 5% GDP arányosan. Ez viszont már a régió legalacsonyabb ráfordítása.
A magánkiadások valóban aránytalanul magasak, 2012-ben szerintem a teljes egészségügyi kiadások durván 35%-át a magánkiadások tették ki, ez meglehetősen soknak számít. Ráadásul ennek jó része követhetetlen formában kerül bele a rendszerbe, és nem a közfinanszírozott ellátásba folyik be.
Még szomorúbb a kép, ha a fejenkénti ráfordításokat nézzük (még vásárlóerő-paritáson számolva is, jóllehet az egészségügyben szerintem ez sokszor értelmezhetetlen).
common_kiadas_per_fo_euro_pps.jpg
Ezt a kevés forrást sem tudjuk sajnos ésszerűen elosztani. Annak ellenére, hogy – véleményem szerint hibásan - egy erősen fekvőbeteg-ellátás irányába túlsúlyos rendszert tartunk fenn, az erre fordítható forrásaink aránytalanul kevesek. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ugyanakkor órási szeletet hasítanak ki a büdzséből. Fontos megjegyezni, hogy ezek a „termékek” mindenhol a világon szinte ugyanazon a piaci áron kerülnek forgalomba, így ha megfelelő minőségű, inovatív gyógyszereket akarunk adni a lakosságnak, akkor továbbra is kénytelenek leszünk (illetve lettünk volna!) áldozni erre – nyilvánvalóan a kevésből ez nagyobb szeletet hasít ki, mint a nyugati államok esetén.
Egészségügyi kiadások megoszlása: világos kék- fekvőbeteg-ellátás, világos szürke- járóbeteg-ellátás, sötétkék - krónikus ellátás, sötét szürke - gyógyszer, gyógyászati segédeszköz
Érdemes tehát odafigyelni, amikor ilyen adatokat olvasunk, elemzünk; miből áll össze, nettó vagy bruttó bevétel/kiadás, nominálérték, reálérték vagy vásárlóerő-paritás...Nyilvánvalóan sokszor a GDP-arányos adat is csalóka, főként most, amikor nem a stabil növekedés korszakát éljük; teljesen inhomogén, hogy mely államnak sikerül minimálisan növekednie. Így pedig akár változatlan GDP arányos ráfordítás mellett is csökkenthetnek a források reálértékei.
Persze nálunk a cél első körben az, hogy ennyi forrásból hogy lehetne a legjobbat kihozni a rendszerből, mert ez sem lehetetlen. Mielőtt százalékokra ácsingózunk fel kell tennünk végre a kérdést, hogy biztosan ez –e az a rendszer, az a struktúra, amelybe több pénzt kell, hogy követeljünk.
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is!
Javuló egészség, óriási egyenlőtlenségek Európában
qaly | 2013-04-19 06:55:00
A napokban jelent meg a WHO „The European health report 2012” tanulmánya, mely részletes, mégis átfogó képet ad a WHO országok egészségügyi helyzetéről, tendenciáiról, társadalmi-gazdasági összefüggéseiről. Ebben a posztban azokat az érdekességeket, fontos adatokat, összefüggéseket szeretném kiemelni, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy lássuk hogy áll hazánk egészségügye és egészségünk. Mindenki számára érthető, figyelemfelkeltő, ”ébresztő” tényeket próbálok majd sorolni, elsősorban kiragadott ábrákon és az ezek mellé fűzött magyarázaton keresztül. / Az ábrák a WHO jelentéséből és adatbázisaiból származnak - képek címére kattintva azok teljes felbontásban is megtekinthetőek/
Meddig élünk, hányan halunk?
Születéskor várható élettartam
Bizony van mit behoznunk, a születéskor várható élettartam (ffi és nő egyben) ma Magyarországon durván 74 év. Ezzel sajnos a saját régiónktól is elmaradunk, de természetesen ez az érték folyamatosan növekszik hazánkban. A probléma csak az, hogy a növekedés üteme, ”meredeksége” nem kielégítő, a tendencia azonban vitathatatlan.
