szike

A szakemberek 80 milliárd forintra becsülik a jelenlegi kórházi adósságállományt, melynek körülbelül a fele lejárt tartozás, írja a népszabadság online. Évtizedes probléma az egészségügyi ágazat folyton újratermelődő adósságállománya, és nem nehéz belátni, hogy a rendszer életben maradásához valóban nagyban járul hozzá a beszállítók jóindulata is. Kérdés természetesen, hogy ez meddig tart, mikor mondják azt, hogy eddig, és nem tovább? A véleményemért sokan nem fognak szeretni, de ideje kimondani néhány nem igazán népszerű gondolatot...

A kórházak újratermelődő adósságai kettős forrásból fakadnak; egyrészt lehetetlen úgy fenntartani egy intézményt, hogy az egyes vizsgálatok, beavatkozások finanszírozása sokszor az eszközköltséget sem fedezi, a dolgozói bérről vagy a közműdíjakról nem is beszélve. Ráadásul az eszközköltség is egyre magasabb, ha a beszállítóknak szintén hitelhez kell nyúlniuk, mert a piacról nem tudják finanszírozni saját magukat (tekintettel ara, hogy a kórházak nem fizetnek), s ezt be kell építeniük az árazásukba. A tételes finanszírozási összegek pedig deklaráltan nem tartalmazzák az eszköz- és épületamortizáció költségeit, ezt elvileg a fenntartó - azaz eddig az önkormányzatok, most az állam - feladata lenne pótolni. Másrészt pedig a kórházak vezetői nem érdekeltek abban, hogy egész évben rendkívül szoros költségvetéssel dolgozva, a dolgozókat is nyúzva, fogcsikorgatva kihozzanak a kórházból egy fenntartható büdzsét (vagy legalábbis egy alig veszteségeset), hisz a többi kórház kényelmesen, a tartozását felhalmozva úgyis megkapja év végén a konszolidációt. Arról nem is beszélve, hogy következmények nélkül marad bármiféle, fogalmazzunk úgy, "rosszul menedzselt" kórházi költségvetés; ugyanazok a felső vezetők ülnek, olykor más-más székekben, akik rátermettségüket már éppen elégszer bizonyították egy korábbi poszton (természetesen a kijelentés nem általánosítható, de sok esetben sajnos igaz). A jelenlegi helyzet pedig, többek között az átláthatatlan tartozásoknak köszönhetően, a korrupció melegágyát képez(het)i. Sem a finanszírozási rendszerhez, sem a rendkívül kompetens vezetői réteghez nem nyúlt hozzá még soha senki. Pedig - tegyük hozzá - a jelenlegi szűkös források mellett különösen fontos lenne a pazarlásmentes gazdálkodás, ennek ellenére nap mint nap kerülnek elő visszaélésekről szóló, vagy azokat sejtető sajtóhírek. A saját egészségünk védelme érdekében befizetett adóforintok talán a legértékesebbek, ezek felelősségteljes kezelése mindannyiunk érdeke, ennek ellenére ebben az ágazatban folyik véleményem szerint az egyik legkevésbé átgondolt és legkevésbé ellenőrzött forrásallokáció (főként mikroallokációs szinten természetesen). Ideje lenne egy jól átgondolt, és szakmailag megalapozott (szemlélet)váltásnak, mert egy rossz rendszert megjavítani még mindig kevesebb fájdalommal, munkával és tőkeigénnyel jár, mint romokból egy újat építeni...

"Újabb állásokat kínál a német egészségipar" írja a medicalonline.hu. Az ágazatban "...mintegy 55 ezer új munkahely létesül 2013-ban. A növekedési kilátásokat szinte csak egyetlen kockázati tényező teszi bizonytalanná, a szakemberhiány. Az ágazat minden második vállalata ebben látja növekedési terveinek legnagyobb kockázatát..."olvasható a cikkben. Ez rendkívüli "elszívóerőt" jelent más - természetesen elsősorban közép- és kelet-európai - munkaerőpiacokat tekintve.

De miért növekszik ilyen óriási ütemben az egészségipar iránti kereslet?