Standardizált mortalitási arányszám
Sajnos a 100 000 főre eső standardizált (azaz egy standard korfára ”illesztett”) halálozásban átlag felett teljesítünk. Ne legyenek illúzióink, ha megnézzük, az átlagot is a hozzánk hasonló mutatókkal rendelkező országok húzzák fel, a régió (V4) itt is jobban teljesít. A kevés születésszám és a kiugróan magas mortalitás nem csak a fogyó társadalmunk miatt nem "mutatós" eredmény, de hosszú távon rontja a gazdaság versenyképességét és fenntarthatatlanná a felosztó-kirovó rendszereinket is. Az egészséges társadalmi szerkezet és korfa nem csak egészségügyi, de közvetlen gazdasági érdek!
Miben halunk meg?
Keringési rendszer betegségei, daganatok, alkohol, dohányzás
Halálozások okai korcsoportonként
A halálozások túlnyomó része nyilvánvalóan idősebb életkorra tehető, így a WHO országokban az összhalálozások mintegy 50%-ért a keringési rendszer betegségei, kb. 20%-ért pedig a rosszindulatú daganatok tehetőek felelőssé. Látható tehát, hogy ez a két betegségcsoport meghatározó a fentebb említett magas összhalálozás szempontjából. Mondanom sem kell, hogy mindkettő esetében rosszul állunk, különösen aggasztó a tumoros halálozások magas száma Magyarországon, illetve ennek rossz tendenciája.
Látható, hogy minden befektetett költség és munka ellenére a daganatos betegségek halálozásában ugyanott tartunk – miközben a kilencvenes években tapasztalható volt egy hullám - , ahol 33 évvel ezelőtt voltunk. Más országok tendenciái magukért beszélnek; újabb magyarázat arra, miért nem csökken a halálozásunk. Rengeteg erőfeszítést teszünk a tumoros betegségek gyógyítása érdekében, azonban felmerül a kérdés: jó a stratégiánk? A számok alapján biztosan nem.
Az elemzés további jelentős haláloki tényezőként említi az alkoholt és a dohányzást, pontosabban ezek következményeit. A durván 33-34%-os dohányzási aránnyal előkelő helyet foglalunk el a ranglistán, ez komoly betegségterhet von maga után. Megbecsülni sem könnyű a dohányzás jó- és rosszindulatú légzőszervi betegségeken túli egészségkárosodás társadalmi terheit.
Az alkoholfogyasztás terén sincs szégyenkeznivalónk, azonban szakértők szerint a következményes májbetegségek kialakulásában az elfogyasztott alkohol minősége is meghatározó jelentőségű; ez hazánkban nyilván nem túl magas színvonalú, főként nem a nagyivók tekintetében. A tanulmány alapján az alkohol az európai összhalálozás mintegy 6,5 százalékáért tehető felelőssé.
Fejenkénti átlagos éves alkoholfogyasztás
Az országok gazdasági-társadalmi helyzete és egészségi állapota közötti összefüggés régóta ismert. Külön felhívja a figyelmet a tanulmány arra, hogy az egyenlőtlenségek miatti egészségügyi eltérések, illetve az elátáshoz való hozzáférés nem csak országok szintjén, de országokon belül is tetten érhetőek és rendkívüli fontossággal bírnak.
GDP/fő - nominálérték - Bár sem a szövegben, sem a táblázatban nem találtam rá utalást, de ránézésre nominálértékeket tüntettek fel.
Némi érdekességgel szolgál a nemzeti GDP és a korai halálozás (64 éves kor alatti halálozás) kapcsolata
GDP és a korai halálozás összefüggése
A korai halálozás mediánértékétől sajnos itt is odébb vagyunk, és a V4-ek is jobban teljesítenek. Elég egyértelmű üzenet az is, hogy egy olyan országnak sem sikerült a halálozási medián alá, vagy közvetlen közelébe kerülnie, aki a medián GDP alatt ”termel”.
Van tehát mit tenni, mind a lakosság körében a saját egészséghez való hozáállás, mind a mindenkori (szakma)politikai hozáállás tekintetében. Látható az is, hogy sokszor rosszabbul teljesítünk, mint ahogy tőlünk elvárható lenne. Első körben így a módszereket, a struktúrát és az egészségügy ”pozícionálását” lenne érdemes újragondolni. Egészségesebb, aktív, tettrekész társadalom nélkül a gazdasági stabilitás és növekedés is instabillá válik...
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon!
Újabb rendeletmódosítások jelentek meg a Magyar Közlöny 2013.évi 16. számában, melyek az innovatív készítmények és az újonnan befogadott gyógyszerek indikációs körét határozzák meg, vagy pontosítják azokat. A hepatitis-C vírusfertőzésben például új hatóanyag került befogadásra, melynek felhasználását speciális gyógyszerkeretből fogja finanszírozni az OEP. Sajnos egyre ritkábbak hazánkban (is) a drága innovatív készítményeket befogadó határozatok; 2010 óta az Európai Únióban körülbelül 50 új hatóanyag jelent meg, ennek mi csupán a tizedét fogadtuk be. Maga a befogadás is indokolatlanul körülményes és hosszadalmas Magyarországon. Ellenben más országokkal, nálunk a szer regisztrációját követően átlag több, mint 2 év (!) telik el, míg forgalomba kerülhet a gyógyszer. Az, hogy épp melyik hatóanyagot fogadjuk be és miért sokszor teljesen átláthatatlan. Természetesen végez az OEP is minden szerrel - többek között - költséghatékonysági, technikai hatékonysági vizsgálatokat, azonban sokszor nem a valódi szakemberek döntései határozzák meg egy-egy innovatív szer további sorsát. A gyógyszerkiadások hazánkban nagyon magasak, ennek ellenére mégis elkezdtünk elszakadni az Európai Únió szerencsésebb országaira jellemző innovatív gyógyszerparktól. A legnagyobb terhet természetesen az alacsony jövedelműeknek jelenti saját terápiájuk finanszírozása; a gyógyszerre jutó magánkiadások valahol 250 milliárd forint környékén járnak. Természetesen a gyógyszerek iránti igény, kereslet felmerülése is általában fordított az egyén financiális jólétével, azaz javarészt a szegényebb nyugdíjas évekre esik. A teljes (köz+magán) gyógyszerkiadások ma már meghaladják a GDP 2%-át (kb. 2,3%), a teljes egészségügyi kiadásoknak pedig több, mint 30%-át teszi ki, ami az alábbi táblázatra tekintve is látszik, hogy kiugróan magas:
(OECD Health at Glance 2012, a sötétebb szürke (medcal goods) foglalja magában a gyógyszerkiadásokat, a világosabb kék a járó- a világosabb szürke a fekvőellátást jelzi)
Kiadások
Óriási szeletet követel magának tehát a gyógyszerbüdzsé. Nagy hiba azonban azt feltételezni - ahogy azt a kormány is teszi - hogy ez esetben túl sokat költünk, ne tömjük hát a gyógyszeripar zsebeit, bőven van mit lefaragni. Le lehet, de akkor ne várjuk, hogy bármelyik mammutcég boldogan szállít majd nekünk gyógszert, vagy behozza új termékeit. Ugyanis a látszat ellenére nem költünk többet gyógyszerekre, mint bárki más. Csupán arról van szó, hogy míg a járó- és fekvőellátásban részt vevő dolgozók bére valóban az ország „képességeihez” igazodik, addig a táblázatban is látható „medical goods” (ami itt nem csak gyógyszert jelent, hanem egyéb orvostechnikai eszközöket is) ára Berlintől Bécsen keresztül Bukarestig bizony ugyanannyi mindenhol. Kemény kapitalista világban élünk, ahol a gyógyszerekre létezik egy minimum EU ár (persze mindig folynak kemény tárgyalások a befogadások során az árakról), így nagyságrendileg nincs eltérés. Nekünk ugyanazt kell megvenni ugyanannyiért Magyarországon, mint amit Nyugat-Európában ötször annyi egy főre jutó kiadásból másoknak. Érthető, hogy ha ugyanannyit költünk gyógyszerre (mert kénytelenek vagyunk), az jóval nagyobbat fog kihasítani mind az össz GDP-ből, mind pedig az egészségügyi kiadásainkból. Mondhatnánk, hogy például Romániában jól csinálják (lsd. ábra) , de erősen gyanítom, hogy egyszerűen ott nincs gyógyszer.