1. Korábbi posztomban már említettem, hogy az egészségiparban, legalábbis a közvetlen betegellátásban a szakember, a szakdolgozó nem helyettesíthető gépekkel, és a szakma szubspecializálódásával illetve  technológiák fejlődésével egyre nagyobb a szakdolgozói igény.
2. Folyamatosan nő az egészségipar termékei iránti igény. Pontosabban egy termék iránt, ez pedig az egészség. Egészségügyi szolgáltatásokra ugyanis nincs igény. Biztosan semmi igény egy sugárterheléssel járó CT-re, nincs igény a vakbélműtétre és a racionális fogyasztónak biztosan nincs igénye a fogtömésre sem. Igény csakis az egészségre van, minden ehhez vezető eszköz csak a közvetett utat testesíti meg. Hozzáteszem ezt az utat kell minél költséghatékonyabban megtenni. Az egészség, mint termék iránti igény pedig a társadalmak elöregedésével és "informáltabbá" válásával, valamint a növekvő elvárásokkal párhuzamosan exponenciálisan nő. Észrevehetjük, hogy ez ráadásul ördögi kör, a jobb ellátás hosszabb várható élettartamot eredményez, ami végül még nagyobb keresletet és költségnövekedést generál.
3. Szükségtelenül, de szintén nő az igény egyes problémák "medikalizálódása" okán, a legkülönfélébb panaszok és tünetek következtében is orvoshoz fordulunk, holott sok esetben ez indokolatlan lenne. A WHO egészségdefiníciója alapján is („Az egészség nem csupán a betegségek hiánya, hanem a teljes testi-, lelki- és szociális jóllét állapota.”) látható, hogy az egészségipar, egészségügyi ellátás fogalomkörének határai jelentősen kitolódtak.
4. A második világháború után a jóléti államokban gyakorlatilag korlátlanná vált  a hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz, ami szintén jelentősen hozzájárul az egészségipar jelenlegi növekedési pályájához.
5. A "betegért mindent meg kell tenni, ami emberileg lehetséges" elv is az ágazat iránti kereslet egyik mozgatórugója.
6. Káros ugyan, és nem közvetlen az igények növekedéséből fakad, de helyenként jelentős "felhajtóerő" a finanszírozási tökéletlenségekből adódó ún. szolgáltató indukálta kereslet. Értem ezalatt azt, ha az aktuális szolgáltató a teljesítmény alapú finanszírozás következtében abban érdekelt, hogy minél több beteget lásson el/minél több beavatkozást végezzen.

A fenti lista természetesen nem teljes körű, de láthatjuk, hogy az egészségipar növekedésének hátterében jól megfogható okok állnak, a tendencia pedig jelenleg egyértelmű. Érthető tehát, hogy - többek között - a német egészségügyi ágazat munkaerőigénye is jelentős ütemben nő. Bajban lesznek tehát továbbra is a szegényebb államok - köztük Magyarország is - ha meg akarják tartani a jól képzett szakdolgozóikat, márpedig anélkül minőségi egészségügyi ellátást biztosítani lehetetlen. Jelenleg az egészségügy hozzájárulása a hazai GDP-hez közvetlenül 6% feletti, közvetetten a 8%-t is eléri (a kiadásoknak pedig csak 5% alatti részét teszi ki!). Nemzetgazdasági szinten is igen jelentős ágazatról van tehát szó, mely százezres nagyságrendű dolgozót foglalkoztat.

Mi várható a jövőben? Neves közgazdász szakemberek szerint az egészségipar lesz a következő, hatodik ún. Kondratyev-ciklus motorja (7. oldal). Kondratyev orosz közgazdász (344. oldaltól) szerint ugyanis a gazdaságban uralkodó hosszútávú ciklusok viszonylagos szabályossággal követik egymást, a fellendülést pedig egy-egy feltörekvő iparág biztosítja. Jelenleg egyértelmű mélyponton vagyunk, a következő fellendülést pedig számos közgazdász az egészségipartól várja. Az egészségügy tehát kiemelten fontos, egyre fontosabb téma nem csak személyes érdekünkből kifolyólag - hisz mindenkit érintő ágazatról van szó - de makrogazdasági és nemzetközi szinten egyaránt.