Gyógyszeripar
Lehet a fentiek miatt utálni a gyógyszercégeket, mindenkinek szíve joga. A gyógyszeripar megítélése egyébként sem a legfényesebb; profitorientált óriáscégek, akik az egészségünkön ( betegségünkön) akarnak nyerészkedni. Na bumm. Van pofájuk a mai világban. Azoka az iparágak, amelyek valós értéket nem teremtenek, csupán önnön szépségükért, kényelmükért, élvezetéért szeretjük, elfogadhatóak, szerethetőek. De egy olyan iparág, amely arra törekszik, hogy a betegségeinket gyógyítsa, ott sokan helytelennek tartják a profit-orientált működést, holott maga a kutatás-fejlesztés is elképesztő összegeket emészt fel. A hazai gyógyszeripar a GDP közel 5%-át adja, így nem elhanyagolható a szerepe a gazdaság motorjaként sem. Számtalan munkahely, beszállító függ a gyógszeripartól, az állandó forráselvonások hosszú távon negatív következménnyel járnak majd. Különösen igaz ez recesszioo idején, amikor még több figyelmet kellene fordítani olyan stratégiailag fontos ágazatoknak, mint az egészségipar, ezen belül is a hazai, nem mellesleg nagy hagományokkal rendelkező gyógyszercégek. Befektetések, kutatás fejlesztés támogatása; ez lenne az az út, mely segíthetne a magyar gyógyszeriparnak visszatérnie a sikervállalatok útjára nemzetkózi viszonylatban is. Viszonylag kis beruházással lehetne magas szakmai színvonalú fejlesztéseket letenni az asztalra. Magyarország adottságai tökéletesek arra, hogy az egészségiparban rejlő óriási lehetőségeket kiaknázzuk; komoly nyersanyagigény, területi igény nélküli iparág, ugyanakkor komoly szakemberigénnyel bír, ez pedig itthon adott mind műszaki, mind pedig orvostudományi, gyógyszerészeti vonalon. Nem szorongatni kellene tehát az ágazatot, hanem épp ellenkezőleg, célul tűzni ki, hogy Magyarország egészségipari nagyhatalom legyen; hatalmas potenciál rejlik az ágazatban; véleményem szerint a következő időszakban a gazdasàgi konjunktúra meghatározó iparága lehetne. Ugyanakkor a gyártók már most pedzegetik, hogy nem fogják tudni behozni a termékeiket ezekre a piacokra, ha nem képes vagy nem hajlandó azokat megfizetni az adott egészségügyi ágazat. Nem kellemes elesni egy tíz milliós piactól, de nem is akkora érvágás, hogy emiatt érdemes legyen felborítani az árpolitikát; tény, hogy érdekérvényesítő képességünk nem túl nagy.
Veszítenivalónk tehát akad bőven, ha a kormány továbbra is bokszzsáknak tekinti az ágazatot, pénzt persze ki lehet vonni innen bármennyit, de annak óriási ára lesz.
Felfelé ívelő egészségipar - meghatározó ágazat lesz?
qaly | 2012-12-22 16:09:20
"Újabb állásokat kínál a német egészségipar" írja a medicalonline.hu. Az ágazatban "...mintegy 55 ezer új munkahely létesül 2013-ban. A növekedési kilátásokat szinte csak egyetlen kockázati tényező teszi bizonytalanná, a szakemberhiány. Az ágazat minden második vállalata ebben látja növekedési terveinek legnagyobb kockázatát..."olvasható a cikkben. Ez rendkívüli "elszívóerőt" jelent más - természetesen elsősorban közép- és kelet-európai - munkaerőpiacokat tekintve.
De miért növekszik ilyen óriási ütemben az egészségipar iránti kereslet?
- Korábbi posztomban már említettem, hogy az egészségiparban, legalábbis a közvetlen betegellátásban a szakember, a szakdolgozó nem helyettesíthető gépekkel, és a szakma szubspecializálódásával illetve technológiák fejlődésével egyre nagyobb a szakdolgozói igény.
- Folyamatosan nő az egészségipar termékei iránti igény. Pontosabban egy termék iránt, ez pedig az egészség. Egészségügyi szolgáltatásokra ugyanis nincs igény. Biztosan semmi igény egy sugárterheléssel járó CT-re, nincs igény a vakbélműtétre és a racionális fogyasztónak biztosan nincs igénye a fogtömésre sem. Igény csakis az egészségre van, minden ehhez vezető eszköz csak a közvetett utat testesíti meg. Hozzáteszem ezt az utat kell minél költséghatékonyabban megtenni. Az egészség, mint termék iránti igény pedig a társadalmak elöregedésével és "informáltabbá" válásával, valamint a növekvő elvárásokkal párhuzamosan exponenciálisan nő. Észrevehetjük, hogy ez ráadásul ördögi kör, a jobb ellátás hosszabb várható élettartamot eredményez, ami végül még nagyobb keresletet és költségnövekedést generál.
- Szükségtelenül, de szintén nő az igény egyes problémák "medikalizálódása" okán, a legkülönfélébb panaszok és tünetek következtében is orvoshoz fordulunk, holott sok esetben ez indokolatlan lenne. A WHO egészségdefiníciója alapján is („Az egészség nem csupán a betegségek hiánya, hanem a teljes testi-, lelki- és szociális jóllét állapota.”) látható, hogy az egészségipar, egészségügyi ellátás fogalomkörének határai jelentősen kitolódtak.
- A második világháború után a jóléti államokban gyakorlatilag korlátlanná vált a hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz, ami szintén jelentősen hozzájárul az egészségipar jelenlegi növekedési pályájához.
- A "betegért mindent meg kell tenni, ami emberileg lehetséges" elv is az ágazat iránti kereslet egyik mozgatórugója.
- Káros ugyan, és nem közvetlen az igények növekedéséből fakad, de helyenként jelentős "felhajtóerő" a finanszírozási tökéletlenségekből adódó ún. szolgáltató indukálta kereslet. Értem ezalatt azt, ha az aktuális szolgáltató a teljesítmény alapú finanszírozás következtében abban érdekelt, hogy minél több beteget lásson el/minél több beavatkozást végezzen.
A fenti lista természetesen nem teljes körű, de láthatjuk, hogy az egészségipar növekedésének hátterében jól megfogható okok állnak, a tendencia pedig jelenleg egyértelmű. Érthető tehát, hogy - többek között - a német egészségügyi ágazat munkaerőigénye is jelentős ütemben nő. Bajban lesznek tehát továbbra is a szegényebb államok - köztük Magyarország is - ha meg akarják tartani a jól képzett szakdolgozóikat, márpedig anélkül minőségi egészségügyi ellátást biztosítani lehetetlen. Jelenleg az egészségügy hozzájárulása a hazai GDP-hez közvetlenül 6% feletti, közvetetten a 8%-t is eléri (a kiadásoknak pedig csak 5% alatti részét teszi ki!). Nemzetgazdasági szinten is igen jelentős ágazatról van tehát szó, mely százezres nagyságrendű dolgozót foglalkoztat.
Mi várható a jövőben? Neves közgazdász szakemberek szerint az egészségipar lesz a következő, hatodik ún. Kondratyev-ciklus motorja (7. oldal). Kondratyev orosz közgazdász (344. oldaltól) szerint ugyanis a gazdaságban uralkodó hosszútávú ciklusok viszonylagos szabályossággal követik egymást, a fellendülést pedig egy-egy feltörekvő iparág biztosítja. Jelenleg egyértelmű mélyponton vagyunk, a következő fellendülést pedig számos közgazdász az egészségipartól várja. Az egészségügy tehát kiemelten fontos, egyre fontosabb téma nem csak személyes érdekünkből kifolyólag - hisz mindenkit érintő ágazatról van szó - de makrogazdasági és nemzetközi szinten egyaránt.
A napokban megint fő téma volt az orvoselvándorlás, a bérrendezés témaköre. A konkrét cikk, mely felkeltette a figyelmemet a magyar, a cseh és a szlovák orvosok bérhelyzetével foglalkozik (link). Pedig most volt fizetésemelés. Botrány, a végén már megint emelés lesz, pedig válság van...A végén még marad itthon orvos. A béremelés igenis kétélű (háromélű?) fegyver. Egyrészt itthon tarthatja az orvosokat, másrészről erős antipátiát, feszültséget generálhat a lakosság részéről is. Nagyon összetettnek látom a problémát és én magam sem tudom mi lesz a vége. Tény, hogy a fizetés szemérmetlenül kevés az egészségügyben. Ahogy az iskolákban a pedagógusoknak is. És ahogy számos más területen. Miért kaptak mégis valamennyi emelést, és miért foglalkozunk velük ezek után még most is (azonkívül, hogy az orvos hiánya akutan érződik, míg a pedagógusé csak hosszútávon)? Az orvosnak ugyanis van egy hatalmas előnye! Az orvos "hiánycikk". Nem csak itthon, hanem szerte a világon, és mint hiánycikk az iránta fellépő kereslet óriási, és egyre nagyobb lesz, így a "piaci ára" szépen kúszik felfelé. Ráadásul előállítása költséges és igen lassú, minimum 24 év...ez rengeteg. (Majdnem) mindenki hajlandó tehát komoly összegeket áldozni az egészségügyi személyzetre, már csak azért is, mert az egészségügyben, ellenben más termelői folyamatokkal, a "munkás" nem pótolható gépsorral, sőt! A technikák fejlődésével és a szakmák specializálódásával nemhogy kevesebb, de több szakemberre lesz szükség. Itt rejlik tehát az egészségügyi dolgozók óriási előnye. Tudásuk ugyanakkor a világon mindenhol ugyanúgy alkalmazható, értékük nagy. Lehet beszélni érzelmekről, méltányosságról, lojalitásról, de a végén két kimenet van: elmegy, vagy nem megy el, és nekünk csak ez számít. Ha elmegy még többet kell ülni a rendelőkben, többet kell várni a műtétre, még többet fog késni például az onkológiai diagnosztika, s benne még több lesz a hiba stb. . A késői diagnosztika és kezelés pedig még több kiadást generál. Véleményem szerint pedig alapelv: az egészségügyben az idő ára a növekvő kiadások és a biztosan csökkenő költséghatékonyság, valamint a kezelés utáni rosszabb egészségi állapot! A korai stádiumban megkezdett adekvát terápia mindennél fontosabb lenne! A fegyver harmadik éle a mindenkori kormány felé mutat; 22 év alatt nem mutatkozott semmiféle hajlandóság a bérrendezésre. Megjegyzem más közalkalmazottaknál sem. A kormányzat nem tekintett befektetésként az egészségügyre, holott ezt egyre inkább felismerik máshol. Rendkívül sokat számít a lakosság várható, jó egészségben, aktívan eltöltött élettartama a nemzetgazdaság teljesítőképessége szempontjából is, így az egészségügyre úgy tekinteni, mint "kiadásnövelő" elemre legalábbis biztosan butaságra vall.
A fenti cikkben a Workania állásportál felmérésére hivatkozva megállapítja, hogy az egészségügyben a havi bruttó átlagkereset elmaradása a szlovák és a cseh kollégáktól 24% illetve 35%-os. Miért? Ez hogy lehet? Nem értem... Még jelenleg, az idei béremelés után is!? Tekintettel a hazai egészségügyi rendszerben jelen lévő, igen erős feudális viszonyokra, amely eleve nem teremt paradicsomi helyzetet a fiatal orvosok számára, számomra érthetetlen a jelenlegi hozzáállás. Vagyis éppenséggel érthető, mert megint a "nincs pénz" elvéhez folyamodhatunk. Ráadásul van azért az orvostársadalomnak egy szignifikáns rétege, aki igen kellemesen éldegél a jelenlegi, itt-ott zavaros helyzetben, az újabban félig-meddig legalizált hálapénz mellett pedig nem is nehéz. Így sosem lesz rend és soha nem lesz transzparens, valóban mindenkinek jutó egyenlő ellátásunk. Persze, mindenkinek minden jár, és mindenkinek a legjobb. Csípőprotézis? Hogyne, persze, hogy jár. Igaz, hogy a következő 1 évben tizedannyi, mint ahánynak kellene, de jár. Csak nem most. Most nem fér bele a TVK-ba. De amúgy...amúgy jár. MR? Jár, persze, 3 hónap. Vagy fél év. És itt jön a baj. Mert tudjuk, hogy van ,aki meg tudja oldani ezt a problémát is, és van, aki nem. Csak ebben a játékban annak a kárára fog megoldódni aki kénytelen várni, és a beavatkozás csak nem akar majd eljönni...De ez most túl messzire vezet. A furcsaság tehát, hogy még a saját gazdasági, fejlettségi szintünkön lévő szomszédaink is érzik a probléma súlyát. Nem nagyon, de kicsit jobban, mint Mi. A bérfeszültség óriási társadalmi feszültséget is generálhat, ez világos, és jogos. De ha így folytatódik egyre erősebb lesz (már most is az) az eltolódás a jobb minőségű, gyorsabb és átlátható (!!) magánszolgáltatások felé, amely intézményrendszer önmagában nem az ördögtől való!, de érzésem szerint ez az eltolódás önmagát generálva egyelőre úgy alakul (kidolgozott központi szabályozás és minőség-ellenőrzés nélkül), hogy a lakosság érdekeinek védelme kezdetben biztosan nem kap majd megfelelő súlyt, és ezt csak hosszas piaci verseny billentheti majd helyre (ami más iparágban nem olyan óriási gond, de itt az egészség a "termék"!). Ezt komolyabb előkészítés kell(ene), hogy megelőzze. A fekvőbeteg-ellátásban legalábbis mindenképp, jelenleg mégis ezt az utat vízionálom valamikor a (közel)jövőben megvalósulni. Itt is rengeteg kérdést lenne érdemes boncolgatni, de most ez is túl messzire vezet...
Végül újfent egy egyszerű ábrával kanyarodnék vissza a problémák gyökeréhez, mely meg is adja a "Miért?"-re a választ. Az ábra azt mutatja, hogy hány dollárt szán az én egészségügyi kiadásaimra az állam. Vagy a kedves Olvasóéra. Évente. És mennyit szán a fent említett szlovák vagy cseh kormány állampolgáraira? Nem csak a dolgozók fizetésében van 30% különbség. Na - többek között! - itt a baj....
Megjegyzés: a magyar állam tehát vásárlóerő-paritáson(!) szán évente, fejenként 1500 dollárnál kevesebbet az egészségügyi kiadásokra. Nem (csak) az épp regnáló kormányzatot szidom most, tisztában vagyok vele, hogy jelenleg nincs lehetőség a makroallokáció átrendezésére, csak próbálom érzékeltetni a realitásokat, miért érezzük azt, hogy ez valahogy nem működik. EZ NOMINÁLÉRTÉKEN KÖRÜLBELÜL EGY DARAB(!) PET-CT VIZSGÁLAT FINANSZÍROZÁSA! De tulajdonképp annyi sem....
Friss: Visszavonták az onkológiai kezelések indikációját módosító javaslatot
qaly | 2012-12-16 12:47:27
"Eredményes volt Szabó Máté ombudsman kérése, a kormányzat pénteken visszavonta a rákbetegek gyógyszerezését újraszabályozó rendelettervezetet." Írja a népszabadság online. Ugyanakkor pedig: "Két év alatt kétmilliárdról tizenkétmilliárdra nőtt a gyakran rákbetegeknél is használt úgynevezett biológiai terápiák költsége." Az OEP gyógyszerkasszája pedig ötszörösére növekedett az utóbbi másfél évben. Ja mégsem. Az Egészségügyi alap forrásai, a kormány által az egészségügyre fordított kiadások pedig örülhetünk, ha reálértéken maradtak.
Tényleg ilyen iszonyatosan nehéz felfogni, hogy ez mit jelent?? Ha tíz embert szeretnénk megvendégelni kaviárvacsorára minden évben egy alkalommal 10 ezer forintból, de hirtelen a kaviár ára tízszeresére emelkedik, akkor vagy nem fog jutni mindenkinek a kaviárból, vagy mindenkinek jut, de csak zsíros kenyér. Hihetetlen mértékben fejlődnek az egészségügyi technikák, ami azt jelenti, hogy iszonyatos mértékben drágulnak is, amivel nem tud lépést tartani egyik ország gazdasága sem. Vagy többet kell fordítania a bruttó nemzeti össztermékéből, vagy szűkíteni, racionalizálni kell a szolgáltatási csomagot. Nincs más út. Ez nem akarat és sajnos nem méltányosság kérdése!!! Abszolút arrafelé tartunk, hogy a szűkösség okán puha sorolással fog eldőlni, hogy ki kaphat drágább kezelést, azaz egyéni érdekérvényesítés lesz, ami mindannyian tudjuk mit jelent. Így legalább világos viszonyok mentén dőlt volna el...Komolyan azt gondoljuk, hogy a világ legdrágább, legfejlettebb technológiái mindenkinek azonnal elérhetőek?? Itthoni finanszírozási keretekből??
Kétmilliárdról tizenkétmilliárdra!! Hatszorosára. Két év alatt. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy NINCS ENNYI PÉNZ. Óriási különbség van a GDP növekedési üteme, és az egészségügyi kiadások forrásigényének növekedése közt. Ha egy szolgáltatói szektorban, jelen esetben az egészségügyben egy fajta kezelésből megvesszük a legjobbat, a legdrágábbat és azt mindenféle korlátozás és racionális indok nélkül adjuk mindenkinek, annak is akinek nem hatásos, vagy nem jelent szignifikáns javulást, akkor nem jut semmi másra. Azért írom le mindezt, mert ha így növekszenek tovább a várt költségek (márpedig így fognak) és továbbra sem változik semmi, akkor még ennél is esetlegesebb lesz, hogy vajon jut -e bármilyen ellátás, a kórházban gyógyszer vagy kötszer a kedves Olvasónak, vagy akár nekem! Annak persze, aki ezt más úton biztosítja mindig jutni fog... Vagy szolgáltatási csomag racionalizálás, vagy forrásbővítés. Nincs más lehetőség. A kormány több pénzt biztosan nem ad, bárcsak meggyőzhető lenne....de előbb-utóbb hátha olvassák a blogot.
Ennél jobban nem tudom szemléltetni az indokaimat (2010-es adatok, azóta 5% alá mentünk!):
Kereső
Követők
